Petőfi Népe, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-02 / 79. szám

4. oldal 1961. április 2, vasáram Drágább az aranynál _ és mélyebb a tengernél... A z alkony már ráborította köpenyét a városra, mire az apa hazaért barátságos la­kásába. Kislánya nyakába csim­paszkodott és össze-vissza csó­kolgatta. Natasa a vacsora után nem akart lefeküdni. Tett-vett egy darabig, majd az apja ka- tonázubbonyán levő hat kitün­tetést nézegette, simogatta. — .Milyen szép! — mondta. — Miért kaptad? ... Apja ölébe kapta Natasát és felelevenítve az emlékeket, me­sébe fogott. — 1944-et írtunk. Dúlt a há­ború, dörögtek az ágyúk, hull­tak a bombák, milliószámra szedte áldozatait a fasizmus. Húsz éves voltam. Parancsot kaptám: — Baharjev Pável köz­legény segíts a magyar nép fel­szabadításában. Így kerültem én ebbe a szép országba a máso­dik és harmadik ukrán hadse­reggel. Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc, Diósgyőr, Özd után Csehszlovákiába vezényeltek, majd onnan Budapestre, később pedig a szőlő és gyümölcs ha­zájába, Bács megye egyik köz­ségébe. É jszaka érkeztünk meg. A házak ablakai sötétek voltak, pihent a falu. De kora reggel már barátságot kötöttem a faluban élő gyerekekkel, olya­nokkal, mint Szása, meg a töb­bi barátaid. Azt mondták: — Rajzoljak tankokat, meg repü­lőt. Megtettem. Cserébe megta­nítottak néhány magyar szóra: szervusz, hány éves vagy, hogy hívnak, viszontlátásra, jó reg­gelt, jó estét... Volt köztük egy beteg kisfiú. Nagyon meg­szerettem őt. Búcsúzáskor Le­nin és Sztálin arcképét adtam neki. Lázban égő tekintetét raj­tam felejtette, s amikor elmen­tünk kibuggyant a könny a sze­méből. Azt kiáltották a gyere­kek: ha vége lesz a háborúnak, gyertek ám vissza ... — Egy másik községben idős emberek közé csöppentem. Mind­egyikük azt kérdezte: mikor lesz Hazy, taUénetmi pillanat Emlékezés négy község felszabadulására Tizenhat év nem nagy summa idő. Ilyen távolságból a' szem- és fül- tanúnaüc még jól lehet emlékezni airra, hogyan szabadult fel megyénk egy-egy községe Talán ez az idő­beli közelség adja azt. hogy még nagyon kevés helyen vállalkoztak a felszabadulás eseményei, históriá­jának feljegyzésére, megírására. De ahogyan múlnak az évek, a közvet­len élményeik homályosodénak, a nevek elfelejtődnek és mind nehe­zebb a hiteles és kenek történetét megrajzolni a nagy történelmi pil­lanatnak. Üdvös lenne, ha vala­mennyi városiunk, és községünk fon­tolóra venné olyan helytörténeti munka elkészítését. amely teljes pontossággal az utódokra hagyná népünk életének 16 évvel ezelőtt bekövetkezett nagy diadalát. Néhány községben, ha szűkszavú­an is, de vállalkoztak az esemé­nyek feljegyzésére. Ezekből idé­l^SÜKÖSD^ A nyilas kormány kiürítési pa­rancsát a község lakossága teljes passzivitással fdgádta. A szovjet csa­patoknak községünkbe történt bevo­nulásakor egy kisebb nyUas csoport ellenállást próbált, de október 26-án délután i. óra tájban a tűzharc meg­szűnt és a szovjet csapatok 6 órakor felszabadították a községet. A la­kosság kitörő örömmel fogadta a szovjet katonákat. A Baján állomá­sozó' szovjet csapatok parancsnoka a község lakossága részére cukor, petróleum, liszt és egyéb közszük­ségleti cikkeke« utalt ki. A felszabadulas utáni napokban megalakult a vörös Hetestanács s a község vezetése, a lakosság ellá­tása biztosítva volt. NAGYBARACSKA én a községházára érkezett egy szovjet katona, ahol a község dol­gozó parasztjainak ogy csoportja már várta a felszabadítóikat. A köz­ség volt vezetői eimemekülteik, s a községháza napokig gazdátlan volt. Később egy nagyobb szovjet kato­nai egység jött Nagybaracakára, akiket a lakosság szeretettel foga­dott. Ezekben a napokban német repíilőtámadás áldozata lett egy szovjet őrnagy és két bolgár kato­na, akik vérükkel pecsételték meg a község felszabadulását. DAVOD A lakosság nagyrésze szorongva várta az elkövetkező eseményeket, mert a háborús propaganda a szov­Í et katonákkal rémisztgette az em- lereket. Az október 2t—25-e közötti napok feloldották ezeket a szoron­gó érzéseket. A község határában feltűntek az első lovaskocsik ame­lyeken szovjet katonák ültek. A község lakossága hamar megbarát­kozott velük. Nem egyszer előfor­dult, hogy az átvonuló szovjet ka­tonák már tovább mentek volna, de a község lakosai kérték őket, hogy pihenjenek meg náluk és tőlük telhetőén ellátták őket enni-, inni­valóval és kézzel-Iábbal igyekeztek egymást megértetni. Főleg a gyer­mekekkel foglalkoztak nagy szere­tettel és cukrot ajándékoztak nekik, Az öregasszony lityenántja Egyedül él, senki­je sincs már — csak az emlékei. Azok­nak él. Lánya mész- szí városba ment férjhez, nem. is írt azóta. Férjét az első, fiát a második vi­lágháború vitte el. Valahol külország­ban temették el őket... Talán éppen ezért szerette , ‘meg, annyira azt ' a -kis hadnagyot, akit hoz­zá szállásoltak be 1944 őszén. Litye- nánt — így szólítot­ták a többiek — és mindig jókedvű volt. Akárcsak a fia,..- És szeretett, és tudott szépen énekelni, mint fia-* tál korában a fér­je... Egyszer még virágot is hozott, szép. friss hóvirágot és kedvesen megha­jolva, kézcsók kísé­retében:. éfdta át' a „mamának” éppen a búcsúzás előtti na­pon ... Aztán a halálhírét hozták és egy kora­tavaszi napon új sírt hántolták a temető szélén. Azt mond- ják az emberek, er­re a síremlékre az wap írva, hogy ü- tyenánt.,, S Varga Julis néni biztosra veszi, hogy csak ő lehat, az ő kedves lityenántja. Ezért aztán tavaszonként rrtiinéia rendbehozza a sírt, teleülteti ko­rán nyíló virágok­kal és öntözgeti, ápolgatja egész év­ben.. pl: bacsbokod Egy maroknyi magyar csoport igyekezett az etlemánhatatlanui elő­retörő szovjet hadsereget feltartóz­tatni. Rövid tűzharc utón szabaddá vált az út községünkbe. Pór nap múlva német bombázók bosszúból támadást intéztek a falu békés la­kossága ellen. Ennek a gaztettnek öt halálos áldozata lett. A normá­lis élet, s a munka hamar megin­dult. A szovjet katonák Örömmel siettek a parasztok segítségére, köl­csönben kocsit és lovat kaptak. Sok­szor maguk is segítettek a mező­gazdasági munka végzésében. A köz­ségben levő csoport parancsnoka nagymennyiségű sót, cukrot és pet­róleumot osztott szét az arra rászo­rulóknak. A község lakossága a szomszéd­ságban fekvő püspökpusztai nagy­birtokon robotoló, földnélküli és ké­véé földdel rendelkező szegénypa­rasztság volt. Lakásuk egy kiürí­tett istálló volt, ahol együtt lakott minden nemű és korö ember. Ezek az emberek lelkesedéssel várták a felszabadulás pillanatát. Október 25­loooooooooooőoooooo­Quháiz Qiiula költészete A Kecskeméti Katona József Gimnázium irodalmi színpadá­nak kulturális tevékenysége ma már nagy népszerűségnek örvend nemcsak a diák ifjúság, hanem a felnőttek körében is. Eddigi előadásaikban már bemutatták József Attila, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső költészetét, s a megjelentek ízelítőt kaptak Karinthy Frigyes szatíráiból. A legutóbbi előadás megrendezésekor nagy feladatra vállalkoztak az iskola diákjai és a vendég előadók- A lelkes előadógárda Juhász Gyula költemé­nyeit szólaltatta meg. A jól szerkesztett bevezető előadás, az összekötő szöveg — Kiss István tanár munkája —, a versek csoportosítása a költőt fejlődésében mutatták be. A versmondók sikerrel birkóztak meg a nehéz feladattal, visszaadva azok igazi hangulatát. Az irodal­mi est érdekes színfoltja volt a versmondók és az énekkar közös produkciója. A November altatója című vers — Dunai Erzsébet tolmácsolásában —i elmondása után az énekkar nagy sikerrel ad­ta elő a Vándordal és a November altatója című dalokat, ame­lyek zenéjét Nagy Mária kecskeméti tanárnő szerezte. Ki kell emelnünk az Ödön ballada, a Tiszai csend és a Magyar nyár 1918 című versek előadását, amelyeket Fejes Katalin, Záhonyi Ákos és Franczen Gabriella tolmácsolt nagy sikerrel. Az est legkiemelkedőbb eseménye Csupor György szereplése volt, aki jó érzékkel adta vissza a versek finom lírai hangulatát. Kitűnő versmondásról tett tanúbizonyságot Szeri Endre, aki a; Petőfi centenáriuma című verset szavalta. Zsinkú József dett. Egy taktikai harccsopor­tot szerveztek meg, amely fel­fogta a dühödten támadó nácik erős nyomását, s időt nyertek addig, amíg a 2. hadosztály sze­mélyi állományát feltöltötték és hadianyaggal látták el. A 2. gya­loghadosztály csapatait ezen az éjszakán megerősítették a 9. lo­vashadosztállyal. OKTÓBER 27. Alpár és Ti- szakécske végleges felszabadí­tása, s a még búj káló fasiszták felszámolása befejeződött. Ám a Budapest felé vivő út biztosí­tásához Tiszaug elfoglalása, fel­szabadítása is szükséges volt. A 9. lovashadosztály katonái a Tisza felé fordulva megkezdték az egynapos, elkeseredett har­cot. Egész nap dúlt a csata, amelyben nemcsak a gyalogság, hanem a tüzérség és a harcko­csizó egységek is részt vettek. A testvéri román nép fiai ha­lált megvető bátorsággal indul­tak rohamra, s vetették ki az ellenséget állásaikból... Este­ledett már, mire felszabadult Tiszaug, s megnyílt az út az ország fővárosa, Budapest fel­szabadítása előtt. Emlékezzünk! Tizenhat évvel ezelőtt román katonák is hullatták vérüket hazánk sza­badságáért. Tiszakécskén egy emlékmű őrzi a nép ke­gyeletét, a felszabadító hősök bátorságát. Hazánk 16. éve sza­bad, s Te, olvasó, aki e sorokat olvasod, emlékezz arra. hogy a szabad életedet, jólétedet, gon­datlan örömödet ezeknek a ro­mán hősöknek is köszönheted! Gémes Gábor hadtörténészei jegyezték fel, ha­nem Tiszakécske lakói is. Éj­szaka készült fel a 2. román gyaloghadosztály személyi állo­A tiszakécskei román hősi em­lékmű. mánya a' falu felszabadítására. A két hadosztály ékalakban kezdte meg á támadást. A sok véráldozatot követelő ütközet szabaddá tette Tiszakécskét. Az ék két szára - között azonban nagyszámú, erős fasiszta egy­ségek szorultak be, amelyek ar­ra kényszerftették a felszabadí­tó román csapatokat, hogy visz- szavonuljanak a Tiszáig. A 4. hadtest parancsnoka intézke­: 1944. Az ólomszürke, nehéz fellegeket kelet felé fújta a nyugati szél. Még nappal is fél­homály volt, a Tisza partján felgyújtott házak gomolygó per­nyéjétől, s a becsapódó gráná­tok orrfacsaró füstjétől. Októ­bert mutatott a naptár. A 19. román gyaloghadosztály 11-én erőszakos folyamátkelést hajtott végre, s megvetette a lábát a Tisza jobb partján. A hídfőállás kiszélesítése, megtartása csak súlyos véráldozatok árán sike­rült. A 19. hadosztály parancsnoki bunkerében csengett a telefon, s a telefonista a hadtestpa­rancsnok parancsát Ismételte: „Október 24-én foglalja el Al­pár községet és környékét, majd a második gyaloghadosztállyal közösen szabadítsa fel Tisza­kécskét ...” Két nap múlva kezdődött a csata. Alpár bevételéhez felvo­nult a hadosztály tüzérsége és a falu környékén levő fasiszta ellenállási gócokat tűzzel árasz­totta el. Dübörgött, csattogott a környék. A második hadosz­tály csapatai az előkészítő tü­zérségi tűz után szuronyroham­ra indultak! Hosszú és elkese­redett küzdelem kezdődött a fa­lu birtokbavételéért. A községet elsőnek Singeorzán hadnagy szakasza érte el, számos veszte­séget okozva az ellenségnek. A győzelem sok áldozatot kívánt. A szakasz harcosainak több mint a fele, köztük Singeorzán hadnagy az ütközetben hősi ha­lált halt. OKTOBER 25. Ezt a dátumot nemcsak a baráti román nép CSATA A TISZA MENTÉN már béke? Mi gyűlöljük a há­borút, akár csak ti, mert az egyszerű embereknek bajt, szen­vedést hoz. Elvesztik testvéreir két, barátaikat, az asszonyok férjeiket... Nemsokára béke lesz — mondtam. Lehet, hogy nem értettek meg mindent, de amikor azt mondtam, hogy bé­ke, sokak szeme jobban fény­lett. — Amerre jártam, mindenütt úgy fogadtak bennünket, mint vendéget. Borral kínáltak, meg­osztották szegényes elemózsiá­jukat. Mi is behoztuk a mién­ket és kínáltuk új barátainkat. Többnyire oroszul tudó, volt ha­difoglyok tolmácsoltak. Alig győztem válaszolni kérdéseikre. Az egyik bácsika megkért, ** mutassak neki egy kom­munistát. — Én is, az vagyok! — Te? — hitetlenkedett az öreg. Ez nem lehet igaz — in­gatta fejét. — Pedig így van...! Később tudtam meg, hogy á német és magyar fasiszták az­zal ijesztgették a lakosságot, hogy a kommunisták kezében tőr van és leöldösnek minden­kit. Ekkor értettem meg, miért vizsgálgattak eleinte fürkésző tekintettel engem és bajtársai­mat. Búcsúzáékor azonban már úgy váltunk el mint barátok. A barátság ezer formában nyil­vánult meg. Egy munkásember hívta fel figyelmünket, hogy merre, milyen náci erőket von­tak össze. Solton a lakosság mutatta meg az átkelőhelyet. Ha fújt a szél, esett az eső, és fáztunk, behívtak melegedni, s ez nekünk nagyon jól esett. így szövődött a mi igazi barátsá­gunk, amely drágább az arany­nál és mélyebb a tengernél. Natasa apjára emeli sugárzó szemét és szinte súgja: Te nagyon jó apuka vagy... Aztán az álomtündérke kör­nyékezi a kis Natasát, s apja vállára hajtja szösz! fejét. Daharjev •‘Pávái, '.aki koz-1 legényként,- 29 ‘éves ko­rában hozta el népünknek a szabadságot, most mint őrnagy őrzi Natasának és a világ min­den gyermekének szép álmát, békés jövőjét. Venesz Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents