Petőfi Népe, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-26 / 122. szám

4. oldal 1961. május 26. péntek Mezőgazdasági szakközépiskola nyílik Kiskunfélegyházán A mezőgazdaság szocialista átszervezése folytán, Kiskunfél­egyházán is megnőtt a kereslet agronómusok, könyvelők, tsz- munkában járatos szakemberek iránt. Dobos Ferenc elvtárs. a vá­rosi tanács elnöke, ez ügyben megbeszélést folytatott az ille­tékes szervekkel. Arra a meg­állapodásra jutottak, hogy a vá­ros három gimnáziuma közül a leánygimnáziumot mezőgazda­sági szakközépiskolává szerve­zik át. Ebben négy év alatt, az érettségi megszerzése mellett, megtanulják a tanulók a mező- gazdasági könyvelést, és általá­ban mezőgazdasági szakképzett­séget nyernek. Szeptember 1-től már ilyen tantervi céi kitűzések­ké' működik az iskola. A mezőgazdasági szakközép- iskola megnyitásával lehetőség múlik arra is, hogy ebben az iskolában alsófokú szakképzés indulion az iparitanuló-iskola tematikáiéhoz hasonlóan. Itt az á’lattenyésztés, növénytermelés, kertészet, zöldség- és gyümölcs­termeléshez kapnak a tanulók tn°éfei,>]ő szakképesítést. Egyúttal megérdeklődtük Do­bos elvtársnál, hogy mi a hely­zet a tervbevett úi nyo’ctaoter- m“s általános iskola építésével. „A Bajcsy-Zsllinszky úton énü­lő nyolctantermes. napközis, korszerű iskola építkezését még az idén megkezdjük” — felelte érdeklődésünkre a tanácselnök, poméihetőieg minden nehézség nélkül, gyors ütemben halad­hatnak a munkálatok s jövőre a József Attila Iskolához hason­ló oktatási Intézmény teszi könnvebbé a nevelők munkálat és a tanulást Kiskunféegvházán. B. L. Szegény Homérosz! Az Egyesült Államok egyik köz­véleménykutató intézetének ar­ra a kérdésére, hogy „kicsoda Homérosz” — többek között ilyen válaszokat küldtek be: „Onassis jachtjának kapitánya”, „Fidel Castro adjutánsa”, „Euró­pa legjobb távfutója” és „Egy ritka rákfajta”. Rendbehozzálc Lestár Péter kecskeméti sírját KECSKEMÉT ELSŐ nagy pol­gármesterének síremlékét há­lás városa emeltette 1897-ben. Ki volt Lestár Péter? Hosszú tanulmányban lehetne csak le­írni érdemeit és alkotásait. Szűk dióhéjban csak ennyit: 1848/49-es honvédszázados, Klap­ka György félelmet nem ismeró szárnysegéde, aki Komárom fel­adása ellen szavazott. A búcsú­záskor Klapka forrón megölel­te, összecsókolta — így mondja a krónika. Ügyvéd, majd az el­ső kecskeméti takarékpénztár igazgatója. Innen hívták meg a már csőd szélén álló város pol­gármesterének. Milyen is volt az akkori Kecs­kemét? A Kossuth, a Széchenyi, a Szabadság terek, a Rákóczi 5 !9nnészetíii4oin'’yi Winy páházala A Természettudományi Köz­löny szerkesztő bizottsága a fo­lyóirat magasszínvonalú tudo­mányos ismeretterjesztő cikkek írására pályázatot hirdet a kö­vetkező témakörökből: Hazai természettudományos kutatások eredményeinek gya­korlati alkalmazása. Magyar tájak megváltozott ar­culata. A természettudományok tör­ténetének egy-egy kiemelkedő eseménye. A pályázat feltétele­ként szabták meg azt, hogy el­sősorban illusztrált cikkeket kí­vánnak, s a pályaművek terje­delme nem haladhatja meg a 9;—10 normál gépelt oldalt. A pályaműveket három példány­ban kell beküldeni. A pályáza­tén a Természettudományi Köz­löny minden olvasója részt ve­het, jeligés pályamunkával, me­lyet legkésőbb 1961. szeptember 30-ig kell beküldeni. Témánként egy 1000 forintos első díjat, egy 750 forintos má­sodik díjat és egy 500 forint ér­tékű harmadik díjat adnak ki, emellett a sikeres pályaműve­ket a folyóirat is leközli. A köz­lésért természetesen külön ho­norárium jár. út helyén kövezetten szűk ut­cák körül falusi házak kuporog­tak. Piactér sem volt Járdának híre-hamva sem. S mit tett Lestár Péter? Meg­szabadította a várost óriási adósságaitól, utakat épített a tanyavilágába. Vasutak