Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-05 / 31. szám
IMI. február 5, vasárna* Ä MAfayAR, SZOCIALISTA MUHMSPART 0AC5 - KI&RUN MEOVEI LAPJA „Tősgyökeres“ félegyházi műszaki értelmiség formálódik — 'Btizélqtlít a 'Bámj.áizati 'Berendezések (párában. — Nemrégen az hirlett a Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyáráról, hogy mérnökei közül sokan el akarnak menni, máshol szeretnének dolgozni. Oda kívánkoznak talán — gondoltuk —, ahol megelőzőleg laktak: a fővárosba. Oda, — ahol úgy vélik — több a szórakozás, színesebb csábítóbb az élet. Ugródeszka ? Ellátogattunk a gyárba, s rövid érdeklődés után megtudtuk: a hír félig-meddig igaz is. A gyár vezetői elmondták, hogy az üzembeállítás óta körülbelül harminc mérnök váltotta itt egymást. Mondanunk sem kell: ez az állandó vándorlás káros, nem járt haszonnal. Miben látják a krónikus vándorlás okát a gyár vezetői? Kohut Béla elvtárs, a párttitkár így válaszolt kérdésünkre: — Mérnökeink nagy része egyenesen az egyetemről jött hozzánk. Ha gyökeret tudtak verni a városban, maradtak, ha nem: elmentek. Tehették, mert hívták őket, szakemberekre min- ! denütt szükség van. Hajba Ottó, a gyár főmémö- , kének véleménye: — Egyik okát abban látom f vándorlásnak, hogy nincs meg szervezve mérnökeink továbbképzése. Tekintve, hogy a mér- ; nök-továbbképző intézetekkel rendelkező városoktól távol vagyunk, ez egyelőre megoldatlan is marad. A másik ok: egyedi darabokat gyártunk, s azokat a.i mérnököket, akik itt megállták1 helyüket, mindenütt szívesen fogadják. Éppen ezért sok fiatal összetévesztette gyárunkat az ugródeszkával — mondja keserű szájízzel. A fiatalok valóban Budapestre kacsintgatnak a gyár falai mögül? Három fiatal mérnökkel sikerült beszélnünk. A néhány perces találkozás azt a reményt keltette bennünk: a fentiek ellenére lassan-lassan talán megszűnik a vándorlás — kialakul a gyár állandó mémökgár- dája. Petróleumlámpa mellett ••• Molnár Ferenc főkonstruktőr például 1955-ben került a gyárba. Azóta nemcsak családot alapított, hanem munkahelyét is megszerette. Egyetlen bánata, hogy messziről kell bejárnia. Sokszor még fogvacog- tató téli időben is kerékpárral, mert mire végez munkájával, az autóbusz már elindult lakóhelye, Petőfiszállá's felé. Ami pedig még szomorúbb: esténként petróleumlámpa mellett kénytelen olvasgatni a szakkönyveket, szerkeszteni ceruzával, vonalzóval, körzővel... Júniusban készül el a gyár huszonnégy szolgálati lakása. Nagyon örülnék, ha én is kaphatnék ’ belőle. Már nagyon unom a petróleumlámpát. Varga József, a technológiai csoport vezetője három éve dolgozik itt. Először sokat gondoltam arra: elmegyek, ha lejár a gyakornoki időm. Nehéz volt megszokni az új környezetet, de már kiskunfélegyházivá lettem. A gyártól minden támogatást megkapunk. így hát úgy gondoltam, maradok. Szórakozni? Ha van nénze az embernek, itt is megteheti. — s iut is rá ... A harmadik fiatal mérnök, Tulkán György: — Nagyon nehéz volt megszokni az új környezetet, az embereket, beilleszkedni a közösségbe, hiszen mindenkinek megvan a maga gondja-baja. Azelőtt 10 évig éltem kollégiumban, így hát eleinte hiányoztak a fiúk. De már én is a városhoz kötődtem. Maradok. A gyár szakszervezeti titkára — kiegészítőképpen — elmondta, hogy nemrégen kérte vissza felmondólevelét, mert egy ösz- szejövetelen megismerkedett egy csinos kiskunfélegyházi kislánynyal. A gyár hét mérnöke közül háromnak a véleményét írtuk le eddig. De, mint mondották: egyelőre a többiek is maradnak. Az ipartelepítés korszaka — Most inkább szakmunkáshiánnyal küzdünk — veszi át a szót Tóth János szakszervezeti titkár. — Munkásaink nagy része a környező községekből verbuválódott. Csongrádról például eddig mintegy kétszázan jártak ide, s számuk egyik napról a másikra hetvenötre csökkent. Sokan átmentek a Csong- rádon most üzembehelyezett szellőzőművek új telepére. Sok nálunk tanult szakmunkás itthagyott bennünket ezért. — Ez egészséges folyamat, bár mindenki lakóhelyén találna magának munkát. Mit tesznek az utánpótlás biztosítása érdekében? — ötvenhat dolgozónk Jár technikumba, az idén tizennyolcán végeznek. Jelenlegi segédmunkásaink közül pedig sokan tesznek szakvizsgát, s helyükre újakat veszünk fel, akik idővel szakmunkássá válnak. a Mint mondottuk, a kép — minden ellenkező hír ellenére is —, biztató! A vidéki ipartelepítés hősi korszakát éljük még napjainkban, s ilyenkor elkerülhetetlen némelyek vándorlása. Az ipartelepítéssel egy időben azonban lassan, de biztosan kialakul gyártelepeink mellett a műszaki értelmiségnek megfelelő lakó- és társadalmi környezet, amely máris gátat vet a vándorlásnak, s megteremti Kiskunfélegyházán, de megyénk több városában is a számukra alkalmas táptalajt, így válnak majd a Budapestről, és más nagyipari városokból jött mérnökök, műszakiak tősgyökeres kiskunfélegyháziakká, kecskemétiekké, vagy éppen ba- jaiakká... Nagy Éva Hamis furfang nélkül <— Tudod, mi a vélemény rólad a vállalatnál? — szólította meg nemrégiben az egyik üzem jogi képviselőjét a kollégája. — Az, hogy jó munkaerő vagy, csak nem eléggé furfangos. — Ennek a véleménynek igazán örülök — mondta a fiatal jogász, és kifejtette véleményét, mely szerint a jogi embernek sem feltétlenül fontos »furfangosnak« lennie ■—, ahogy az ilyesmit átvitt értelemben használni szokták —, elég, ha egyszerűen becsületes és a vállalat érdekeit képviseli igazságosan, az esetleges jogtalan követelésekkel szemben. Elmondta mindjárt azt is, hogy az egyeztető bizottságok menyire tiszteletben tartják a véleményét, mert tudják, hogy nem igyekszik félrevezetni őket, hogy ezt vegye figyelembe a döntő szerv, de hamis érveket nem igyekszik kovácsolni még a saját vállalata védelmében sem. A ma jogászának szép hivatása van, * ehhez nem tartozik hozzá, hogy az állam egyik zsebéből a másikba »átjátsszon.« bizonyos összegeket. Eszembe jut erről egy apró történet, amely velem esett meg a közelmúltban. Tetőjavítók dolgoztak • bérházon. amelyben lakunk. A tetőt — hosszas és nehéz munkával — megjavították, azonban munka közben kijárónak hagytak egy nyílást, s ezen át a hirtelen jött zivatar ismét eláztatta a felettünk levő — és családom által elég tetemes költséggel rendbehozatott — mennyezetet. Kétségtelenül a tetőjavitók követték el a hibát. Kiszállt a bizottság, s vele a tatarozást végző kfsz embere is, aki makacsul és értelmetlenül azt bizonygatni: a beázás régi keletű, tehát nem őket, hanem az ingatlan- kezelőt terheli a felelősség. Nem volt rest még a lakókat, tehát a leghitelesebb tanúkat sem meghazudtolni a vélt vállalati érdek védelmében. Furfangos ember volt? De még mennyire! S talán még meg is dicsérték érte odahaza. Azt hiszem azonban, hogy a vezetőben említett jogásszal együtt még sokan osztják azt a véleményt: nincs nekünk szükségünk az ilyesmire. A hamis és félrevezető fvrfan- gok kora nálunk már végérvényesen lejárt, s nem ezekre, hanem becsületes, egyenes beszédre, építő tettekre van szüksége a magasabb erkölcsi alapokon álló társadalmunknak, T. Pj PETŐFI NEPE A Magyar SrociaUsta Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság, Felelős szerkesztő- Weither Dániai. Kiadja a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István Szerkesztőség Kecskemét Széchenyi tér I. szám. Szerkesztőségi telefonközponti 26-19. 25-16. Belpolitikai rovat: n-23 Szerkesztő bizottság: 10-39 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető • helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dii l hónapra 12 Ft. Bács-Kiskun megyei Nyomda V Kecskemét- — Tel.t Í5-29 27-49 Találkozás a félkarú óriással * r. S A lenyugvó nap sugárkoszorú.ja át csillog a dara aeélkarjt nak résein. A téli Dunán találkoztunk vele a bajai part mentén. Egyetlen hatalmas karját ég felé emelte, s markában ott him- bálódzott a hatalmas, ötmázsás horog, melyre víz mélyéből felhozandó roncsokat, hidak gigantikus vasíveit szokták akasztani. Száztonnás teste méltóság- teljesen himbálódzott a hidegtől dermedt vízen, s amikor a fedélzetén tartózkodó néhány matróz végigsietett rajta, kongott az ércfelület, s kissé hala a daru í % Ki?|: , ^ jvi ' Y A A parancsnok, Platthy Miklós a partot kémleli. Az idős kapitány 1921 óta dolgozik a Hajózási Vállalatnál, 1930 óta kapitány, s 1946-ban vette át a József Attila parancsnokságát. gyomrából a víssszhangot A József Attila úszódaru éppen Baján járt Egy érdekes és nem mindennapi munkán töltött a bajai látogatás előtt néhány hetet. A sajtó is megemlékezett az algyői híd szerkezetének a hídépítés történetében ritka kicserélési módjáról, itt hasznosította erejét a daru. Most rövidesen téli pihenőre vonulj előbb azonban Fájsz mellett valahol a Duna fenekéről előkotor egy régebben elsüllyedt, rozoga motoros bárkát, amely ott várja a mentést jónéhány esztendeje. Platthy Miklós, ■ dara parancsnoka a felszabadulás utáni esztendők érdekes emlékeit eleveníti fel, a kellemesen fűtött* kényelmes parancsnoki kajüt- ben. Ott volt a daru, szinte fel- szabadulásunk első percétől, az újjáépítés munkája megindulásától kezdve a fasiszták által szétrombolt hídjaink rendbehozásánál. Nem volt olyan jelentősebb vízi építkezés a hazánkat átszelő hatalmas Duna-szaka- szón, ahol ne vették volna igénybe segítségét Munka akadt bőven. Lőszerrel rakott, állig felfegyverzett hadihajók, hídroncsok sokszáz tonnás darabjai, dunai aknahálók, harcok közben léket kopott személyhajók, uszályok* páncélosok kerültek elő a folyam mélyéből as 6 közreműködésével. S most, tizenöt évvd felszabadulásunk után, örömmel mondhatjuk a József Attila daru parancsnokával, eltűntek a magyar Dunán a háború nyomai, valóban a béke folyamává vált a vén Duna. Szöveg: Csáky Lajos Kép: Pásztor Zoltán Járás közben puhán keresi a földet nemez- papucsos lábuk, de csak aszfaltot talál, meg követ... Arcukra hat-, végigkapáit évtized gyűrte a barázdákat. Most a vakolatlan házak között csőszködnek, amit a fiuk, vagy a lányuk emelt a városban. Nem járnak sehová, nem kívánják a mozit, színházat, kőrengeteget. Csak legalább vasárnaponként kiülhetnének az utcára! De nem szabad! Egyszer valamelyikük megpróbálta. Zsámolyt vitt a ház elébe, betakarta szoknyája ezer ráncával és nézelődött. Ügy mint otthon. Már megindult (jinpótyálí a párosban feléje a szemközti öregasszony tereferét ígérő, lassú járással, mikor kilépett a fia: — Édesanyám! Rögtön jöjjön be! Hogy képzeli? Itt nem illik utcára ülni. Miért szé- gyenít meg? Jöjjön csak, majd én behozom a zsámolyt. Azóta nem ül ki sem ő, sem a többi. Úgy járnak át egymáshoz beszélgetni. Azt is csak a konyhában, mert a szobákban a gyerekek és az unokák vannak, az itteni meleg meg jólesik a fájós deréknak. Ilyenkor bizonygatják: nem igaz, hogy már a faluban szűk szoknyában járnak a lányok; és hogy nem minden fiatal jár még a városba dolgozni. Megmaradhattak volna otthon ők is — nem azért taníttatták verejtékes munkával a fiukat, hogy famfliástól otthagyja a falut és még öreg szüleit is elszakítsa onnét Másnap reggel aztán munkába állnak a fiatalok és ki másra maradna az unoka, mint az „anyóra”? És egy apróság melyik nagymamát nem békítené meg?... Egyszer állami gazdasági aratók mentek az utcán. Az egyik néni elébük bicegett fájós lábán; — Milyen a búza kedveseim? — miközben arcán piskótapuhán ült a mosoly és szemei izgatott érdeklődéssel fürkészték a kaszás embereket Ez, csupán ez az érdeklődés maradt meg mindabból, ami régi életüket, a falut, a mezei munkát, az aratást, az emlékezetes ebédhordásokat jelentette ... Földessy Dénes
