Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-22 / 69. szám

«. Mal SSW. mUrefes TZ, szerda Az, ami leginkább megragad- fa a látogatót a Bajai Felsőfo­kú Tanítóképző Intézet munká­ját tanulmányozva, szorosan összefügg korunk technikai fej­lettségével. Az intézetben ugyan­is határozott törekvés tapasz­talható a szemléltetési célokra felhasználható műszaki segéd­eszközök messzemenő alkalma­zására. A magnetofon, a vetítő­gép, a diafilm szinte az oktatás minden ágazatában alkalmazott segítőtárssá vált. Előveszi a nyelvtanár, amikor szükségét érzi a helyes kiejtés érzé­keltetésére; a biológus, ami­kor az oktatófilmen a mikrovi­lág rejtelmeit boncolgatja, a földrajzszakos, amikor távoli tájak szépségeit idézi. Nem kell különösebb képzelőerő, vagy te­hetség annak a megértésére, mi­lyen nagy szerepe van a magne­tofonnak például a zeneoktatás­ban, vagy a vetítőgépnek a po­litechnikai gyakorlatokon. Nemcsak • terh nífcs alfcrtm«­zásának igényét viszi azonban tarsolyában magával a végzett növendék a bajai intézet falai közül. Kézzelfogható útravalót is kap. Kincses Ferenc, az inté­zet igazgatója elmondotta, hogy a növendékek között megalakult szakkörök munkájának egyik legalapvetőbb célkitűzése, hogy a végzettek elkészítsék és ma­gukkal vigyék az intézetből az alsótagozati nevelésben szüksé­ges alapvető szemléltetőeszkö­zök egész kollekcióját. Ez a másik „hozomány”, ahogy tré­fásan nevezik e törekvést az in­tézetben, no és nem utolsó sor­ban az a főiskolai szintű, ala­pos felkészültség, melynek meg­szerzésére minden lehetőséget biztosít a kitűnően felszerelt, tehetséget nevelői gárdával ren­delkező iskola. Néhány pillanat­képet ragadtunk ki az intézet életéből. Élénk sportélet jellemzi az intézetet Most, amikor már gyakori rend ég a lan­gyos napsugár, kint, az intézet tágas ud­varán tartják a tornaórát. Képűnkön az elsőéves lányok ritmikus labdagyakorlatát örökítettük meg. Több sportkör Is tevékenykedne. A mi­nőségi igényekkel fellépő sportmunka a sportklubban zajlik le Ezek elsősor­ban a tömegsport meghonosításának alkal­mait teremtik meg. Több verseny is In­zajlott már az országban levő tánrintéze- tek között A versenyeken a bajai intézet növendéked szépen megállták a helyüket Legközelebb a tavasz folyamán Szegeded vagy Kaposvárt keresik fel a Bajai Fel­sőfokú Tanítóképző Intézet legjobb spor­tolói. ’ Szöveg: Ctdkg Lajos Fényképezte: Pásztor ZoMs Folyik a zeneoktatás. A zon­goránál Gaszner István tanár, aki pedig „felel”, az Kistamás Etelka, elsőéves. A két másik növendék arra vár, hogy a _ fe­lelő után számot adjon tudásá­ról ő is. (Hefner Katalin és Gil- ler Gabriella.) Drámai pillana­tok ezek! Gondoljanak csak vissza, kedves nézőink, a maguk diákkorára. Nem is zavarjuk a felelés „misztériumát”, csak még annyit mondunk el — nagy probléma lényegében két és fél­éves zenei neveléssel olyan jár­tasságot adni a növendéknek, mely alkalmassá teszi az innen kikerülő gyakorló pedagóguso­kat, hogy necsak az általános iskola alsó tagozatának ének­tanítási követelményeit teljesít­hesse, hanem gyakorlatot és út­ravalót szerezzen a falusi zenei élet fellendítésének nagy és szerteágazó munkájához is. Az intézet egyik legszebb elő­adótermében vagyunk, ahol a helyismereti, szülőföldismereti tantárgyak tanítása folyik és amelyben nagyrészt a tanulók munkájára támaszkodva össze­gyűjtötték a legkorszerűbb álta­lános iskolai szemléltetés eszkö­zeit. A dr. Barcs Samuról (a ba­jai tanítóképzés nagy alakjáról) elnevezett teremben éppen szakköri foglalkozás folyik. A tanulók a feladatként magukra vállalt szemléltetőeszközök el­készítésével foglalkoznak. Had­nagy János, lakóhelyismeret­mezőgazdaság tanszakos nevelő a vetítőgéppel foglalatoskodik. .T-ruxrvrxn.rLnj~u~Lnnj~irLrin'*i‘“**"^'a Szarmata léten és temető Tataházán Az Aranykalász Tsz építke­zéseinél csontvázakat talált Burczld János és Bálnái Kál­mán. Felfedezésükről beszá­moltak Orfi László tanítónak, aki azután a Tűit István Mú­zeumot értesítette. A megindult kutatás megállapította, hogy Tataháza mellett egy gazdag szarmata temető és telep van. Eddig hat sír került elő. Ben­nük gyöngyök, orsógomb, cse­répedény volt.. Kiválik közülük esv igen szép formájú cserép­edény, mely római mintát utá­noz. A tsz-tagok bejelentése nyo­mán egy fontos, kb 1500—1600 éves telepei és temetőt ismert meg a tudomány. A bejelentők értékes könyvjutalomban része­sültek. Egy hadsereghez nem kell hetven marsall Janio Quadros, Brazília áj elnöke egy jogászbizottság meg­állapításai nyomán kijelentette, hogy „egyetlen hadsereghez nincs szükség 70 marsallra Bra­zíliában”. Utóbbi időben Brazíliában szokássá vált, hogy nyugdíjazá­sakor minden tábornokot mar- sallbottal tüntettek ki. Az új elnök ezentúl szigorúan ragasz­kodik a brazil alkotmány szabá­lyaihoz, amely szerint marsain kinevezést kizárólag az a had­seregtábornok kaphat, aki va­lóban az ellenséggel szembeni harcban tüntette ki magát a rejtekhelyei? Ámbár ügyes és szívós ez az asszony. Most már mindegy. A kocka el van vetve. Júlia roppant egyszerűen öl­tözködött fel. Mint egy falusi kisiparos asszonya. Behúzódott a csókavári személyvonat fapa­dos kocsijának egyik szögletébe, és úgy tett, mintha szundikálna. Nehogy valaki beszédbe ele­gyedjék vele. Mit is mondhatna, hová utazik? És kihez? Nem szabad gyanút keltenie. A vonat kevéssel éjfa előtt indult és hajnali öt órakor ér­kezett a csókavári állomásra. Júlia fázott. Megborzongott, amint körülnézett. Betért a vas­úti restibe. Egy pohárka erős italt hajtott fel. Sokan voltak a restiben, senkinek sem tűnt fel. A telerajzolt papírlap ott la­pult retiküljében. Nem kell elő­vennie. Délután órákig nézte a rajzot, bevéste az agyába az egészet. Amint elindult az erdő felé, úgy érezte, teljes bizton­sággal halad. Mintha már leg­alább tízszer megtette volna ezt az utat. Nem sietett. Abban az ütem­ben lépkedett, mint akármelyik helybeli járókelő. Jobbkezében bőrszatyort tartott. A szatyor­ban csak némi élelmiszer és egy éles kerti ásó lapult. Rö­vid nyelű szerszám. Délután vásárolta. Megpillantotta a széles út vé­gét, amely már a városka szé­lén, a patakmeder közelében ér véget Hogyan is mondta János? Az út végén jobbra kell fordulnia. Az út, amelyre itt rátért, egy keskeny, rosszul kövezett kis csapás, egy kocsi­nyom szélességű. De amint a két út találkozá­sához érkezeti, elképedt a meg­lepetéstől. Jobbkéz felé egy szé­les aszfaltozott út futott előre, abba az irányba, amelyet János megjelölt párhuzamosan a pa­tak medrével. Júlia vállat vont, s elindult ezen az úton. Érdekes — gondolta —, János azt mond­ta, hogy ez a környék teljesen elhagyatott, pedig az úton nagy a forgalom. Egyik tehergépkocsi a másik után jön, megy rajta. Eszébe Jutott, hogy a patak­mederrel párhuzamos úton leg­feljebb ötszáz méternyit kell előre jutnia, és akkor okvetle­nül látnia kell a kis fahídat Bizonytalanul lépkedett tovább. Az út nemsokára a hegyek felé kanyarodott. A száraz patak­meder fölött egy széles vashíd ívelt át. Júlia körülnézett. Jobb­kéz felől nagy mezőség terült el, ezt szelte át az aszfaltozott út, Júlia elindult rajta. Sűrű erdőség tárult a szeme elé. Mégiscsak megvan — gondolta — ámbár furcsa, hogy ilyen er­dei utat építettek. Amint közelebb jutott, nőt- tön-nőttek kétségei. Az erdő egy darabját széles sávban ki­irtották. Egy hatalmas gyárte­lep látványa hökkentette meg. Láthatóan vadonatúj gyár volt. Júlia közelebb iparkodott a gyártelephez. Csak most látta, hogy a sok tehergépkocsi a gyárba igyekszik, s a gyárte­lepről jön. Most már tisztán ld- vehette a gyárkapu fölött a jó­kora feliratot: Bányagépgyár. Félrehúzódott az útról, mint­ha elfáradt volna. Leült az árok partjára. Elővette a tele­rajzolt papírlapot. Gondosan szemügyre vette a vázlatot és összehasonlította az előtte elte­rülő tájjal. Ellenőrizte a megje­lölt méreteket is. Semmi kétség. Az asszonyt fullasztó kétség- beesés fogta el. A gyáróriás pontosan arra az erdei tisztásra épült, amelyen János elrejtette az aranyat. Űzte, hajtotta a megbizonyo­sodás vágya. Felkerekedett és a TAVASZI SZEMLE 'ssmmim 32. Itt a vasútállomás... Ezen az úton kell elindulni. Itt, amint a város széléhez ér az ember, jobbra fordul. Végigha­lad a patak mentén, amíg csak egy kis fahídhoz nem ér. A híd egy keskeny ösvénybe torkollik. Az ösvény a csókavári erdőbe vezet — Igen mondd csak tovább, előttem van az egész. — Addig kell haladni ezen az ösvényen, amíg egy sűrű szálerdőhöz nem érkezel. Az ös­vény bevisz az erdőbe. De csak kétszáz méternyi szélességben övezi erdő azt a nagy tisztást, ahol... Szóval egy nagy tisz­táshoz érsz, s a tisztás szélén jobbra fordulsz. Pár lépés után egy magányos, hatalmas fát ta­lálsz. Megnézed, melyik a mo­hos oldala. Az északi oldalon kell leásni körülbelül egy mé­tert. Én gyeptéglákat helyeztem a gödör fölé, egészen bizonyos, hogy ezek már teljesen össze­forrtak a réttel. De... nehéz munka az ásás, nem bírod majd... — Ugyan? — vágott közbe magabiztosan Júlia. Szerencsés valóban erőt érzett hanghordo zásában. Igen, akit megszáll az arany láza, mindenre képesnek érzi magát. Roppant erő feszül izmaiban. Még egy gyenge nő is úgy érzi, hogy a világ min­den hatalma a kezében összpon­tosul. A vállalati kocsi másnap reg­gel felvitte Szerencsést a he­gyekbe. Júlia is csomagolt. Csó­kavárra készült Júlia bátor volt, rettenthetetlen. Szerencsés annál Izgatottabban nézett a fejlemények elé. Mi lesz, ha Júlia ügyetlen lesz és lelenlezi magát? És ha mégsem találja gyűr közelébe óvakodott Unó tált a gyárkapu előtt. Látta* hogy a kis patak, amelynek »se­gélyén az úton haladt, e gyár­telepen át íolydogál* további» Egy helyütt víztárolót építettelI útjába. És ott, a telep közepési egy parkírozott rész van, virág« ágyak, pázsitszalagck közt egy szökőkút és a parkocska »»álé» egy magányos, óriási fa. Júlia asszony szive negyei dobbant Behunyta szemét, MM ga elé képzelte a vázlatot. M0 az a fa, nem lehet tévedés. Odalépkedett a gyárkapuba* A portás szemügyre vette: — Keres valakit elvtársoóf — Nem, kérem, csak szeret« tem volna megnézni a gyárafcí — Csak tessék — mondta é portás. — Be szabadna merni •m kicsit? Csak oda, a parkba sas»* retnék. A portás hstárooottaa mO0f rázta a fejét: — Nem, elvtársnő. Idegen«*» nek belépni szigorúan tilos. Abban a pillanatban, amikag Júlia rádöbbent hogy kincs van Is, meg nincs is, halálos kime­rültség ömlött szét minden poe- cikájában. Nyomban klvánszor- gott az állomásra és felült aa első pesti vonatra. Csókavárra jövet sók mindég megfordult a fejében. Felötlött benne a gondolat hátha még­sem találja meg a rejtekhelyeit Vagy csak hűlt helyét találj« az aranynak? Ml lesz, ha meg­zavarják a rejtekhely körül Csak erre az egyre nem számí­tott Az áhított kincs ott hever a Iába előtt, ám lehetetlen le­hajolni érte. Megpróbált valami megol­dást kitalálni. Hogyan lehetne beférkőzni a gyárba? No és ha valamiképpen sikerülne is ez< miképpen áshatná fel az öreg fa tövét? De ha még ez is si­kerülne, hogyan csempészhetné ki a súlyos csomagot a gyárka­pun? Megannyi lehetetlenség. (Folytatása Követkéz-kJ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents