Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-14 / 38. szám

1961. február 14, kedd A MAGYAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS - KISKUN MEGYEI LAPJA Rózsa Sándor szórakozóhelyén Felújították az aranyhegyi csárdát Mintha kottából játszana a csípős februári szél, oly szépen fütyörész az országút kopár nyárfái között... Bizony jól esik reggelenként egy kis „szív­szörpivó sofőrök jártak erre! En is még nagyapámtól hallot­tam, hogy Rózsa Sándornak az aranyhegyi csárda volt a leg­kedvesebb szórakozóhelye... erősítő”, — ha nevezhetjük így a szilvóriumot, vagy a portori- cót. A gépkocsivezetők, motoro­sok és más közúti járművek hajtői pedig? — Nekik ugyan nem lehet élni az efféle „jók­kal”, de az aranyhegyi csárda, — amely nyolc kilométerre van „gazdájától”, a Kiskunfélegyházi Földművesszövetkezettöl — a motorosok menedékhelye is, mert a megállító tábla hideg­meleg ételt ígér, meg fűtött helyiséget, ahol ki lehet egyen­getni a gémberedett karokat, lábakat.., Most is valóságos autó-, meg motorerdő takarja a bejáratot, vezetőik melegített szörpöt isz­nak odabent. Bregyán János, a csárda vezetője nem panasz- kodhgtik a forgalomra: — Szépen növekszik a saját- készítésű ételek forgalma. Ha­vonta hat-hétezer forint értékű halászlevet, pacalpörköltet, meg más ételfélét ad el a feleségem, — a konyhának ugyanis ő a mestere. Itallal együtt forgal­masabb napon ugyancsak hat­hétezer forintos forgalmat bo­nyolítunk le. Amióta kívül-be- lül felújították a csárdát, azóta megkétszereződött a forgalom, én még azonban most sem va­gyok elégedett. Ideszoktattam már néhány házi zenészt is, akik csak úgy unalomból mes­terei a muzsikának. Meg van itt néhány vígkedélyű ember, azok felelevenítik a régi időket. Ez utóbbi szavakra már né­hány kíváncsiskodó vendég is felfigyel, sőt egy nagybajuszú bácsi át is veszi a szót: — Bizony voltak itt nagy mulatozások, amikor még nem A fizetés is nevelőeszköz Hol vannak már azok az idők, amikor valakinek a íiatalsága hátránynak számított; amikor az ifjak bérét nem végzett mun­kájuk, hanem koruk szerint mérték! A ma fiataljai legfeljebb a szülők elbeszéléseiből, vagy a történelemkönyvek utalásaiból szerezhetnek erről tudomást. Ismerek lányokat, akik tavaly érettségiztek. Ma már komoly, pénzt kereső felnőttek. Egyikük termelőszövetkezeti könyvelő — esti tanfolyamon képezi magát tovább —, a másik gyógysze­részgyakornok 850 forint havi fizetéssel. Jövedelmükből — ha apródonként is — sok minden­re futja. Segítenek a családban, fedezik ruházkodási, szórako-1 zási igényeiket. Vannak fiatalok, akik 18—19 éves korukban megkeresik a legjobb szakmunkás bérét. Mint például a 18 éves B. Gábor, akinek a a Budapesti BELSPED Vállalatnál havonta 2400 forin­tot számfejtettek. Igen, szám­fejtettek, mert amikor a közel­múltban szűkebb hazájában, Kunszentmiklóson találkoztunk vele, már búcsút mondott régi helyének. „A fizetés jól jött, de sok volt a munka, soha nem volt sza­bad időm — panaszolta. Ezért hagytam ott.. „A fizetés jól jött, de...” s ennél a „de”-nél érdemes meg­állni, mert „rázós” problémát takar. Ferde vágányba terelhe­ti fiataljaink életszemléletét. A 2400 forintos fizetés komoly pénz. Többgyermekes családok élitek belőle. B. Gábor-forma if­jaknak viszont csak az igényeit — méghozzá a könnyű, költeke­ző, kicsapongó igényeit növeli meg. „De” erre a „sok munka” miatt nem futja idejéből. A következő lépés szinte ma­gától kínálkozik: apróbb, majd nagyobb hanyagságokkal „csi­nálni” időt, s ez egészen a jól fizetett, de nehéz munkakörből való megválásig vezet. A köny- nyelmű életbe való belekósto­lás viszont már csábít, s nem valószínű, hogy a következő munkahely fizetéséből futja majd rá. Ilyenkor születnek meg aztán az olyan gondolatok, hogy „hogyan lehetne pénzt csi­nálni ...?” Folytassam-e a gondolatsort tovább? Talán felesleges. Nem a fiatalok megbecsülése ellen szólok, de úgy érzem, hogy a folyamatosság, lépcsőzetesség a feladatok kiszabásánál, s az ér­te járó bér folyósításánál neve­lési eszköznek is célravezetőbb lenne. Perny Irén Qtapbőzbrn Ajándéka karmesternek Max Reger Schubert hí­res Pisztrángöíösét vezé­nyelte. Egyik tisztelőjének annyira tetszett az előadás, hogy egy kosárka friss piszt­rángot küldetett a mester lakására. Max Reger levél­ben köszönte meg az aján­dékot és levelét a követke­zőkkel fejezte be: „Ez iga­zán elragadó volt Öntől, de mi lesz velem legközelebb, ha Haydn ökör-menüettjét vezénylem majd?!” jégvAgó A többi betyár is idejárt. Akik­nek a képét a falon láthatja a vendég: Veszelka Imre, Kecs­kés Istenes Gergely, Halász Papuska Pál, Csonka Ferenc, meg a többiek __ Persze az ör egcsárda kicsit arrább volt ... az már tönkrement, s az emlékére építették a mostanit ... Ügy judom, a földművesszö­vetkezet 130 ezer forintot köl­tött rá, meg a berendezésre ... Most meg már csak a magam­fajta betyárok járnak ide a so­főrökön, utasokon kívül, akik szeretik az italt, a meleg ételt, de senkit sem tartanak rette­gésben... Mesélne még az öreg bácsi, de mennünk kell. Mikor ajtót nyitunk, éppen egy lóhátas alakja távolodik a csárdától. Megállunk, utánanézünk, de hátunk mögül nyugtatóan szól az öreg: — Ah... nem betyár az... Biztosan a termelőszövetkezet fogatosa megy a boltba villany­körtét, vagy rádiótelepet vásá­rolni .., Tóth Gábor-MŰSZAKI PI11ENÖ — Látod, hogy nehéz vagy. .. Hogyan húzzalak tovább fél­madzagon ...? F. TÓTH FAL: Férfikorban Óh, hát mit ígérsz, kis rügyecske, kinek oly bimbózó a kedve, hogy elszédítenél, kis bohó? ígérsz virágot, puha szirmút, és csókot is, mézédes ajkút, amelyből lopni csuda jó! De mit tegyek, ha úgy öregszem, hogy morcosodik már a kedvem, s vigasztalni te úgyse tudsz. Van egy pacsirta fenn az égen, meg már csak ő nyugtat éngem, néki tár szívem kis kaput. Az új telekkönyvi rendelet a tulajdonviszonyban bekövetkezett változás szülötte Interjú a kecskeméti járásbíróság telekkönyvi hatóságának vezetőjével A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány 54/1960. számú rendelete értelmében — amint erről hosszabb ismer­tető cikkben már beszámoltunk —, 1961. február 1-én új telek­könyvi rendelet lépett életbe. Felkerestük a kecskeméti bíró­ság telekkönyvi hivatalának ve­zetőjét, Bújna Oszkár elvtársat, és olvasóink tájékoztatása érde­kében kérdéseket tettünk fel számára az új telekkönyvi ren­delettel kapcsolatban. Kérdés: Mi tette szüksé­gessé az új telekkönyvi rendelet kiadását? Válasz: Tartalmát tekintve, munkánk az elmúlt két évben jelentősen megváltozott. A föld- forgalom — amely ezelőtt mun­kánk nagy részét adta — úgy­szólván teljesen megszűnt. Meg­növekedett viszont a házépítési kölcsön felvételéhez kiadott te­lekkönyvi szemlék száma. Ha­gyatékátadás, kisajátítás, közü­leti ingatlanok kezelése éppúgy szerepel munkánkban, mint az­előtt. Az új telekkönyvi rende­let tulajdon- és használati vi­Budavári Antal felvétele A Bajai Patyolat Vállalat tavaly 11 tonna ruha gyorsmo­sását vállalta. Ezen felül 17 ezer darab különböző öltönyt, (ruhát stb. tisztítottak ki. A vál­lalat kalocsai, bajai, jánoshalmi és kiskőrösi gyűjtőhelyein 10 ezer öltönyt és női ruhát festet­tek. >0000000000 oooo-oooooooc PETŐFI NEFB \ Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács laoia. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Welttier Darnel Kiadja: a Petőfi Néoe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség. Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Belpolitikai rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemet Szabadság tér t/a. Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyai Posta. Előfizethető a helyi oostahivataioknál és kézbesitőknéL Előfizetési d<1 l hónapra 12 Ft. Bacs-Kiskun megyei Nyomda v. Kecskemét, — Tel.: 15-29, 27-49 szonyban bekövetkezett válto­zás szülötte. Kérdés: Jelent-e lényeges változást az új rendelet a telekkömyv vezetésében? Válasz: Az ingatlanok átru­házás az eddigi jogszabályok alapján történik. Ettől függet­lenül az új rendelet sok újat hozott a telekkönyv vezetésé­ben. Kérdés: Melyek a legje­lentősebbek ezek közül? Válasz: Külön telekkönyvi nők megyében működnek. Hogy mikor érnek megyénkbe, még nem tudjuk. Kérdés: Mivel segítheti a lakosság a telekkönyvi hi­vatalt munkájában? Válasz: Nagy segítségünkre lenne, ha szükség esetén ren­delkezésünkre bocsátanák in­gatlanaikra vonatkozó irataikat, a szerződéseket vagy telek­könyvi végzéseket. Ha pedig felvilágosításért jönnek, minden esetben hozzák magukkal a számat kapnak a külterületi és fent említett iratokat is. belterületi ingatlanok. Bővebb | N. E. szöveggel kell vezetni a telek­könyvet. A bejegyzéseknél hi­vatkozni kell az okirat keltére is, és pontosan fel kell tüntetni a szerződés jogcímét. Komoly előkészítő munkád igényel a Kecskeméttől az utóbbi időben levált területek (Helvécia, Ágas­egyháza, Hetényegyháza stb.) új telekkönyvi betétekkel való el­látása. Nagy munka lesz a ter­melőszövetkezetek é9 állami gazdaságok ingatlanainak egy betétszám ‘alatt való összegyűj­tése. Eddig a tsz használatában levő ingatlanok ugyanis nem kaptak új telekkönyvi számot, mindössze azt tüntettük fel, hogy melyik tsz-hez tartozik az ingatlan. Így pedig könnyebb lesz majd a tsz-ingatlanok ke­zelése. A telekkönyv átalakítása azonban óriási munkát igényel. Elvégzésére országos betétátala­kító csoportok alakultak, ame­lyek jelenleg Veszprém és Szol­SZERETLEK CN ...« — Itt vagyok, drágám Disznóvágás Sógoroméknál disznóvágás zajlott le az elmúlt vasár­nap. Mikor értesültem eme ritka eseményről, már napok­kal előbb gyengébb étrendet állítottam össze magamnak, attól a józan megokolás tói vezetve, hogy a disznótoros ebédnél pótolom a hiányt. Sajnos, nem így történt. A disznóvágásnak „sora” van, mint a rétesevésnek. Először is a kolbászt fűszerezik és kóstolják meg. Ez a művelet egymásután többször ismét­lődik, hiszen a többféle hur­ka és a disznósajt is fűsze­rezésre kerül, egyetlen egy délelőtt folyamán. A jól el­talált íz után azonban akkor is csipeget az ember, mikor éppen nem kóstol. Ilyen előzmények után ül­tem le a várva-várt ebédhez. A levest még úgy-ahogy megettem, de a többi, más­kor oly ínyenc csemegékről mélán fordítottam el tekinte­temet. Most aztán elhatároztam, hogy egy rövid értesítést küldök szét a rokonságnak és a jó ismerősöknek: Disz­nótoros ebédet, vagy vacso­rát csak a vágás harmadnap­ján rendezzenek. Ha a ja­vaslat nem felel meg, .úgy nem fogok megsértődni azért sem, ha csak a kóstolót kül­dik el .. V. J.

Next

/
Thumbnails
Contents