Petőfi Népe, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-01 / 206. szám
Í9W. nrcpfwuSer I, péntek A MAGYAR, SZOCIALISTA MUNKÁS PA ÜT 0ACS - KISKUN MEOVEI LAPJA Tárjuk fel Kecskemét műemlékeit VÍZPARTON Tónak láttam még hajdanán, s hiába intett nagyanyám, fürödtem benne, víg gyerek, c vélem a kacsák, tehenek... Vers: F. Qt&öember élűiért, eendhefeizik a határt Sükösd betakarítási versenyre hívja a bajai járás minden termeiőszövetkezetót HAZÁNKNAK több szép városa van — mint például Sopron, Eger —, amely szépen gondozott műemlékeinek köszönheti idegenforgalmát Az alföldi ember úgy véli: könnyű nekik, hiszen ott volt a kő a talpuk alatt, s szinte felkínálta magát, hogy maradandót, szépet alkossanak belőle. Itt azonban legfeljebb agyagot találni, a vályogból készült épület viszont nem hosszú életű, ezért kár itt műemlékek után kutatni. Ami volt, azt eltüntette a föld színéről a másfél évszázados török uralom, a kuruc—labanc háborúskodás, a rác betörések és a sok egyéb vész, amelyet ennek a vidéknek el kellett szenvednie. Való igaz, hogy szegényebbek vagyunk műemlékekben, mint sok más város, de elsősorban azért, mert — o legutóbbi időkig — nem vigyáztunk arra, amink volt. A közömbösség miatt kellett elpusztulni az ősi Homoki Kápolnának, az árpádkori borbási templomromnak, az Óbester háznak, a Cserepes kórháznak stb. MONDHATJÁK sokan — ez már így történt, amin csak sajnálkozni lehet. Ennek azonban ellent kell mondanunk, és megmenteni azt, ami még menthető. Talán még feltárhatók a közel ezeréves Homoki Kápolna alapjai, s nem lenne hiábavaló a borbási romok valamelyes helyreállítása sem. Valóban csak vályogból építkeztek volna Kecskemét lakói, s minden régi épület eltűnt volna már? A város történetéből másra lehet következtetni. Akármilyen furcsán hangzik, Kecskemétnek nem volt köve Nagyrészt a környékbeli réti mészkőből épült például a Barátok temploma, a református templom, a Cserepes kórház és sok öreg épületnél láthatjuk a levedlett vakolat alól előbukkanni a termésköveket. Ezenkívül ismerték és használták a téglát is, amely, ha kell, évezredekig állja a „sarat”. KECSKEMÉT is volt akkora város a középkorban és az azt követő századokban, hogy időt álló építkezésre törekedhetett. Ismerjük a város ősi területét. Nagyjából a mai körút határolta, ami vetekszik legnagyobb városaink egykori területével. Ismert tény, hogy a török hódoltság idején csak a nagyobb városok nyújtottak biztonságot. Abban az időben messze földről Kecskemétre menekültek a kisebb települések elűzött lakói. Ha városunk nem lett volna már a középkorban jelentékeny, akkor ez nem történt volna így. Emellett Kecskemét „szerencsés” is volt, mert környékén nem volt jelentősebb csata, s bár az ellenség sokszor megsarcolta, egyszer sem rombolta le. Az épületek tömeges megsemmisülése ily módon nem következett be. Igaz ugyanakkor, hogy városunkat több tűzvész pusztította, amelyek után az épületeket tatarozni kellett, s ez mindig az adott kor „divatja” szerint történt. Ilyenformán a megmaradt ősi házak részben elvesztették eredeti külsejüket De nemcsak nálunk volt ez így, hanem szerte az országban. Sopronban és Budán például a második világháború pusztításai nyomán lehullott a vakolat sok épületről és ekkor tűnt elő a házak középkori arculata. Ezek szerint Kecskeméten is kell lennie olyan épületeknek, amelyeknek csak a külső mázsa a mai. FÖÜRI palotákat, nemesi erődítményeket, gazdag díszítésű kastélyokat alighanem hiába keresnénk itt. Ezzel szemben remélhetjük, hogy kisemberek hajdani hajlékaira bukkanunk. — Ezek népi eredetüknél fogva igen értékesek lennének számunkra annál is inkább, mert az egyszerű emberek alkotásait, s jellegzetes kecskeméti táj építési formáit őrzik. Feltárásuk éppen ezért városunknak sajátságos, egyéni jellegű emlékeket adna, amelyben az idegen csak itt gyönyörködhetne. Ahhoz, hogy Kecskeméten a műemlékeket megillető gondoskodás elevenebbé váljék, szükséges, hogy a lakosság is részt kérjen belőle. A városi tanács az elmúlt években sokat áldozott műemlékeink helyreállítására és karbantartására. Nem árt azonban, sőt, igen hasznos lehet, ha a lakosság is bekapcsolódik a műemlékek megóvásába. Segítsünk a még feltáratlan műemlékek felkutatásában, ötleteinket, javaslatainkat hozzuk a tanács tudomására. Tárjuk fel, mentsük meg és tegyük közkinccsé a múltból ránkmaradt értékeinket. Dr. Frigyesy Ferenc fiz őszi betakarításról, versenyszervezésröl tárgyaltak az állami gazdaságok vezetői Csütörtökön délelőtt a ME- DOSZ megyei bizottsága és az Állami Gazdaságok Igazgatósága közös szervezésében Kecskeméten a szakszervezetek székházában került sor az állami gazdaságok vezetőinek tanácskozására. Értékelték az állami gazdaságokban végzett nyári munkákat és megvitatták az őszi betakarítási feladatokat. Ugyanakkor tanácskoztak az őszi munkaverseny mozgalomról is. Szombaton hasonló megbeszélésre kerül sor Kecskeméten. Akkor a gépállomások vezetői értékelik az eddig végzett munkát és megbeszélik azokat a tennivalókat, amelyek az őszi idényben gépállomásaink előtt állnak. Üzletszerűen elkövetett árdrágító üzérkedés miatt egy évi és nyolc hónapi börtönre, ezer forint pénzbüntetésre és egyes jogoktól egy évre való eltiltására ítélte a Kalocsai Járásbíróság Farkas Sándor kalocsai (Gaál Gaszton u. 9. szám alatti) lakost. Farkas Sándor 1949-ig állatkereskedő volt. 1950-ben a közSükösd község közös gazdaságai — a Vörös Zászló, Aranykalász, Új Élet és Kossuth Termelőszövetkezet — elhatározták. hogy az őszi betakarítást egymással vetélkedve végzik el s egyben versenyre szólítják a bajai járás minden termelőszövetkezetét. A sükösdi termelőszövetkezetek vállalják, hogy az őszi betakarítást és vetést november 1-ig befejezik. E határidőn belül a burgonyát október elsejére felszedik s a paprikaszüretet is úgy szervezik meg, hogy e munka miatt az őszi vetés ne szenvedjen késedelmet. A kukoricát október 15-ig letörik s ellátás érdekeit veszélyeztető bűntett miatt nyolc hónapi börtönre ítélték. A múlt évben újra kupeckedésre adta a fejét. Több sertést, borjút és szarvas- marhát vásárolt fel azért, hogy azokat részben felerősítve jó pénzen tovább adja, másrészt húsukat kimérte. Az ítélet ellen Farkas Sándor fellebbezett. öt nappal később a szárat is behordják. Vállalják továbbá* hogy az őszi takarmánykeverék vetését szeptember 10-ig, a rozs és őszi árpa vetését szeptember 25-ig, a magyar búza vetését október 25-ig elvégzik, — az őszi mélyszántást pedig november 20-ig befejezik. Kis tükör „Sportpálya" Alkonyodik. A tompái homokos kertek szomjasan szívják, nyelik el a sok kanna vizet. De a Táncsics utca porzik. Csak úgy füstöl, ha egy jármű elhalad. Bár ne haladna! — sóhajtanak fel a gyerekek, akiktől ilyenkor hangos a környék, s akik „sportpályát” rögtönöztek az úttest kellős közepén. Egy- egy véletlenül arra vetődő jármű csak zavar. Olyankor menteni kell a felszerelést: a napraforgószár-alkotta magasugró mércét. Elhalad a kocsi, mögötte porfelhő gomolyog. A két rúd újra a homokba fúródik és különböző magasságokba helyezgetik a mércét. Mert az „atlétajelöltek” mint az orgonasípok, különböző nagyságúak. A kis Kovács Ferkónak a harminc centi is elég, de — az apróbbak mu- lattatása kedvéért „beugró” — Kabi Jóska és Grenkovics Pista egy méteren felül is „viszik”. Az egészen kicsinyek tátják a szájukat, úgy csodálják a „nagyokat”. Az öt-hatéves „nagyok” meg nagyko- molyan vetélkednek egymással, de mint bajnokra tekintenek Kábái Józsira. Csuda jó mulatság! Csak győzzék az anyukák súrolni a „nagy mérkőzésről” fáradtan, izzadtan és főleg szur- tosan hazatérő csemetéiket... P. J. PETŐFI NE PB A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács Lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő Weither Dániel Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadő Vállalat; Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér t. szám. Szerkesztőségi telefonközpont? 26-1# 25-16. Belpolitikai rovat: 11-22. Szerkesztő Bizottság: 10-36; Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadság tér 1/á. Telelőn: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dH 1 hőnapra 12 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda Vi Kecskemét = Telefoni 15-29, 27-« ifyty kisfiú trtdttmiku* A kisfiú, akinek védelmében most szót emelünk mindössze ötéves. Ma még bizonyára értetlenül szemléli a körülötte zajló eseményeket, amelyek fáradhatatlan, szorgos pókokként hálózzák körül kicsinyke életét. Vajon az események »mozgatói« gondolnak-e arra, hogy ez a nap nap után szövögetett háló szellemileg, erkölcsileg végül is gúzsbaköti, megbénítja a gyermeket? Dehogyis gondolnak. Ök mindenáron és minden eszközzel a maguk igazát akarják bizonyítani ... Kövessük csak az eseményeket: A fiúcsika édesapja és édesanyja hat évvel ezelőtt házasodott össze. Mindketten dolgoztak, s mint oly sok házaspár a szülőknél laktak, akik szintén dolgozó emberek. A fiataílasszany és anyósa között — talán mindkettőjük hibájából — kezdettől fogva nem volt tiszteletteljes, megértő a viszony, amely a (kisfiú megszületése után még jobban elmérgesedett. Egyik napon a férj telefonon keresi fel feleségét a munkahelyén, hogy közölje vele: az életközösséget megszakítja, s munka után már ne is térjen haza közös lakásukba. Az akkor még nem egészen egyéves fiúcskát az édesanya csaik a karhatalom segítségével tudta »megszerezni« férjétől és családjától. Később, a válás után a bíróság is az anyának ítélte a gyermeket. Hiába azonban a jogerős ítélet — a nyugalom messzire költözött mindkét családból. Helyét az ádázkodás töltötte be. Feljegyzések, keresetlevelek mentek a bíróságra. Az édesapa írta őket, könyörtelen logikai sorrendben sorakoztatva fel bennük azokat a — többnyire bizonyíthatatlan, vagy megcáfolható — vádakat, amelyek — véleménye szerint — az édesanyát alkalmatlanná teszik gyermeke nevelésére. A gyermek nyugalmával szinte mit sem törődve különféle »ellenőrző« inváziót indítottak. Bár a gyermek az édesanya intézkedése nyomán megfelelő orvosi felügyelet alatt állott, az édesapa még két orvost kért fel és küldött ki a gyermek egészségi állapotának megvizsgálására. Ugyanakkor az édesanya visszautasított minden olyan ajándékot, vagy ruhaneműt, amelyet a kisfiú az apjától kapott. Szinte lépten- nyomon tapasztalható tehát mindkét szülő részéről a másik önérzetébe való belegázolás. Az apai nagyszülők ennél is tovább mentek. A megállapodások ellenére rendszeresen ellátogattak a kisfiú lakóhelyével szomszédos tanyába; ahová átcsalták kisunokájukat; cukorral, csokoládéval »traktál- ták«, majd lelkére kötötték, hogy ezekről a látogatásokról ne szóljon az édesanyának. Szép dolog a szeretet, a ragaszkodás, de miféle szeretet az, amely hazugságot, sugall, az anyával szembeni titkolózásra ösztönöz?! Az ádáz küzdelmet, a gyermekért folytatott vetélkedést a kispolgári életfelfogás különösen kirívó eseményei, megjegyzései tarkítják. Miután például a bíróság megállapította, hogy az édesanya lakáskörülményei — bár szerényebbek, mint az édesapa, illetve a velük együtt lakó nagyszülők városi háromszobás otthona, — de megfelelőek a gyermek számára, a nagymama rosszul titkolt lenézéssel bejelentette: «de nekünk autónk is van! Megfelelőbben tudnánk a gyermeket nevelni...« Megértem, ha elfeledkeznek arról, hogy ezrek és ezrek nőttek fel, váltak nagytudású emberekké autó nélkül. Hiszen azt az elemi követelményt is képtelenek tudomásul venni, amely szerint a szülők kölcsönös tiszteletére, szerete- tére kell nevelni minden gyermeket. Erről azonban nemcsak az édesapa és a nagymama, de az édesanya is gyakran megfeledkezik. Közben nem veszik észre hova vezethet ez a »versenyfutás« a gyermek megnyeréséért Azt hiszem az volna a legkevesebb és a legkisebb büntetés, ha idővel minkét fél elvesztené a gyermek becsülését, ragaszkodását és szeretetét. De mi a biztosíték arra, hogy ilyen fojtogató, lélekmérgező légkörben, ilyen konfliktusok között nevelkedve egyáltalán helyes irányban fejlődik erkölcsi, eszmei ítélőképessége? A kisfiú védelmében kérdezem a szülőket és nagyszülőket: gondolják, hogy kiegyensúlyozott felnőtté érhet egy gyermek, ha gyűlölködés, r.dáz.kodás, hazugságok és bizalmatlanság veszi körül első eszmélései- ben? Ma még nem, de holnap már talán késő lesz gondolkodni ezen. Eszik Sándomé Példás büntetés árdrágító üzérkedésért Nézem a partról, mily kicsi, nem úgy, mint az a hajdani«. Azért ha nem szégyelleném, megmártóznék benne, meg én! Tóth Pál Kép: Pásztor Zoltán
