Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-26 / 73. szám
MIRE FELKEL A NAP Tizenhét évvel ezelőtt Alpár község elfoglalásakor a román hadsereg egyik tisztje, Singeorzán hadnagy az ütközet során hősi halált halt. őrizze hazánk felszabadulásáért elesett román hős emlékét ez az írás. Az alezredes egy darabig még elmélyedve tanulni ínyozta a térképet, majd hirtelen felegyenesedett. A sebtében ásott bunkerben sötét volt, csupán a térkép mellett füstölgőit lángját meg-meglobbantva egy konzervdobozból gyártott mécses. Először csak a szakaszparancsnok derékszíjának fényes csatját látta, s amikor szeme hozzászokott a félhomályhoz, akkor tudta kivenni Ion Singe- orzán hadnagy arcvonásait. A hadnagy feszes vigyázzállásban várta a parancsot, egyedül szeme villogása érülte el. hogy türelmetlen. Az alezredes fürkészően szemlélte a fiatal tisztet, majd helyet mutatott maga mellett a lőszeres ládán, ami a széket helyettesítette. — Fontos feladatot bízok önre — mondta, s a térképről a hadnagyra emelte tekintetét. Érdekes, nem is néztem meg jobban ezt a fiút! Biztos moldvai — morfondírozott az alezredes —, ezt mutatja kékiesfekete haja, s merész ívelésű sasorra. Bátor, leleményes, igazi katona —'gondolta tovább — sokat hallottam róla. Gyűlöli a fasisztákat, megölték az apját, menyasszonyát. — Ma éjszakai szakaszával — kezdte el újból az alezredes, s ceruzájával a térkép egyik pontjára mutatott — elfoglalja Alpár községet! A falut tartani kell, amíg a hadosztály csapatai két irányban támadást intéznek a másik község — nehezen tudta kimondani a néki idegen falu nevét — Ökécske megszerzéséért. A feladat a falu elfoglalásával a fasiszták figyelmének elterelése a főcsapástól... Nehéz dolguk lesz — fordította barátságosabbra a hangját —. de én bízok önben!... Igazítsuk ösz- *ze az órákat... Ion Singeorzán hadnagy óvatosan lépkedve haladt az első árok félé. Az őrök suttogva kérdezték a jelszót, és tovább engedték. Negyedóra telt el, amíg a szakasza körletébe ért. — Gavrilá! — szólt be a bunkerba, ahonnan néhány pillanat múlva egy sisak koronázta, bajuszos arc bukkant elő. — Parancs! — mondta az álomittas hang. • — Támadunk! Att feküdtek a nedves fű- ben. Tegnap délután az . októberi ég kinyitotta összes csatornáit, s zuhogott az eső. Éjfélre elállt. Sötét, csendes éjszaka volt. Ion Singeorzán táguló pupillákkal nézte az előtte levő falu sötétből kiemelkedő sziluettjét. .. Még fél óra volt a támadásig. A szél a Tisza felől fújt és magával hozta a nedves föld illatos páráját. Talán ez, vagy a bevetés előtti szorongás késztette arra, hogy gondolatban hazatérjen... Az utolsó vizsgáira készült akkoriban az erdészeti főiskolán, amikor megismerkedett Annával. Két hónapig jártak együtt.,. Gyönyörű volt — eóhajtott —, s azokra a percekre emlékezett, amikor kéz a kézben sétáltak az egyetem parkjában, s félszavakkal vallották meg egymásnak szerelmüket. Keze ösztönösen cirógatásra simult, de a barna csigákba omló lágy haj tincs helyett' a géppisztoly hideg vasán siklott a tenyere. A gyűlölet, a bosszú érzése váltotta fel előbbi hangulatát... Újból emlékezett! ... Behívták, s nem lett Anto- nescu katonája. Megszökött, ét- len-szomjan a hegyekbe bujdosott, sokszor remegve a csendőrök lépteitől... Még ma sem tudja, ki árulta el. de Annát és apját a diktatúra megdöntése előtt a németek agyonlőtték... Keze görcsösen szorította a fegyver csövét... Amikor meghallotta, hogy a román csapatok a fasiszták ellen fordulnak, nem gondolkodott, önként jelentkezett. A él felől hatalmas robba- ** nás rázta meg a levegőt. Torkolattüzek villantak, majd a gránátok dörrenése hallatszott. Az óra világító nagymutatója a tizenkettesen, a kismutató a hármason állt. — Előre! — suttogta és a szakasz negyven embere sietős léptekkel elindult a falu felé. Az első házaktól száz méterre lehettek, amikor szemébe villant a torkolattűz. s hallotta a lövedékek zsongó sivítását — Feküdj! — kiáltotta. — Tűz!! A holtnak vélt falu megelevenedett. A házak közül halált hozó darazsak röppentek, veszett kutyaként Ugattak a puskák, s a kézigránátok éles csattanása, a lőporszag egybe keveredett a sebesültek nyögésével. — Előre! — kiáltotta túl a fegyverek zaját a hadnagy, s géppisztolyából világító sorozatot küldött a jobboldali ház mellett tüzet okádó géppuska félé... Felugrott és futott, mint az eszeveszett. Szívét a torkában érezte kalapálni, keze görcsösen markolta a fegyver agyát. Egyetlen érzés lüktetett benne, futni, előrejutni a házig. A ház előtt volt, amikor észrevette, hogy a jobboldali géppuska elhallgatott. Egy villanásnyi idő elég volt ahhoz, hogy megállapítsa: jól lőnek az akmavetősei... A ház mellett levágódott. Felemelte a fejét, s a futástól még zil a körülnézett. Egy boglya szalma kigyulladt, s öles langnyeLve ^JOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Megyü n k megyünk és újra csak megyünk nem állhat senki ellen világgá tárul két kezünk dalunk a szélbe lebben múltúnk folytonos rothadás de fölzúgtunk a fénybe irgalmatlan-szép látomás süvölt az eget tépve tüzes madár a szó szabad a csend béklyóját verd szét vas hajlik kalapács alatt és izzítja az eszmét ma és holnap ás munka vár és megyünk millióan hörög a legyőzött halál a lángr alobbant holdban város emelkedj tornyaid szikrázó magasába hangold a század húrjait mennydörgés-muzsikára légy kürt riadó-trombita szélvész-forgatag dobja kinek fénnyé kell válnia szivét a napba dobja megyünk és újra csak megyünk nem állhat senki ellen világot teremt két kezünk a győzelmes szívekben HATVANI DÁNIEL szinte nyaldosta az alacsonyan szálló felhőiket. A katonák félkörbe fogták a falut, ahogy parancsolta. Nem hallott, a géppuska kilövése süketté tette, de látta a fegyverekből kicsapódó lángnyéiveket. Együtt volt a szakasz... Valaki mellé zuhant. — Ki vagy?! — fordította föléje a géppisztoly csövét. Az ember lihegett — Gavrilá törzs- őrmester — szuszogott... Eltaláltak! — Hol? — A kezemen — emelte fel a bajuszos tiszthelyettes balkezét, amelyből ömlött a vér. A hadnagy a zsebébe nyúlt, s sebkötöző csomagját kereste. Zsebe üres volt, valahol elhagyta futás közben. Türelmetlen mozdulattal szakította le a tiszthelyettes zubbonyának ujját, s a kezére nyomta! — Szorítsd rá!.;. de gyere utánam! — Előre* — kiáltotta újból. A falu házai között száguldott. A katonák nyomában voltak. Pattogott a golyószóró, robbant a gránát, s a sötét udvarokat a pokol kénes fénye világította be. Singeorzán hadnagy mindezt csak érezte... Haldoklókon, ugrott át, gránátot vágott a tüzelő- állást foglaló németek közé, s egy vicsorgó nácinak pisztollyal az arcába lőtt.;. A falu utolsó házainál dúlt H már a harc. Ion Singeorzán hadnagy egy fa mellett állva géppisztolyából tüzelt a menekülő németekre. Teljesítettem a parancsot — villant át rajta — támadhatnak a mieink. — Előőőre!... Elő... — valami mellbe vágta. Zubbonyához kapott, s bal kezének ujjai közül apró erecskekbem patakzott a vér... Megfordult, s hátranézett. Gavrilá törzsőrmester sisakja