Petőfi Népe, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-03 / 129. szám
Szombati krónika Új népmese — tanulsággal rAz ügy vött, hogy három szegénylegénynek dolga akadt egyszer messze-messze, más faluban. Korán reggel vállalati autóba ültek hát és elindultak. Zötyögtek, zötyögtek, de azért megérkeztek végre délfelé porosán, fáradtan, éhesen... Hová is mehettek volna? Senki ismerősük, barátjuk,... első útjuk tehát a nagyvendéglőbe vezetett. *J6 egészséget öregapám!” — szólították meg az asztalok között szemlélődő pincért. Az tisztességesen bólintott, ahogy illik, aztán volt, nincs, — eltűnt! Kisvártatva jött a másik. Azzal is kölcsönösen üdvözölték egymást, de az sem háborgatta a három szegénylegényt. Gondolta: i,Hadd pihenjenek ott a széken úgyis fáradtak!” Jött aztán több-több vendég, s kinek: szerencséje volt, enni is kapott. Végül a mi három szegénylegényünk sem maradt éhen, mert türelem rózsát terem ... A legények elfogyasztották az olcsó menüt és sze- delőzködni kezdtek abban a mi- nntában. Úgyis elég sok időt töltöttek már ott, s jól kipihenték magukat. „Köszönjünk eá a vendégszerető hajléktól” — szóit egyikük, s kiáltott hozzá: „Fizetni T. Tízszer hangzott el a hivó szó, de hiába. A három szegénylegény gondolt egy merészet és kifordult a vendéglőből. Azt várták a balgák, majd utánuk szalad valaki. Csalódtak. A csorogtak egy darabig az autó mellett, elszívtak egy Kossuthot, aztán mégiscsak visszamentek. Megkeresték a pincért és elé álltak nagy mérgesen: „Fizetni akarunk!” Szegény pincér, mit tehetett most már egyebet? Ha kell, ha nem, undorral elfogadta tőlük a gyűrött papírpénzeket. De a legények nem hagyták annyiban a dolgot: Mondja bátyám-elvtársam" okvetetlenkedtek — „észrevette, hogy meglógtunk?” Az ugyan mit válaszolhatott volna? Legyen udvarias és mondja: „Úgyis láttam magukon, hogy nem szöknek meg?” Vagy magyarázza meg: „Jő még egy jobb kor, amelyben kutyába sem veszik majd a pénzt?” Minek is magyarázza? Így hát csak annyit mondott nemes egyszerűen: „Nem!” A három szegénylegény aztán azzal a tanulsággal jött ki nagy boldogan a vendéglőből, hogy lám, közeledik már a boldog kor, amikor kutyába veszik majd az aprót, meg a bankót, ahogyan a kunszentmiklósi nagyvendéglőben is ■— ahol ez a história megesett. — Ott úgy látszik, leradírozták már az anyagfelhasználási terv mellől a bevételi tervet. Mester Lássüó 1951. június 3, szombat A MAGYAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BAC? -KISKUN MEGYEI LAPJA * Sok fiatal orvos, pedagógus, mezőgazdász vállal állást megyénkben cA mtgtpei pártbizoitiág. ntankalánainak láloq.atáiai a felió (okú oktat áii intézetekben. Megyénkből sok fiatal tanul az ország különböző egyetemein, főiskoláin. Régen keveseknek jutott ki a tanulás lehetősége, de még azoknak is ritkán nyílt módjuk a szülői házhoz közel gyümölcsöztetni tudásukat. Ma már megyénk fejlődő iparának és mezőgazdaságának egyre több, magas képzettségű szakemberre van szüksége, ugyanakkor oktatásügyünk és egészségügyünk fejlesztésére is gondolni kell. Csakhogy most az elhelyezkedési lehetőség is könnyebb a nagyvárosokban, mint valaha és a fiatalok egy része oda tekint- get — ott szeretné megalapozni jövőjét Legtöbbjük nem is tudja, mennyit fejlődött megyénk, s milyen nagyszerű tervek megvalósításán fáradozunk, mióta elmentek magasabb szintű tanulmányokat folytatni. A megyei pártbizottság kezdeményezésére, a pártbizottság és a megyei tanács képviselői az egyes vállalatok és intézmények vezetőivel karöltve látogatást tettek Budapest, Szeged, Pécs, Debrecen, Keszthely stb. városok felsőfokú oktatási intézményeiben, s beszélgettek a megyénkből ott tanuló egyetemistákkal, főiskolásokkal. Ismertették velük a megyében történt változásokat, a terveket, s elmondták nekik, hogy ha visszajönnek, milyen szép feladatok várnak rájuk. örömmel és érdeklődéssel hallgatták a fiatalok megyénk párt-, állami és gazdasági szerveinek küldötteit, és sokan közülük lelkesen jelentették ki, hogy tanulmányaik végeztével Bács-Kiskun megyében akarnak dolgozni. A szegedi egyetemről például 17 megyebeli orvostanhallgató közül 12 nyilatkozott úgy, hogy visz- szajön, s itt vállal állást. Hasonlóan nyilatkozott a Debreceni Tudományegyetem 3, a Szegedi Tudományegyetem 2, a Szegedi Pedagógiai Főiskola 15, a Pécsi Pedagógiai Főiskola 14. a Budapesti Közgazdasági Egyetem 4, az Építési és Közlekedési Műszaki Egyetem 12, az Állatorvostudományi Főiskola 4, a Soproni Erdőmémöki Egyetem 1, a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia 4 idén végző Hallgatója. Többen elmondták a hallgatók közül, hogy szívesen kötnének tanácscsal, vállalattal vagy termelőszövetkezettel társadalmi ösztöndíjra szerződést. Ebben köteleznék magukat arra, hogy legalább öt évig az ösztöndíjat adónál vállalnak állást tanulmányaik befejezése után. Sokan már a gyakorló idejüket is megyénkben szeretnék letölteni. Mint az adatok is bizonyítják, a főiskolák és egyetemek meglátogatása igen hasznos volt. A dékáni hivatalok vezetői kérték, hogy máskor is látogassanak el a párt és a tanács képviselői hozzájuk, a jövőben is tartsanak szoros kapcsolatot a felsőfokú oktatási intézményekkel. Korszerű tűzoltólaktanya épül Mfianyagfóliával bélelt csatornák a kalocsai Iszkra Termelőszövetkezetben Megyénkben a mezőgazdaságban is mind több helyen használják fel a műanyagot. Több zöldségtermelő közös gazdaságban műanyagfóliával borított hajtatóházakat létesítettek, ahol az idén palántát neveltek, s amelyeket jövőre korai primőrök előállítására használnak íeL Felmérik a jégkárokat Már hírt adtunk arról, hogy május utolsó napjaiban megyénk több helyén jégverés volt; Főiként a kiskunhalasi és a kiskőrösi járásokat érintette ez, de jégkárról adtak jelentést a bajai, bácsalmási és a kalocsai járások is. A legerősebb jégverés május 28-án Imrehegy határában volt. A jég által érintett terület nagyobb része elemi kár esetére biztosítva van, így a kár megtérül. Az Állami Biztosító kárszakértői a felmérést megkezdték».. A kalocsai Iszkra Tsz-ben a költséges és keresett vascsöveket műanyaggal pótolták az öntözéses kertészetben. A vízvezető csatornákat műanyagfóliával bélelték kJ, így vízveszteség nélkül jut el az öntözendő területre, (vi) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-KlSkun megyed Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér Is szám Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Belpolitikai rovat: H-22. Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér í.'a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 Ft. Bács-Kiskun megyed Nyomda V. Kecskéméi» — Teä.1 15-29. 27-49 Kecskeméten új tűzoltólaktanya épül. Itt lesz a székhelye a Bács-Kiskun megyei Tűzrendészeti Osztályparancsnokságnak, s a városi alosztályparancsnokságnak is. A tűzoltóautókat korszerű, gombnyomásra működő, billenő kapukkal ellátott garázsban helyezik el. A garázs felett lesz a 40 személyes — fürdővel, zuhanyozóval felszerelt — tűzoltólaktanya és hat szolgálati lakás. A központi fűtéses épületben mindenben a gyorsaságra és a korszerűségre törekszenek az építők. A laktanya-részből riadó esetén például csúzdán csúsznak a tűzoltók a garázsban levő gépkocsik mellé, s pillanatokon belül indulhatnak rendeltetési helyükre. A képünkön látható — épülőfélben levő — tűzoltólaktanyát 1962-ben adja át az ÉM Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalat A garázs még az idén elkészül. Vizsgáznak az úi magyar búzafajták A Duna—Tisza-közi Mező- gazdasági Kísérleti Intézetben nagyarányú búzanemesítési munkát folytatnak. A cél az, hogy a nagyüzemi termesztésre alkalmas, bőventermő, a gépi aratásra megfelelő, a műtrágyaadagolást is jól bíró búzafajtákat állítsanak elő. Erre nagy szükség van, mert a korszerű agrotechnikát kevésbé bíró, gyenge szárú magyar búzafajták termesztése nem fize- tődik ki nagyüzemekben. Kitűnő sikértartalma miatt azonban a keresztezéseknél alapanyagként felhasználják a magyar búzát, s a világ minden tájáról összegyűjtött, mintegy harminc búzafajtával nemesítik. Az új fajta-jelöltek már száz parcellán vizsgáznak az idén termőképességből és szalmaszilárdságból. Több kombináció sikerét bizonyítja, hogy az egyes fajták már sok kiváló tulajdonsággal rendelkeznek. A 72-es és a 155/186-os fajta-jelöltek például alacsony szárúak, állóképes gabonák, s igen bő termést Ígérnek. Ez évben a szelektáláson kívül tovább folytatják a nemesítést is. Jelenleg mintegy tízezer tövön végeznek keresztezéseket. Ehhez felhasználják többek között a magyar bánkúQlaqij.izabíiű irodalmi esf fríz DCeeikeméten Magyar Tájak címmel 1961. június 4-én, délután 5 órakor Kecskeméten, az SZMT művelődési otthonában (Cifrapalota) irodalmi estet rendeznek a Győrött, Pécsett, Pilisen, Szegeden, Szolnokon és a Veszprémen élő írók és költők részvételével. A nagyszabású irodalmi esten fellép Nagy Sándor Kossuth-díjas író, Dér Endre József Attila- díjas író, Pákolitz István, Thiery Árpád, Kulcsár János, Lődi Ferenc, Andrássy Lajos, Egerszegi Ferenc, Rakovszky József, Kemény Erzsébet, Lukács Miklós. Társadalmi összefogással új üzletház épül Bócsán Sok gondot okozott már a Soltvadkert és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet vezetőségének a bócsai helyzet. A meglevő boltok korszerűtlenek, az új felépítéséhez pedig sem telek, sem pénz nem állt eddig a földművesszövetkezet rendelkezésére. Most egyszerre nyert megoldást mindkét gond A közelmúltban Fábián Ferenc bócsai lakos felajánlotta az építkezéshez szükséges portát, a szövetkezet tagsága pedig jelentős értékű társadalmi munkát vállalt az építkezés érdekében. így jórészt az összefogás eredményeként valósul meg a bócsaiak régi vágya. Itt a habköd-permetező! Újdonságok a Helvéciái Állami Gazdaságban A Helvéciái Állami Gazdaságban valóságos kis gépgyár van kialakulóban. A gazdaság mérnökei, termelési szakemberei együttes munkával különbö- zömezögazdasági — főleg szőlő- művelő — gépek előállításán fáradoznak. A napokban újabb szőlömn- velő és gyomtalanító gépet próbáltak ki. Ez az új szerkezetű« a hidas traktor formájára helyileg készült konstrukció egyidejűleg végzi a szőlő permetezését és kapálását. A két méter magas gép egy ember irányításával működik és óránként négy holdon végzi el a szőlő ápolását. Szóróberendezése hat soron permetezi egyszerre a szőlőt, kultivátorai pedig három soron művelik meg a talajt. A gép tíz hektoliteres tartályába önműködő szívóberendezéssel töltik a permetlevet. Rövidesen üzembe kerül a hab köd-permetezőgép Is, amely az országban egyedülálló munkagép. Nagy teljesítménye mellett a jelenleg felhasznált permedének — ugyanolyan területen — csupán egytizedét szórja a növényre. A védekező anyagot ködösíti és így tökéletesíti a védekezést. Most kezdtek hozzá az úgy» nevezett talajmaró gép sorozat- gyártásához is, amelyet ugyancsak helyileg készítettek. Éz a gép kultivátoroz, és egyben kiválóan alkalmas a zöldtrágya alászántására is. Segített az ÖCSI-hitel A Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlójával kitüntetett Bajai Gyapjúszövetgyár vezetősége helyesen gazdálkodott az önköltségcsökkentő hitellel. 1960-ban 552 ezer forintot kaptak a Beruházási Banktól a kikészítő üzemrész bővítésére azzal, hogy az összeg első részletét, 389 ezer forintot december 31-ig visszafizetik. A korszerűsített üzemrészben bevezetett, fejlettebb módszerű termelés meghozta a várt eredményt, s a hitel esedékes részét határidőre visszafizették. Egyébként a gyár vezetősége igen gyakran kér ÖCSI-hitelt a Beruházási Banktól, amelynek okos felhasználásával gyorsítja, s olcsóbbá teszi a termelést. Izsáki országjárók 'Az Izsáki Állami Gazdaság szakszervezeti bizottsága az ét elején kidolgozott egy programit, amelynek célja megismertetni a dolgozókkal hazánk kü- löböző tájait. Az első alkalommal ötvenen mentek kétnapos budapesti látogatásra, ahol a városnézés után ellátogattak a Vörös Csillag Traktorgyárba is. Ugyancsak látogatást szerveztek már 60 szakiskolás részére Iztálinvárosba, 40-en vettek részt egy dunántúli túrán, szom^ baton Egerbe, Miskolcra látogatnak, egy későbbi időpontban pedig balatoni és pécsi társas- utazást szerveznek. tit, a korán érő kínait a bőtermésű olaszt és a legjobb szovjet búzafajtákat. A nagytáblás termesztésre legalkalmasabb fajtákat a különböző kombinációkból válogatják majd ki. Számítások szerint az ötéves terv végére már új magyar búzafajták kerülnek innét a nagyüzemekbe.