Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-22 / 45. szám

I i. oldal 1961. február 22, szerda RÉVBE nyitott az elnök szobájába, Lát­ta, hogy nagy térkép fekszik előttük, s rajzolgatnak rajta. Persze a Maris nem tudta, hogy mire szolgál az, de én tudom. Majd meglátjátok, hogy néhány nap múlva olyan lesz ez a köz­ség, mint a hangyaboly. Jönnék az agitálok, aztán majd mesé­lik, hogy ilyen jó a szövetke­zet, meg olyan jó a szövetkezet. Erre elkészülhettek. A térképet arra csinálják, hogy előre meg­mondják: ki, hova, melyikbe lépjen. Mikor gondterhelten rá- zogatta a fejét. Mintha már azon gyötrődne, vajon mit mond, ha majd szembe találkozik az­zal a népnevelővel, aki máris személytelenül rászegzi a sze­mét. H orváth Sándor és sógora szótlanul összenéztek, mert hát mit is lehet erre mondani. Bár készültek rá, de alig hitték, hogy a szövetkezet­be lépés már a küszöbükre ér­kezett és kopogtat az ajtón. Nem is mondtak mást, csak amennyit a vak is szokott: majd meglátjuk. Azzal koccintottak, egyhajtókára megitták a nagy- fröccsöt és kezetfogva búcsúz­tak. így volt tegnap, de vajon ho­gyan lesz máma — morfondíroz magában Horváth, mire lépte­ket hall a hóz előtt, aztán nyí­lik a kapu. A kutya csak egyet vakkantott, mert hiszen a veje jött haza, aki a lányával együtt a háznál lakik. — Hát, te fiam itthon hagy­tad a kaptafádat — mondta él- celődve. Mert, hogy cipész a veje a helyi ktsz-ben. — Nem azért jöttem apám ... És már mondja is, hogy a szö­vetkezetben reggel röpgyűlés volt. Az ügyvezető ismertette, hogy miről volt szó az előző napi tanácsülésen és az esti párttaggyűlésen. — Na, mondjad már — sür­geti Horváth a vejét, mert hogy egy kicsit lassan beszél, mintha meg akarná kímélni apósát attól, hogy nyomban a lényegre térjen. Bozső János rajza. tatja, hogy csak hivatalos • ügyekben kilincsel, tulajdon­képpen amolyan jó értelembe véve szimatolgat, mert hát ő is érdekelt egy s más dologban. • Mikor odatelepszik melléjük, rákönyököl az asztalra és már mondja is, hogy „mit fizettek, ha valami újdonsággal szolgá­lok”. A z ősztájt szokásos újdon­ság csak egy valami le­het, így hát Horváth és sógora tudták, hogy miről leszen szó. de azt is tudták, hogy M " Sándornak, hogy gyorsa oldódjon a nyelve, dukái a nagyfröccs. Mikor el ;s mondta folyéko­nyan, amit hallott. — Valami térképet készíte­nek az elnök szobájában. Én ugyan nem láttam, de a Tejes Mariska mondja, hogy őster­melői igazolványért ment a ta­nácsházára és észrevétlenül be­— Hát a szövetkezetről volt szó és azt mondta az elnök, hogy aki ktsz-tag és földje, szőlője van, ott az volna a he­lyes, ha belépne a családtag, illetve a feleség. Szóval apám ebből magára annyi tartozik, hogy itt is beindul az agitálás... Horváth Sándor szétvetett lá­bakkal állt a szoba közepén, mint valami szobor. Homlokán a ráncok hirtelen összejött so­kaságából, szeme tompa fényé­ből és az arc sápadt színéből látszott, hogy vívódik és vala­mi elhatározásra akar jutni. A halánték körüli izmok sebesen vibráltak és a szájából lefutó két, hirtelen elmélyült vonásból valami csökönyösség árulkodott. Ki is robbant belőle: __ Ide jöhetnek, engem ugyan ~ ■ nem találnak. Majd, anyád itthon lesz, aztán mond, amit akar, én nem bánom. A föld az éri nevemen van. csak ZN én írhatok alá. A veje meg sem próbálkozott vitatkozni, hiába is lett volna minden szó, s egyébként is Horváth Sándor, a család feje, nem tűrt bele­szólást dolgaiba. Ideges nyugtalanságában nem tudott otthon maradni. Nyaká­ba vette a községet és baran­golt. Ha ráköszöntek, alig fo­gadta. A rozzant kerítések alól feléje rohanó kutyák ugatására éppen hogy odapislantott. Mér­hetetlen tanácstalanság kerítette hatalmába. Nem a jövőtől félt, hiszen eddig is a két keze mun­kájából élt. Mi mást tehetett volna öt hold föld és másfél hold szőlő mellett. Bár sokat hallott a szövetkezetről — hi­szen három is van belőlük a fa­Ebből lesz az épület luban —. sohasem tudta elkép­zelni, hogy neki majd egy ha­sonszőrű parasztból lett elnök dirigál. Nem félt a jövőjétől, mert büszkén azt tartotta: ki tud Horváth Sándornak újat mondani a gazdálkodásban. A búzája úgy fizetett, hogy a cséplési lapnak a csudájára jártak. A kukoricának mindig fészket csinált és annyi ter­mett, hogy két éve a kis górét meg kellett toldani. A szőlőt sohasem csapolta, de a gondos munka mindig megtöltötte a hordókat. Nehezen fért a fejé­be, hogy valaki neki azt mond­ja: a Tatár dűlőben kukoricát kapálsz, télen ganét hordassz, vagy a Homok-dűlőn metszed a szőlőt. Ahogy így morfondírozott “ magában egyre beljebb jutott a község szívéhez, s lát­ja, hogy a nagy földművesszö­vetkezeti bolt előtt sokan áll­nak. Odamenve bizonyos volt benne, hogy azt a térképet pil­lantotta meg, amelyről a Tejes Mari révén Mikor Sándor szólt tegnap. Hát persze, hogy a sze­mét az a rész húzta, ahol a földje, szőlője van. A térkép szerint az Üj Élet Termelőszö­vetkezetbe kerülne. Már rohant volna haza, hogy elmondja a feleségének, hova esik a földje, Az ordast Úttörő Termelőszövetkezetben az elmúlt hetek­ben kezdtek a fakitermeléshez. A zádorl erdőrészbol több mint 50 köbméter fát vágtak ki a termelőszövetkezeti gazdák. Ezt felhasználják a 30 férőhelyes sertésfiaztató és a 200 férőhelyes süldőnevelő építéséhez. A* építkezéseket rövidesen megkezdik. ' (Márkus János felvétele) v fOOOOOOOOOpOOOOOOOO Irodalmi est Helvécián A napokban színvonalas iro­dalmi est keretében mutatkozott bel a Helvéciái Állami Gazda­ság dolgozóinak a Kecskeméti Katona József Társaság íróinak és költőinek egy csoportja. Tóth László, a Katona József Társa­Hiteles bírálat Február 22-én mértékadó kri­tikusok előtt fogják bemutatni a „Csataterv rabláshoz” című filmet. A film a valóban meg­történt 1 millió 200 ezer dollá­ros Walpole-i bankrablás tör­ténetét dolgozza fel. Az előzetes bemutatót a wal- polei fegyházban rendezik, ahol a bankrablást elkövető banda nyolc tagja tölti életfogytiglani büntetését. sdg elnöke bevezetőjében Mó­ricz Zsigmondról emlékezett meg, majd felolvasta a Hét kraj­cár című elbeszélést. Ezután Nagy Istók István saját, Major Pál, a Kecskeméti Katona Jó­zsef Színház művésze, Bieliczky Sándor és Háló Ferenc Ferenc verseit adta elő. Dobók Lajos színművész Petőfi, Arany és Tóth Árpád verselnek tolmá­csolásával aratott nagy sikert A mai paraszti élet átformálódásá­ról irt novelláikat a szerzők: Gémes Gábor és Varga Mihály olvasta fel. Dulity Tibor, az áUami gaz­daság kultúrigazgató ja a közön* Ség nevében köszönetét fejezte ki a Kecskeméti Katona József Társaság tagjainak és a megje­lent színművészeknek. de, annyian kerültek mögéje, hogy alig tudott kiszabadulni a vastag embergyűrűből. A delet már elkongatták, amikor hazaért. A harang érc­hullámai ott vergődtek erőtle­nül a falu szélének vibráló le­vegőjében. Amint hazaérve be­nyitja a konyhaajtót, kis uno­kája, a másodikos Ágnes top­pant eléje. Horváth azért sze­rette nagyon Ágnest, mert csak egyetlen lánya volt, s mivel az megnőtt, férjhezment — arra gondolt —, milyen jó, hogy van folytatás. És hát, ami igaz, az igaz: őszülő fejjel másképpen szereti az ember a gyereket. A kis Ágnes alighogy köszönt, szöghajú fejét és érdeklődő szemeit Horváth felé fordítva máris kérdezett. — Nagyapa, te mi vagy? — Hogy-hogy mi vagyok kis­lányom? — Szövetkezeti vagy egyéni..: Mert máma a tanító néni meg­kérdezte és én nem tudtam vá­laszolni, mert te ilyet még so­hasem meséltél nekem. Horváth elmosolyogta magát. Még nem volt olyan jégpáncél rajta, amelyet ennek a kis­lánynak egyetlen szava meg nem olvasztott volna. Megeny­hült Horváth a gyerekszóra és ölébe vonva mondta: — A te nagyapád még egyéni gazda, úgyis mondják, hogy „maszek”, de nem biztos, hogy sokáig ... Érted? — — Értem, nagypapa. De miárt nem leszel sokáig? — Hát azért kislányom, mert alakul a szövetkezet és én nem tudom... — De nekem tudnom kell nagypapa, mert holnap felelni kell a tanító néninek. Uorváth nem folytatta to- vább a beszéd sorát. Megsimogatta a gyerek fejét, — hoppá — leemelte a térdéről, s szokása szerint tenyerével a bugyi iára suhintott és annyit mondott: — Vári holnap reggelig. Mi­ment. S amint as ablakén ki­tekint, látja, hogy idegenek vannak az utcában. No, — gondolja magában — ezek bi­zonyosan az agitálók. Hirtelen nagy erővel újra eszébe tört az imént már feltett kérdés: mi lenne, ha öt nem agitálnák, ha­nem aláírna a tanácsházán. S azzal már nyitotta a szekrényt, kiakasztotta a fekete ruhát és már öltözött is. Aztán kisietett a szobából, ajtót, kaput, min­dent nyitva hagyott maga után. A felesége csak hümmögött: mi lelte ezt az embert A tanácsházán nincsenek so­kan, könnyen be lehet jutni as elnökhöz. Baglyas József a ta­nácselnök ugyancsak meglepő­dött Horváth Sándor érkeztén. Egyfalubeüiek, régóta ismerik egymást mégis szokatlan dolog volt ez a délutáni ünneplőbe öltözött látogatás. Meg is kér­dezte tőle: talán lakodalomba mégy Sándor? — Lakodalomba majd csak jövőre, hiszen tudod, hogy as unokahúg — a Julka Kiiratko­zott a Menyhárt Péterrel. ___ Tudom, én adom össze * őket. j; De ha lagzá- ba nem, akkor hová tartasz ilyen kifcenjve-fewve? — A szövetkezetbe! — A szövetkezetbe?... Aztán melyikbe? — Az Űj Életbe, oda esik a föld... Alá lehet-e írni...? Az aláírás után Baglyas ke­zetfogott Horváthtal, aki aztán olyan könnyen lépkedett haza­felé, mint aki az élet egy nehéz terhét rakta le. A felesége már a kapuban várta és ugyancsak faggatta, hogy merre járt. Hor­váth megfelelt tüstént: „A ta­nácsházán ... Aláírtam ...!” A kis Ágnes odaszaladt és átölelte a nagyapja pantallóját. Az meg leszól neki: — Hát akkor kislányom hol­nap mondd meg a tanító néni­nek, hogy a nagyapád szövet­kezeti paraszt. Weither Dániel ! előtt az Iskoláiba mégy, nagyapa megmondja, hogy egyéni, vagy szövetkezeti-e... A kislány gondtalanul kisza­ladt az udvarra, de Horváth