Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-21 / 68. szám
2. oldal 1961, március 21, , keda Megkezdődött a francia-algériai tárgyalások előkészítése Megnyílt a Román Nagy NemzetgyGIés Párizs. (MTI) A francia-algériai tárgyalások előkészítése megindult, ugyanekkor azonban kirajzolódik a francia kormány újabb politikai manővere. Debré miniszterelnök a de gaulleista kormánypárt, az UNR stnas- bourgi kongresszusán elmondott beszédében sfkraszállt amellett, hogy az algériai nép önrendelkezési jogának alkalmazása a gyakorlatban a Franciaországgal való társulást eredményezze. — Debré fenyegetőzött beszédéiben: ha az algériai probléma rendezése eltávolodnék ettől a Franciaországgal való társulástól, megtennék a szükséges intézkedéseket, hogy megvédjék Franciaország nemzeti, politikai és gazdasági érdekelt Algériában. Ugyanakkor — mondotta — megtennék a szükséges intézkedéseket arra is, hogy biztosítsák »mindazok szabadságát, akik Algériában franciák akarnak maradni«. A hétfői párizsi sajtó felfigyel Debré beszédére, amelyet — mint az UNR-kongresszus elnöke megjegyezte — »De Gaulle tábornok nevében mondott el«. A párizsi hírmagyarázók azt a következtetést vonják le a miniszterelnök nyilatkozatából: a francia kormány az elkövetkező francia—algériai tárgyalásokon minden erővel rá akarja bírni az. Algériád Köztársaság ideiglenes kormányát: fogadja el a -Franciaországgal való társulás« gondolatát Valamennyi hírmagyarázó megállapítja: képtelenség lenne elképzelni, hogy az FLN beleegyezése nélkül az algériai lakosság a társulást válassza. A francia kormány politikai manőverének jelentkezésekor a baloldal újból megállapítja, az eddigi népi akciók fokozáséra van szükség, hogy a de gaulle- ista-kormányt végül is rákény- szerítsék a tárgyalásokon arra, hogy elfogadja majd az aUisériai nép későbbi döntését Oslo. (TASZSZ) A Norvég Kommunista Párt X. kongresz- szusa vasárnap Oslóban befejezte munkáját A kongresszus vasárnap este záróülésen egyhangúlag jóváhagyta és határozatban követelte Norvégia semlegességét Egymásak, szintén egyhangúlag elfogaülésszaka ' Bukarest. (TASZSZ) Hétfőn délelőtt megnyílt a Román Nagy Nemzetgyűlés új ülésszaka. A köreinek megnyitója után kiküldtek egy bizottságot a nagy nemzetgyűlés új munkarendjének kidolgozására. dott határozat tartalmazza azokat a jelszavakat, amelyekkel a párt a közelgő parlamenti választásokon indul A kongresz- szus jóváhagyta a párt munkatervét is. Megválasztották a párt vezető szerveit Elnökké egyhangúlag Emil Levilent választották meg, aki rövid beszédben felhívta a kongresszusi küldötteket, teljes erővel dolgozzanak az elfogadott határozatok megvalósításán. Végétért a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának ülése Emiékünnepség a Magyar Tanácsköztársaság 42. évfordulója alkalmából A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Szakszervezetek Országos Tanácsa a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 42. évfordulója alkalmából hétfőn, március 20-án emlékünnepséget rendezett a Danuvia Szerszámgépgyár művelődési házában. Az ünnepség elnökségében helyet foglalt Kiss Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Somogyi Miklós, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor, a budapesti pártbizottság első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, Szatmári-Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Az ünnepségen Orosz Nándor, a munkásmozgalom régi harcosa, a Párttörténeü Intézet igazgatója mondott beszédet. (MTI) Befejeződött a Norvég Kommunista Párt X. kongresszusa Berlin. (ADN) A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága 1961. március 16-tól 19-ig kibővített ülést tartott, amelyen mintegy hatszázan vettek részt, a párt, az államapparátus, a gazdasági élet vezető funkcionáriusai és tudósok. Az ülésen Bruno Leuschner mondott beszámolót az 1961. évi népgazdasági terv tervezetéről. A beszámolóhoz hozzászólt Walter Ulbricht is, aki állást- foglalt a felmerült politikai és gazdasági kérdésekben és értékelést adott a helyzetről. A központi bizottság kibővített ülése egyhangúlag elfogadta A párizsi rendőrség ielariózlaioü eiv magyar disszidens-betoröt Párizs. (MTI) Párizsban és környékén 15 betörést követett el két francia társával Prohász- ka György 24 éves magyar disz- szidens. Egy rendőrkutya vezette a nyomára a detektíveket. A betöréseket beismerve elmondta, hogy az elmúlt év májusában szerelt le, egy különleges „kommandóban” Algériában szolgált és ott tanulta meg, hogyan kell szabotázs-akciókat, betöréseket az 1961. évi népgazdasági terv tervezetét, amelyet megvitatás és határozathozatal céljából a minisztertanács, az államtanács és a népi kamara elé terjesztenek. Gromiko Washingtonból visszautazott New-Yorkba Washington. (TASZSZ) Gromiko szovjet külügyminiszter vasárnap Washingtonból visszautazott New Yorkba, ahol tudvalévőén az ENSZ-közgyűlés folytatólagos ülésszakán részt vevő szovjet küldöttséget vezeti. Gramiko Ru.sk amerikai külügyminiszter meghívására utazott Washingtonba és megbeszélést folytatott véle. Celinogradnak nevezték el Akmolinszkot Alma Ata. (TASZSZ) A Kazahsztáni Legfelső Tanács Elnöksége törvényerejű rendeletet adott ki, amelynek érteimében Akmolinszkot ezentúl CélinogMa nyílik Kecskeméten a honvédelmi kiállítás Ma délután 2 órakor nyitják meg Kecskeméten, a Bányai Júlia Leánygimnázium dísztermében a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei elnöksége által rendezett honvédelmi kiállítást. Ezt megelőzően az MHS megyei elnöksége megkoszorúzza a Tanácsköztársaság emlékművét, majd a megyei tanács kultúrtermében ünnepi ülést tart a Tanácsköztársaság kikiáltásának 42. és hazánk felszabadulásának 16. évfordulója tiszteletére. A kiállításon két héten át, április 5-ig reggel 9-től este 8 óráig megszemlélhetik a látogatók a megyénkben folyó honvédelmi tömegmunka sporteszközeit, a repülő-modellezők zárttéri versenyét, valamint azt, hogy a szövetség rádiósai az éterben miképpen teremtenek kapcsolatot a világ különböző részeinek amatőrjeivel. A kiállítás megtekintése díjtalan. ' A MÉK küldött-közgyűlése végrehajtani; radnak nevezik. (Celinograd = Szű zföldvá ros.) Az í litre művészegyüttes bemutatkozása Kecskeméten Az úttörőszervezet fennállásának 15. évfordulójára rendezett emlékünnepségen, március 18-án lépett először közönség elé az Üttörőház művészegyüttese nagy sikerrel. A mintegy 150 úttörőt számláló művészegyüttes az elmúlt év szeptemberében alakult, ösz- szefogva az Üttörőház kebelében működő művészeti szakköröket. Bemutatkozásuk várakozáson felüli teljesítményt nyújtott. Az együttes megalakulása óta eltelt viszonylag rövid idő alatt, nagy létszámmal és a művészetnek szinte valamenjr- nyi területén szépen felkészültek szereplésükre. Dicséretet érdemel az együttes minden tagja, művészeti vezetői. Az est megnyitójában Karáth Imréné, az Üttörőház igazgatója megemlékezett az úttörőmozgalom fejlődéséről, eredményeiről. Ezt követően a fúvószenekar, a vonószenekar és az énekkar mutatta be műsorát. A közönség kérésére néhány számot meg is kellett ismételniök. Farkas Edit és Szabó Sára, az úttörő irodalmi alkotóközösség tagjai verseiket adták elő. Nehéz lenne sorrendet felállítani az elhangzott műsorszámok között. Hangozzék elismerésül, hogy sok ilyen fellépést várunk az Üttörőház művészegyüttesétől. A Szövetkezeteik Bács-Kisikun megyei Értékesítő Központja 1961. március 28-án, kedden délelőtt 9 óraikor tartja rendes küldött-közgyűlését Kecskeméten a Bercsényi utcai kultúrtermében. A közgyűlés megtárgyalja az igazgatóság beszámolóját az 1960. évi működésről, valamint 1960. évi közgyűlés által elfogadott tervek végrehajtásáról. Megbeszélik az idei tervfeladatokat és beruházási terveket. A felügyelő bizottság az 1960. évi mérlegről tesz jelentést, majd javaslata alapján határozatot hoznak a tiszta felesleg felhasználásáról. Napirenden szerepel még az ;gazgatóság és feiügyelőb;zottság kiegészítése, illetve man fátumának meghosszabbítása. Ti A P T Á S 1961. március 21, kedd. Névnap: Benedek. Napkelte: 5 óra 46 pere. Napnyugta: 17 óra 58 perc. • — Vezetőségi ülést tartott hétfőn a Hazafias Népfront bizottsága Baján, a szentjánosi népfront-körben. Évforduló Huszonöt évvel ezelőtt, e nt* pon halt meg Alexandr Glaznov orosz zeneszerző. Műveiben a szláv zenei elemeket nyugateurópai keretekbe illesztette. — Szimfonikus költeményeket, koncerteket írt. Művei közül Karnevál című nyitánya, a Tenger, az Erdő című zenekari fantáziái és a Sztenyka Razin című szimfonikus költeménye emlékezetesek. 