Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-24 / 47. szám

1961. február 84. péntek I Ö IK. ]E Or ]E 1K — Tizenhárom évig szolgál­tam nála. Ügy dolgoztam, mint egy állat, mégis kirúgott, ami­kor a nyirkos cselédlakásban tüdőbajt kaptam. Feleségem csak egy mázsa búzát kért Mil- kó Pétertől, hogy legyen mit ennünk, de a tekintetes úr az arcába röhögött: ö nem jóté­konysági intézet! — Kommenció! Tudják, hogy mi az? Tizenhat mázsa búza, négy mázsa kukorica, 40 pengő egy évre. Viszonzás: munka, munka, hidegben, sárban, hő­ségben, éjjel-nappal, mert nem fizethet rá Sumacher földesúr. Földbirtokán gazdálkodó veje, az országgyűlési képviselő úgy hajtott bennünket, mint a csor­dás az állatait. Szemében nem is voltunk más az igavonó bar­moknál. Idős Szabadi Sándor és Pa­latinszki Gyula szavai ezek, két emberé a sok közül Bács- borsódon, akiknek öröm helyett bánatot és nyomort hozott fia­talságuk ... Gyula bácsi mondja: — Tanítani kellene ezt is a mai fiatalokkal. Nem szívesen emlékszünk a múltra, de nem árt, ha ők is ismerik apáik, nagyapáik keserű fiatalságát. Csak így tudják teljes egészé­ben megbecsülni mai életüket. Szabadi Sándor feláll. — Tudják mit kérdeztek tő­lem a múltkor? Hogyan vagyok megelégedve ezzel a rendszer­rel? Én ezt válaszoltam: kár, hogy nem jött előbb — amikor még mi is fiatalok voltunk... Témát adtak az újságíró ke­zébe. így született meg tulaj­donképpen riportunk, amely a ma öregjeiről szól... Cselédből — munkacsapatvezető Palatinszki Gyula most mun­kacsapat-vezető. A bácsborsódi Üj Élet rábízta az öregek irá­nyítását. Jobb kezekbe nem is kerülhe­tett volna. Gondolt-e volna va­laha. hogy ő a Sumacher gazda­Palatinszki Gyula most munka­csapat-vezető... , ság cselédje, akitől szívtelenül elrabolták fiatal éveit, egyszer még vezető lehet? Nem. Ezt maga sem remélte Olyan különös minden. Belül mindig valami szorultság vesz rajta erőt, amikor' ott van a munkacsapatában, társai, a volt cselédek között Tűi van már a hatvanadikon, de nem látszik meg munkáján. Szorgalma becsületére válna a fiateMmaik is. 416 munkaegysé­ge van. Egy munkaegység ér­téke prémiummal együtt 33 fo­rint — Jól dolgoznak az idős ta­gok — mondják az irodán. — Munkájuk megkönnyítésére ala­kítottuk az idősek brigádját. Fogatosok, éjjeliőrök vannak közöttük. Bizonyításul kiragadunk az S0 éven felüliek közül néhány nevet: Vönösváczki András 463, Bleicher István 283, Nagysivó Pál 240 munkaegységet teljesí­tett A Bácsíbokodi Községi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága is segíteni akarta az időseiket ami­marha, 417 sertés, 177 juh van már a kezdeti 12 darabos összállatállománnyal szemben. S mindezeket elérni, a közöst irányítani szép eredménynek számít Bédics Lőrinc elküldött a Dugonics utcába, Varga Imré­hez. — Látogassák csak meg az öreget hatvanötödik évét ta­possa. de majd meglátják mi­íven fris<5en mozog. Békésen telnek idős napjaik. Mindkét fia belépett a közösbe. Egyik a Petőfibe, másaik a Rá­kócziba. Imre bácsi háztáji földjén főleg kukoricát termel. Most is három szerződéses disz­nót nevel. Nyugodt élet az öreg napokra Hatvanam vannak az időseb­bek közül a mélykúti Kossuth Termelőszövetkezetben, akik 260 forint öregségi járulékot kapnak.. A termelőszövetkezet igyekezett biztosítani fejadagju­kat és az egyholdas háztáji te­rületet. Mindezeken túl pedig a könnyebb munkát — Hogy élnek a szövetkeze* idősebb gazdái? — ezzel a kér­déssel indultunk itt is útra Ja- csa Terézia könyvelővel. Útközben találkoztunk Pász­tor Ignóccal, aki éppen az iro­dába készült. Hatvamnyoüoéves. Száz száza­lékos hadirokkant még 1915- ben sérült meg. Mielőtt a szö­vetkezetbe lépett 6 és fél hold földjét bérletben dolgozták. Az még csak hagyján, hogy nem egészen úgy művelték, ahogy kellene, hanem az is előfordult például 1953-ban és 1954-ben, kor törölte a 306 forintos köz- ségfejlesztési hozzájárulásukat öregember — nem vénember! Ezt a találó kifejezést Bács­almáson hallottuk a Lenin Ter­melőszövetkezetben, Maga az elnök mondta, aki bár túl van a hatvanon, olyan frissen, für­gén intézkedik, mintha mond­juk harminc éves lenne. Bédics Lőrinc még ma is a tetteik embere. Életéről regényt lelhetne írni. Itt született ebben a községben és a felszabadulás után még jó ideig tengette magát hat hold földjéből. Megélt belőle, de 6 is olyan ember, aki sohasem nyugszik, többet és jobbat akar. 1949-ban határozott. Maga kö­ré gyűjtötte ismerőseit és kész tervvel állt élő. így született meg 25 családdal a Lenin Ter­melőszövetkezet VottaV o'va­Varga Imréék otthonában. Bédics Lőrinc, az elnök. nők is annak idején, akik ki­nevették, de ő bebizonyította az elmúlt évek során, hogyan le­het kicsiből nagyot csinálni. A hatalmas tanyaközpontból messzire ellát az ember. Épü­letek mindenfelé: istálló istállót ér, kocsiszínek, hizlaldák és gó- rék sorakoznak. Tíz év óta épültek ezek. 238 család gazdálkodik jelenleg mintegy 1300 holdon. 102 szarvas­Még erősnek érzem magam Nem tévedett. Imre bácsi legnagyobb ámulatunkra éppen gombot varrt az egyik kabát­jára. Homlokára tolta feketeke­retes szemüvegét és nevetve mentegetőzött: — Nekem még Jobb a sze­mein, mint az asszonyé Igazi családi hangulat Az asszony kukoricát morzsol, a férj gombot varr, majd amint ezt befejezi, 6 is odatelepedik a kis székre a kukoricáskosár élé — Lóvri küldte magukat9 Szeretjük azt az embert. Jó el­nök, csak néha szigorú. De kel’ is a fegyelem egy ilyen gazda Ságban. Néha már csodálkozor rajta, hogy bírja idegekkel. — Ö viszont magán csodál­kozik. — Rajtam nem lehet csodál­kozni. Még erősnek érzem ma­gam. Nemrégen a nagyapák és nagyanyák napjára volt hivata­los. Először nem tudta, hogy miért hívják vasárnap délután a kultúrházba, mert őt régen esetleg csak a községházára in­vitálták — adóügybem Elment Mári nénit — a feleségét — otthon hagyta. Bár ne tette vol­na! Olyan édesen szavaltak a gyerekek, hogy még a könny is kicsordult a szeméből, hát még, amikor a nevét hallotta szólí­taná. Két idős társával, Habina Antallal és Preszkán Mátéval ’együtt megjutalmazták őt is, mint a szövetkezet legjobb idős dolgozóit. A volt 15 holdas gazda, aki egy éve lépett a termelőszövet­kezetbe, elégedetten hümmöget: — Jól esik, hogy megbecsül­nek bennünket is, pedig mi öregek bizony eléggé féltünk a szövetkezettől. hogy két évig nem fizettek semmit a bérlet után. Ignác bácsi ekkor gyermekeire szo­— Aust nyugodt vagyok —, mondja Pásztor Ignác. rult, azok tartották. — Most nyugodt vagyok. Meg­kapom a 260 forintot havonta, háztáji is Jó helyen jutott Meg­terem azon minden. Kukoricát, krumplit és babot termeltem. Egy holdon lett 40 mázsa kuko­ricám, 24 zsák krumplim és köztesként 80 kiló babom. A szövetkezet a szántás mellett még a termény behordását is biztosította. Emellett, amikor ereje enged­te, könnyebb munkát végzett a közösben. Néha éjjeli őr vett, aztán cukorrépát egyengetett, mint a többi idősebb tag. Azt mondja, hogy szívese® lenne fiatal és mindig a mun­ka brigád élén járna. De hát az id5 múlik... — Méghozzá gyorsan — tes­sékel szépen {berendezett laká­sába az 57 éves Miskolci Ureé- né. Felette is eftrobantak az évefc Először azt vette észre, hogy lányából asszony lett, most pe­dig már azon csodálkozik, hogy unokája, Margit, eladósorba ju­tott. Van már komoly udvarló­ja, sőt keresetéből most vették meg 10 ezer forintért a szoba­bútort. Az unoka a Kossuthban dolgozik, a vő. Nehéz István pedig növénytermesztési br»- gádvezető. — Elégedettek vagyunk — így mondja a nagymama — ezt csak akkor látná igazán, ha ott lenne köztük a brigádban. Van­nak ott idősek és fiatalok egy­aránt és a viccelődés köziben észre sem vesszük, úgy rohannak a napok. Szép, szép a pacsirta éneke, de hallaná csak egyszer a miénket! No, azért szépség­ben nem szárnyaljűk túl, de vidámságban igen. Különösen a* Annus, Kristóf Sándoméérti a csínytevést. Kevés ember vau* akit ő ne tudna megnevetteted. A tanácselnök is, ha kijön a határba, mindjárt az* kérdőd, itt van-e az Annus? — Megszoktuk ml a mankói még fiatal korunkban és talán nem tudnánk tétlenül így vidáman pedig sokkal köny- nyebb. 160 munkaegységem gyűlt össze az elmúlt évben. Sokáig szeretnék még Járni a szövetkezet asszonyaival dol­gozni, legalább addig, hogy ölembe vegyem a dédunoká­mat... • öregek? Az évek elszalad­tak fölöttük, mint azok a fel­hők, amelyeket kerget a szél. Észre sem vették, hogy az esz­tendők egyre több súlyt raktak vállaikra, hogy a hajuk sein fekete többé... Fiatalságuk, a gyakori ntnes­telenség, az uraságok paran­csoló hangja korán megtörte őket, barázdákat szántott ar­caikon. Ezek a ráncok már nem tudnak kisimulni, de belül megnyugodtak a felzaklatott szívek. Nehezebben megy már nekik a munka, de még mindig ott vannak és segítenek, ahol kell. Becsüljük hát meg minden­hol őket és biztosítsunk boldog életet apáink, nagyapáink öreg napjaira... Márkus János és Pásztor Zoltán riportja özvegy Miskolczi Imréué, lánya éa unokája.

Next

/
Thumbnails
Contents