gondjai csak tomyosodtak. Ám, mintha valami rendeződne fe­jében valahogy úgy, ahogyan a sínek a váltókon át egyetlenbe futnak, vagy ahogyan a kusza gyapjútömegből megsodródik az egyágú fonál. Valahogy úgy érezte magát, mint amikor las­san felhúzzák a rolót és a fény fokozatosan tör a szobába. K ülönös érzések és szán­dékok támadtak benne. Vajon, mi történne, ha nem vár­ná meg az agitálókat és maga mondaná, hogy aláír az Új Élet­nek. Aztán gyorsan elhessegette magától ezeket a hívatlan gon­dolatokat. De azt is észrevette, hogy nem tud szabadulni ben­sője szófián parancsától. Az udvarra tekintő konyhához lé­pett. A délutáni szürkeség már jócskán belemarkolt a nappal fényébe. Szemét az ragadta meg, hogy a kis Ágnes mosoly- lyal az arcán és a lekváros ke­nyér nyomaival a szája körül, vékony cémahangjával hogyan zsongja teli az udvart Vala­hogyan az életet továbbító jö­vőt látta benne. És eléje villant a kép, amint a gyerek a tanító­nénije előtt áll a még mindig eldöntetlen válasszal, hogy mi­lyen paraszt is az ő nagyapja. És megint rászakadt a gon- ^ dolat. Mi történne, ha aláírna... és ha aláírna, mi lenne vele a szövetkezetben? igaz. mindenhez ért de csak egyféle munkát végezni nem jó. A mezőgazdaságot úgy kép­zelte, mint a zenélési tudó- : mányt. Ahogyan a hegedülni tudó nemcsak a vígat, hanem a szomorút, nemcsak a tangót, hanem a keringőt is játssza, úgy a paraszt nemcsak szántani, ha­nem kapálni is szeret, nemcsak metszeni, hanem szüretelni is. Aztán a konyhából a szobába K éső ősz van. A falevelek megfáradtán csüngtek az ágakon és rozsdás-búskomoran jelezték közeli enyészetüket. A földek is megdermedtek a hű­vös éjszaka tapintására. Mint­ha egy kicsit megborzongott volna az egész határ. S talán a nyarat nehezen felejtő mély sóhajtás nyomán húzódott meg a hajlatokban a köd egy-egy fehér foszlánya. Az őszi vetés néhány naposán ott pislákol már a rögök között, mint vala­mi szívből fakadt ígéret és kü­lönös átmenet a következő nyárba. Az emberek ilyenkor későbben kelnek. Hogy elhesse­gessék a reggel hűvösét, ildo­mosnak tartják megbugyboré- koltatni a pálinkás üveget. Hor­váth Sándor egyenesen meg van győződve arról, hogy októ­ber után pálinkahörpintés nél­kül nem lehet a mosdáshoz kez­deni. A reggelek ugyancsak egyfor­mák, de napközben mindig tör­ténik valami olyan, ami elüt az előzőtől. Mi is volt tegnap? Daráltatott Horváth, mert sza­lonnát kell most már vastagí- tani a disznószőr alá. Ha az embert nem hajtja a dolog, akkor a daráltatás éppen egy nap. Kocsikérés a sógortól, be­állni a sorba, elintézni a cédu­lákat, aztán hazafelé betérni a kocsmába és egy fröccs mellett elbeszélgetni a világ soráról. Ez egy napot tesz ki. S mosta­nában különösen így van ez. A parasztemberek sokat beszélget­nek és akármeddig folyik a szó utcasarkon, asztal mellett, vagy a szekéren rázódva, soha­sem érnek a végére. Tegnap is így volt. Horváth Sándor a sógorával üldögélt egy asztal mellett, míg­nem odavetődött hozzájuk Mi­kor Sándor, aki azonkívül, hogy kevés földje, szőlője van és azt jól megmunkálja, tagja a ta­nácsnak is és úgy ismerik a fa­luban, hogy olyan minden lé­ben kanál ember. Hetipiacos napokon végig rója a tanács­háza folyosóit és bár úgy mu-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents