Petőfi Népe, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-19 / 91. szám
1961. äprilis 19, — ' iii—aa 1 oldal Országos tanácskozás a földművesszövetkezeti szervek 1961. évi feladatairól re a községekben, a termel ősaöNagyvilág-est Kecskeméten sorára című versét Ascher OszTabdi és Naszvad versenye Tapasztalatcserén a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban v'efltoesBeWttwrr egye» eSkSte&fcöl mennyi árura lehet számítani. ALAPVETŐ szemléletté és gyakorlattá fcefl termi, bogy eladásra alkalmas, a népgazdaságnak (szükséges mezőgazdasági termákét, íHefcve árut a minőségének megfelelő áron kell felvásárolná és értékesíteni. Az alap- elv gyakorlati megvalósítása érdekében miniden leszerződött cikknél a termés közelebbi ismeretében, de legalább az érés kezdete előtt két héttel pótszer- ződéstt kell kötni a vártnál nagyobb termésre, mert csak így tudunk megfelelően intézkedni az értékesítésre. Sok jeges panasz hangzott el az elmúlt évben az áruátvéteülél kapcsolatban. Ezek megszüntetése érdekében megfelelő időben, tehát már a szedés megkezdése előtt, meg kell beszélni a termelőkkel az átvétel ütemét, a szabványok azonos értelmezése érdekében előzetesen kell ismertetni a termelőszövetkezetek vezetőivel azokat. Ahol szükséges, nyújtson segítséget a felvásárló apparátus a szedés megszervezéséhez. az áru osztályozásához. Hathatósabban kell se- gítenáök a földművesszövetkeze- teknék az egyszerűbb szövetkezetek fejlődését, közös tevékenységük még szélesebb körű kibontakozását. Fontos, nem elhanyagolható feladatnak kell tekinteni a háztáji termelés serkentését, a háztáji gazdaságokban termett áruk felvásárlását. Gondoskodni kell a háztáji kertben, szőlőkben levő gyümölcsfák szakszerű növényvédelmének megszervezéséről. A SZÖVETKEZETPOLITIKAI munka tapasztalatairól és feladatairól szólva rámutatott: nagyon helyes elv az, hogy támasztod junk az idős alapító tagokra, de helytelen a fiatalok és nők elhanyagolása. A szövetkezetpolitikai tevékenység javításának egyik legfontosabb követelmény« a kollektív vezetés erősítése. A beszámolót széleskörű vita követte. kár Auden: Az ismeretlen honpolgár című versének és Mark Twain: Interjú című szatírájának művészi tolmácsolásával aratott nagy tetszést. Keményt Lili Garda Lorca három megzenésített versévéi, a Prévert és Sartre dallal, egy kínai szerelmi dallal és Bums két híres versének — a Falusi randevú és John Anderson, szívem John — megzenésített változatának művészi előadásával tette emlékezetessé az estét. Dicséretet és elismerést érdeméi a Kecskeméti Katona József Színház négy művésze — Dobók Lajos, Karizs Béla, Simon Géza és Vincze Pál — Dürenmatt: Írói élmény című stúdiójátékának nagysikerű színrehozatalá- ért. Mint egy megértő család KEDDEN országos tanácskozáson vitatták meg a földmű- vesszövetkezeti szervek 1961. évi feladatait A tanácskozást Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese nyitotta meg, majd dr. Tatár Kiss Lajos, a SZŐ VOSZ elnöke mondott beszédet. A föl dm űvesszövetkezjeti szervek 1961. évi feladatainak teljesítését, mondotta bevezetőben, kellőképpen megalapozták a múlt évi jó eredmények. Hangsúlyozta, hogy a földművesszö- vetkezeti szervek széleskörű és eredményes segítséget nyújtottak a termelőszövetkezetek megszilárdításához. 1600 jól képzett szakemberüket véglegesen átadták a termedőszövetkezetéknek; az újonnan alakult, vagy területileg jelentősen, bővült közös gazdaságokban további 460 föld- művesszövetkezefii alkalmazásban élő mezőgazdász vállalt egy évi munkát. Az ország különböző vidékein 1300 földműves- szövetkezeti könyvelő, pénzügyi dolgozó és egyéb képzettségű szakember vesz részt rendszeresen a termelőszövetkezetek patronál ásában. EREDMÉNYES VOLT a falvak iparcikkellátásának megjavítására irányuló törekvés: a kiskereskedelmi forgalmat 4,2 százalékkal teljesítették túl. Az érdeklődés előterében álló felvásárlási tevékenység az egyes helyeken előfordult kirívó hibák ellenére ugyancsak számottevően fejlődött. A burgonyafélvá- sárlási tervet 151,3 százalékra, a zöldségfeivásárlásd tervet pedig 114,4 százalékra teljesítettük. Az áru rövidebb úton, gyorsabban, jobb minőségben és nagyobb mennyiségben került a fogyasztókhoz. Elmaradás tapasztalható viszont a gyümölcs-, tojás- és baromfifélvásárlási terv teljesítésében. Ez annál is inkább közelről érint bennünket, mert csupán a gyümölcsnél lehet terméskiesésre hivatkozni. Hiba volt, hogy a földművesszövetike- zeti szervek nem mérték felelőNagyvSág címmel nagysikerű irodalmi estet rendezett hétfőn este a Kecskeméti Katona József Színházban a Katona József Irodalmi Társaság és a Nagyvilág című irodalmi folyóirat szerkesztősége. Az esten részvevő — mintegy ötszáz főnyi — irodalomszerető közönséget Madarász László, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese köszöntötte, majd átadva a szót a budapesti vendégművészeknek, Stt- rányi Ibolya lépett a színpadra. Vapcarov bolgár költő Búcsú című verse után nagy sikerrel adta élő Siankiewicz: Muzsikás Jankó című elbeszélését, Tyiho- nov: Én úgy szeretlek és Jevtusenko: Ablak nyílik a fehér fák A tabdi Üj Élet Termelőszövetkezet I960 februáriábán szocialista versenyszerződést kötött a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban levő Naszvad termelőszövetkezeti községgel (Komárom megye). A megegye- zés értelmében a tabdi Üj Elet Tétmeíőszövetkezet 49 tagú küldöttsége utazott Naszvad Községbe, Vékony Gábor elnök vezetésével és Markovits Ferencnek, a járási tanács tsz-cso- portvezetőiének kíséreitében, hogy értékeljék a szocialista versenyszerződésben foglaltak végrehajtását és kicseréljék üzemszervezési módszereiket, tapasztalataikat. A küldöttség sok hasznosat tanult az út során, melyet gyü- mölcsöztetni fognak a jövedelmezőbb nagyüzemi gazdálkodás érdekében. Az év végén pedig a tabdi Űj Élet Tsz látja vendégül Naszvad község küldötteit az 1961. évi szocialista ver- senyszerződés kiértékelésére. Termelési tanácskozás, nyereségosztás a palackozó telepen Kedden délután Kecskeméten a KTE sportklub különtermében tartotta meg termelési tanácskozását az 1960. évi nyereségrészesedés kifizetésével egybekötve a VendéglátóéparS Országon Szövetkezeti Központ kecskeméti palackozó telepe. Az egybegyűltekkel Barfkó Mihály telepvezető ismertette az elmúlt év munkáját s vázolta a további feladatokat. Ezután Lipták Sándor, a VOSZK igazgatója kiosztotta a 21,8 napi bérnek megfelelő nyereségrészesedést. Kiváló dolgozó jelvényt Ladányi Zsuzsanna, Kiváló dolgozó oklevelet pedig Tóth Lászlóné kapott. Az ünnepségen részt vett Bakonyi Antal és Fűrész László, a VOSZK bor- és szesaosztályának munkatársa is. Ankét az Alföldi Állami Pincegazdaságnál Kedden ankétot tartott a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Tudományos Egyesület vállalati csoportja az Alföldi Állami Pincegazdaságban. Az összejövetelen dr. Kádár Gyula, a Kertészeti Főiskola borászati tanszékének adjunktusa tartott előadást az alföldi borok kezelésének fontosabb kérdéseiről. Az előadó már öt éve foglalkozik ezzel a témával és sok érdekes, eddig a szakemberek által kevésbé ismert technológiai éljárásról adott számot. Kedden ülést tartott a Hazafias Népfront kiskőrösi járási bizottságának elnöksége. Az ülésen dr. Sárközi István, a kiskőrösi községi népfront-bizottság elnöke tájékoztatta az elnökség tagjait a bizottság eddig végzett munkájáról. Tájékoztatóját sokoldalú vita követte, melynek során több hasznos javaslat hangzott el a bizottság további munkájára vonatkozóan, különösen a kollektív vezetés kiszélesítésével kapcsolatban. A Hazafias Népfront járási elnökségének irányító, segítő és ellenőrző tevékenységéről Markó Sándor, a járási népfrontA Ki=kunhalasi Gépállomás az I960, évi tervét 122 százalékra teljesítette és ezzel az eredményével első lett a megyében. Felszabadulásunk évfordulóján a gépállomás megkapta a megyei bizottság versenyzászlaját is. Hogyan dolgozott a Kiskunhalasi Gépállomás, miben rejlik sikerük titka? — ez iránt érdeklődtünk Oláh György igazgatótól és Sípos János párttitkártól. — Különleges módszerünk, eljárásunk nincs, csodákat sem műveltünk válaszolta az igazgató. — Mindössze lehetőségeinket igyekeztünk kihasználni, jól gazdálkodtunk a gépekkel, a£ üzemanyaggal és az idővel. ' — Nemcsak tavaly, hanem az idén is jól kezdtük az évet — veszi át a szót Sipos János párttitkár. — A tavaszi szántás-vetést már elvégeztük. Most olyan lélegzetvételnyi szünet féle van a gépállomáson. A traktorok pihennek, kivéve az Sz—80-as lánctalpasokat. amelyek szőlők és gyümölcsösök alá forgatják a homokot két műszakban. Gépállomásunkon folyik a gépjavítás is és megkezdtük az aratásra való felkészülést — folytatta Sipos elvtárs. •— Bár még csak tavasz van, és a napraforgót nem régen vetették el, de mi már hozzáláttunk a napÁ hatalmas kiterjedésű gyár eldugott részében, virágágyak és hordóhegyek ölelük körül a kádárok rezidenciáját. Éktelen kopácsolás fogadott a belépéskor. Ahány tagja van a brigádinaik, annyi felé dolgozott, s annyiféle munkát végzett. Borús János — ez a kerek- ancú, frissen borotvált, jóvágású fiatalember — a szocialista brigád vezetője, az utolsó abroncsot szorította rá egy hatalmas hordóra. A többiek, Lukács József, Ordasi István, Czi- nege József, Tóth László és Körte Gyula egy-egy beteg hordó kijavításával foglalkoztak. — Mindegyik hulladékanyagból készül — magyarázza a brigádvezető. Sző szót követ, s ennék nyomán egyre jobban erősödik benbizottság tütlkára tartott elemző beszámolót. Megállapítást nyert, hogy a járási elnökség tagjai eredményesen segítették és irányították a községi bizottságokat. Hasznos és jól bevált az a módszer, hogy a járása elnökség egy-egy tagja egy-egy községi népfront-bizottság patromálását vállalta magára. Ezt a továbbiakban is irányadónak tekintik azzal a módosítással, hogy szélesebb körű aktívahálózatot építenek ki a járási elnökség köré, mely szintéin részt vesz majd a községi népfront-bizottságok patronál ásában. raforgó gépi aratásának megszervezéséhez is. Az idén ugyanis sokkal több napraforgót termelnek körzetünkben, mint tavaly. Tervünk szerint a napraforgó aratására két kombájnt állítunk be. A továbbiakban . terveikről és a pártszervezet munkájáról tájékoztattak bennünket a vezetők. A gépállomásnak 85 dolgozója van, s közöttük 25 a párttag. A pártszervezet tagjainak többsége a törzsgárdához tartozik, és már 8—10 éve a gépállomáson dolgozik. Elmondták az elvtársak azt is, hogy a kommunisták példamutatóak a termelésben, mindemellett igen nagy figyelmet fordítanak a párt politikájának megmagyarázására, a dolgozók felvilágosítására. A pártszervezet álland- dó eleven serkentője, ösztönzője a termelési terveket túlszárnyaló akaratnak. Nagy része van a gépállomás kommunistáinak abban, hogy az üzem eredményei évről évre javulnak. Egy erőgép 1958-ban 647 normálhold teljesítményt ért el a gépállomáson. Tavaly a tervezett 768 normálholddal szemben eay-eay erőgépre már 924 normálhold teljesítmény jutott. Ezt az eredményt az idén tovább akarják javítani - és egy- egy erőgépre ezer hold teljesítményt terveznek. nem az a vélemény: jól döntött a kollektíva, amikor nekik adományozta a szocialista címet. Hadd mondjak el néhány történetet, amit tőlük hallottam. Fehér Józsi bácsi két évvei ezelőtt tette le a kalapácsot — nyugdíjba ment A brigád azóta is számon tartja az ő „papáját”. Józsi bácsinak évenként megveszik a tüzelőt, melyet a vállalat szállít haza. Karácsonykor, húsvétikor és a névnapján pedig ajándékokkal megrakodva keresik fel idős munkatársukat és. feleségét Amikor Körte Gyula brigádtársuk házát építette, egyik délután váratlanul beállított hozzá az egész brigád, s azt mondták: — Igaz, nem szóltál, nem is hívtál, mégis eljöttünk segíteni. 6 aztán hétköznap délutánonként a brigád két tagja, vasárnap délelőtt pedig az egész kollektíva építette Körte Gyula kétszobás, összkomfortos családi házát: Ez az akció nem maradt tétbe. A brigád most Borús János javaslatára személyenként 100* vályogtéglát készít, amelyet Lakács József brigádtársuk házának építésénél használnak lei. Ott volt a brigád Borús nosnál is, amikor ő építette házát Körte Gyula még egy kié pénzzel is kisegítette barátját Az előbbieken kívül ezernyi példáját sorolhatnám fel a munkás szolidaritásinak. Azonban úgy gondolom, hogy e néhány sor is jól érzékelteti: olyan a kádár-brigád, mint egy megértő család. Venesz Károly Jól alakultak az üzem önköltségi mutatói is. Egy-egy normálhold teljesítményre 1958-ban 126 forintot költöttek, most pedig 85 forintot. Három év óta a gépállomás nyereséges. A megyei pártbizottság versenyzászlója, a magas kitüntetés most még serényebb munkára ösztönzi a gépállomás kommunistáit és dolgozóit. Az üzemi pártszervezet ezekben a napokban a növényápolásra és az aratásra való felkészítésre összpontosítja figyelmét. A párt- szervezet taggyűlésein már több alkalommal beszámoltatták a gazdasági vezetőket, és javaslataikkal, tanácsaikkal támogatták azokat. Szorosabb együttműködést valósítanak meg a termelő- szövetkezetekkel is és a gépi munkák jó elvégzésén kívül politikai tevékenységgel segítik azok megerősödését, megszilárdulását. Tovább erősítik a gépállomás dolgozóinak összefor- rottságát, barátságát is. A szorgos nyári munkák megkezdéséig most hetenként két alkalommal rendeznek klubestet a KlSZ-is- tákkal és a szakszervezettel együtt. Az ilyen összejöveteleken gyakran tartanak előadásokat, azonkívül a személyes beszélgetéseket is felhasználják a dolgozók szocialista tudatának gyarapítására. föagj József Járási népfront elnökségi ülés Kiskőrösön —....»»»»A»— .-((*> ruttl A VERSENYZASZLO BIRTOKOSAI Beszélgetés a Kiskunhalasi Gépállomás vezetőivel eredményeikről és terveikről A szocialista címet elnyert Borús-brigád munka közben.