létesíté­sét nagy összegekkel segítette elő (Izsák, Tiszaug felé). Homo­kot parcellázott ezer hold szám­ra a szegény embereknek, igaz, hogy hosszú törlesztésre. Mik- lóstelep, Helvécia, Klábertelep, Mathiász- és Katonatelep az ő polgármestersége alatt létesült! OLYAN MŰEMLÉKÉPÜLE­TEKET emelt, amelyek ma is büszkeségeink: a városháza, a színház, a bankpalota stb. Vil­lanyvilágítást teremtett, emele­tes iskolákat építtetett. Amikor rövid 16 évi polgármestersége után meghalt — 80 éves korá­ban — Kecskemét már ipari város lett, amely nagy szülött­jének — agglegény volt — dí­szes síremléket emelt. Azután elfelejtették! A híres Pintér An. tál lakatos értékes sírrácsát mállasztja, rágja a rozsda. El­hagyott gondozatlan sír. Ezért jóleső érzéssel értesül­tünk a Kecskeméti Városi Ta­nács V. B-nek a múlt hálát­lanságát jóvátevő intézkedésé­ről, amikor 4000 forintot utalt ki a sír helyrehozására és időt- állóvá tételére. Dr. Bodócs Gyula Roark Bradford: Ádám apánk és gyermekei A Táncsics Könyvkiadó ritka érdekes könyvvel örvendez­tette meg az olvasóközönséget, amikor kiadta a jól ismert ame­rikai humorista „Ádám apánk és gyermekei" című könyvét. A könyv tulajdonképpen két nagyobb lélegzetű és kis elbeszé­lésekből álló művet tartalmaz. Az egyiknek a címe az, amit a magyar fordítás is címének választott. A másiké pejiig „Az öreg Dávid király és a filiszteus legények”. Szinte a néprajztudós elemző módszerével nyúlt hozzá a néger kérdésnek ez a kitűnő ismerője és művészetük, irodal­muk értője azokhoz a történetekhez, amelyek a valamikori néger prédikátorok ajkán születtek meg, s amelyeknek a ki­indulási pontja a biblia e&y-egy közismert története. Igen ám, de a nagyon is racionális elemekből álló néger rabszolgagon­dolkodástól ezek az eredeti bibliai történetek csodás, legenda­szerű fordulataikkal nagyon távol állottak. Meg kellett őket „modernizálni". Néha egészen bizarr és mulatságos okfejtések­kel lehet találkozni ezekben a bűbájos történetekben, melyek­ben Bradford nagy hozzáértéssel, eredeti stílusban szinte csak a krónikaíró hitelességére törekedve lejegyzett. Nem véletlen, hogy a Góliát előtt álló Dávid mintha a vadnyugati prérik nagyszájú, pisztollyal hadonászó kocsmahősét tette volna ártal­matlanná a történetben. Egészen jellegzetes, ahogyan egyik­másik jól ismert bibliai mese szereplője beszél a többiekhez. Noé apánk többek között gőzhajóval szeli az özönvíz habjait, és kardos felesége mindenképpen azon igyekszik, nehogy a vén tengeri medve megkaparintsa azt a hordó pálinkát, amelyet még az özönvíz előtt felvittek a bárkára. Mert, akkor tán ki se kötnének soha az Ararát hegyén a veszély elmúltával. A Föld benépesedése is úgy történt, a néger prédikátorok fantáziájához híven, miszerint Káin vándorlás közben találko­zik egy szemrevaló és csinos gorillaleánnyal. Kijztük szövőd­nek aztán szerelem szálai. A mulatságos történetek mögött a néger florklór gyöngy­szemei húzódnak meg és egy humanista író meleg szíve, amely igyekezett megőrizni ezeket a különös történeteket a „néger biblia” történeteit, melyeknek szerzőit rokonszenvvel, nagy mókázó kedvvel mutatja meséiken keresztül Roark Bradford. Cs. L. Ahová a telefondrót vezet A bócsa-zöldhalmi tanyák közötti sáros, hepehupás úton követjük a telefonvezeté­ket, amely — úgy mondták — az iskolába vezet. Dél elmúlt másfél órával ezelőtt, a tanulók már hazamentek. Móder Lászlót és Abonyi Mihályt, az iskola tanárait még itt találtuk, s őket kértük meg: meséljenek, mi­lyen az élet egy tanyai iskolá­ban? — Nehéz! Nem mondanánk igazat, ha nem vallanánk be — mondja Móder László —, de a lehetőségek itt is megvannak, éspedig sokkal jobbak, mint az­előtt. Mi is próbálkozunk ezzel, azzal, s ha sikerül, úgy érezzük: érdemes volt. Ez aztán meg- könnyít sok mindent. Móder László igazgatótanító hat évvel ezelőtt került ebbe az iskolába, s azóta is sokat vál­tozott az élet tanyán. Az évek­kel ezelőtt maga készítette szem­léltetőtáblákat az idén nyomta­tottakra cserélték ki, a fizika tanításához is sok kísérleti esz­közt kaptak. A kémiai kísérle­tekhez pedig minden megvan, amire csak szükségük lehet. űrhajó Dox Ten nagyon picinynek irezte magát ott az előadóemel- fényen, a tükörsima üvegasztal nögött, és lehajtotta fejét. Hosz- zú pilanatokig tartott a csend, najd hirtelen dübörgő tapsvi- íar zúgott fel: ötszáz fénylő- ze'mű fiatal leány és fiú feláll­ta ünnepelte a nagy tudóst, 5ox Ten-t, aki megilletődve fö­ladta az elismerés és a min- lent összefűző barátság és sze- etet e dübörgő, soha el nem fe- ejthető megnyilatkozását. (Emlékszel, Dox Ten? Ugye, sodálatos volt!... Azok a fix­álok még többre viszik majd, nint te, még hatalmasabb tá- ’olságokat győznek majd le, nint ti, akik most lobogtatjátok :ezetekben a tudás, a magasba- örő gondolat fáklyáját...) Az automata robotgép szag- [atott, éles. búgó hangot halla- ott. Az utolsó körforduló jel­ese volt ez. A közlekedőrakéta nagassága már alig volt több 00 koden-nél, Dox Ten tudta, logy 10 percen belül megérke- ;ik a Tixon BX—999 kutatóál­omás rakétaleszállóhelyére. Órá­éra pillantott: 23 óra 25 perc. \ Nagy Tanács megbeszélése :4 órakor kezdődik. Bőven van nég ideje — gopdolta és min­ien figyelmét a leereszkedésre isszpontosította, bár az automa- a robotgép minden műveletet, A rról beszél, hogy lassan el- tűnik a különbség a vá­rosi és tanyai iskolák között. Nem akarja azt mondani, hogy most már teljesen megszűnt, de hogy nem sok a különbség, nyu­godtan mondhatjuk. Ezt bizo­nyítja a fentiekben elmondotta­kon kívül, hogy már idestova 8 éve ugyanazt a tankönyvet hasz­nálják a tanyákon is, mint a városban, és a tanyai tanulók, ha szorgalmasak, éppúgy megáll­ják a helyüket a középiskolá­ban, mint a városiak. Az iskola tanulmányi átlaga egyébként 3,1, hiányzási átlaga háromne­gyedévi statisztikai adatok sze­rint 3,01. Ügy hisszük, ehhez nem kell kommentár. Dócsa-Zöldhalom alig 160 u lelket számláló, területi­leg elhatárolt tanyai település. Nemcsak távolság, esős időben a rossz út is nagy akadály. Az iskolának itt a művelődési ház szerepét is be kell töltenie. S hogy ez sikerül-e? Néhány szá­mot mondunk igazolására: a té­len 19 ismeretterjesztő előadást tartottak az iskola tanítói, ame­lyet átlag a lakosság 12 százalé­ka hallgatott meg, 136 bócsa- zöldhalmi lakos 586 könyvet kölcsönzött ez év januárjától, a járási könyvtár ide kihelyezett 225 kötetes "készletéből, az isko­la 150 kötetet, és Móder László 560 kötetet számláló könyvtárá­ból. A számokhoz hozzá vehet­jük még azt is, hogy egy-egy könyvtári tag kölcsönzött köny­veit az egész család elolvassa. Az iskolának van színjátszó csoportja is, amelynek valóban „színházpótló” szerep jut. Móder László nemrégen végezte el a rendezői tanfolyamot, és nagy­sikerű előadást rendezett Mo- liére Tartuffejéből. Nemcsak Bócsa-Zöldhalmon, Fischer-Bó- csán és Soltvadkerten is bemu­tatták a darabot. Tavaly a já­rási kulturális szemlén második helyezést szerzett a csoport. Cgyetlen bánatuk, hogy bár *“ van agregátoruk és vetí­tőgépük, a bócsai mozi gépkeze­lője társadalmi munkában már vállalta is kezelését, a filmvetí­tések útjában akadály áll: cse­kély géphiba és a MOKÉP-pel kötendő szerződés. Még ez az apró gond, nehézség is arról be­szél: megváltozott az élet, meg­változtak a gondok is a tanyán. Nagy Éva a manőver legparányibb részle­tét is pontosan végrehajtotta. A rakéta újból a Tixon fény­nyel borított oldala felett su­hant, köszöntötte az Óment és az Imént, amelyek fáradhatat­lanul kergetőztek az égbolton, aztán újból sötétség ölelte kö­rül az Endrotonról indult ra­kétát, és Dox Ten jól látta a mélyben fénylő metropolisokat, melyek egyre szédületesebb iramban közeledtek. Lenyomta a gyorsrezgésű elektromos hul­lámokkal dolgozó rádióadó-vevő gombját, amely előre rögzített jelekkel értesítette a Tixon BX—999 rakétaleszállóhelyét, hogy az Endroton közlekedőra­kétája leereszkedéshez készülő­dik. — Itt Tixon BX—999—A. Jel­zéseit vettem, a leereszkedést engedélyezem. Figyelem, CCS— 23! Várjuk! Várjuk! Várjuk!... II. FEJEZET A nagy kísérlet Nagyon szép volt azon az es­tén a tixoni éjszaka. A nyárutó langyos fuvalmai lengedeztek a táj felett, az égbolton milliárd csillag ragyogott. A Tixon-la- kók számára is a nyár és a ta­vasz volt a legszebb, legkedve­sebb évszak. Ilyenkor kápráza­tos színpompában bontakozott ki a bolygó százezernyi virág­fajtája, a hegyek oldalán mély­zöld színű lomboserdők suhog­tak, és a fényesség óráiban azúrkéken sugárzott az égbolt, úgy borult a látóhatár szélére, mint valami óriási félgömb. Amikor Dox Ten rakétája, a CCS—23 leereszkedett a kuta­tóállomástól néhány kodenre épített leszállóhelyen, a tudós .elektromos órája pontosan 23 óra 40 percet mutatott. Az ügye­letes parancsnok fogadta az irá­nyítóépület csarnokában. — Köszöntőm, Dox Ten! Má­sodpercnyi pontossággal érke­zett! Dox Ten arcán futó mosoly suhant át. — Hát persze! De ehhez ne­kem ugyancsak nincs sok kö­zöm, parancsnok. Az automata robotgép a tettes. Azt nem le­het bekapcsolni, sem úgy, hogy siessen, sem úgy, hogy késsen egy kicsit. — A Nagy Tanács 24 órakor ül össze — közölte a parancs­nok. Még húsz perce van. A xentor vezetője már várja a su­gárúton. Dox Ten az irányítóépület öl­tözőjébe sietett. Levette koz­moszöltözetét, néhány pillanat­ra bekapcsolta a frissítő sugár­zó kék színű gömbjét, és hunyt szemmel élvezte a jótékony su­garakat. Amikor a xenotórhoz érkezett, nyoma sem volt rajta a néhány órás űrutazással járó enyhe fáradtságnak, és vidá­man üdvözölte a különleges személyszállító gépecske veze­tőjét. — Szép éjszakánk van, öreg barátom, Horx Tér! Hogy érzi magát? öröm még a munka? Horx Ter, a xenotor vezetője már közel járt a 90. évéhez, fia­talos mozgását látva azonban fele annyinak sem gondolta vol­na senki. Csak ezüstfehéren csillogó haja árulkodott korá­ról. — Az éjszaka valóban szép, Dox Ten. Mégis szebb lehet ott, fenn a magasban, az Endroton megfigyelőablakain át... Ügy látszik, az öreg Horx Tér már nem használható ilyesmire! Hogy öröm-e még a munka? Élni sem tudnék tétlenül.., Dox Ten beszállt az elipszis alakú szerkezetbe, amit ugyan xenotor-nak hívtak, mégis min­denki „xen-xen”-nek becézte a fura kis alkotmányt. — Ügyes gépecske ez a xen- xen — bólintott elismerően Dox Ten, és így volt ezzel bármikor, ha utazott vele. Több évtizeddel ezelőtt készítette első példányát a Tixon egyik legismertebb gépkonstruktőre, On Mexio. Messziről olyan, mint egy össze- lápított tojás, és nem magasabb, ha az úton pihen, fél méter­egységnél. Kereket ugyan hiá­ba keresne alatta bárki, nem kerekeken suhan, hanem a le­vegőn ... Hogyan? Egyszerű! Menet közben sűrített levegőt fúj maga alá, ami alig észreve­hetően felemeli az egész alkot­mányt és a beépített sugárhaj­tómű szédületes sebességgel ké­pes előre mozgatni. Valamikor kerekeken futó robbanómotoros szállító-szerkezetek közlekedtek a Tixon útjain, amikor azonban On Mexio feltalálta a xenotort, hihetetlenül rövid idő alatt el­terjedt, és ma már mindenütt ezt használják. Széles, rugal­mas. de valósággal kophatatlan sugárutakat készítettek a boly­gó szárazföldjein, ezeken szá­guldanak a xenotorok sokszor 150—200 koden-es sebességgel is. 'Folyt. köv.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents