Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-28 / 74. szám

Ur. Kovács Károly az 1961. évi megyei bajnok a Kalocsai Csiszár Jenővel mérkőzik. A Játszma döntetlenül végződött, de dr. Kovácsnak a fél pont is elég volt a bajnoksághoz. (Rajnai J ános felvétele.) megyet szövetségi elnök osztat­ta ki a megyei és városi tanács, a szakszervezet, valamint a szö­vetség díjait A magyar női és férfi tekeváfogatott Kecskeméten Különleges »portcsemegében lesz része csütörtökön délután Kecskemét tekekedvelő közön­ségének. A magyar női és férfi válogatott hosszú Idő után is­mét Kecskemétre látogat hogy a K_ Vasas férfi, Illetve a KTE —K. MÁV női kombinált NB I-es együttesei ellen mérkőzzön. Ez a válogatott utolsó edzőmér­kőzése lesz a csehszlovákiai nemzetközi találkozó előtt A válogatottal Kecskemétre jönnek a Magyar Tekéző Szö­vetség vezetői, edzői és tanács­adói is. Délben, a megérkezés után a vendégek meglátogatják a ZIM Kecskeméti Gyáregységét és a konzervgyár II-s telepét. Utá­na délután 3 órakor a férfi vá­logatott ■ Vasas Horog utcai pályáján játszik a Kecskeméti Vasassal, a női válogatott pe1 dig a K. MÁV pályán a KTE— MÁV csapattal. A magyar férfi válogatott összeállítása: Szabó. Rákos, Fél­téin, Kratochwill, Varga, Ré­vész, Balogh, A Kecskeméti Va­sas: Balogh (a hazai csapatban is játszik), Gyehrovszky, Kiss, Botos, Kripóczky, Kovács I., Kovács IL A magyar női válogatott ösz- szeállítása: Ballagóné, Nádasné, Szabómé, Gyenesné, Vajdáné, Dulifcné, Steokl. KTE—MÁV: Vancsayné, Verdungné, Kli- tnantné, Pulay, Medgyesiné, Gyenes, Hovodzák. Öt helyezéssel tűntek ki a Kecskeméti Dózsa cse'gáncsozói a vasárnapi országos versenyen Hatvannégy versenyző indult a Dózsa vasárnapi országos ver­senyén. A verseny nem érhette gosan alacsony színvonala elle­nére is jó mérce volt. erőpróba az április 23-án Békéscsabán Hogyan látta a megyei bajnok? Az utolsó mérkőzés folyik egyetlen táblán az Építők kultúrotthonában. Az ered­mény már nem szólhat bele a bajnok személyének eldön­tésébe: dr Kovács Károly győzelme biztos. Figyeli a küzdőket és nyugodtan szív­ja cigarettáját. — Szép volt. jó volt, sport­szerű volt — mondja, amikor megszólítjuk. — Gyermekko­rom óta sakkozom, verseny­szerűen 12—13 éve. Először Szegeden, az egyetem csapa­patánál vettem részt verse­nyen. Három éve vagyok Kecskeméten, az első két év­ben városi bajnok lettem, s most először megyei bajnok. — Melyik volt a legérde­kesebb mérkőzés? — A legérdekesebbek azok voltak, amelyeket elvesztet­tem. Két vesztett és két dön­tetlen mérkőzésem volt. tgy sikerült összeszed lem tíz pontot, örvendetesnek talá­lom, hogy sok fiatal vett részt ezen a versenyen. Ká­dár, Virágh, Kiss igen szép eredményt értek el. A bajai Szemző pedig végig egyen­letes jó formát mutatott. Jön­nek a fiatalok, joggal tartunk tőle, hogy rövidesen kiszorí­tanak bennünket, „öregeket” az élvonalból. Sok sikert kí­vánok nekik hozzá. ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooococ. Bódog és Kecskés viadala. Bódog leszorítással győz. (Rajnai János felvétele.) i el a Nem érdemelt vereséget a Határőr KAPOSVÁRI HONVÉD—KKHALASI HATÁRŐR DÓZSA Kaposvár — 800 néző — Ve­zette: Rajnai. H. Határőr: Nagy I. — Nagy II.. Majukó, Mészáros — Csej- tey, Sallay — Szabó. Nádas, Markó. Fenyvesi IL, Jager. — Edző: Király István. Balszerencsés mérkőzést ví­vott Kaposvárott a Határőr Dó­zsa az igen keményen játszó Honvéd ellen. Az első tíz perc kiegyensúlyozott játékkal telik el, amelynek egyetlen eseménye Fenyvesi IL hatalmas lövése, amely éppen csak hogy elkerüli a kaput. A félidő közepére fel­jön a kaposvári csapat és a 26. percben gólt ér el A kifutó Nagy I-et alaposan fellökik, a tőle elpattanó labdát a jobbösz- szekötő a hálóba helyezi. Ennél az akciónál Nagy I-nek a válla kifordul és kénytelen, kiállni. Helyébe Jager áll be és ettől kezdve tíz emberrel küzd a ha­lasi csapat. Kölcsönös támadá­sokkal folyik tovább a játék, s A £3. pencba* 4 hakua .Szabót 2:0 (1:0) a 16-oson belül felvágják, de a játékvezető sípja néma marad. Az egész második félidőt vé­gig támadja a Határőr, de ha­talmas balszerencséjére nem tud eredményes lenne. Sőt, a 35. percben a kaposváriak jobbösz- szekötője a kiugró Jager mellett újabb gólt lő. Az utolsó percek­ben Markó szépíthetne, de a Honvéd kapusa élőbb kapufára, majd szögletre tolja az erős lö­vést. A mindvégig tíz emberrel ját­szó Határőr Dózsa legalább dön­tetlent érdemelt volna. Jók: Sal­lay. Nagy II., Csejtey és Feny­vesi II. csapatbajnokságok színvo- i nalát, mert az egyéni versenyen ! a legtöbb egyesület indítja azo- j kát a kezdőit is, akiknek még | nincs tapasztalatuk, ezért a esa- ! patversenyeken nem szerepel- ; hetnek. Ennek megfelelően ál- | tálában kevés akciót láthattunk. Eredmények: 56 kg: 1. Ko­vács (Kecskeméti Dózsa), 2. Kiss (Újpesti Dózsa), 3. Kenyeres (Békéscsabai Dózsa), Fodor (Kecskeméti Dózsa), 62 kg: I. Dala (Újpesti Dózsa), 2. Bodor (Kecskeméti Dózsa), 3. Tamási, Sztója (34-es ITSK), 68 kg: 1. Pilmayer (Újpesti Dózsa), 2. Soproni (34-es ITSK), 3. Balázs, Duraj (XVII. kerületi sportis­kola). 74 kg: 1. Kovács (Újpesti Dózsa), 2. Szabó (Békéscsabai Dózsa), 3. Zsíros (Kecskeméti Dózsa), Mészáros (XVII. kér. sportiskola), 80 kg-os súlycso­port: 1. Pest (Újpesti Dózsa), 2. Csernát (XVII. s. isk.) 3. Hevesi, Láncz (34-es ITSK). Nehézsúly: 1. Bódogh (Kecskeméti Dózsa), 2. Kecskés (Újpesti Dózsa), 3. Kié­ber (Újpesti Dózsa). Különösen szép teljesítmény Kovács első és Bodor második helyezése. Bodor nem tudott győzelmet elérni Dala ellen, mint ahogy nem sikerült a leg­utóbbi budapesti versenyen sem. Remélhetőleg azonban az or­szágos vidéki bajnokságon sike­rül végre legyőznie. A fiatal Fodor és Zsíros harmadik helye is szép teljesítmény. A nehéz­súlyban Bódog, a tavalyi