Petőfi Népe, 1961. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-30 / 178. szám

A^MA^yA-R, S^OCJALISTA MUNKÁSg-T BÁcs - kliRUN MECVEi LAPJA

Emberek, akik számára

nélkülözhetetlen a munkahely és a társadalom segítsége

Bíróságain}!: mostanában sokszor hoznak javító—nevelő munkára kötelező ítéleteket az először megtévedt, és kisebbsúlyú bűncselekményt elkövető személyekkel szemben. Ennek a büntetésfonnának abban rejlik nevelőjellegle, hogy az elítéltek bizonyos ideig (egy hónaptól két évig} kötelesek munkahelyükön, tehát szabadlábon, rendszeresen 10—25 százalékig terjedhető bércsökkentéssel dolgozza. A nevelés eredményességében éppen ezért döntő szerepük van a vállalatoknak, üzemeknek,

A „mentőállomás“

Mivel a javító—nevelő mankónak a bírói ítélkezési, gyakorlat szerint is egyre nagyobb jelentősége van, a megyei főügyészség megvizsgálta, hogy az érdekelt üzemek, vállalatok hogyan végzik a javító—nevelő munkát A szerzett tapasztalatok közül különösen a következő helyes módszerek alkalmazása az ajánlatos:

Nagyon fontos, hogy a Javító —neveld munkára ítélteket alkalmazó munkahelyek vezető beosztású dolgozói világosan lássák, ismerjék ez ftéletforma jelentőségét Tudniok kell, hogy évente több száz nevelőmunkára kötelezett töW le büntetését megyénkben. A velük való gondos foglalkozáshoz tehát fontos érdek fűződik. Képletesen saólva: nyugodtan állíthatjuk, bogy a javító—nevélő munka szempontjából az egyes munkahelyek a •mentőállomás« szerepét töltik be. Sok példa bizonyítja ugyanis: a vállalatok, üzemek lelkiismeretes nevelő munkájának jelentős szerepe van abban, hogy a meg- uóvedt személyek meg tudnak-e aiw a lejtőn, becsületes, dolgos, törvénytisztelő emberekké tudnak-e válni.

Az egyik javító—nevelő munkára kelt büntetését üzemben töltötte Sorsa felőli érdeklődésemre elmondta, hogy jelenleg ugyanott megtisztelő munkakört lát el — mint megtudtam, igen jól — és többé még eszébe sem jut, hogy törvényellenesen cselekedjen. Kedvező megváltozásához — véleménye szerint — hozzájárult, hogy többször felkeresték őt munkahelyének vezet®, akik •— elítélése miatti elkeseredése láttán —• beszélgettek vele, segítettek önbizalmát, mimkakedvót visszaadni. «•A velem való törődés hitette el velem, hogy én sem vagyok társadalmon kívüli...« — mondotta.

Jóllehet a munkahely vezetői nem is emlékeznek a volt elítélttel folytatott beszélgetésekre, hiszen azóta sok emberrel volt már dolguk, mégis ezek a sokszor csak pár percig tartó, látszólag nem nagy jelentőségű társalgások olyan élményt jelenthettek az elítéltnek, amelynek hatása sorsát kedvezően befolyásolja.

Segít a* elítélt

Igen fontos a fiatalabbkorú Javító—nevelő munkára kötelezettek nevelése! Jellemük alakítása ugyanis könnyebb, hiszen az ebben a korban jellemmé érlelődő tulajdonságok — akár jók, akár rosszak ezek — esetleg egész életükön át elkísérhetik őket. A fiatalabb javító—nevelő munkára elítéltekért különösen az egyes munkahelyek KlSZ-szervezetei tehetnek sokat. Az ifjúsági szervezet a maga sajátos eszközeivel (kultúrmunka, sport és egyéb szórakozás), közömbösítheti leginkább a rossz társaság hatását, teremtheti meg az egészséges környezetet az arra rászorultnak, kiszakítva őt a »haverok« köréből.

A Kecskeméti G,- V.-nál töltötte büntetését az egyik fiatalkorú, akit a rossz baráti társaság térített le a helyes útróL A vállalat igazgatója —> gondolkozva a fiatal sorsán — arra a meggyőződésre jutott, hogy a leghatásosabb nevelést ebben az esetben a KlSZ-szesrvezet végezheti. Kezdeményezésére a KISZ-vezetők gondjaikba vették a fiatalembert, beszélgettek vele, bevonták a szervezet munkájába. Ez a fordulat szép eredménnyel járt. Ifjú barátunk megváltozását mi sem bizonyítja jobban, minthogy még büntetésének töltése idején leleplezett egy tolvajbandát, amely a társadalmi tulajdonban kísérelt meg kárt tenni,

A javító—nevelő munkára ítéltek jelentős százaléka koránál fogva nem vonható be a KISZ-életbe. Az ezekkel való foglalkozás más tömegszervezetek, s elsősorban a szakszervezet feladata. Ez utóbbi — a tapasztalatok szerint — még nem foglalkozik kielégítően a javító —nevelő munkára kötelezettekkel. Feltétlenül hasznos lenne, ha a munkahelyek szakszervezeti bizottságai arra alkalmas felelősöket bíznának meg az elítéltekkel való foglalkozással, akik figyelemmel kísérnék munkájukat, magatartásukat, segítenének problémáikban, ügyesbajos dolgaikban. Tevékenységükről pedig — különösen ahol több javító—nevelő munkára ítélt van • beszámolnának a szakszervezet vezetőségének.

Figyelmen kívül nem hagyható jelentősége van a javító— nevelő munkára kötelezett nett 3)

Ha nem lett volna annyira gondolataival elfoglalva, Lange jól láthatta volna, mint lett úrrá Schellen bergen a türelmetlenség.

— Ügy látom, ez nemcsak Bauemek, hanem nekem is magas régió. Az ön javaslata...

— Az én javaslatom — vette vissza udvariatlanul a szót a tanár — Adolf Hitlernek azon a kijelentésén alapszik, hogy a győzőtől sohasem kérik számon, milyen eszközökkel diadalmaskodott Örök élet-halál harcra készülnek, minden eddiginél to- tálisabb háborúra. Ezt nem lehet csak a klasszikus eszközökkel megvívni

Lange széttárta a karját és mintha egy dráma főszerepét játszaná, olyan teátrálisan kiáltotta:

— Nos, én olyan módszert ajánlok, amely méltó a führer koncepciói ához.

Schellenberg hangja most már metsző:

— A javaslatát, professzor űr.

Az iskolában azt tanultam, hogy minden bevezetést egyszer tárgyalás követ, nem is beszélve az általam kitűnőnek tartott „in médiás rés” stílusról, amely bevezető nélkül vág a dolgok közepébe. A javaslatát kéreml

.

velése szempontjából annak a kisebb kollektívának (pl. brigádnak), amelyben az elítélt nemcsak munkaidejét, de életének jelentős részét is tölti. A közvetlen környezet szükségszerűen formáló hatást gyakorol az emberre S hogy ez a hatás kedvező, vagy rossz irányú lesz-e, elsősorban a kollektíván múlik*

Hogy ne legyen *úlyosabb !

A közvetlen munkatársaknak jóindulatúan arra kell törekedniük, hogy forrnálgassák az elítéltben a jótulajdonságofcat és segítsék öt a káros tulajdonságok, szokások leküzdésében. A környezet hatásának eredményességét bizonyítja az egyik bajai vállalatnál tapasztalt példa is. Az egyik brigádban újonnan érkező javító—nevelő munkára ítélt munkatársai észletek, hogy az illető gyakran késik, nem tartja rendben a gondjaira bízott tehergépkocsit Elhatározták, hogy segítik őt a hibák leküzdésében, és erre elsősorban személyes példamutatással törekedtek. Ügy döntöttek, hogy szólni csak akkor szólnak, ha magatartásuk nem hoz eredményit De erre nem lett szükség, hatott a jó példa.

