Petőfi Népe, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-04 / 182. szám
1961. augusztus 4, péntek 3. oldal Eddig csaknem hetvenezer néző a Szegedi Szabadtéri Játékokon A Szegedi Szabadtéri Játékok eddigi előadásait csaknem hetvenezren tekintették meg. Különösen nagy sikert aratott a Moszkvai Állami Akadémiai Nagyszínház százhúsz tagú balettkara. Nagyszerű előadásukban mintegy harmincezren látták Prokofjev Kővirág című mese balettjét A szegedi „színházi gyárvárosban’ urast ájabb művészi produkció bemutatására készülnek. Erkel operáinak, a Hunyadi Lászlónak és a Bánk bánnak, valamint a Kővirág című balettnek előadásai után szombaton és az azt kővető napokon Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátékában gyönyörködhet majd a közönség. 1965-ben kétmillió árubaromfit adnak Termelősxovetkexetköxi baromfitelepek létesülnek a bácsalmási járásban A tataházi termelőszövetkezetek példája nyomán nagyarányú árubaromfi tenyésztési tervet dolgoztak ki a bácsalmási járásban. A terv szerint 1965-ben már évi kétmillió darab 80- dekás, egy kilós baromfit bocsátanak áruba a tsz-ek. Az elgondolás azonban már nemcsak terv, hanem épülő valóság. Negyvennyolc hatalmas baromfiól épül tsz-közi beruházással, amelyből 29 még az idén kész lesz. Egy-egy ólba 8 ezer darab naposcsibét tudnak elhelyezni és felnevelni. Tataházán nyolcólas baromfitelep működik. Mátételkén öt újabb ól épült. Bácsalmáson a Lenin, Petőfi és az Aranykalász Tsz 4, Katymáron a Vörös Csillag, a Rákóczi és az Üj Élet Tsz 4, Mélykúton a község mind a hét termelőszövetkezete hat ilyen ól építését kezdte meg a napokban. — Madarason ugyancsak összefogtak a szövetkezetek és ők is megkezdik rövidesen négy ól építését. Az eddigi tapasztalatok szerint a tsz-közi beruházással létesített baromfitelepek igen jól beváltak és nagy jövedelmet biztosítanak. Hetvenkilencezer baromfi az idei terv, amelyből 49 ezret — darabonként 0,80— 1 kg-os súlyban — már leadtak. Baromíinként 3,40—4,80 forint tiszta nyereséget értek el. Ólanként — 8 ezer baromfihoz — két gondozót foglalkoztattak. A jószág etetéséhez a keverőüzemben előállított tápanyagot használták. Egy kiló súlygyarapodást 3,8—4,2 kiló takarmány- nyal értek eL Szeptember végéig valameny- nyi, ez évre tervezett ól elkészül, jövőre pedig mind a 48 ól üzemképes lesz, amelyekből évente ólanként 4-szer 8 ezer darab baromfit bocsátanak áruba. A tervek szerint 1962-ben 840 ezer darab árubaromfit nevelnek, 1965-ig pedig elérik a kétmillió darabot Több tanácstagi kerületben pőtváTasztás lesz augusztus 6-án Már hírt adtunk arról, hogy augusztus 6-án, vasárnap Kecskeméten a 65-ös városi választó- kerületben — ahol Reile Gézát jelölték — tanácstagi pótválasztást tartanak. Ezen a napon még megyénk több városában és községében lesz pótválasztás. Baján a 99-es, Kalocsán a 64-es és a 78-as városi, Dunapatajon a 23- as járási, Szalon áron a 33-as já(OOOOOOOOOOOOOOOOOOi Megkezdték az 1961—62. évi kulturális program kidolgozását a dunavecsei járás községeiben rási, Dunaszentbenedeken a 26- os és a 27-es községi, Géderla- kon a 25-ös községi, Tataházán az 51-es járási, Bácsszöllősön a 6-os, a 8-as, a 36-os és a 42-es községi választókerületben választanak új tanácstagot. A szavazás — amelyre az előkészületek megtörténtek — minden választókerületben vasárnap reggel 7 órakor kezdődik. Ülést tartott a dunavecsei járási kulturális bizottság. Jóváhagyta a járás 1961—62. évi kulturális programjának irányelveit, s úgy határozott, hogy a községekben a helyi igényeknek és követelményeknek megfelelően kell kidolgozni a művelődésügy éves terveit. Elhatározták azt is, hogy a járási kulturális bizottság tagjai a helyi vezetőkkel karöltve segítik a községekben a kulturális tervek összeállítását. Ez a munka máris folyamatban van. Kunpeszé- ren és Dunavecsén a hét közepén tárgyalták az új kulturális programot, néhány napon belül azonban a járás minden községében elkészülnek ezek a tervek. íqy kubai munkái nemei ffeiefum Nem York. (TASZSZ) Egy kubai munkás, Carlos Albadaro Marin felajánlotta egyik szemét, hogy Henry Winston, az ismert amerikai kommunista pártvezető visszanyerhesse a látását Mint ismeretes. Henry Winston megvakult az Egyesült Államok börtönében, mert nem nyújtottak számára idejekorán orvosi segítséget Winston az alábbi táviratot intézte Marínhoz: „Mélységesen hálás vagyok önnek, de ajánlatát nem fogadhatom el, mert nekem szem- idegsorvadásom van. Mekkora öröm tudni, hogy Kubának a társadalmi haladásért a nemzeti szabadságért és a békéért vívott harc olyan embereket teremt, mint ön. Boldoggá tesz, hogy bár vak vagyok, megismerhetek olyan embereket, mint ön és sok más olyan férfi és nő, akiket a mély humanizmus és társadalmi öntudat jellemez. Együtt szélesítjük majd a harcot a felszabadulásért” Borzalmas autóbuszszerencsétlenség Svájcban Luzern. (MTI) Borzalmas tömegszerencsétlenség történt szerdán este Luzern mellett Egy amerikai turistákat szállító autóbusz a szitáló esőtől síkos úton szembejövő tehergépkocsinak futott, majd áttörte ' az út szélén levő korlátot és a mintegy harminc méter mélységben levő luzerni tóba zuhant. Az európai körutazáson levő harmincöt amerikai turista közül tizenhat életét vesztette. Munkaközben Miklós Istvánná több mint tíz éve dolgozik a Kecskeméti Konzervgyár II-s telepe dobozüzemében. Ez idő alatt alaposan megtanulta a dobozgyártás csínjat-bínját. Szaktudását megosztotta Búzás Istvánnéval, Gyapjas Pálnéval és Varga Sándorral. Mint az üzemrész egyik legügyesebb kezű asszonyát, az üzemvezető a legkényesebb, a legtöbb figyelmet kívánó reszortra, vagy ahogy itt mondják »kulcshelyre« osztotta be. Itt is jól megállja helyét. Átlagos teljesítménye 109 százalék. De eleget tesz a kiváló dolgozó cím elnyerésével kapcsolatos egyéb feltételeknek is. Munkahelyéről még sohasem késett és igazolatlanul sem maradt távol. Mindenki szereti ezt a csendes, munkájának és családjának élő munkásasszonyt. Nemcsak a pékeken múlik Körúton a sütőipari üzemekben Az utóbb! időben több panaszt hallottunk a Kecskeméti Sütőipari Vállalat munkájáról. A fogyasztók a következőket kifogásolták: Sok esetben sül étién a kenyér, a péksüteményeikben idegen anyagok találhatók, s nem egyszer a kenyér vagy a zsemle átvette a gázolaj szagát A napokban a Kecskeméti Sütőipari Vállalat műszaki vezetőjével. Somogyi József elvtárssal körutat tettünk az egyes üzemekben, amelynek tapasztalatairól az alábbiakban számolunk be. 17/ automata gépsor Első állomásunk a vállalat I-es számú üzeme volt. A liszt szitálásánál, ahol a legtöbb idegen anyag — madzagdarab, plomba, címke — kerülhet a tésztába, új módszert vezettek be. A dolgozóknak el kell szá- molniok a plombával, címkével. Ezzel szinte teljesen kiküszöbölik az idegen anyag bekerülését a feldolgozandó lisztbe. Az üzemben kapott tájékoztatás szerint ez év decemberében automata gépsort állítanak munkába, amely a sütésen kívül minden műveletet — kovászolás, dagasztás, szaggatás, mérés — önállóan végez el. A kemencék fűtésére használt gázolaj tárolását, adagolását is korszerűsítik. Szeptemberben elkészül a pincében elhelyezett olajtároló. Ének eredményeként ezután nem a sütődében töltik a gázolajos hordókat. Néhány olyan hibát is felfedeztünk, amelyek előidézhetik a kenyér minőségi romlását. — Többek között a dolgotok nem mindig tartják tisztán a kemencék parázsvasát — amely nem egyszer gázolajos — s a hozzáérő pékáru selejtes lesz. A műhely betonpadlója egyenetlen, s emiatt a szállítókocsikról — ottlétünk alatt többször is előfordult — földre hullik a kiszaggatott tészta. Ahol nincs kifogás A Sütőipari Vállalat 2-es és 4-es számú üzemeibe is ellátogattunk. örömmel vettük tudomásul, hogy a liszt szitálását itt A kiskunfélegyházi járásban van az államigondozott gyermekek legnagyobb telepe a megyében. A két gyermekvédelmi felügyelő 160 állami gondozott gyermek gondviselője. Táskájukból soha nem fogy ki a cukor, a csokoládé, mert a kedves simogató szó mellett mindig jól esik a szeretet kézzelfogható bizonyítéka is. Nyolcvan-nyolcvan gyermek fölött őrködnek hosszú évek óta csendben, szeretettél és odaadással. Most fejeződött be a gyermekek nyári ruhával való ellátása, s jelenleg előkészületek folynak a téli ruhák szétosztására. Nincsenek már bakancsos, egyenruhás lelenc gyerekek. Könnyű kis cipőcs- kéket és jó nyári ruhákat kapnak, nem alázzák meg a rabruhának is beillő hajdani viselettel emberi méltóságukat ötvenöt gyermek jár közülük iskolába, akiknek tanszereiről is az állam, a felügyelők gondoskodnak. Sokoldalú és felelősségteljes munka tehát a felügyelőké, szerencsére vannak segítőik, elsősorban a nevelőÁ szeretet hősei szülők között. Ha ez szóbakerült, a felügyelők szívesen használják azt a kifejezést: „a szeretet hősei”. Van .olyan nevelőszülő, akire valóban ráülik ez a szép jelző. Akad közöttük, aki takarékbetétkönyvet váltott nevelt gyermekének. A majsai Lagzi Józsefné például karórát, fényképezőgépet, kerékpárt és sok ruhát vett neveltjének. A társadalom is meleg szívvel fordul a gyermekek felé. Nagy Kálmánné, a kiskunmajsa: leányiskola igazgatóhelyettese, Faludi Sán- dorné és Csordás Erzsébet kezdeményezésére a továbbképző iskola leányai hulladékanyagokból mackókat, nyuszikat és babákat varrtak a gyermekeknek. Jászszentlászlón 42 kis gondozott van a nevelőszülőknél elhelyezve. A tanácselnök és az iskola igazgató tájékoztatása szerint is a nevelőszülők kifogástalan, igazi családi nevelést adnak a rájuk bízott kicsinyeknek. A csendesen öregedő Baranyai házaspár például vállalta az ikertestvér Kovács Marika és Tériké felnevelését. Nem a tartásdíj késztette őket, hogy meleg otthont nyújtsanak a két kislánynak, hanem az emberszeretet íratlan törvénye. Baranyaiék- nak : már nagylányuk van és úgy érezték, gyermek nélkül kihalt, üres az otthon. A becsülettel felnevelt gyermekek hálásak a nevelőszülőknek. özv. Varas Antalné majsai nevelőszülőt a Budapesten élő nősnevelt fia anyagilag rendszeresen támogatja. Bakró Fe- rencné majsai nevelőszülő két leányt nevelt fel és adott férjhez. Most már „unokái” vannak, s olyan szép látvány, amikor a nagymama, mert valóban annak érzi magát, gyönyörködik a családban, hálás neveltjeiben. Nagyon sok gyermek tanulhatna szülői tiszteletet éssze- retetet az állami gondozottaktól sok igazi szülő is áldozatvállalást és kötelesség érzetet a nevelő szülőktől. b— —n már korszerű fémszitákfcal végzik, s ezért ezeknek az üzemeknek a termékei ellen alig merül fel minőségi kifogás. A 2-es számú üzemben a központi gázolajtartály felállításával megszüntették a gázolajszennyező- dést A naponta friss étolajjal bekent sütőlapok lehetővé teszik a péksütemények esetleges avas ízének megszüntetését. A kifligyúró-gépek hevederjeit kopásuktól függően cserélik, ezzel elejét veszik annak, hogy a tésztába különböző spárgadarabok kerüljenek. A 4-es számú üzemben a minőség javítása érdekében a dagasztóhelyiség és a kemencetér összekötő folyosóját alumínium lemezekkel borították be* Kevés a kenyértárolóhely A sütőüzemek megtekintése után a kereskedelmi vállalatok boltjait látogattuk meg Sajnos — tapasztalataink szerint — üzleteinkben kevés a kenyértárolóhely, s emiatt a szép, magas, jól sült, de melegen összezsúfolt kenyerek összelapulnaK* megráncosodnak. Ezeket a vásárlók nyilván nem szívesen veszik meg. Hasonló tapasztalatokat szereztünk a kenyér szállításánál is. A szállító gépkocsik kevés száma azt eredményezi, hogy a meleg kenyeret egymásra rakva szállítják* s mire a városkörnyéki falvakba ér, sokszor lapos, ráncos* gusztustalan lesz. A sütőipar termékei az üzemekben kifogástalanok, de a szállítás és a helytelen tárolás igen rontja a minőséget. Éppen ezért helyesnek tartanánk, ha a megyei tanács ipari osztálya gondoskodna a Kecskeméti Sütőipari Vállalat gépkocsiparkjának, tárolóhelyének bővítéséről. Ez azt eredményezné, hogy kevesebb minőségi kifogást hallanánk a kenyérre és a péksüteményre. Gémes Gábor