baj­nokot, Kiébert maga mögé szo­rította. Varga András a Dózsa csel­gáncs szakosztályának edzője szerint ez a verseny viszonyla­megrendezésre kerülő országos vidéki bajnokság előtt. Most láthatták, hogy az egyes ver­senyzők gyengéje miben hol kell javítani. Bajnoki tővészversenYek Az idén alakult megyei lö­vész szövetség és az MHS lö­vészklub 1961-es versenynaptára bővelkedik az eseményekben. A különböző versenyeket és baj­nokságokat három helyen: Kecs­keméten, Baján, és Cegléden bo­nyolítják le. Az első nagyobb bajnoki ta­lálkozóra március 26-án kerül sor. Mindhárom városban első-, másod- és harmadosztályú há­romfordulós versenyt rendeznek ezen a napon. A közeljövő másik nagy ese­ménye a felszabadulási lövész- bajnokság lesz április 4-én, ame­lyen szovjet katonák is részi; vesznek. Gyarmathy László Jól szerepelt Bonyhai Gábor A budapesti és vidéki súlyeme­lő bajnokságok legjobb helye­zettjei indultak a vasárnapi or­szágos harmadosztályú egyéni bajnokságon. A versenyt a sport- csarnokban rendezték meg 47 induló részvételéveL A Kecs­keméti SpartaciLstól Bonyhai Gábor indult a könnyűsúlyban. Súlycsoportjában tizenöten ver­senyezték, s Bonyhai harmadik helyet végzett, 250 kg össztel­jesítménnyel. Részeredményei! 72,5 — 75 — 102,5 kg. Bonyhai két budapesti ver­senyző mögött lett a harmadik így tehát országos vidéki baj­nok. Qf &iiti Qiiula nyllalk&zatci a Szaajeiizkij. Szfi&rtban Moszkva. (MTI) A Szovjetsz- szkij Szport című lap a chi­lei labdarúgó-világbajnokság előtt hasábjain megszólaltatja sok ország labdarúgásának is­mert személyeit. A sorozat első nyilatkozatában Grosics Gyula, a magyar válogatott kapusa el­mondotta: véleménye szerint a chilei világbajnokságon első­sorban a dél-amerikai csapatok­nak vannak győzelmi esélyei, Európában jelenleg a szovjet, a jugoszláv, a nyugatnémet, az áll,- angol és a magyar válogatott látszik a legjobbnak. Megszületett az első tavaszi pont KKFELEGYHÁZI ÉPÍTŐK—SZEGEDI SPARTACUS 0:0 Teke verseny Szánkon Községek közötti nagygolyós tekeversenyt rendeztek Szánkon hatos csapattal. A versenyt a nagyobb rutinnal rendelkező szankiak nyerték 5:1 arányban Kömpöc csapatával szemben, 165 fa V’l finihségael- A y/rtw/I:*­básos versenynek nagy létszá­mú nézőközönsége volt. A szanki csapatból legjobb volt: Papp 346 fa. Juhász 330, Rokolya 305. A kömpöci csapat legjobbjai: Nemes 311, Csáki 3ÜQ. Bitó 22? Í4, Kiskunfélegyháza — 600 néző — Vezette: Bállá Gy. F. Építők: Révész — Bense, Cserkó, Parádi I. — Jókai, Ve­réb — Papdi, Hevér. Csőnkig Mákai, Parádi II. — Edző: Mol­nár Ferenc. Kitűnő játékvezetés mellett, végig jóiramú mérkőzésen sok gólhelyzetet hagyott ki a fiatal hazai csapat. A kulcsponti em­bereket — Bálót és Károlyi I-et — kitűnően semlegesítette a fél- egyházi védelem. Mintegy 20 perces szegedi fölény után Cson­ki ügyes csellel becsapja a sze­gedi védelmet, de Kollár bátor -kivédéssel« tisztáz. Változatos mezőnyjáték után a 43. percben vezetést szerezhetnének a ha­zaiak. Papdi üresen fut el, a lö­vés pillanatában fölöslegesen ki­vár és Apró becsúszással szerel­ni tud. Fordulós után teljesen a félJ egyháziak veszik át a játék irá­nyítását. Papdi kétszer is jól fül el, de az utolsó pillanatban min­dig tudják szerelni. A 19. perc­ben Csenkí Aprótól elszedi a labdát, s a 16-os tájáról megen­gedett nagy lövését Kollár alig tudja szögletre ütni. A 35. perc­ben Hevér 20 méteres, erős lö­vése kapufáról vágódik vissza. Gólt érdemelt volna. A követ­kező percben Károlyi I. elfut* de Cserkónak becsúszó szerelés­sel sikerül szerelni. A mérkőzés utolsó eseménye a 44. percben Csenki kapufája. A fiatal félegyházi csapat fel­tétlenül győzelmet érdemelt vol­na, s ehhez nem Is sok hiány­zott. — Jók: Cserkó, Parádi I.s Papdi és Csenki (a mezőny leg» jobbja). Új magassági vitorlázó-világcsúcs Az amerikai Paul F. Bikle Kaliforniában, a Mojova-siva- tag felett vitorlázó repülőgépé­vel 14100 méterre szállt fel ai tengerszint fölé, s ezzel új ma­gassági világcsúcsot ért el. A megyei sakkvers*ny eredménye Dr. Korács Károly, a Kecskeméti Vörös Meteor sakkozója leit a% 1961. évi Báes-Kiskun megyei bajnok Vlrágh (Katona Gimnázium) 0,5 pont. Ä verseny végén Ktss T-ajos Vasárnap déíben fejeződött be « megyed egyéni sakkbajnok­ság. Az Építők kultúrottboná­ban összegyűlt érdeklődők, fe­szülten figyelték az utolsó játsz­mák menetét. Nyolc napon keresztül foly­tak a versenyek 13 fordulóban. » A verseny ein eke dr. Haág Já- 8 nos agilisam, hiba nélkül vezet- 8 te a bajnokság mérkőzéseit A § verseny egyik érdekessége, hogy § viszonylag nagyszámban vettek 8 részit rajta fiatalok. § A 12. és 13. forduló részletes | eredményed: Virágh—Andrássi l 0—1, Lévai—Körösi 0—1, Szem- s ző—Kádár 0,5—0,5 Kiss—Tör- í teli 0—L Czár—Péter 0,5—0,5 í Pallód—dr. Kovács 0—1, Csi- j szár—Horgosi 0,5—0,5, Tördeli— j Czár 1—0, Péter—Pallós 1—Q, < Kádár—Kis* 0—1, Körösi— | Szemző 0—1, Andrássi—Lévai $ 0,5—0,5, Virágh—Horgosi 0,5— \ 0,5, dr. Kovács—Császár 0,5—0,5. j A 13. forduló után az összest- j; tett végeredmény a következő: Bajnok: dr. Kovács Károly (Kecskeméti Vörös Meteor) 10 pont, Tördeli (KVM) 9, Szemző (Bajai Spartacus) 9, Kádár (Ha­lasi MEDOSZ) 8,5, Virágh (Kecskeméti Katona József Gimnázium) 8, Czár (KVM) 7,5, Horgosi (Bajai Spartacus) 7,5, Kiss (Kalocsai Spartacus) 7,5, Csiszár (Kalocsai Spartacus) 6,5, Andrássi (Kecskeméti Sparta­cus) 5,5, Körösi (Katona Gimn.) 3,5, Lévai (Halasi MEDOSZ) 3,5, Péter (Bajai Spartacus) 3,5, Pal­lós (Kiskunfélegyházi Fáklya) 1,5 pont A bajnokság végén ötperces villámversenyt rendeztek 16 in­dulóval. A villámverseny ered- § ményei: Nagy (Nagykőrösi Ki- 8 nizsi) 13, Gyarmathy (Szentesi 8 Spartacus), Czár (KVM) 11, Ká- § dár (Kiskunhalasi MEDOSZ) 10, § ________________- ex

Next

/
Thumbnails
Contents