Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-24 / 47. szám

Két csoportban bonyolítják le a spartakiád versenyeket a kiskunfélegyházi járásban A kiskunfélegyházi JTST két módon történő megrendezését, csoportban rendezte meg a spartakiád asztalitenisz- és sakkversenyeinek járási döntőit. Az északi csoport Kiskunfélegy­házán, a déli csoport Kiskun- majsán játszotta le a mérkőzé­seket. Mindkét csoportban öt község indult, s az első kettő jut tovább a járási döntőre. Olyan nagy járásban, mint a kiskunfélegyházi, nagyon ügyes ötletnek tartjuk a verseny ilyen mert e csapatoknak sokkal ki­sebb távolságokra kell utazniok, s ez lényeges megtakarítást je­lent a költségekben. Közöljük az eddig beérkezett eredményeket: Az asztalitenisz férfi és női csapatversenyben Kiskunmajsa csapatai győztek. A második helyen mindkét számban Szánk végzett. A sakk csapatversenyben első Kömpöc, második Kiskunmajsa. OOOOOOOOOOOCKXXKKKK Úttörő asztalitenisz-csapatverseny Félegyházi Kossuth utcai iskola—Kiskunmajsai Leányiskola 11:5 Négyes csapatmérkőzésen ke- ni akartak az eredményen. A rült sor a két általános iskola előző vasárnapi vetélkedésének visszavágójára, a Kiskunfélegy­házi MÁV kultúrtermében. Az izgalmas mérkőzés jó körülmé­nyek között zajlott le. Három asztalon folyt a játék. A fél­egyházi pajtásak igazolni akar­ták a Kiskunmajsán elért ered­ményt és igen jó játékot mutat­tak. A majsaiak viszont javíta­viadal mindkét iskola úttörői­nek megelégedésére végződött. A félegyháziak ugyanis ismét győztek, a majsaiak viszont ja­vítottak múltkori eredményü­kön. A győztes félegyházi csapat tagjai: Bor, Fekete, Seres, Fe­kete, a kiskunmajsaiak: Losom- czi, Csontos, Fáber és Farkas, Hogyan készülnek a Kilián-mozgaTomra a Kiskunfélegyházi József Attila utcai Általános Isko ában? Az iskolának több mint 600 tanulója van. Élénk az úttörő­élet, s így várható, hogy a Kilián- mozgalomban is komoly ered­ményeket érnek éL Szamosi Fe­renc igazgató és Fülöp Imre testnevelő tanár néhány szóban tájékoztatott bennünket terveik­ről. A szervezés a szokásos módon a csapatvezető, a rajvezetők és az őrsi sportfellelősök közremű­ködésével folyik. A nagyobb arányú propagandamunkát már­ciusban kezdik, amikor igénybe veszik a faliújságok és a "Sze­mélyes agitáció adta lehetősége­ket is. A torna alól felmentett tanulókból alakítják meg az ad­minisztrációs bizottságot, és így a Kilián-mozgalom benydult KKX^OOOOOOOOOOOOtXK)­nyilvántartási feladatait is el tudják majd végezni. Néhány nehézség már most előre látható. Például az ötfo­rintos benevezési díjat nem mindenki tudja majd megfizet­ni. Itt igen szívós propaganda- munkára lesz Szükség még a szülők körében is. Egyelőre nem bizonyosak abban sem, hogy mindjárt az első évben sikerül megfelelő számú, vizsgázott ver­senybírót beállítaniok a próbáz- tató bizottságba. Megállapíthatjuk, hogy a Jó­zsef Attila utcai iskolában nem számítanak könnyű sikerre, s éppen ezért remélhető, hogy jól felkészülve, a lehetőséghez mér­ten legjobban fogják megoldani a Kilián-mozgalom feladatait. Megyénk