Petőfi Népe, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-06 / 131. szám
Az elveszett negyven pont — és ami mögötte van Vasvári Károly, a Kecskeméti Katona József Gimnázium tanulója, amolyan all round sportember. Szinte univerzális tehetség. Magas, nyúlánk, vállas alakja feltűnik minden atlétikai viadalon. Sportköre számíthat rá akármelyik labdajátékban, sőt az iskolai csapat egyik erőssége a súlyemelőversenyeken is. Emellett négyesrendű tanuló. Éppen ilyen sportolót kerestünk, hogy bemutathassuk: íme a sportban és a tanulásban egyaránt megállja a helyét, a mai ifjúság egészséges és sokoldalú példánya, aki a Kilián- mozgalomban is bizonyára első jelevényesek között lesz. Lássuk, hány pontot szerzett eddig? Vasvári Károly a Katona József Gimnázium házi súlyemelő bajnokságán. Kos — egyet sem. KiTi^n- könyve sincs még. Pedig már több mint negyven pontot jegyezhettek volna bele egy hónap alatt. Tehát atlétikából együtt lennének a megszerezhető pontok, s őszre összeszedhetné más sportokkal a többit is a vasjelvényhez. Májusban ugyanis három atlétikai versenyen vett részt Ahogy beszélgetés közben elsorolja az eredményeit, szá- mítgatjuk mindjárt a pontokat: Válogatóverseny: 110 m. gáton 4, gerelyhajításban 8, rúdugrásban 5, távolugrásban 3 pontot szerezhetett volna az eredmények alapján; Ez összesen 20. A Népköztársasági Kupa-versenyen gerelyért 7, hármasugrásért 5 pont járt volna. Ez újabb 12 pont A középiskolás bajnokság mérlege: rúdugrás 6, gerelyhajítás 4, magasugrás 6 pont A májusban megszerzett, de könyv híján be nem írt pontok számatehát 48. Több is, mint az egy sportágKilián tekebajnoHság Minden községben van tekepálya, ha másutt nem a nagy- vendéglőben. A bácsalmási tekeszövetség és a JTST ügyesen állítja a Kilián-mozgalom szolgálatába ezt a lehetőséget, hiszen mindenütt akadnak, akik akik egy-egy „rund” sörért egész délutánokat eltekézgetnek. A bácsalmási járásban ezután az „elkeseredett” tekeviadalok a Kilián pontokért is folynak. Ugyanis járási bajnokságot írt ki a tekeszövetség és a JTST. Eddig tíz csapat nevezett be a a bajnokságba. Az utazási gondok megkönnyítésére a csapatokat egy északi és egy déli csoportba osztották be. A bajnokság első fordulója június 4-én, vasárnap kezdődött. Az utolsó fordulót július 9-én fejezik be. Négy fős csapatok játszanak s a három legjobb versenyző eredményét értékelik. A játékosok fejenként 40 dobást hajtanak végre, ebből húsz teli és húsz tarolás. Reméljük, hogy a bácsalmásiak kezdeményezése nemcsak a Kilián-mozgalom híveinek számát gyarapítja, hanem a tekesportot is megszeretteti járás banban ■=» jelen esetben atlétikában — beszámítható maximális pontszám. Mondottuk, hogy VasvSrS Karcsi kiváló, sokoldalú sportoló és jó tanuló. Részvétele a Ki- lián-mozgalomban bizonyára vonzóerő lenne mások számára is. És amilyen jó propaganda lehetne a mozgalomnak az első KiKán-jeivény a kabáthajtókán esetleg már az iskolaév kezdetén, ugyanolyan jogos büszkeség tölthetné el viselőjét is — és annak sportkörét Mindezek mellett felötlik még egy újabb szempont: Karcsi érettségi után a Testnevelési Főiskolára szeretne jelentkezni, hiszen minden adottsága megvan hozzá. De vajon aki a magyar sport hivatásos munkása akar lenni, lehet-e közömbös a magyar sport jövőjét építő új testnevelési mozgalom iránt? Bizonyára nem. Vasvári Karcsi most harmadikos gimnazista, tehát még ráér a felvételi vizsgáig megszerezni a jelvényt. Meg is fogja szerezni, hiszen beszélgetésünk óta tudja, hogy az olyan kiváló sportolónak, mint ő, kötelessége jó példával elölj árai — s a tetejébe ez még csak többletmunkát sem jelent számára. Ö tehát már rendben lenne, esete azonban nem egyedülálló. Nagyon sok sportoló nem értette még meg hogy a Kilián- mozgalomban feladatai, kötelességei vannak. És ebben — véleményünk szerint — elsősorban a sportkörök vezetői hibásak. Mester Lásdó 2S0 centimeter? Vatuszi négerek indulására is számítanak a tokiói olimpián. A Tanganyika- és a Viktória-tó között élő vatusziaknál a magasugrás hagyomány. A magas termelü négerek között nem ritka a 210—220 cm-es óriás sem, az 'átlaguk 190-en felül van! Nagy méreteik ellenére rendkívül mozgékonyak, puha mozgá- súak, ruganyosak A fiatalok addig nem számítanak férfinak, amíg saját magasságukat át nem ugorják. Kis termesz-dombokról szoktak ugrani, 220—25© cm közötti magasságot. Európai utazó-kutatók erre már 50 év előtt felfigyeltek. Eddig egyetlen olimpián vagy nagy versenyen sem vettek azonban részt, mert nem szívesen hagyják el hazájukat. Ha sikerül őket erre rávenni, nyilván hamarosan megdől a 223 cm-es világcsúcs. (Zürichi Sport.) Hz osltrákok eFeni labdarúgó keretek Szombaton és vasárnap négy fronton találkoznak a magyar és osztrák labdarúgás legjobbját Baráti Lajos szövetségi kapitány a következő kereteket jelölte kfc ff A) keret: ... ' Grosics, SienfmWiátyf, Ití&trat, Sipos, Dalnoki, Sárost, Sólymost, Kotász, Nagy, Sándor, Göröcs, Machos, Tichy, Fenyvesi ár., Albert, Kuharszky. A válogatott szerdán 17 órakor Sztálinvárosban mérkőzik. A budapesti mérkőzéseknek a Népstadion lesz a színhelye,, 15.45 órai kezdettel az ifjúsági csapatok lépnek pályára, 17.30 órakor kezdődik az A) válogatott találkozója. A mérkőzésen svájci játékvezetői hármas működik, vezetőbíró Dienst, Üzemi labdarúgó kupa A Kecskemét! Zománcipari Művekben megindultak a labdarúgó kupa házi bajnokságai hat csapat részvételével. Az üzem sportfelelőse a bajnokság részvevői közül ötven játékost szervezett be a Kilián-mozgalomba. „Makarenko-módszer" Vilma Rudolph, az olimpiai bajnok vágtázónő rendszeresen elkésett az edzésről. Ed Temple, az eór- zője bejelentette: minden perces késésért egy kört keli futnia a 400-as pályán. Addig semmi sem válozott, amíg a „fekete gazella” csak egykét perceket késett. Egyszer azonban félórával a megbeszélt idő után érkezett meg. Az edző könyörtelen volt: a 30x400 métert, ha részletekben is — le kellett futnia, Vilmának. Azóta mindig legalább öt perccel előbb érkezik... Hatvannégy éve •te Az első országúti kerékpáros versenyt 1396-ban rendezték Franciaországban, Párizs és Rouen között. — Kétszáz indulója volt a versenynek, közte egy nő is! Turnémé. Huszonnégy órán belül csak 32 versenyző érkezett a célba, de Turnémé köztük volt, (29. lett). Az akkoriban bámulatra méltónak tartott teljesítményért az első női kcrékpar-ver- seyző nemcsak érmet, hanem 100 frank rápénzt is kapott. (Idle.) Edző kerestetik A Közel-Kelet egyik mesés gazdagságú — és immár matuzsálemi korú — olajsejkje Amerikába küldötte megbízottait, hogy szerződtessenek egy jó képességű női kosárlabda-edzőt. — A háremem számára — mondotta. — Annyit unatkoznak szegénykék. — Mi ez? Tömegverekedés? — Nem, csak egy kis levezető „rugby” — nyugtat meg Szatmári János, a Bajai Építők atlétikai szakosztályának edzője. — Egy órán át keményen dolgoztak a lányok, most kell egy Veress Gabi még csak 17 éves, de már ötéves atlétamúltra és szép sportsikerekre tekinthet vissza. Amellett jeles tanuló. És itt a közeljövő gerelydobó reménységei. Harangos Klára dobását Deli BOLDOG városiak! Milyen sportágban akartok dolgozni?... Melyik sportkört választjátok? __ Dönthettek kedvetek sze rint! Ha akad is itt-ott baj, nehézség, hogy mérhetnénk ezeket a tanyai fiatalok körülményeihez, akik szegényes felszereléssel — vagy anélkül — mégis sportolnak. Ott aztán igazán egyedül a foci az, amit valahogy még lehet csinálni, hiszen nem kell hozzá más, mint egy labda, meg valami összetákolt kapu; jó úgy is, ha -hálója sincs. A tanya világában új élet bontakozik, új remények, új lendület —, s ez érezhető a sportban is. Legutóbb a bajai Vörös Fény Tsz KlSZ-szerve- zete új vezetőséget választott és a fiatalok első kívánsága az volt, hogy az új vezetőség több gondot fordítson a sportra mint eddig. SPORTOLNI! — De mivel? Van valami szedett-vedett fut- ball-felszerelésük. A városi KISZ-bizottság megígérte az új vezetőségnek, hogy kapnak hozzá kiegészítésül használtat. A felszerelés egyetlen jó állapotban levő darabja — a pálya. Az erős, kötött talaj egy kis gondoskodással ezután is lesz. Szeretnének a jövőben, ahogyan lehet, atlétizálni rajta. Magasu.gr ó-mércét a kis víháncolás a következő ne^ kirugaszkodás előtt. Ezek a szakosztály legfiatalabb tagjai: csupa úttörő. De az edzés — a látszat ellenére — nem gyerekjáték már. — Gabival érdemes foglalkoz-» ni — mondta nekünk Szatmári János —, nemcsak tehetséges^ hanem értelmes és szófogadé :s. Ha a naptárban még nem is, a valóságban már megérkezett a nyár. Baján a Béke tér alatti Sugovica-parton még békésen ringanak a csónakok százai, de a leglelkesebb »-vizesek-“ már úszónadrágra vetkőztek, és kieveztek a nyílt Dunára Az MHS víziklubja megkezdte a nyári idényt. Sportolni akarnak a fiatalok a bajai Vörös Fény Tsz-ben is i Fény tszj Magda és Feldrihán Kati figye-, lik. Edzőjük szigorú szemmel ’ kísér minden mozdulatot műhelyében is össze lehet ál“ lítani, futni meg, ha máskén# nem, hát mezitláb lehet Télen nehezebb lesz a sorsuk, bár a ping-pong felszerelés — ahogyan mondják — félig megvan. Az öreg asztallap alá csak lábak kellenek, no meg hálót, labdát és ütőt kell még venni. Egyelőre bizony még sakktáblájuk sincs. NAGY Tibor, az új KISZ- titkár és Urbán József könyvelő a 18 tagú KISZ-szervezettel együtt bízik abban, hogy egy kis leleményességgel, no meg némi segítséggel rendszeres sportéletet tudnak ezentúl teremteni á tsz-ben. És ötlet van bőven. Ök voltak például az elsők a bajai járásban, akik jelentkeztek honvédelmi tömegversenyre már egy hónappal ezelőtt Elküldték a levelet a KISZ-bizottságnak, az átküldi a az MHS-nek, de válasz még nem érkezett rá. Meg kellene becsülni jobban a tanyai fiatalok sportszerete- tét és támogatni őket különösen akkor, ha — mint a honvédelmi verseny esetében is — ez anyagi áldozatokba sem kerül. HASZNOS lenne ez mindenkinek: a KISZ-bizottságnak, az MHS-nek, de legkivált a Vörös fiataljainak. M. ív 3° I így nevelik a bajai atlétalányokat