Petőfi Népe, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-06 / 184. szám
f. oMal 1961. augusztus 6, rásafimp Olajbányászok ».. .Óriás szúnyognak képzelné valaki, mely az öreg földnek vérit most szíjjá ki...« — hasonlította a gémeskutat a szúnyoghoz Arany János. Ezúttal azonban nem kútról, hanem a még annál is magasabb fúrótoronyról van szó. Fúrótoronyról, amelynek távoli döngicsélése közelről olyan zúgássá, zakatolássá változik, hogy csak győzze túlkiabálni az ember, Itt a kecskeméti I-es fúrás körül mégis értik egymás szavát, talán egymás gondolatát is az emberek. Különös, bensőséges világ. —' Bányászaiét Mert az olajkutatók élete legalább olyan izgalmas, mint a szénbányászoké. Csaknem valemennyien távol élnek a családtól, érthető, hogy kapcsolatuk több az egyszerű munkatársi kapcsolatnál. A fúrótorony fullánkja mind mélyebben és mélyebben kóstolgat a föld rétegeibe és a minták felszínre hozásával tulajdonképpen sok-sok évezred üzenetét hozza a mai embernek De mi történt amott? Egy pillanat és csupa szürkés iszap lett minden a fúrórúd környékén: az emberek arca éppúgy, mint a ruházatuk. A magasnyomás kivágta a két perem közötti tömítést, ezért permeteződött az iszap. Vígh Lajos fúrómester gyors intézkedése nyomán azonban újra rendben van minden. »Valóban redben van?« — ballgatózlk összpontosított figyelemmel Vígh mester, fülét a búrárúdra tapasztva. A földtörténet újkorában járnak még. Az elért mélység 1700 méter, noha a terv 1500 volt Az eddigi eredmény? Még nem túlságosan biztató. A keresett és várt réteget eddig még nem találták meg. Zúgnak, zakatolnak a gépek. Köröttük a gazda: Vad Zsig- mond motorkezelő szemlélődik Most éppen a Diesel-motorok fordulatszabályzóját ellenőrzi, s közben felvilágosít: • *t — Takaros motorok, igaz-e? Három van belőlük és darabonként háromszáz lóerősek ... Működnek a motorok, egyhangú a zakatolás, s a fúrórúd ütemesen süllyed. Íme, el is fogyott már. I«, _______ — Rátoldunk, emberek! — hangzik a fúrómester utasítása és teljes »asszisztenciája-« máris a munkapadon van. — Megkezdődik a fúrórúd-rátol- dás. Újabb 8—10 méterrel hosz- szabbodott az »óriásszúnyog fullánkja« és folyik a munka tovább; Kecskeméten az egyik korábbi fúrás alkalmával metángázra bukkantak, s fűtési célokra való hasznosítására máris készítik a terveket. Olajat, földgázt keresnek, de ha az olajbányászoknak nem is, a fúráskörnyéki lakosoknak nagy eredmény az is, ha esetleg csak melegvízre bukkannak. i— Nem unalmas itt állandóan egyedül? — kérdezzük Losonczi Károly kapcsolótól, akiről nem is hinné az ember, hogy szerepe mennyire fontos. Itt áll fenn a munkapadon (a fúrótoronyban), markolja a kapcsoló karját, s rajta múlik, hogy a fúrórúd nem csúszik le egyből, hanem szabályosan, ütemesen, centiről - centire süllyed. • Hogy Itt, túl az 1700 méteren milyen eredménnyel kecsegtet a munka? Nem tudni még. — Várjuk hát ki a fúrás végét, s kívánjunk az olajbányászoknak jó szerencsét! P. L Három gazda egy szolgája Salamoni döntés alpján jutott Vaskút három termelőszövetkezete négy cséplőgéphez. Mivel a negyediket nem lehetett háromfelé -prancsírozni, a Bajai Gépállomás vezetősége úgy döntött: a 22-es számú, Vajda-féle csépió legyen afféle három gazda egy szolgája, s mindig ott segítsen, ahol éppen a legnagyobb szükség van rá. — Így vándorlunk mi kérem szérűről szérűre, július 10-e óta — magyarázza Surányi Antal csapatvezető (régi titulussal „bandagazda”), de ez a magyarázat cseppet sem panaszos. Sőt: büszkeséget takar, mert Surányi bácsi szerint ezt a gépet minden szövetkezet magáénak akarta, veszekedett érte, s ezért kellett engedni, hogy mindháromnak dolgozzák. Nos, ha a községben első Márton Árpád-féle géppel nem is tud megmérkőzni (ez a fiatal felelős vezető csépli évek óta a vaákúti szövetkezetek összes apróm agját), azért Vajda Ferenc sem most lát először életében gabonaszérűt. Ezt elárulja Surányi Antal mindentudó füze- tecskéje. — Naponta átlagosan 160 mázsa szemet veretünk ki, de nem ritkán tetézzük a 200 mázsát. Augusztus elsején példát* — bök a füzet egyik lapjára — kereken 230 mázsával fejeztük be a napot. Jó búza volt: sok szem, kicsi szalma. — Hány órát dolgoznak naponta? — Reggel fél 5-kor kezdünk és este fél 8-ig megy a masina. Sokat lehet ám ezalatt végezni, pláne ilyen príma kis géppel. Meg ilyen ügyes, összeszokott néppel — dicséri csapatát Surányi bácsi. Bizony, a dolgozók majd mindegyike öthat éve dolgozik együtt ezzel a cséplőgéppel. A töreklyxtknáj, pelyvakazalnál és a dobon, ez etető mellett női szoknya libbenését látom, öt asszony is dolgozik a csapatban, látszatra a legkönnyebb, de legpiszkosabb munkán: ők takarítják a szúrós, porfelhőt árasztó pelyvát. (A szalmahordó petrencerudakat már felváltotta az elevátor, de a pelyva- lyukakból még a múltszázadbeli módszerrel kotorásszák ki a töreket.) A csapatvezető köziben megrajzolja a kacskaringós, eddig megtett utat. A kezdés napján a Petőfi Tsz árpaasztagja mellé álltak. Négy nap múlva áthúzattak a Kossuth Tsz Bikapusztai majorjába, onnan öt napi kemény munka után mentek a Dózsába. Eddigre asztag- ba rakta a kenyérgabonát is a Petőfi Tsz — azt segítettek elveretni az ottani gépnek. Most, ötödik napja ismét a DőM* zsában dolgoznak. De a lovasfogatok már a keresztek utolját hordják a mezőről, s a nagy szalmakariak árnyékában picire törpült a még kicséplésre váró asztag. — Augusztus 10-re a vaskúti határban már nem lesz egyetlen kalász csépeletlen gabona. Ezt saját felelősségemre állítom kérem! — esküszik Surányi Antal, s a közben ebédszünetre leállt gép munkásai csak megerősítik kijelentését A vaskú ti cséplőcsapatok nem először nyernek járási versenyt saját falujuk dicsőségére. Ám a figyelem most már a sebesen közeledő lovaskocsinak szól, amely a cséplőcsapat ebédjét hozza. Az ebéd nem közös, csak a szállítás. Ügy oldották meg ugyanis, hogy az asszonyok a faluban egy megbeszélt központi helyre összehordják a csépelő férfiak ebédjét, s a közösen megfogadott kocsi kinek- ktnek utánaszállítja a feleség főttjét. Ezért fejenként és naponként 1 kiló búzát űzetnek a kocsisnak, de megéri: az asz- szonvok nem fáradnak gyalog embereik után, a ezek mégis mindennap frissen főtt meleg ételt esznek. Kell az erő a napi 13 órás kemény munkához, a versenyvállalás teljesítéséhez, hogy augusztus 10-re a vaskúti határ minden szem megtermett gabonája zsákokba kerüljön! G. K. Járási szántási versenyek Baján és Kalocsán A múlt vasárnap lebonyolított kiskunhalasi járási szántási versenyt ma a bajai és * kalocsai járásban mgegrendezésre kerülő vetélkedés követi. Baján a Vörös Fény Termelőszövetkezetben délelőtt S órától, Kalocsán pedig az Iszkra Termelő- szövetkezetben 7 órától mérik össze képességeiket — egy-egy helyütt mintegy negyvenen — a két járás mezőgazdasági nagyüzemeinek traktorosai. A versenyben résztvevők oklevelet* ezenkívül a helyezettek értéke* jutalmakat kapnak. Baján világvevő rádiót, karórát, borotvakészletet, Kalocsán táskarádiót, kerékpárt és karórát adnak a legjobb három versenyzőnek, Készpénzelőleg A bácsalmási járás 26 tsz-4 oszt rendszeresen havi kásapénzelőleget a teljesített munkaegységekre. Ebben nagy rész* van annak, hogy az állathizl* lásra tervezett bevételt ebben a járásban teljesítették legjob ban a szövetkezetek. • • Önről van szó (W. D.) Igen, igen, önről van szó. fiiéba néz vissza kérdőn és visszafojtott indulattal, teljes biztonsággal tudom, hogy önről van szó. Tiltakozik, magyarázkodik, elhárít, de mindez nem Zavar meg engem abban, hogy újra határozottan ki ne jelentsem, hogy önről van szó. Abból is önre ismerek, pogy szúrós tekintetemből lelkiismeretének egyetlen atomja sem rezdül, hanem kézzel-lábbal indokol és mindent jnásra „tol”. ön az, aki lustán, nemtörődöm módon foglalkozik éttermében a vendégekkel. ön az oka annak, hogy már szinte szólás-mondássá lett, hogyha valami nagyon lassan megy, az emberek éttermeinkkel példálóznak, ahol pontosan három alkalma van a vendégnek arra, hogy várakozzék és több-kevesebb idejét pocsékolja, ön az, aki csak tíz perc múltán veszi észre az asztalhoz leült vendéget. S miután kegyeskedett felvenni a rendelést, újabb tíz percek telnek el annak teljesítéséig. És „főúr” ön az, akivel — újabb tízpercek múltával — a vendég olyan hőn óhajtja a találkozást, hogy fizethessen. ön, nagyon jól tudja, hogy az embereknek sok ügyes-bajos dolguk akad az életben, és nem vitathatja azon törekvésüket, hogy valamennyit szeretnék könnyen és gyorsan elintézni. A társadalom írott vagy íratlan törvényei lehetőséget adnak erre, de mivel önben gyakran felbuzog az emberi gyarlóság, ez megnehezíti a könnyű dolgokat is. Ám ha csak egyetlen volna Ön, aki ridegen és tékozlón bánik embertársai idejével, azt még el lehetne viselni. De önök az egynél többen vannak. Sajnálatosan hivatalokban, vállalatoknál, intézményeknél önnek több hasonmása található meg, ezért megy lassan előre egy-egy ember jogos és igazságos ügye, s nem tagadhatja, hogy ez igen-igen bosszantó. ön azonban — úgy tűnik — nem elégszik meg a „lassú” és „tunya” jelzők magára öltésével. Súlyos szavakat érdemel a magatartása is. ön — jól hallottam és meg is jegyeztem magamnak — az emberekkel nyers és bárdolatlan. Rendre elküldözgeti őket és ha nem, akkor felelőtlenül ígérget, ön olyasfajta ügyintéző, akihez ha valaki gondjával, bajával fordul, nem azon gondolkodik, hogy miként lehetne az ügyet a megoldás útjára terelni, egyedül és kizárólag az ötlik eszébe, vajon hogyan és miért nem lehet semmit sem tenni. Az ön többéves működésének múltjában voltak persze olyan önző és jogtalan kérések is, amelyek elintézése tényleg lehetetlen. De ön akkor is mit tett? Megmondta bátran és határozottan az igazat? Nem! Hanem ilyeneket mondott: „Sajnos, egyelőre nem tudjuk elintézni.” Aztán: „Kérem, nem rám tartozik, az illetékes szabadságon van, majd tessék jönni máskor.” ön, ahelyett hogy világos, pontos és útbaigazító választ adott volna, hiteget, küldözget és herdálja más szervek drága munkaidejét. Sokszor van úgy, ezt ön nagyon jól tudja, hogy az emberek életében rendkívüli dolgok történnek, ami a fogadóórán kívül várna elintézésre, amire sok esetben nem lehet megtalálni a rendelettár passzusát. S ön hányszor volt embertelenül rideg ilyen esetekben? Emlékszik talán, mikor azt mondta, hogy: Jöjjön holnap! És egy asszony ezután zokogva ment végig a folyosón. Remélem, azt sem felejtette el, amikor fennhéjázón kijelentette: „Nem látja, hogy ki van írva a fogadóóra?” Pedig, ha egy pillanatra is megmoccanna a lelkiismerete, akkor rájönne, hogy ilyen, a fogadóórán, a rendeletekein túlnyúló esetekben is segíteni és intézkedni kell, emberséggel és nagy-nagy megértéssel. De hadd mondjam meg még azt is, hogy önt a múltkor nyolc óra után tíz perccel láttam, halálos nyugalommal sétálni a munkahelye felé És ahogy tovább figyeltem önt, azt sem hallgathatom eh hogy beérkezése után hosz- szan igazgatta a frizuráját, reszelte a körmét és közben a felek ott toporogtak az ajtó előtt, az ajtó résén át lesték, mikor képül rájuk a sor. És ön miután a késés „fáradalmaitól” kifújta magát, hosszas traccspartiba kezdett — feltartva másokat — a legújabb divatról. S az órámat figyelve azt is meg kellett állapítsam, hogy délelőtt tíz órakor még a világon semmi hasznosat nem tett, de, mint aki jól végezte dolgát, nagy lelkinyugalommal tízóraizni kezdett. De egyáltalán honnan veszi ön a bátorságot ahhoz, hogy kockára tegye a nagy többségben becsületesen és fegyelmezetten dolgozó munkatársai, hivatala, vállalata, üzlete jó hírnévét? Önt továbbra is figyelni fogom. De kérem, hogy térjen jobb belátásra, ön azért van a posztján, hogy az emberek és azok összessége a társadalom ügyét szolgálja, ön felelősséggel tartozik másoknak, embertársainak. Bízni szeretnék önben, s ezért mellőztem a nevét Szeretném remélni, hogy nevének feltüntetésére később sem lesz szükség, hiszen van önben értelem és fel tudja fogni, hogy a pult mögött, a portán, a hivatalok asztalánál és mindenütt másutt, az emberek ügyét nagy lelkiismerettel és nemes egyszerűséggel kell szolgálni.
