Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-14 / 62. szám

1961. március 14, kedd 5. oldat a jiaefjitajita felújítása Kecskeméten Mi az, ami Csiky Gergely- * ' nek, ennek az éleseszű társadalom bírálónak, ennek a kitűnő színpadismerőnek ez a legutolsó darabját még mindig életben tartja. Mi az a fluidum, amely ma is átáradni képes a nézők szívébe, mi az, ami miatt még érdeklődést kelthet holmi bárók és grófok házasodási és szerelmi dolga, baja — egy el- sülyedt világ muzeális érdekes­sége. Jftég mindig lein Csiky Gergelynek ebben a munkájában, amelyet egyesek szerint ő maga is szégyenlett, majdnem csak a rutin, a darab­írói kémcsövekbe patikamérle­gen méricskélt érzelmek, céltu­datos és hatásokat jól ismerő adagolása egy egész drámaírói életmű fölénye, mesterségbeli biztonsága érződik. És mégis! Ezek_. az igaz, tizedgramm- rivi pnnteFsnpTd ad^ltelt ér"-1­rr)ot- ma ___ig fri.ctjok JPirosUk- a sz erelem és tiszta mosollyal néz az emberek szemébe a fiatalság. Mi tagadás, elérzékenyedik az ember, mert hiszen ki ne ér- zékenyedne el, ha belegondol abba, hogy íme egy árva lány, az élet számkivetettje végre va­lakihez tartozónak érezheti ma­gát. Mint ahogy Márta csodálat­tal és szeretettel fonódik rá er­re az utólérhetetlenül tündén nagymamára, aki minden bajt és gondot elhesseget, akinek a tapintata, bölcsessége nagy-nagy szeretete csak egyért van, azért, hogy az emberek között boldog­ságot hintsen. Itt-ott kissé szen­timentálisnak hat az érzelmek hullámzása. A szereplők a régi­régi darabírási sablon szerint elsuttognak a közönség felé egy- egy „félre”, azaz nem a beszél­gető partnernek szánt megjegy­zést, no, de ki gondol erre, ami­kor ráadásul a nagymama elő­adását mindig egy-egy nagy színésznő, ~ egy-egy csupa-szfv. "meleg emberi egyéniség for-:. málta meg a színpadon? Először Prielle Kornélia, az élete alfto- TTyán'is csodált nagy művésznő, aztán legutóbb Budapesten a feledhetetlen Berki Lili, j Színétttk — tnnidiág&k Ennek a mostani előadásnak, amelyben a nagyszerű Göndör Klára alakítja a nagymamát, van a jó színészi alakítás sok­sok meglepetést tartogató inti­mitása mellett egy külön érde­kessége: Göndör Klára még na­gyon távol áll korban és alkat­ban attól a típustól, amelynek Csiky Gergely ezt a szerepet szánta. Ez a kedves, finom pi­kantéria, az örökifjú nagymama valódi fiatalsága szaporítja az előadás könnyed italába a szén­savas buborékokat, az érdekes, bizsergető pezsegést. Göndör Klára bája és művészi bizton­sága valóban magával ragadó, ritkán látott színészi teljesít­ményt teremt. De mint ahogy a szerepek — már a Csiky-féle elgondolás szerint is —1 mind ennek az egyetlen szerepnek vannak alárendelve, ezen az elő­adáson is így történt A nagymama alakja minden alakításra reávetS melengető, tiszta fényét, s kicsit meg is emeli ezeknek az alakításoknak az illúzióját. Ami érzésem sze­rint ennek az egyébként igen jól sikerült és Seregi László rendezői ötleteivel finom, pi­káns, szatirikus ízzel megfűsze­rezett mostani felújításnak, ha nem is tragikus, de figyelmez­tető tanulsága jó néhány szí­nésznőnk számára: meg kell ta­nulni az igazi klasszikus, ma­gyar vígjátéki stílust. Többet kellene játszani klasszikusain­kat! Ez a stílus, az ilyen dara­bok előadása nemcsak szerep­biztonságot, nagyon sok szívet és aprólékosan, nemcsak általá­nosan, vázlatos vonalakkal ki­dolgozott alakítást kíván. Hiszen itt egészen apró mozzanatoknak, hangulatot emelő, vagy sikerte­lenségük esetén csökkentő ha­tása van. S mivel Csdkynek ez a vígjátéka is tanulságosan ki­számított, majdnem csak a mes­terember készségeit felmutató mű, a színészi és emberi egyé­niség színes sokrétűségének a kibontása, elengedhetetlenül szükséges. Ehhez emberi meg­figyelések elraktározása, lélek­tani ismeret és nagy-nagy ko- médiázó kedv kell. Ügy vélem, érdemes erre rámutatni és az elmondottak figyelembevételé­vel értékelni a játékot Gyulay Antal mint Örkényi báró kedves, morcos és snájdig lovag. Talán egy kissé érzéke­nyebben őszintévé kellene tenni hirtelen hangulatváltozásait, ka­tonás dühkitöréseit. Ezek néha úgy hatnak, mintha csak ját- szaná őket. Az utolsó felvonás szívvel és hangulattal telített befejező jelenete azonban min­denért kárpótol. Galambos Er­zsinek különösen az első felvo­násban rendkívül őszinte, jó ötletekkel és hangulatokkal te­lített az alakítása, egyike a leg- sokszínűbbeknek. Demeter Hed­vig mint Szerafin, a „jubiláló” menyasszony mestermű volt, pe­dig, mint halljuk, erősen influ­enzásán játszotta végig a pre­miert Perlaky István (Ernő gróf) a kissé könnyelmű, de alapjában véve a jófiú-unókát őszinte hangon, de érzésünk szerint egyes komikusabb vo­násokat és pillanatokat túljátsz­va alakította. Bodó Györgyi kedves volt mint katonásan ne­velt Piroska. Borbíró Andrea a házsártos Galambosné alakí­tója nem mindenütt találta el a megfelelő hangszínt tónust. Ebben a figurában sok lehető­ség benne maradt — Szokoly Gyula mint Koszta tábori lel­kész kissé ügyefogyott egyéni­ségét jól ábrázolta. Ez Szokoly idei első Igazán hibátlan szerep- formálása. Szalma Sándor a szatirikus ízű pillanatokat nem mindenütt érzékeltette világo­san. Több színt, több egyéni ötletet elvárhattunk volna tőle. Kálmán szerepében Csajányi György elegáns, igazi szerelmes ifjú. Az első felvonásban a ne­velőintézeti lányokat alakító kar még eléggé csiszolatlannak hatott a mozgásban és a mon­danivaló tükrözésében; 'DiLzlel — zene Lászlóffy Lajos az eléggé vér­szegény Máder Rezső-féle mu­zsikát frissen vezényelte. Jók voltak az ízléssel adagolt apró táncbetétek. Barcsa Istvánnak azonban a darabhoz tervezett díszletei nem a legsikerültebb alkotásai közé tartoznak. Ki­magaslóan szépek és ötletesek voltak viszont Molnár Gabriella jelmezei. A rendező nagyon nagy ér­deme, hogy néhány ügyesen al­kalmazott, friss ötlettel szinte észrevétlenül lefújta azt a bizo­nyos vékony porréteget a Nagy­mama felvonásairól, és egyéni, mai modern gondolkodáshoz alkalmazott stílust adott az elő­adásnak. A Nagymama nagy siker lesz. Valóban megérdemelt siker. Csáky Lajos — 25. Kora hajnalban elment ha­zulról, pedig csak délután kel­lett volna kezdenie. Bement a forgalmi főnökhöz és kikönyö­rögte, hogy engedjék el a vál­lalattól. Nem értették, miért akar a fiatal, jóravaló sofőr el­menni a telepről, de Borsiczky arra hivatkozott, hogy vidéken akar munkát vállalni. Végül is elengedték. Felmondta a lakást Is. A há­ziasszony nem tudott hová len­ni a csodálkozástól. De azt lát­ta, hogy albérlője egészen ki­fordult magából. Leszegett fej­jel jár, szavát sem lehet venni és mindig karikás a szeme, mint akinek sem éjjele, sem nappala. Néhány nap múlva Borsiczky egy Szolnok megyei vállalatnál állt munkába, öt tonnás teher­kocsit kapott és főképp a me­gyei üzlethálózat részére fuva­rozott. Lassacskán megnyugodott. Itt talán csak nem éri el a pallér keze? — Bejöhetek? Haraszti igazgató felkapta a fejét. Benkő kukkantott be a párnázott, ajtón. — Gyere öregem, most már a kutya sem zavar bennünket. Ülj le. — Nem azért mondom, igaz­gató elvtárs, de körülötted va­lami nincs rendjén. Van egy cigarettád? Köszönöm. Veled sohasem lehet beszélni. Biztos, hogy ez csak azért van, mert rengeteg a dolgod? Haraszti hátradőlt székében: — Tudom, te nyavalyás, ho­va akarsz kilyukadni. Nem jól szervezem meg a munkámat, ugye? Már utálom ezt a köz­helyet. Emlékszel a Hamupipő­ke meséjére? A gonosz mosto­ha egy zsákban babot, meg má­kot, meg tudomisén mit kevert össze, aztán meghagyta, hogy éjfélig válogassa ki a szeren­csétlen lányka. Jött a tündér, ugye, így valahogy szól a mese? És persze ki is válogatta he­lyette. De ha nem jön a tün­dér, s nem válogatja ki? Akár-, mi legyek, ha a gonosz mosto­ha nem ezt vágja a kislány ké­pébe: Hamupipőke, te ebadta, nem jól szervezted meg a mun­kádat! Benkő kacagott: — Persze,, helyetted semmit sem végeznek el a tündérek ... — Nem ám, az istennyila üs­se meg. Hát kellett nekem ez? Élhetnék nyugodtan, boldogan, gond nélkül, és most? — Hagyd el — legyintett Benkő — ugyanezzel állhatnék elő. Amióta „kiemeltek”, meg vagyok áldva. Ráadásul akad­nak emberek, akik azt hiszik, hogy valami karriert csináltam, nagy „kával”. — Az helyes, hogy a pártiro­dára kerültél, fiú. Már egy éve, amikor hazajöttél, akkor Is ezt szerettem volna. De jobb későn, mint soha. Hanem idefigyelj, a barátodról, erről a Szerencsés­ről akarok veled beszélni. — Na ugye, milyen derék fic­kó? — Az — bólintott az igazga­tó. — Szerény, rendes ember. Szemlátomást fejlődik. Mohón tanul. Tudom, mert két hónap­ja hozzám jár szemináriumra. Szívvel-lélekkel a mi emberünk. Az persze máig is megfoghatat­lan előttem, hogy érthet vala­ki ennyire egy szakmához, amely nem is tanult mestersé­ge. Jól képzett szakemberek el­bújhatnak mellette. — Örülök, hogy neked is ez a véleményed, öreg — jegyezte meg alig palástolható ujjongás- sal Benkő. — Azt tudom, hogy amióta megtettétek csoportve­zetőnek az építkezésnél, úgy mennek a dolgok, mint a kari­kacsapás. És érdekes, senki se morog ám, hogy miért nem ok­leveles szakembert neveztetek ki. Nagyra becsülik Szerencsést. Még az öreg Kulcsár is. — Tudom. Hát most elmon­dom. mit forgatok a fejemben. Szép hangverseny — MINEK, KIKNEK köszönhető a kecskeméti zenei élet egész­séges fejlődése? — gondolkoz­tam el az Űjkollégium hang­versenyteremmé kinevezett nagy­termén végigtekintve: zsúfolt széksorok és még a falak men­tén is álldogáltak. Majd négy­száz ember gyűlt össze a Buda­pesti Fúvósötös műsorának meg­hallgatására, noha ugyanekkor rendezte a Katona József Gim­názium Irodalmi Színpada — mint később megtudtam — jól sikerült Karinthy-estjét A világért se szeretném az eddigi, kezdeti sikereket túlbe­csülni, de egy kérdést nem fojt­hatok el: Miért éppen ennek a művészeti ágnak eredményeiről számolhatunk be egyre gyak­rabban? Az MSZMP művelődés­politikai irányelvei, a városi ta­nács határozatai az irodalom, a képzőművészet fejlesztését is élőírja és előmozdítja. A SZAMOS OK, tényező kö­zül csak egyet, úgy hiszem, a legfontosabbat: az itt élő mu­zsikusok, nemcsak hirdetik, hogy a »művészet a népé«, nemcsak szeretnék, ha a koncertek szá­ma, színvonala, látogatottsága növekedne, hanem mindezt sze­mélyes ügyüknek érzik, önzet­lenül tesznek is ezért. A mű­vészet igaz értékednek népszerű­sítése érdekében felhasználják államunk és a helyi szervek tá­mogatását, s nem csüggednek a kedvezőtlen kecskeméti adottsá­gok láttán. BOCSÄSSANAK MEG a szín­vonalas és ilyen bizodalmas gondolatokat és hasznos követ­keztetéseket sugalmazó szom­bati hangverseny létrehozói, a hírnevükhöz és várakozáshoz méltón szereplő Budapesti Fú­Ki kell enne nevezni ezt az em­bert az építési osztály vezetőjé­vé. — Ez nagyon jói — csillant fel Benkő szeme. — Várj, nem olyan egyszerű dolog. Valakit felelős posztra ál­lítaná, akinek nem ismerjük a nacdonáléját? — Nézd — mondta ünnepé­lyesen Benkő —, én egyebet nem tehetek, de azt igen, hogy teljes felelősséget vállalok érte! És ha mi időnként nem tud­nánk okos kivételeket tenni, ócska bürokraták volnánk. Harasztit megnyugtatta Benkő állásfoglalása. — Hát jó — mondta végül. — Megbeszéljük a pártbizott­sággal hivatalosan is. Még ezen a héten kinevezzük, jó? Néhány nap múlva Szeren­csés megindultan vette át osz­tályvezetői kinevezését. Boldog­nak tudta magát. Hát mégis rendbejön az élete. Ez a Ben­kő! Mindent neki köszönhet. A hitét, az önbecsülését, a vissza­nyert akaraterejét. Ügy fog dol­gozni, hogy ne csalódjék benne soha. De azért igazában sohasem tudott magnyugodni. Erőltette az agyát, gyötrődve töprengett a múltján. Feltevéseket alko­tott, s megpróbálta önmagát különböző helyzetekbe belekép­zelni. Feltérképezte tulajdon gesztusait, szokásait, egyénisé­gének szinte frissen felfedezett sajátosságait, és ezen a nyomon kutatta régi énjét. Hiába. Múlt­ja fekete kérdő jellé görbült előtte. Különösen akkor lobbant fel benne a fájdalom, amikor a há­romszori újsághirdetésre sem akadt jelentkező. Hát lehetsé­ges, hogy magányos farkas volt, akinek senkije, semmije? Elindulna az ország minden tája felé, mutatkozna, keresgél­ne, de merre Induljon? Csak az a gondolat nyugtat­ta meg valamelyest, hogy az idő nagy orvos, talán rajta is segít valaha. Benkő minden vasárnap meg­hívta ebédre. Benkőné is szí­vesen látta. Szerencsés érezte, hogy Benkőék igyekeznek az otthon melegét nyújtani neki. hasznos tanulságokkal vósötös tagjai (Meizfl Ferenc, Szeszler Tibor, Ónozó János, Je­néi Zoltán és Hara László), Sop- ronyi Mária zongoraművésznő, az Állami Zeneiskola megnyug­tatóan fejlődő, széphangú nö­vendéked — Baráth Erzsébet, Türei Sarolta, Rozsnyói Valéria, Zubor Márta, Kenderes Mária, N agelschléb Margit. Dandcsné Kiss Éva zongoratanárnő, hogy részletes elemzés helyett — hely fogytán — csak annyit jegyzek fel: a közönség elégedetten, is­meretekben gyarapodva, szép él­ményeikkel gazdagodva tért haza. Keltái Nándor Népi szobrászművész alkotása Véges Béla kerekegyházi népi szobrászművész értékes faszob­rot ajándékozott a belterület általános iskola úttörőcsapatá­nak. A díszes faragású szobor elkészítése közel négyheti mun­kát vett igénybe. Az ügyeskezű mester alkotása a falu népének tanuinivágyását jelképezi: egy parasztasszonyt ábrázol, amint könyve fölé hajolva tanul. A népi szobrászművész aján­déka az úttörőcsapat termében kapott helyet. Ö csak tudja,.. 1959-ben az amerikaiak nem kevesebb mint 135 millió dol­lárt költöttek jósnőkre. Ezért a közelmúltban újabb babona el­leni liga alakult az USA-ban. Az egyik híres amerikai jósnő azonban máris kiolvasta a kár­tyákból, hogy ez a kampány hiábavaló lesz. (. De vasárnaptól vasárnapig! Ügy él, mint egy kivert kutya. Pedig már van egy Ida pén­zecskéje is. Akármikor beren­dezkedhetne egy rendet kis la­kásban. Egyébként Benkő annyira el­foglalt az utóbbi időben, hogy csak futtában találkozhatnak, ö maga is sokat dolgozik. De Ben­kő? Amióta pártmunkás, aBg van magánélete. Szerencsés mindinkább otyn® társ után vágyakozott, akSneűí egészen kitárulhatna. Az évekig tartó hallga tagság Után most annyi beszélni valója> van.,. —* Most annyi, de annyi önöm érti Még sincs, akivel együtt örven­dezhetne életének sikerei for­dulatain. De az a Mny ott, az osztá­lyon. ., Bettiik Júlia. Milyen kedves, figyelmes, szolgálatkész ez a lány. Júlia harminckét éves, csinos, jól ápolt Különö­sen megnyerő a modora. Válasz­tékosán beszél. Kereskedelmi is­kolát végzett annak idején, s most anyagkönyvelő az építés osztályon. És ami a legfőbb, lát­hatóan szívesen veszi a közele­dését. Már pedig Szerencsés meglehetősen gyakran talált hi­vatalos elfoglaltságot abban _a szobában, amelyben Bettiik Jú­lia dolgozik. Ezt Júlia is észre­vette. 4 Még egyetlen lépést sem tett ebben a dologban, Júlia előtt sem árulta el érzelmeit, amikor óvatosain szóba hozta tervét Benkő előtt. Benkő maga adta fel a kérdésit: — Örülök, hogy ktviruftálL, nfkám. Mindig jókedvűnek lát­lak, te vén morcos. Csak nincs valami taklimakli emögött. — Ahogy vesszük, testvér. — Szándékomban áll a nősülés. — Hát ez igazán nagyszerül És én, szamár, mit sem vetter* észre! Ki az a lány? Vagy asar szony? — Lány. Bettiik Júlia. A* osztályomon dolgozik. De tesM mészetesen nem marad ott, h* összeh á zasodunk. — Á, úgy? — borult el Ben­kő ábrázata. — Hát jé, JantJ kám, majd még beszélünk erről; Most nagyon sietős a dolgon* (Folytatása következik^ IJ^J lt\ .. r^Jj IJ (a\[

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents