Petőfi Népe, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-23 / 225. szám
i. oldal *961. szeptember 23, szombat Gromiko és Rusk a jövő héten újabb tanácskozást folyhat NEW YORK. (MTI) Gromiko szovjet, és Rusk amerikai külügyminiszter — mint már jelentettük — csütörtökön találkozott és közel négy és fél órás megbeszélést folytatott. A megbeszélésről távozó Gromiko szovjet külügyminiszter újságírók előtt röviden annyit közölt, hogy az eszmecsere során a feleket kölcsönösen érdeklődő kérdéseket tekintették át. Megerősítette, hogy a jövő héten újból találkozik Rusk külügyminiszterrel. Carl Rowan, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette. hogy a tanácskozás „barátságos és gyakorlati” légkörben folyt le. A két külügyminiszter több fontos kérdést megvitatott, amelyek országaikat kölcsönösen érdeklik — mondotta. Liu Sao-csi fogadta Dorticost Peking. (MTI) Liu Sao-csi, a Kínai Népköztársaság elnöke I pénteken délután fogadta a Pe- j kingben tartózkodó dr, Osvaldo j Dorticos kubai elnököt és a kí- ' séretében levő személyiségeiket, I közöttük Bias Rocát, a kubai egyesített forradalmi szervezetek egyik vezetőjét. A szovjet külügymmisztérinm tiltakozása a holland kormánynál holland kémek ügyében Moszkva. (TASZSZ) A Szovjetunió külügyminisztériuma tiltakozást jelentett be a holland kormánynál amiatt, hogy a holland felderítő szervek kémkedésre használják fel a Szovjetunióba látogató turistákat. A szovjet külügyminisztérium Leopoídviíle-ben csalódás! keltett az ENSZ katangai pálforduSása Leopoldville. (MTI) A Leopold.ville-be érkező hírek szerint ez ENSZ-csapatok és aCsombe- zsoldosók között Katangában létrejött tűzszünetet csütörtökön néhányszor puskaropogás törté meg. A katangai csend őrség sok tagi a „nem vette tudomásul” a tűzszünet! utasítást. O’Brien, az ENSZ katangai képviselője csütörtökön újabb sajtóértekezletet tartott. Mint mondotta, jelentést kapott róla, hogy a nap folyamán fedezék mögül tüzet nyitottak az ENSZ- csapatoknak az el isabeth viliéi iöpostán, az egyik ENSZ-tábor- ban és a városon kívül fekvő I NSZ-menekülttáborban levő állásai ellen. Közölte, hogy a menekülttábor ENSZ-őiségét megerősítették, de cáfolta, hogy a tűzszünet életbelépése óta újabb ENSZ-csapatok érkeztek volna Katangába. Adoula kormánya — a Tan- jug jelentése szerint — nem volt hajlandó a hivatalos állásfoglalásra a katangai tűzszünet kérdésében, mert, mint a kormány szóvivője hangoztatta, a tűzszünetről hivatalosan tájékoztatást az ENSZ kongói képviseletétől még nem kaptak. Kormánykörökben azonban — folytatódik a jelentés — általános csalódás: keltett az ENSZ eljárása. Kiemelik, hogy az ENSZ katangai intézkedéseit Kongó egységének helyreállítására szánta és ezt a feladatot még meg kell oldani. A kongói kormány saját eszközeivel fogja megoldani a katangai kérdést Adoula leváló az ENSZ-hez Leopoldville. (MTI) A kongói képviselőház pénteken reggel zárt ülést tartott és ezen meghallgatta Adoula miniszterelnök, Gbenye belügyminiszter és Bom- fcóko külgyminiszter beszámolóját á katangai kérdésről. Később a kongói kormány hivatalos közleményben foglalt állást az ENSZ és a katangai fegyveres erők közötti fegyverszünettel kapcsolatban. Á közlemény szerint Adoula miniszterelnök levelet Intézett Linner- hez, az ENSZ kongói főtisztviselőjéhez. A levél leszögezi, hogy a kormány „a legnagyobb fenntartással fogadta a Khiari és Csőmbe között létrejött egyezményt”. A levél hangsúlyozta azt a tényt, hogy „Katanga ügyében a kormány kötelességének valja, hogy saját eszközeire támaszkodva véget vessen Katan- ge elszakadásának*. Miért hirdeti az amerikai sajtó az ENSZ válságát? Äz MSZMP Központi Bizottságának üdvözlő távirata a Belga Kommunista Párthoz A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratot intézett a Belga Kommunista Párt Központi Bizottságához, amelyben a Belga Kommunista Párt megalakulásának iO. évfordulója alkalmából forró kommunista üdvözletüket küldik a Belga KP Központi Bizottságának és pártjuk valamennyi tagjának. Űjabb sikereket kívánva a belga nép boldogulásáért, a szocializmus győzelméért, a békéért vívott harcukhoz. Adenauer a jövő héten találkozik a Német Szociáldemokrata Párt vezetőivel Bonn. (MTI) Adenauer kancellár elfogadta a szociáldemokraták indítványát, hogy a CDU és az SPD folytasson megbeszéléseket a „nemzetközi helyzetről”. A találkozót hétfőre tűzték ki és azon megfigyelők véleménye szerint a nemzetközi kérdéseken kívül 6zóbakerül a kormányalakítás problémája is. A Reuter megjegyzi, hogy Adenauer ezzel az elhatározásával akarja ellensúlyozni azt a nyomást, amelyet részben a szabad demokraták, másrészt saját pártjának tagjai is kifejtenek abból a célból, hogy mondjon le a kancellári tisztségről. Az AFP véleménye szerint a hétfői találkozó összehívásából nem kell arra következtetni, hogy annak szükségszerű eredménye a CDU és az SPD koalíciója lesz, de most mindenesetre megerősödtek ennek lehetőséged. A francia hírügynökség megemlíti azt is, hogy a szociáldemokraták nem tanúsítanak olyan ellenséges magatartást Adenauer személyével szemben, mint a szabad demokrata pártiak. Titkos tárgyalások Bonn és Oslo között Bonn. (TASZSZ) Bonnban kétnapos titkos tárgyalásokat folytatott Harlem norvég hadügyminiszter és Hopf bonni államtitkár, aki ideiglenesen Strausst helyettesíti. Amint a General Anzeiger című lap jelenti, a megbeszéléseken arról volt szó, hogy a norvég haditengerészeti flottának 10—15 legújabb típusú nyugatnémet ten geralttj árót adnak át. A norvég kormány arra számít, hogy nagy megrendeléseket kap a Bur.deswehrtől hadianyagok és elektronikus felszerelések gyártására. A norvég hadügyminiszter meghívta Strausst, látogasson el októberben Oslóba, ahol megvitatnák a két ország katonai együttműködésének kérdései! ' New York. (TASZSZ) „Az ENSZ válsága.” „Sötét felhők a jövendő világ fölöttt.” „Hammarskjöld halála betöltetlen űrt hagyott maga után” — ilyen címek tarkítják az amerikai lapok hasábjait. A Hammarskjöld halála fölött érzett fájdalom terjengős kifejezései között azonban utat tör a rendkívüli nyűt beismerése annak, hogy igen határozott céljai vannak ennek a lármának. A New York Herald Tribune például szerkesztőségi cikkében nyíltan kijelenti: a nyugatnak az a feladata, hogy legmegfelelőbb embert válaszszák gz ENSZ vezetőségébe”. Nem nehéz elképzelni, hogy az amerikai monopolista sajtó orgánuma milyen embert tart a legmegfelelőbbnek. Ennek elérése érdekében nem riadnak vissza az ENSZ alapokmányának megsértésétől sem. Az alapokmány ugyanis előírja, hogy a közgyűlés a főtitkárt csak a Biztonsági Tanács javaslata alapján erősítheti meg, és a Biztonsági Tanácsban a nagyhatalmak egyhangú jóváhagyására van szükség. Az egyik ilyen tervet leleplezi a New York Herald Tribune tudósítója, amikor így ír: „Az Egyesült Államok és szövetségesei támogatják az ideiglenes főtitkár kinevezésének gondolatát. Ehhez a közgyűlésen elért kétharmados szavazattöbbség szükséges a Biztonsági Tanács kikapcsolásával.” Ez az „ideiglenes" főtitkár ! ÍJ63-ig működne, amikor megtartanák a soron levő választásokat Az Egyesült Államok diplomáciája és propagandája elkeseredett erőfeszítéseket tesz; hogy fenntartsa és megerősítse azt a helyzetet, amikor az ENSZ Titkársága nem a nemzetköz' szervezet végrehajtó szerve, hanem a nyugati katonai tömbök eszköze. A nyugati küldöttségek körében különös idegességet kel! hogy a világon rendkívül népszerűvé vált az eszme, hogy a főtitkári tisztet váltsa fel egy három személyből álló mindhárom államcsoportot képviselő titkárság. Az élet bizonyítja, hogy az ENSZ csak abban az esetben teljesítheti hatásosan a nemzetközi béke és biztonság fenntartása iránt vállalt kötelezettségeit, ha apparátusának szerkezete tükrözi a világon reálisan fennálló 'helyzetet sjfffH/ o\ HIREK MOuOTT fkk.IX Három Marseillaise... Káííár Jánss fogadta Deszai indiai pénzügyminisztert Kádár János miniszterelnök pénteken fogadta Morardzsi Deszaít, az Indiai Köztársaság pénzügyminiszterét, aki a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány meghívására tartózkodik hazánkban. A fogadáson rész! vett Nyers Rezső pénzügyminiszter, ott volt Subimal Putt, az Indiai Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagvkövete és B. K. Masse ne nagykövetségi tanácsos Franciaország helyzetét, s az Algériában uralkodó állapotokat mi sem jellemzi talán jobban, mint hogy csütörtökön három helyen, háromféle modor, hangzott el a Marseillaise. A franciák himnuszát De Gaulle tábornok előszeretettel intonálja maga az „országjárásai” során elmondott beszédei végén, hogy a forradalmi induló lelkesítő hangjaival öntsön tüzet hallgatóiba. Nos, Aveyron megyében csütörtökön megkezdett kőrútján Decazeville-ben szinte egymaga énekelte végig a mikrofon előtt a Marseillaise-! kislétszámú hallgatóságában majdnem csak az iskolás gyermekek kísérték cémahan- gon az elnök fáradt, öreges baritonját A Marseillaise csendült fel csütörtökön este Párizsban is, de szokatlan helyen: • különleges hadbíróság tárgyalótermében. Az „áprilisi párizsi összeesküvés” néven emlegetett fasiszta vállalkozásban részt vett főtisztek, tartalékos tisztek és polgári személyek bűnpere csütörtökön ért véget A vádlottak boxában álló huszonhét összeesküvő és szélsőjobboldali vé- dőüayvédieik kara a tárgyalás fasiszta közönségével egvütt a Maraeti'Mse hangjaival fogadta az ítéletet És a Marseillaise-t hallhatták csütörtökön este az algériai televízió-tulajdonosok is, amíg készülékük képernyőjéről eltűnt a kép. Az ultrák hírhedt titkos fegyveres szervezete, az OAS újabb „huszárvágást” hajtott végre. Abban a pillanatban, amikor az algíri televízió leadóállomása Párizs műsorát átvéve a köztársasági elnök „országjárásáról” készült ' felvételeket kezdte volna közvetíteni, az OAS 15 egyenruhás embere megrohanta a Cap Matifou leadó! lefegyverezte az őröket és plasztikbombákkal felrobban tot-1 ta az állomás antennáit. Ugyanekkor az ultrák illegális rádióállomása „ráállt” az algíri televízió hullámhosszára: „Itt az OAS hangja!” — jelentkezett egy ismeretlen bemondó. Utána Gardy tábornok, az idegenlégió egykori főparancsnoka, az áprilisi puccs egyik főszeréül 6,1e szólt az algíri hallgatókhoz, maid a bemondó közölte: Az OAS főparancsnokának beszéde következik. A televíziótulajdonosok a katonai pucesban volt részvételéért távollétében halálraítélt Sálán tábornok bandát ismerhették fel. Az ultrák titkos szervezet-őr,ek ..kalóz rádióadása” fél óráig tartott és a Marseillaise hangjaival ért véget... megállapítja, hogy két holland turista. Evert Reydon és Low De Yacher az Uzsgorod—Lvov— Kijev—Harkov—Jalta — Odessza —Kijev—Uzsgorod útvonalon autóval bejárták a Szovjetuniót és felderítő adatokat gyűjtöttek. A két holland kém július 21-én érkezett a Szovletunióba. Reydont és De Yachert augusztus 20-án tartóztatták 1» Kárpátalján. A letartóztatás alkalmával katonai objektumok fényképezésére és másfajta, felderítésre szolgáló eszközöké! valamint Jegyzetfüzetet és filmtekercseket találtak náluk. A két holland kém bevallottal hogy a holland felderítő szolgálat megbízásából utaztak a Szovjetunióba. Reydon és De Yacher ügyében folyik a nyomozás. HoHandla foltozza háborús készülődését Hága, (TASZSZ) Visseí holland hadügyminiszter, a haditengerészet új rafelfegyvcrzéaérői szóló programot terjesztett a parlament elé. Ez a program 1962-ben különleges rakétakilövő helyek építését helyezi kilátásba. A felszerelés egy részét Hollandia már meg is kapta az Egyesült Államoktól. A holland sajtó szavahihetd forrásokra támaszkodva közi! hogy a ténylegesek tartalékos állományba helyezésének elodázása után újabb katonai Intézkedések várhatók. Ezek: a szolgálati Idő meghosszabbítása a> haditengerészetilé! új hadihajói* építése, a légierő szárazföldi állományának növelés«, Tízezer nyeremény Nagy n érdekISdés a YIT-sorsjegyek Iránt Megyénk ifjúságának flgyehnd egyre inkább a jövő évben Finnországban megrendezésre kerül® VIII. világifjúsági és diáktalálkozó előkészületeire irányú! Szepő tember elején megy eszelte megkezdték a Vili. VIT alkalmából a Magyar Ifjúság Országos Tanácsa által meghirdetett sorsjáték jegyeinek árusítását A december 3-án történő sorsoláson közel 10 ezer nyereményt húrnak ki. A főnyeremény két szoba komfortos családi ház, 200 négyszögöl telekkel, garázzsal és Moszkvics személyautóvá! A nyeremények között több személyautó, motorkerékpár, rádió, televízió és háztartási gép szerepe! Az eddigi tapasztalatok szerint a sorsolás iránt igen nagy az érdeklődés. Vannak községek, ahol néhány nap alatt értékesítették, illetve megvásárolták a sorsjegyeket. Kecskeméten az első napokban 5000, Baián több mint 3000 sorsjegyet vásároltak meg az érdeklődők. Dolgozók gépíró- és gyorsírőversenye A dolgozók számára október 13- án gépíró versenyt, október 14— 15-én gyorsíróversenyt rendez az Országos Gyorsíró- és Gépíróversenybizottság. Gépírásból a versenyfeladat 15 perces másolás, gyorsírásból a 150, 200, 250, 300, 350, 400, 450 szótagos versenyfokdk közül két szomszédos fokon indulhatnak a részvevők. Október 13—17 között idegen nyelvű gyorsíró- és gépíróversenyeket is tartanak.A nevezéseket szeptember 30-ig, két példányban kell beküldeni, Budapesten a verseny- bizottság címére: V., Bástya u. 1., vidéken az illetékes flépíró- és gyorsíró iskola versenyíele- lőaéhez.