Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-07 / 56. szám
1 oldal 1961, március 7, kedd A tanítvány emlékezik a mesterre cAz eh&t éget nttg, minim iám inak tittye turn iKremCT.I var téli csendjében elénk tárul a családi ház, amelynek barátságos falai között él Kremán Sámuel, városunk szeretett, köztiszteletben álló, nyugdíjas karnagya. Nyolcvanhárom év nehezedik a vállaira. Mennyi küzdelem és siker kísérte végig az országos hírű karnagyot életpályája útján! A dirigensi pálcát először Kunmadarason emelte magasba, ahol tíz évig csendült a dal vezénylésével a dalárda ajkán. Onnan került Kecskemétre, s Odahaza: a hangjegyek világában. tora kezébe vette a városi dalárda irányítását, ötvenhárom évig volt lelkes, fáradtságot nem ismerő harcosa a város zenekultúrája fellendítéséért vívott küzdelemnek. Sohasem hátrált meg az akadályok előtt, szívóssága. törhetetlen akaraterejének latbavetésével mindig átsegítette a dalárdát a nehézségeken. Befejezéshez közeledik a megyei takarékossági verséhy 1945-ben, az első szabad május 1-én is az ő karmesteri pálcája alól zendült fel az örömmámorban úszó emberi lélekben az Intemacionálé. Lőrincz Béla — a tanítvány — ma már új eszközökkel, kórustanítási pedagógiával végzi kamagyl munkáját. De példaképül ott áll előtte az ősz mester, akinek határtalan ügyszeretetét, zene iránti lelkesedését, az emberekkel való bánásmódját követni lehet, de utolérni talán soha. — Megilletödéssel állok ma is előtte — mondja Lőrincz Béla — és kitüntetve érzem magam, ha megszólít az utcán: »Mondja, kedves kollégám, hogyan megy maguknál az énekkari munka?* Csodálatos memóriájának tárházából még ma is ömlenek a légi emlékek és a zenéről elhangzó egy-két véleménye most is igazolja, hogy Samu bácsit érdekli a haladó zeneművészet új útkeresése. Röpülnék az évek. Már a tanítvány is tanítványt keres, aki majd átveszi tőle a karmesteri pálcát Samu bácsinak a magyar kórusmű vészeiben kifejtett több évtizedes munkásságát kormányzatunk is elismerte, amikor 1957- ben a tiszteletére rendezett ju- biláris hangversenyen a »Szociálisa kultúráért* jelvénnyel tüntették ki. Ekkor hangzott fel újból karmesteri pálcája alatt »A vén Duna-partján* című .szerenád, amelyet nála ízesebben, a mű stílusának megfelelő mély átérzéssel senki sem tudott vezényelni. Régi dalosai között ott énekéit az énekkarban a tamilt vény is, aki ismét átérezte személyének lebilincselő varázsát, amellyel lángra tudta lobbanSamu bácsi kedvenc könyvét lapozgatja. tani a szép kőrusimuzsikára vágyó szíveket | KREMÁN SÁMUELT évi kántori szolgálat után nyugdíjazták. S ma megelégedéssel beszól boldog, derűs, öreg korának szépségéről. Estelente, ha kitekint az ablakon, kutató szemével már nem. a rezgő csillagok milliárdjait keresd, hanem lelki szemed előtt megjelenik földi életének legdrágább csillaga: tizenhat unokája és négy dédunokája. A zongorán felcsendülő dallamok már az unokák dicséretét zengik a nappalok és éjszakák békés egymásba ölelkezésében. Szöveg: Bieliczky Sándor Fényképezte: Pásztor Zoltán MINT annak idején hírül adtuk, a megyei tanács végrehajtó bizottsága a múlt év április 1-én pénztakarékossági versenyt indított. A verseny jutalmazására 500 ezer forintot tűzött ka a legjobb eredményt elérő városok és községek számára. A felhívás lelkes visszhangra talált és különösen az ősszel megtartott takarékossági napok alatt volt élénk a tevékenység. Több mint kétezer aktivista vett részt a propagandamunkában és családlátogatásaik nyomán több mint 1700 új betétkönyvet nyitottak. SOLTON 41 népnevelő 300 helyen járt. Munkájuk eredményességét bizonyítja, hogy 92-en váltottak új betétkönyvet. Kerekegyházán a kampány alatt 56 népnevelő 520 házhoz kopogtatott és két hét alatt 112 darabbal növekedett a betétkönyvek száma, a betét összege pedig 138 ezer forinttal nőtt. Szép eredményt hoztak a takarékossági napok Kiskunfélegyházán is, ahol 522-en váltottak betétkönyvecskét. ' Ez év első két hónapjában különösen jelentős a takarékbetétben való pénz elhelyezése. Január 1-től több mint 23 millió forinttal emelkedett a betétállomány. Bizonysága ez annak, hogy a termelőszövetkezetek zárszámadásai és a ktsz-eknél a nyereségrészesedések kifizetése után okosan, előrelátóan gazdálkodnak az embereik. A TANÁCSOK a Hazafias Népfront aktivistáinak közreműködésével az elmúlt negyedévben 32 Kérdezz—felelek-eetet rendeztek nagy látogatottsággal és sikerrel. A nőtanácsok pedig 28 helyen szerveztek sorsolási tanácsadást. RÖVIDESEN véget ér a verseny. A jó helyezésért ki lehet még használni a hátralevő hónapot. A legjobb eredményt eddig a kiskunfélegyházi, a kecskeméti és bácsalmási járás érte el. de nem sokkal marad mögöttük a többi járás sem. Még minden járás esélyes az elsőségre! Lesz átjáró a kecskeméti Rákóczi úton Többszőr szóvátettSk rovatunkban, hogy a kecskeméti Rákóczi úti sétányon nem jól helyezték el az átjárókat. Ezzé1 kapcsolatban a Kecskeméti Városi Tanács Ipari és Műszaki Osztálya a következőiket közölte szerkesztőségünkkel: »A Rákóczi úti átjárók ügyében megjelent közlemények, kívánságok figyelembe vételével újabb helyszíni szemlét tartattunk. Megegyezés jött létre, hogy a Klapka utcai, a Reiszmann Sándor utcai ét a Városi Móri melletti átjárók a zöld táv Másik oldalán it meg lesznek nyitva. A munkálatokat 1961 alti félévében elvégeztetjük.« S MOST, amikor megkérjük, hogy mesélje el nekünk gazdag életútjának ki- emeükedőfob, érdekesebb mozzanatait, szerény mosoly rajzolódik arcára, s tiltakozik: — Nem szeretek magamról beszélni. Erre kérjék meg egyik legkedvesebb tanítványomat, Lőrinci Béla kecskeméti karnagyot. S mi továbbítottuk is a kedves kérést — 1932 őszén, mint fiatal diplomás — kezdi megemlékezését a mesterről Lőrincz Béla — kerültem a kecskeméti dalárdába, amelyet Kremán Sámuel országos karnagy vezetett Abban az Időben az nagy kitüntetésnek számított mivel valaki csakúgy lehetett énekkari tag, tya két Idősebb dalárdista ajánlotta. Az Igen alapos hangpróba után a bariton szólamba osztott. Felismerte kottaolvasási készségemet, az egyik próba szünetében hallotta zongorajátékomat, s ettől kezdve „kollegámnak” szólított. I MINT | EMBER j 3 “g®** legprecízebb, a fegyelmet megkövetelő volt, akinek tekintélye, szigorúsága mellett a szemében mosolygott meleg, lágy szíve is. Kremán Sámuel, mint kórusve- zetó-művész a legapróbb részletekig dolgozta fel a megtanítandó műveket. Ha visszaemlékezem közel harminc esztendős énekkari múltam kezdetére, sohasem mertem volna arra gondolni, hogy valamikor én is e híres kórusban, Samu bácsinak, az országc« karnagynak huszonkét éves karmesteri múlttal rendelkező utódja lehetek. Mennyi figyelemre méltó új sághír, kritika ad számot a Samu bácsi által vezetett dalárda sikeres szerepléséről! A megsárgult jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy 1919. harmadik hó 28-án a Katona József Színházban megtartott kecskeméti tankerületi tanítói gyűlésen »a kollégium ifjúsága Kremán ének- tanító vezetése alatt elénekelte a Marseillaise!«. hangversenykörutak jelentősebb állomáshelyei. 19. Ma tejkának össze kellett szednie maradék erejét, hogy fél tudjon botorkálni a lépcsőn. Perlaky zászlós türelmetlenül sürgette. A pallér nem értette, mi történik vele és körülötte. Annyit látott, hegy pánikszerű sürgés-forgás van az épületben. Mindenki futólépésben közeledik, irományokat és súlyos csomagokat cipel. Már az épület előtt megfigyelte, hogy a csomagokat íelhajítják a teherautókra. Most forró füst csípte meg az orrát A folyosó végén, az egyik helyiségből kékes füstfelhő gamolygott elő. Perlaky benyitott Borsiczky szobájába. Szemvillanással jelezte, hogy elhozta a pallért Borsiczky az ablaknál állt, s most előre sietett Matej ka belépett az ajtón. — Köszönöm. Most hagyj magunkra. Készítsd elő a nagy parancsnoki kocsit A zászlós betette maga mögött az ajtót. Matejka András megroggyant térddel állt Borsiczky előtt Amikor tisztelgésre emelte jobb karját, úgy érezte, mintha ólomból volna. A főhadnagy szótlanul bámulta a pallért. Elképesztően megviselt, elnyűtt volt Mintha minden ízében összezsugorodott volna. Arca csupa csont és bőr. A főhadnagy szava úgy csattant végig Matejkán, mintha kutyakorbáccsal sújtott volna a meztelen bőrére: — Itt az utolsó pillanat, Matejka. Maga nem hülye, láthatja, hogy a várost kiürítjük. Megértheti, hogy nekem már nincs veszteni valóm. Ajánlatom a következő: Maga most, azonnal megmondja, hová dugta az aranyat. Aztán velem jön, s előadja. Mármint a felét, természetesen. Aztán azt csinál, amit akar. Ha tetszik, felőlem haza is mehet, itt maiadhat a városban. Borsiczky hirtelen szünetet tartott. Aztán eltorzult hangon folytatta: — Ha pedig nem, akkor... nézzen ide. Ebben a pohárban halálos méreg van. Megfogja a poharat és felhajtja a mérget Hát tessék, válasszon.' Matejka András üres tekintettel bámult a semmibe. Jól ismert arcok suhantak el előtte. Mária arca mindenekelőtt Szép volt, fiatal és szelíd. Készséges és béketűrő. Érezte, hogy megremeg. Aztán Bar tál is építész nagy, kerek fejét látta. öntett, magabiztos volt az arca, enyhe mosollyal fürkészte őt Aztán az emberei jöttek, az öreg Bogdán, a tudálékos Molnár, meg a fiatal Kónya ... Milyen huncutul néz, milyen okonan pislog most is. Váratlanul egy fé- lig-meddig megőrzött kép libbent meg előtte. Ott ült a Körúton, a Nyalka Huszár vendéglőben, s vele szemben egy barátságos, finom úr. Derék ember ez az úr, még azt is megmondta figyelmeztetően, hogy az aranyat nem szabad ám mutogatni... Az arany! Tíz rudacska a ládikó mélyén, az övé volt az övé marad! Igen, az erdei tisztáson, az óriás tölgyfa mohos oldalán ... Milyen szép lett volna, milyen nagyszerű ... — Matejka, nincs idő! — hallotta Borsiczky izgalomba fűlő sürgetését. Ez a türelmetlen hang visszazökkentette a valóságba. Az asztalra tévedt tekintete. Egy pohár, benne sűrű, fehér folyadék. Csak lassan hatolt a tudatába, hogy ő most itt áll, élet és halál mezsgyéjén. Nézte, nézte a fehér folyadékkal telt poharat, érdekes, mintha hívogatná, csalogatná ez a pohár. Hirtelen megsuhintotta a halál szele. Hát itt kell elpusztulnia, gyűlölt ellenségének lábai előtt! Legyőzte őt ez a gazember. Legyőzte? Nem! Diadalmas érzés lobbant fel Matejkában. — Nem tudott legyőzni, sohasem lesz övé az arany! De megint visszazuhant a halál közelségébe. Kétségbeesetten ágaskodott fel benne az életösztön: „Add fel ezt a halálos párbajt, osztozz meg vele, és élhetsz!” Élni? Miért ragaszkodnék az élethez? Végzetesen összegabalyodott és tönkrement az élete. Élni kihűlt szívvel, remény- vesztetten. Mária nélkül? És ha most... ha most kiadja titkát ennek a vadállatnak, vajon megtartja-e, amit ígért? Ez? Soha! Lepuffant ja, mint egy kutyát, és megkaparintja az aranyat Nem, azt nem engedi. Az 8 aranyán nem lesz boldog Borsiczky főhadnagy úr. Akkor inkább jöjjön a halál. Ez lesz a bosszúja! Matejka lába megmozdult Nem vette le a szemét a pohárról. Tétova léptekkel közeledett az asztalhoz. Egy lépés, kettő, még egy... S az asztal közelében lassan, vontatottan kinyújtotta karját a méregpohár után. Borsiczky élesen felszisszent. A pallér elé ugrott, megragadta o tariát — Ember! — ordította fájdalmasan. — Már tudta, hogy vesztett. Matejka még egyet lépett, már egészen közel volt az asztalhoz. Nem volt ereje, hogy jobb karját kihúzza Borsiczky szorításából. Ehelyett bal kezével nyúlt a méregpohár után. Borsiczky vad izgalommal figyelte. Matejka ujjai begörbültek a pohár körül. A főhadnagy torkát sírás fojtogatta. Őrjöngő tehetetlenségében ellökte a pallér karját, s hátra'é- pett. Matejka szájához emelte a poharat. A szemét sem hunyta le, amikor kortyolni kezdte a sűrű folyadékot. Egy korty, kettő, három... Borsiczky meg- bűvölten nézte a je’enetet. A pallér fenékig ürítette a poharat. Aztán leengedte a karját, a pohár csörömpölve hullott az asztalra. Kifejezéstelen nézésében valami mélységes megnyugvás lapult, megbékélés mindennel az égvilágon. Borsiczky melléből sípolva tört elő a levegő. M óceáni sem tudott. Az riasztotta fel önkívületéből, hogy Perlaky zászlós felrántotta az ajtót. — Gyere, de azonnali Rohanunk kell, az utca végén lövöldöznek! A zászlós Is megdöbbent azon, amit odabent látott De csak egy pillanatig habozott, megragadta Borsiczky karját és kifelé húzta a szobábóL — Várj még! — eszmélt fel Borsiczky. — Hátha civilbe kel! öltöznünk... Gyorsan a zsebeit! Matejka úgy állt ott, mint egy élő halott Borsiczky odaugrott mellé, és izgatottan beletúrt a pallér zsebeibe. Minden iratát kiszedte és zsebre- vágta. Átfutott az agyán, hogy a pallérnak úgyis vége, s aa irataival bármikor megmenekülhet, talán új életet kezdhet A két tiszt vad futásnak eredt Amikor bevágódott mögöttük az ajtó, Matejka András összerogyott a kimerültségtőL Végignyúlt a földön és mély álomba zuhant Borsicáty és Perlaky egyetlen ugrással felkapaszkodott a lent várakozó parancsnoki gépkocsira. — Ml vagyunk a legutolsók... — jegyezte meg a zászlós. A sofőr gázt adott a motornak. A kocsi meglódult Kőrös- körül gyalogsági fegyverek lövedékei pattogtak. Borsiczky hátranézett Négyszáz méternyire idegen katonákat látott, amint derékban meghajolva futottak át egyik oldalról a másikra. Valahol kézigránátok is robbantak, s egy géppuska eszeveszetten kelepeit. Az emberek behúzódtak a házak mélyére, a pincékbe, és a hevenyészet óvóbunkerekbe. A két tiszt felszisszent. Hátulról géppisztolysorozatok kopogtak, s néhány lövedék — ezt jól éré; ’■>"tték — a parancsnoki gépkocsi hátsó csomagtartóján csattant. Ebben a pillanatban ^ertaky megragadta Borsiczky főhadnagy karját: — Odanézz! 'Folytatása következik.) i I