atlétáinak múlt évi eredményei ►OOO-O-OO-OOOOOOOO-OOO-O-C Kiskőrösi járási labdarúgó bajnokságok A labdarúgó szövetség Kis­kőrösön is megejtette a járási bajnokság és az összevont járá­si bajnokság sorsolásait Az összevont járási bajnokság március 12-én kezdődik és júni­us II-én ér véget. A bajnokság­ban 12 csapat vesz részt. A járási bajnokság április 23- tól május 28-ig tart, öt csapat részvételével. Itt a küzdelem teljesen nyílt, az első és az utol­só helyezett között egy pont kü­lönbség van mindössze. A járási labdarúgó szövetség értesítése beszámol arról is, hogy az őszi fordulóban a sportszerűséigi versenyt az ösz- szetett bajnokságban Hajós nyerte, az utolsó helyen pedig Csengőd. Dunavecse és a Kalo­csai MEDOSZ áll. A járási baj­nokság csapatai közül egyik sem viselkedett annyira sportszerű­en, hogy az őszi fordulóban ta­núsított magatartását ki lehetnie emelni. Időben kezdik a felkészülést Hangos zsivaj fogadja a Bo- rota felől Rémre tartó utast. A gyanútlan idegen el sem tudja képzelni, hogy február közepén a téli ég alatt mi kelthet ekko­ra zajt, míg elő nem bukkan a falusi sportpálya és rajta mint­egy harminc sportoló fiatal. Ér­deklődésünkre Juhász János és Vass István tanárok elmondják, hogy igyekeznek kihasználni a februári jó időt és máris meg­kezdték a felkészülést a spar­takiád versenyeire. Most éppen a kézilabda csa­patok edzése fglyik. Vegyesen játszanak lányok, fiúk. Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy jól szerepeljenek a verse­nyeiken, Kár, hogy a játékosok egy része középiskolai tanuló, akik a spartakiádon nem in­dulhatnak. A rémi KISZ-szervezet jó gazdája a falu sportjának, már az asztalitenisz- és sakkversenyt meg is rendezték. De jobban kellene töródniök azzal, hogy a községben dolgozó parasztfiata­lok és fiatalabb alkalmazottait még nagyobb számban vegye­nek részt a rendszeres sporto­lásban. Tervük az, hogy rövi­desen elkezdik az atlétikai ed­zéseket is. Jó úton halad Rémen a sport- munka és a gondos felkészülés bizonyára majd az eredmények­ben is megmutatkozik. Cy.L. Az NB l-es tekebajnokságok sorsolása A Magyar Tékéző Szövetség megejtette az NB I-es férfi és női tekebajnokságok sorsolását. A sorsolásban erősen érdekelt a kecskeméti tekesport, hiszen egy férfi és két női NB I-es csapata van; Az NB I-es férfi bajnokság létszámát sajnos, csökkentették kettővel, így mindössze 12 csa­pat szerepel a férfi NB I-ben. Mi inkább a létszámemelést szerettük volna, hogy minél több izgalmas és élvezetes mér­kőzést láthassunk. — Most tavasszal a Kecskeméti Vasas csak ötször szerepel idehaza és hatszor idegenben. A nőknél tízes a létszám, s közöttük lát­hatunk két kecskeméti csapatot is: a KTE-t és a K. MÁV-ot. így azután a tekekedvelők a tavaszi évadban — június 4-ét kivéve minden vasárnap láthat­nák NB I-es tekemérkőzést A sorsolás szerint a férfiak március 12-én, a nők március 19-én kezdenek. A Kecskeméti Vasas a legerősebb vidéki csa­patnak. a Pápai Vasasnak az otthonába látogat, míg a nők a helyi rangadóval kezdenek. . A kecskeméti csapatok sor­solását az alábbiakban közöl­jük: Férfiak: március 12: Pápai Vasas—Kecskeméti Vasas, már­cius 19: K. Vasas—Ceglédi Épí­tők, március 26: Oroszlányi Bányász—K. Vasas, április 9: Újpesti Dózsa—K. Vasas, ápri­lis 16: K. Vasas—Szegedi Épí­tők, április 23: Ózdi Kohász— K. Vasas, május 7: K. Vasas— Bp. Előre, május 21: Szegedi VSE—K. Vasas, május 28: K. Vasas—Győri ETO, június 4: Bp. Spartacus—K. Vasas, június 11: K. Vasas—FTC. Nők: március 19: Kecskeméti TE—Kecskeméti MÁV, március 26: K. MÁV—Z. Danuvia, Bp. Előre—KTE, április 9: KTE— RF. Építők, Szegedi Kender— K. MÁV, április 16: K. MÁV— Bp. Előre, Szegedi AK—KTE, április 23: KTE—Ganz-MÁVAG, RF. Építők—K. MÁV, május 7: K. MÁV—Szegedi AK, F. Szél —KTE, május 21: KTE—Cse­pel, Ganz-MÁVAG—K. MÁV, május 28: K. MÁV—F. Szél, Szegedi Kender—KTE, június 4: Z. Danuvia—KTE, Csepel— K- MáXt. m. Férfiak 1500 m-es síkfutás: 1. Foga- rassy (f. Kkhalasi MEDOSZ). Legjobb eredménye 4,09,8 2. Jenái (i. Kecskeméti Spartacus). 3. Czirják (f. Kkhalasi ME­DOSZ), 4. Bencze (i. Bajai Épí­tők). 5. Scheibl (í. B. Építők). 6. Márfai (i. B. Építők). 7. So- modi (Kecskeméti Spartacus). 8. Sárkány (i. Kkhalasi ME­DOSZ). 9. Tóth (f. Szaink). 10, Domián (f. KTE), Az első tíz eredményátlaga 4,20,9. (1959-ben 4,26,3.) A fejlődés ebben a számban is meglehetősen lassú. Foga- rassy László, bár egyik erőssége volt a megyed válogatottnak, 1960-ban nem tudta elérni 1959- es legjobb eredményét Egyéb­ként eredményeire és sportszerű irányító tevékenységére egy­aránt szüksége van a megyed válogatottnak. Jened Gábor to­vább javulhat, ehhez azonban rendszeresebb edzésre és több komolyságra lenne szüksége. Ígéretnek számít Bencze Ist­ván és különösen Tóth Károly, aki a falusi spartakiádon tűnt fel. 5000 m-es síkfutás: 1. Fogaras- sy. Legjobb eredménye 16,21,0. 2. Domián, 3. Somodi, 4. Jakab (f. Katymár). ^Tavaly is csak négy verseny­zőnek volt eredménye 5000-en, s ez továbbra is gyenge száma maradt a megye sportéletének. A versenyszám jól felkészült felnőtt versenyzőket kíván, így tömegességről egyelőire nem le­Járási sakkdöntő Bácsalmáson A bácsalmási JTST vasárnap rendezte meg a spartakiád já­rási sakkversenyeit. A nagy ér­deklődés mellett megtartott ver­senyen igen szép és érdekes játszmákat láthatott a közönség. Különösen az Orbán—Radnai mérkőzés hozott sok izgalmat, míg végül Radnainak sikerült kiharcolnia a győzelmet. A versenyen 19 férfi és 5 női versenyző indult. Eredmények: Férfi csapatversenyben: 1. Bácsalmás (Schlarb, Orbán, Pé- terfia, Markovics.) 2. Bácsszőiős, 3. Madaras, 4. Tataháza. Férfi egyéniben: 1. Nothoff (Madaras), 2. Fülöp (Bácsalmás), 3. Hege­dűs (Bácsalmás). Női csapatversenyben: Bács­almás lett az első (Rakonczai, Király, Horváth K., Horváth E.). Az egyéni verseny eredménye: 1. Rudics. 2. Rakonczai, 3. Ki­rály. (Mindannyian bácsalmási­ak.) Az asztalitenisz járási döntő­jére március 19-én, délelőtt ke­rül sor a bácsalmási művelődési házban. Molnár József Járások közötti asztalitenisz-találk ózó Március 5-én Kalocsa—Bács­almás járások közötti asztalite­nisz- és sakktalálkozót rendez­nék Kalocsán. A verseny célja a megyei bajnokságra váló fel- ^készülési hét szó. Pedig bajnoki verseny­szám és rajta keresztül értékes helyezéseket, pontokat lehet sze­rezni. Szerencsére Fogarassy László biztos és eredményes verseny­zőnk, akire az országos verse­nyeken is számíthatunk. Gyöngyösi Imre A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: Február 24-én, pénteken este 7 órakor Capck: Fehér kór Dráma 3 felvonásban Katona József bérlet 8. szelvény Mozik Műsora Február 24-én, péntekem Baja Központi: Bölcsődal, Baj* Uránia: A szép Lurette, Bács­almás: Az utolsó és az első nap, Dunavecse: A kutyás hölgy, Izsák: A Noszty fiú esete Tóth Marival, Jánoshalma: Ballada a katonáról, Kalocsa: A kicsi, Kecel: Rangon alul, Kecskemét Árpád: Háború és béke L-IL Kecskemét Városi: Kenyér, sze­relem, Andalúzia, Kiskunfél­egyháza: Lámpaláz, Kiskunha­las: Rovere tábornok, Kiskun­majsa: Arcnélküli város, Kun- szentmiklós: Fapados szerelem/ Mélykút: Különös kirándulás, Szabadszállás: Arcnélküli város Tiszakécske Petőfi: Sziklák és emberek Eredmenyesen hirdethet lapunkban 4 Termelőszövetkezetek, háztáji gazdaságok, egyéni termelők! Tovább folytatódik az 1961. évi felnőtt szarvasmarha-hizlalási akció! A szerződés már most megköthető. A tsz-ek rövidlejáratú hitelt, az egyéni és gazda­ságok darabonként 1000 Ft KAMATMENTES ELŐLEGET KAPNAK! Részletes felvilágosítást az Allatforgalml Vállalat községi felvásárlói és kirendeltségei adnak. BÁCS-KISKUN MEGYEI ÁLLATFORG ALMI VÁLLALAT KECSKEMÉT, TELEFON: 29-05. 151 tlllllllllllMlllllllllllllUllllllllllttlIliniUllllllllllllllllllltlIllllllllllllllllllllllllllllltlIIIIIIIIIIIIIIIIIKIUIIIIIIIlilitl | Kislokásépitők figyelem! i ízn EZEZE CE ■zn , Lakását díjtalan tervezéssel, ked-, , vezményes áron biztosított anyaggal., ■ 5 százalékos árengedménnyel, gyors < ■ határidővel felépítik az alábbi kis- ■ 1 ipari termelőszövetkezetek: ■ 5? T*i & El Bajai Lakberendező, Alföldi u. 8. Telefon: 106. Bácsalmási Vegyes és Építő, Marx Károly u. 57. Telefon: 66. Bácsbokodi Vegyes és Építő, Sztálin u. 23. Telefon: 5. Császártóltési Vegyes és Építő, Bajcsy-Zs. u. 92. Telefon: 17. Csávolyi Vegyes és Építő, Sztálin út 29. Telefon: 4. Dunapataji Vegyes és Építő. Telefon: 19. Garai Vegyes és Építő, Vöröshadsereg u. 554. Telefon: 9. Jánoshalmi Vegyes és Építő, Dózsa Gy. u. 80. Telefon: 30. Kalocsai Asztalos és Építő, István u. 87. Telefon: 279. Katymári Vegyes és Építő, Sztálin u. 34. Telefon: 14. Kecskeméti Építő, Bocskai utca 12. Telefon: 24-34. Kiskőrösi Vegyes. Kossuth L. u. 23. Telefon: 100. Kiskunfélegyházi Építő, Szabadság tér 8. Telefon: 216. Kiskunhalasi Fa- és Építő, Szilády Á. u. 11. Telefon: 214. Kiskunmajsai Fa- és Építő, Fürst S. u. 5. Telefon: 43. Kunszentmiklósi Mezőgazdasági, Wesselényi u. 5. Telefon: 67. Lajosmizsei Fa- és Építő, Mizsei út 2. Telefon: 34. Solti Vegyes és Építő, Solt 802. Telefon: 5. Tompái Vegyes és Építő, Beloiannisz tér 39. Telefon: 14. 1 1 C Fenti szövetkezetek tatarozást, kar- I bantartást és mindennemű szerelő- ■

Next

/
Thumbnails
Contents