Jelenleg még többször előfordul, hogy a javító—nevelő munkát — miután az nem bizonyult célravezetőnek — börtönbüntetésre kell átváltoztatni. A fentebb sorolt módszerek mind elterjedtebb követésével azonban minden remény megvan rá, hogy a jövőben egyre kevesebb javító—nevelő munkára ítélt büntetését kelljen börtönbüntetésre átváltoztatni, munkájától és ezziel családjától elszakítani.

I»r. BaWnyecz Tibor

megyei főügyészségi ügyész

Lange megérezte, ez az a pillanat, amikor nem szabad tovább feszíteni a hurt.

— A javaslatom: gyártsanak angol fontot. Nem százezreket, milliókat. Nagyüzemi módon. A háború...

— A háború — csattant fel Schellenberg — a földön folyik és nem a fellegekben. A felhőkben tett séta a filozófusok és költők privilégiuma. És engedje meg, hogy megismételjem: ilyen időkben érthető módon rengeteg — meg kell értenie, rengeteg — a munkám, minden perc jóvátehetetlen torlódást okoz és engem várnak.

Az asztal lapján épített műszerfalon már öt piros lám- pácska égett.

— ... Várnak, méghozzá már nem ketten, hanem öten.

— Az istenért, Herr Ober- strumbannführer, emelkedett fel rémülten Lange a székéről, — ne küldjön el még. — öt percet kérek öntől, mindössze öt per« cet

Az órájára nézett:

— Tizenegy óra 23 perc a pontos idő. Ha ön tizenegy óra 28 perckor is afféle professzoros naívságnak, értelmetlen zagyva- ságnak tartja az ötletemet, fejet hajtok.

Schellenberg arcán megadó mosoly suhant át

i/DaL&laa kannytklx az íiet..”

„Csillagok; csillagok, szépen ragyogjatok. .zengi félszáz torok a kedves népdalt, s a csillagok ragyognak is, áttörik az est ködfátylát. Romantikus este van. A Hold tompa fénye lustán bújkál a százéves platánok között és meg-meg- cirógatja az éneklők arcát...

így van ez már

majdnem félévszázada Jánoshalmán. Esténként összejönnek * dalszerető emberek a fiúiskola udvarán, a fák alatt, hogy hangos nótaszóval messze- űzzék a gondokat. Munka utáni felüdülésnek szánják, de néha bizony fárasztó .;. Órákig állni a dobogón, nézni a kottát, figyelni a karmestert;.. Ez már fegyelmet kíván. De mindenki szívesen csináljál, mert szerintük — „Dalolva könnyebb az élet...”

Ezt állítja a 64 esztendős „Dodóbácsi" is, aki az

énekkar legidősebb, s egyben legmegbecsültebb tagja; a kórus alapítói közül az egyetlen, aki „bírja még tüdővel”. Nem is akárhogyan! Sok fiatalt „ki énekelne” még fogadásból. De nemcsak hangjáért illeti dicséret, hanem aktív szervezőmunkájáért is; Minden próbáról, minden fellépésről naplót vezet, amelybe beírja a kórus életének minden epizódját, azok közül is legszívesebben a vastapsot Kezembe adja a vaskos könyvecskét, s míg azt lapozgatom, 5 szóval végigkísér az énekkar történelmén:

— A kórust 1916- ban alapította bátyám, Lovas Andor kántortanító. A helybeli tanítókból, iparosokból és 'parasztokból állott, akkor még Jánoshalmi Dalárda volt a neve. Négy év múlva nők is Jöttek közénk, s első nagy sikert 1933- ban arattuk Baján* amikor a megyei versenyein elsők lettünk; A Jutalomzászló még most is megvan. Aztán jött a háború, ami megtizedelt bennünket — A felszabadulás után újjászerveztük a

z énekkart, s azóta öregbítettük csak igazán hírnevét! Felléptünk Budapesten, az Erkel Színházban, énekeltünk a Rádióban és az 1959. évi Országos Dalostalálkozón az ország első énekkarai között emlegették kórusunkat. Legutóbb a Békéscsabai Dalostalálkozón szerepeltünk nagy sikerrel, most pedig a Balatonlellei Dalostalálkozóra készülünk, ahol öt megye énekkarainak a hangversenyére — értesülésünk szerint — eddig már 500 külföldi vendég biztosította magának elővételben a jegyet

Tóth Gábor

Antibiotikum növényi betegségek ellen

Az amerikai mezőgazdasági

minisztérium megállapítása szerint Phleomicin nevű, 1956-ban Japánban felfedezett antibiotikum rendkívül hatásos bizonyos növényi betegségek, így az u. n. babrozsda ellen. A szer már 1:1 000 000 vizes oldatban

is teljesen megszünteti ezt a növényi megbetegedést amely ellen eddig nem ismertek hatékony gyógyszert. A Phleomicin előzetes permetezésével elejét lehet venni a növények megbetegedésének.

— Megegyeztünk. Hallgatom.

A tanár ekkor már lángragyúlt arccal járkált fel-alá. Mindenről megfeledkezett teljesen hatalmába kerítette a dédelgetett látomás. Egy rádióriporter, egy őrjöngő rádióriporter stílusában szólalt meg:

— Öriási motorzúgás reszketted meg a levegőt a Csatorna felett A Luftwaffe gépei özönlenek Anglia felé. Londonban és South amtonban, Ox- fordban és Edinburgban, mindenütt a brit szigeten felüvöl- tenek a szirénák. A fél világ büszke urai patkányokként bújnak a föld alá, és a halált várják a levegőből. Néhány stuka le is csap, néhány bomba le is zúdul — de a támadó gépek számához képest meglepően kevés. A külföldi osztály vezetőjének arcáról árad az unalom, összekulcsolt kezét az asztalon nyugtatja, hüvelykujjával elmerülten malmozik. Lange viszont mind gyorsabban járkál és mind gyorsabban pereg belőle a szó:

— A rémület órái után ismét megszólalnak a szirénák. A riadó végét jelzik. A megkönnyebbülés sóhaja söpör végig Anglián. Az emberek kitódulnak a pincékből, mélyet szippantanak a friss levegőből.

— Megható, határozottan megható — vigyorog Schellenberg.

Lange nem hallja. Fülében a pincéből feljött angolok hangja zsong, ezt tolmácsolja.

— Egy keménykalapos férfi elégedetten ballag fel a londoni Metre egyik állomásáról*

ahová a riadó alatt menekült.

Azt mondja a társának: „Ezt még megúsztok Joe.” Felérnek; emberünk megdermed a csodálkozástól és felkiált: „Nézd! Röplapok! És mennyi!**

— A levegőben valóban papírlapok tömege lebeg lassan lefelé, mint megannyi kiterjesztett szárnyú kis, színes madár. A férfi fut néhány lépést, elkap egyet, megnézi és artiku- látlan hangon felordít:

— „Megőrültem? Mi ez? Álmodom? Pénz! Joe, ez tízfontos bankó! És ez is! A többi is!” Akkor már ott van Joe is, 5 sem hisz a szemének. Dermed- ten bámulnak a két proliasz- szonyra, akik ruháskosárral rohannak és szedik a pénzt.

— Tíz perc múlva már kusza kavargás az utca. A forgalom leáll. Hangok hallatszanak a fülsiketítő zűrzavarból: „Én voltam itt előbb. Szedjenek máshol. Van elég.” Két suhanó már az aszfalton hempereg.; Birkóznak a pénzért. Egy óra múlva újabb mondatfoszlányolc* figyeljen csak, Herr Obersturmbannführer: Egy nő megszólítja a mellette elhaladó doktortás- kás középkorú urat. „Hová sieti ennyire, doktor úr?” „A bankba — lihegi a kérdezett. — Azt mondják, máris kilométeres sorok állnak. Mindenki aranyhal? akarja a betétjét.”

Schellenberg abbahagyja * malmozást. Örült — gondolja — de esküszöm, figyelemre méltó őrült.

(FolytatjukJ