felett keleten a hajnal vékony fénycsíkja jelezte, közéi van a reggel. A fénycsík egyre nagyobb lett, szélesedett, majd lassan forogni kezdett... A hadnagy ujjai görcsösen markolták a támasztéknak használt akácfa kemény kérgét.. Az ujjak lassan elemyedtek, s Ion Singeorzán hadnagy a fa mellé zuhant A földön feküdt már, amikor eszméletre tért. Gavrilá törzs- őrmester hajolt föléje, s ijedt arccal kérdezte: — Megsebesült?.:. Véres a zubbonyai..; Hadnagy bajtárs, elfoglaltuk a falut!!. :3 Többet nem hallott. Lehunyta a szemét. Fákat látott, amint tavaszi pompájukban virágzanak, s Annát, amint integet neki a fák közül. A tavasz balzsamos melegét érezte, hallotta a hegyi patakok zúgó mormolá- sát, magába szívta a hajladozó fenyők gyantás illatát... •Kinyitotta a szemét.,. A derengő égboltra hosszú vörös csíkot húzva maga után egy piros rakéta röppent — Támadnak! — suttogta, s vékony vércsík buggyant ki a szája szögletén — győztünk, ;s • Az alezredes a bunkerben a " térkép előtt ült A mécses barázdás arcába világított, szemében könnycsepp remegett. Előrehajolt s piros ceruzájával a térképen jelölt egyik falu mellé ezt írta: »Ion Singeorzán hadnagy...-» A könnycsepp ott remegett az arcán, majd lehullott a térképre, fénylő pecsétet hagyva az ALPÁR felirat felett. Gémes Gábor ' Gyár fiai Külváros macskaköves utcain hozták szívükben a hűséget várták őket a szerelőcsarnokok, a megpihent gépek. Mint íjak, feszülnek az izmok nyolc lázas órán át Gyár fiai ők, a világ lendkerekét forgatják. Barázdás homlokukon érő izzadtság gyöngye rezeg, olajak arany-kék virága csókolja a fáradó kezet — körülöttük fogaskerekek csattognak, gépek sipognak, — darúk cipelik a tonnákat, — míg futószalagján viszi az idő perceit. — tájaira a világnak traktorok, gőzmozdonyok, ékék gördülnek ki nehéz kezeik alól Gyári sziréna ha szól, a hunyorgó alkonyaiban nyiló mosolyukat viszik haza, tudják — vacsora után térdükön lovagol majd kisfiúk, kacagva, hitvesi virágu.jjak simogatják el a vánkosgyűrődést, s ők álmukban is hallják esztergagépek forgácsoló dalolását Lukács Miklós Horeseu János: Tanyaudvar *«• rajz. Százéves fánál Jó tanítóm is iffy mondta régen, nagyapáitól, szép emlékképen, tán így hallotta ő is hajdanán —» százéves fa ez.,. S hány éves ma mér? Lombsátoránál mennyi májusok lenge vigalma s emléke susog, derekán a jel tengernyi, sereg, szerelmes órák éke díszeleg, S ott jenn, magasban, hogy ha él tollászkodna most millió madár, amely már pihent gallyán, ágain, t huss! vitte egykor ifjú álmaim. Olt alatta már mindenfajta nép, öreg koldus és büszke nemzedék, deli szép lovas, bocs koros kis pór, szavuk zenél itt ma is valahol, Százéves fa ez, ugye, gyerekek? Van ez biz több is, így a felelet. S körülölelmk büszke derekát, mint a jövendőt — vágyaink honát. száll, F. TÖTH PÁS GYÖKÉR TÖM ÉS Felhőként leng a szék a rendelő steril műszertől csillámló csendjén. Száz rémkép s emlőt rock and roll-t ugrál, miközben számban jó harkály ernyedten érzem orvosom kezét A félsz, e képzett tolvaj mesiermód átvagdos minden drótot hirtelen, s nem tudni már, hol van München, Kairó, ki volt Pasteur, mit írt Eötvös, Mikszáth, kivel sétáltam tegnap délelőtt Karfát szorítva várom, vastag tű »tágító céllal mély gyökérbe fúrt» útját, hogy végre kezdje már! A perc köszönt! Hasítva kiván jó napot, kétszer-háromszor csillagszórót gyújt sáskákat érzek homlokom mögött s utána semmit.. Tonnákat dobó légzés, kedvem csúf rongyból bújni kezd, magára ölti legszebb köntösét! x