1957-ben, március 21-én alakult meg a Kommunista Ifjúsági Szövetség. — Megkezdték a megyei filmhíradó stúdiójának építését a Városi Mozi épületében. A munkák előreláthatólag három hét múlva fejeződnek be. Az új filmstúdió modem felszerelése minden igényt kielégítő lesz. Várható időjárás kedd estig: nyugat felől újabb felhősödés, élénkülő, helyenként erős délnyugati, nyugati, később észak- nyugati szél. Több helyen eső, a hegyekben hó. Hideg éjszaka, több helyen hajnali fagy. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3—plusz 1, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 5—9 fok között. Távolabbi kilátások: a hét közepén is hűvös, szeles Idő. Willy Brandt e'utazoit az Egyesült Államokból New York. (MTI) Willy Brandt nyugat-berlini polgármester vasárnap este repülőgéppel hazaindult New Yorkból. Elindulása előtt a repülőtéren kijelentette, hogy »nagyon elégedett« az amerikai vezetőkkel folytatott megbeszéléseivel és a nyugatnémet— amerikai kapcsolatok jövőjét illetően még bizakodóbb, mint jelenlegi amerikai utazása előtt volt. Brar^dt még hazaindulása előtt nyilatkozott New Yorkban a nj'u gat-berlini rádiónak is. Háláját fejezte ki azért, hogy Kennedy biztosította őt, az Egyesült Államok szilárd elhatározása, hogy »megvédje a nyugat-berliniek szabadságát«. Hangsúlyozta, egyetért Kennedy elnökkel abban, hogy a Nyugatnak jelenleg nem kell újabb kezdemé- nyezé'o'fo-t tenni Berlinnel kapcsolatban. — Közöljük olvasóinkkáti hogy a Tasstól — Mártáig c. rovatunk anyagtorlódás miatt lapunkból kimaradt. ünnepélyes keretek között helyezik el ma, kedden délntá» fél őt órakor a Rá vágy téri la» kőtelep a'^pkövét. Az első tégla alá leteszik az alapító levő» let. és a Petőfi Népe mai szó- mát is. • •— Már kikelt a zöldborsó a kunszentmiklósi Kiskunság Termelőszövetkezet 71 holdas zöldborsó-tábláján. A termelőszövetkezet 20—20 holdon termel paradicsomot és káposztát, 30 holdon dinnyét és 10 holdon céklarépát. A termés átadására a szövetkezet szerződést kötött • MÉK-kel. — Tegnapi lapszámunkban m Rendőrségi közlemények rovatban megjelent felhívás Polgár János bűntetteinek kiderítésére. Tévedések elkerülése végett közöljük, hogy Polgár János segédmunkás Ballószögön, V. 56L szám alatt lakik, ■ nem azonos a Cipőgyár hasonnevű dolgozójával. — Tegnap, március 20-án tartotta alakuló ülését a gümőkór elleni küzdelem továbbfejlesztésére alakult társadalmi bizottság Kiskunhalason, az államhatalmi, társadalmi szervek, vállalatok és szövetkezetek képviselőinek részvételévé. — Jól sikerült „házT* kulturális seregszemlét rendezett a Kecskeméti Katona József Gimnázium első és második évfolyama. A műsorban több tehetséges fiatal tűnt ki — Megvitatták a helyi szakemberek — a televízió igazgatóságának kérésére — a TV út kísérleti híradóját; az elmúlt szombaton. A — Eszperantó klubestet rm* derjnek március 27-én, pénteken délután 6 órai kezdettel a Bács- Kiskun megyei közlekedési dolgozók, Kecskemét Bocskai utca 5. szám alatti helyiségében. A társalgás magyar nyelven folyik. — Nagyon szeretett édesanyánk és nagyanyánk, örv. Szappanos Istvánná, született André Rozália, folyó hó 19-ér* meghalt Temetése március 21- én du. fél 4 órakor lesz Kecskeméten a református temetőben a Szappanos-mauzóleumnál. A gyászoló család. 478 — Köszönetét mondunk mind azon testvérek, rokonok és ismerősöknek, akik felejthetetlen* drága, jó édesanyánk, özv. Bodor József né ravatalánál megjelentek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek, mellyel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 475 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Ander László a Kecskeméti Járási Tanács pénzügyi előadója március 18-án elhunyt Temetése március 21-én délután 3 órakor lesz Kecskeméten a református temetőben. A gyászoló család. 477 Kecskeméti anyakönyvi hírek HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK* Fekecs Sándor és Tompái Terézia, Tanai Gyula és Kiss Rózsa* Marosvölgyi Péter és Balázs Terézia, Borvák István és Tamási Klára, Dorogi Imre és Kovács Ilona, Táborosi József és Farkas Erzsébet. MEGHALTAK: Haller Jenőné Dobrai Ilona 39 éves. Tőrincz József 2 hónapos és Te.'» aj Klara 10 hónapos korában.