Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-11 / 36. szám
A. Kilián-mozgalommal foglalkozott az SZMT sportértekezlete A Szakszervezetek Megyei Tanácsa értekezletet tartott a megyei szakszervezeti sportkörök vezetői szamára. Az értekezleten részt vettek a KlSZ-szerve- zetek képviselői is. A beszámolóban Szabó Gyula az SZMT sportbizottságának vezetője az évi munka megindításához szükséges szervezeti feladatokkal foglalkozott. Elmondotta, hogy a munka megindításának első lépése a közgyűlések megtartása lesz. Az 1961-es munkaprogramnak addigra készen kell lennie, s azt a közgyűlésen a tagság elé kell terjeszteni. Ezután kimerítően tárgyalta a Kilián-mozgalom előkészítésének teendőit. Minden munkahelyen létre kell hozni a tömegsport-bizottságokat, s azokon belül a szervezési és agitációs csoportokat. A beszámolóban részletesen ismertette Szabó Gyula a Kiliáh- rr.ozgalommal kapcsolatos ösz- szes feladatot, amely a sportkörökre vár. A hozzászólások is legnagyobb részt az új tömegsportmozgalommal foglalkoztak. Gáspár László a garai sportkör elnöke elmondotta, hogy falun egyelőre a legnagyobb nehézséget a szakemberek hiánya fogja jelenteni. A szervezeti forma is bonyolultnak látszik, a kisebb sportköröknek nincs elegendő társadalmi aktívájuk a különböző bizottságok számára. A helyi tanács és pártvezetők támogatására, munkájára feltétlenül szükség lesz ahhoz, hogy ezeket az akadályokat elhárítsák. Mészáros József testnevelési szakfelügyelő a Félegyházi Fáklya kiküldötte helyeselte, hogy a próbákra megfelelően kiképzett és megbízható versenybírókat szándékozik beállítani a TST. így a Kilián-mozgalmat nem fogja eleve megfertőzni és komolytalanná tenni az a lazaság, amely az MHK-jelvények megszerzésénél volt tapasztalható. Ezután arról beszélt, hogy a szakszervezeti vezetők legtöbb helyen nem törődnek a sporttal. Tegyék felelőssé őket is a tömegsport eredményeiért, ne csak a sportkörök vezetőit. Az értekezlet hozzászólói egyetértettek abban, hogy a Kilián-mozgalom feladatai nemcsak újszerűek, hanem igen nehezek is lesznek a sportvezetők számára. Ez már a beindulás előtt látható. Kifogások helyett azonban hozzá kell látni a megvalósítás munkájához mielőbb, mert a késlekedéssel a nehézségek csak egyre növekednek majd. Valamennyien helytelenítették, hogy a sportkörök egy része nem küldte el képviselőit erre a fontos értekezletre. A Kiskőrösi Petőfi Sportkör taggyűlése Kiskőrösön már megtartották az év első taggyűlését a Petőfi Sportkörben. A tagok közül mintegy nyolcvanan gyűltek ösz- sze. A beszámoló az elmúlt év értékelése és az idei feladatok után igen sokat foglalkozott a régóta esedékes sportpálya-építéssel. A vezetőség egy bizottságot hozott létre, amelynek az lesz a feladata, hogy véget vessen az eddigi huzavonának és végre intézkedés történjen a pálya kijelölésére. Egyúttal a már rendelkezésre álló összeg fel- használása is a bizottság hatáskörébe tartozik. Megtörtént a vezetőség újraválasztása is, az új elnök Vrabély Győző. A tagság örömmel vette tudomásul, hogy a vezetőség elhatározó lépéseket szándékozik tenni a sportpálya-építkezés mielőbbi megkezdésére. A felszólalásokban számosán felajánlották az egész tagság nevében, hogy a munkákban szívesen részt vesznek és megígérték, hogy igyekezni fognak minél több társadalmi munkást is beszervezni. Néhányon felpanaszolták, hogy a községi tanács vajmi kevés támogatást nyújt az új sportpálya létrehozásához. Pedig a járásban hat atlétikai szakosztály működik, de komoly eredményeket nem tudnak elérni éppen a pálya hiánya miatt. A tanács egyike kellene legyen azoknak a szervező erőknek, amelyek a legszélesebb társadalmi segítés összefogásával és irányításával végre valóra válthatnák a járás sportolóinak és sportkedvelő közönségének régi álmát. Az új bizottság létrehozása mindenesetre biztató jele annak, hogy a kiskőrösi sportolók és spartszervefc komolyan elhatározták ennek az egyik legfontosabb feladatnak végrehajtását Btirgés Pál Balassa (KTE) a válogatott keretben Nagy megtiszteltetés érte . KTE neves birkózóját, Balassat és rajta keresztül Kecskemét birkózósportját Fiatat birkózóba jnokunkat a Magyar Birkózó Szövetség beválogatta az utánpótlás-válogatott birkózókeretbe. Reméljük, hogy ez a kitüntető tény Balassát további nagyobb sikerekre ösztönzi. Cselgáncsozóinlc sikere Szegeden Az elmúlt szombaton és vasárnap bonyolították le Szegeden az 1961. évi országos vidéki felnőtt cselgáncs-bajnokságot. A verseny súlycsoportos, kategória és abszolút bajnokság volt. A kategória bajnokság érdekessége, hogy ez volt az első bajnokság« hazánkban ebben nemben. A kecskemétiek a zöld övszínben indultak. Váltósúlyban Széplaki Jenő a harmadik helyen végzett. Krisztofori az első napon szerzett sérülése miatt a további versenyből kimaradt. Félnehézsúlyban Izsák a békéscsabai Kraszkótól az első fordulóban kikapott, ezért nem jutott tovább. Kraszkó egyébként a bajnokság legmagasabb kategóriájú versenyzője a fekete övszín viselésére jogosult A kategória versenyben a három kyusok között Széplaki a második helyen végzett. Az eredmények alapján Széplaki a súlycsoportos, Krisztofori pedig a kategóriái versenyben indulhat a legközelebbi országos bajnokságon. Legjobb sportvezetőink SVÉD PÁL az MHS kalocsai járási elnöke. Tavaly vette át a járás vezetését. Az addigi rend- szertelen és kevés eredményt MHS-munka azóta megjavult. Elmúlt felmutató jelentősen már 60 éves Svéd elvtárs, de ma is fiatalos erővel és aktivitással dolgozik. Képünkön Horváth Istvánnak a megyei elnökség tagjának számol be munkájáról. A Kecskeméti Lakatosipari meghívásos asztalitenisz versenye le. A döntő eredVasámap rendezték meg Kecskeméten a Lakatosipari SK meghívásos férfi egyéni asztali- tenisz versenyét. A versenyen a város nyolc sportkörének 25 legjobb versenyzője vett részt. A versenyzők öt csoportban körmérkőzést játszottak és a csoportgyőztesek jutottak be az ötös döntőbe, melyet szintén körmérkőzés formájában boÉlénk sportélet a kiskunhalasi pályákon Vasárnap az első, sportban gazdag ünnep köszöntött a kiskunhalasiakra. A helyi sportbarátok nagy örömére két labdarúgó-találkozó is zajlott le a városban. A Kiskunhalasi ME- DOSZ és a Kiskunhalasi Honvéd találkozott először. Meglepetésre a Honvéd 3:2-re legyőzte a megyei bajnokságban első helyen álló MEDOSZ-t. A második mérkőzést a Kiskunhalasi Határőr Dózsa játszotta a Makói Vasassal. Helyenként szép játékkal a vendégcsapatot 5:l-re legyőzte. nyolítottak ményei: Balogh—Garai 2:0, Dézsi— Balogh 2:1, Garai—Vincze 2:0, Tóth—Garai 2:0, Dézsi—Tóth 2:0, Tóth—Vincze 2:0, Dézsi— Garai 2:0, Balogh—Vincze 2:0, Dézsi—Vincze 2:0, Balogh—Tóth 2:1. 1. Dézsi György (Kecskeméti Vörös Meteor), 2. Balogh Sándor (Kecskeméti Ép. Lakatos SK), 3. Tóth Sándor (Tiszakécs- ke), 4. Garai Pál (Kecskeméti Légierők), 5. Vincze Ferenc (Kecskeméti Ép. Lakatos SK). A verseny végig színvonalas küzdelmet mutatott és meglepetésnek számit, hogy Nusszer és Fodor nem került be a döntőbe. Több csoportnál csupán a szettarány döntötte el az első helyezést« Sportköri közgyűlések előtt AZ ELMŰLT ÉVEKBEN — de különösen az MSZMP sport- politikai téziseinek megjelenése óta — jelentős eredményeket értünk el megyénk szocialista testnevelési és sportmozgalmában. Sportköreink minőségben és számszerűleg erősödtek, növekedtek. A sportpolitikai vezetés egyre egységesebb, határozottabb. Az 1961-es esztendőben a magyar testnevelési és sport- mozgalomban újabb feladatokat kell megoldani sportéletünk önzetlen munkásainak, sportolóinak és vezetőinek. Az összes tömegszervezet összefogására szükség lesz e számunkra nem ismeretlen, de eddig járatlan úton. Ez a feladat a Kilián- mozgalom megszervezése és végrehajtása. A FELADAT Ismertetése, minden sportköri tag munká- baállítása érdekében a megyei TST elnöksége úgy határozott, hogy valamennyi sportkörben február folyamán közgyűléseket kell tartani. Sportköreink életében a közgyűléseknek mindig nagy jelentőségük volt és marad a jövőben is. A közgyűlések jó előkészítése és sikere a sportkörök további vezetési színvonalának biztosítéka lesz. Feladataikat csak akkor tölthetik be jól a közgyűlések, ha sportköri vezetőink a tömegszervezetekkel együtt erre megkülönböztetett gondot fordítanak. Igen sok múlik a jó beszámolókon. A BESZÁMOLÓ akkor lesz tartalmas, ha a vezetőség kollektiven készíti el. Ne csak az elmúlt év eredményeivel és hibáival foglalkozzanak, szakosztályonként külön-külön, hanem igen részletesen ismertessék a sportkör előtt álló 1961. évi feladatokat is, különös tekintettel a Kilián Testnevelési és Sport- mozgalomra. Helyes, ha minden sportkörben külön tervet készítenek a Kilián-mozgalom- ról, megvitatják a párt-, szakszervezeti és KISZ-vezetőségekkel, s úgy terjesztik a tagság elé. A közgyűlésre hívják meg a párt-, állami és tömegszervezeti vezetőket is. SPORTKÖREINK alapvető feladata a sportolók szocialista szellemben történő nevelése. A vezetőségekre ez nagy feladatot ró. Véget kell vetni annak a szemléletnek, amely a sportolót csak a küzdőtéren elért eredményei szerint ítéli meg, s nem törődik a társadalmi életben és a munkában tanúsított magatartásával. A sportolók erkölcsi, politikai nevelését nagyban elősegíti az oly népszerűvé vált „Ifjúság a szocializmusért“ mozgalom. A sportköri vezetők egyre inkább felismerik, hogy a sportolók nevelése társadalmi ügy. A FELSOROLTAK legyenek a közgyűlési beszámolók fő szempontjai. A Jó előkészítés, az átgondolt beszámoló, a részletes tervek, a sportkör egész tagságát képesek aktív munkára serkenteni. Most, a magyar sport új nagy feladatai évében különösen fontos szerepet töltenek be a közgyűlések. A sportkörök vezetőinek át kell érezni felelősségüket és mindent el kell követniök a közgyűlések sikere érdekében. Szabó Gyula as SZMT sportbizottságának vezetője A bácsalmási 3TST elkészített® az idei spartakiád ütemtervét Az idei spartakiád-versenyek ütemterve szerint a bácsalmási járásban február folyamán lezajlanak a járási sakkdöntők. Minden község négy férfi és négy női sakkozót indíthat a versenyeken. Februárban megrendezik az aszltalitenisz-döntőket is, erre községenként három férfi és két nőd versenyzőt nevezhetnek a sportkörök. A járási spartakiád-versenyeken kívül barátságos jellegű sakk- és asztalitenisz-találkozót rendeznek Kalocsán. Utána március elején kerül sor a megyei spartakiád döntőjére. Horváth Máté Atlétikai terembajnokság Kiskunfélegyházán Február 19-én rendezik meg a kiskunfélegyházi téli atlétika terembajnokságot a József Attila utcai általános iskola tornatermében« Hozzászólás két bajai tudósításhoz A közelmúltban két cikk jelent meg a Petőfi Népe hasábjain F. J. aláírással. Ezek a cikkek lényegében a Bajai III. Béla Gimnázium röplabdázóiról, eredményekről, létesítmények hiányáról szólnak. örömmel regisztráljuk azt a tényt, hogy van megyénkben egy iskola, ahol eredményes, jó munka folyik a röplabda- sport területén. Sajnos, ez teljesen egyedülálló jelenség a férfiak vonalán. És itt az a legfőbb hiba, hogy a bajai „röplabda-fellegvárból” a játékosok csak az iskola szűk keretei között hódolnak kedvenc sporttáguknak. Elsősorban a bajai sporttembereknek kell megoldaniok, hogy végre sok év múltán újra szakosztályt, otthont tudjanak biztosítani a sportkörök valamelyikében a tehetséges röplabdázóknak. Ezt F. J. sporttárs sem veti fel. Pedig ez évek óta komoly problémája Baja röplabda- sportjának, azonban úgy látszik nem szívügye a bajai sportvezetőknek, mert ez ügyben az utóbbi években semmit sem tettek, még akkor sem, amikor új sportkör alakult a városban és mód lett volna az új szakosztályok közé a röplabdát is beiktatni. Tehát nemcsak ott szorít a cipő, hogy nincsenek Baján megfelelő sportlétesítmények, hanem ott tartunk, hogy egyelőre még szakosztály sincs, amely a legelemibb alapot biztosíthatná egyes sportágak sportolóinak a továbbfejlesztéséhez. Visszatérve F. J. sporttárenak * megyei válogatott budapesti szerepléséhez fűzött kommen tárj ára megállapítom, hogy vé leményét a cseréről Galla sporttársnak a Népsportban le közölt cikke után írta meg, mivel nem volt jelen a mérkőzésen. A csapat ottlevő vezetői látták a fiúkon a fáradság jeleit, s ezért kellett a cseréhez folyamodni 2:0-s mérkőzésállásnál. Bármennyire „biztosnak látszik a győzelem”, a mérkőzés a játékvezető hármas sípszaváig tart. Addig pedig minden lehetséges. A röplabdában egyébként nem mindig követhető gyakorlat az, hogy „győztes csapaton ne változtassunk”, mert itt a szabályok lehetővé teszik a játékoscserét. S ha a csapatvezető vagy a csapatkapitány szükségét látja — formaingadozás, indiszponáltság, fáradtság miatt —, feltétlen alkalmazza a cserét. Hogy ez nem mindig válik be, azt bizony sok külső és belső tényező befolyásolhatja. Ennek a rizikóját a vezetőnek vállalnia kell. Örömmel vennénk, ha legközelebb arról olvasnánk a Petőfi Népében F. J. tudósítása nyomán, hogy végre gazdára lelt Baján egy nagyon népszerű sporttág igen tehetséges iíjű gárdája, mert akkor igazán bebizonyítanák, hogy valóban örülnek sikereiknek és biztosítani kívánják fejlődésüket. Kívánjuk, hogy ez mielőbb valóra váljon, és a bajai röp- labdások még sok örömet szerezzenek e sportág közönségének, szakvezetőinek. Kollár Gyula a megyed röplabdaszövetség elnöke