Petőfi Népe, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-06 / 5. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! PART BACS - KISKUN MEGYE?! LAPJA kvl Évfolyam, 5. szám Ara 60 fillér Közepes helyett kitűnő bizonyítványt! Lehetőség van a baromfi- és a tojáslelvásárlás megjavítására A kecskeméti, a dunaveesed és a kiskunfélegyházi járásból több minit száz földművesszövet- kezeti dolgozó érkezett szerdán Kecskemétre. A , felvásárlókat és a szövetkezeti nőbizottságok elnökeit a Szövetkezetek Bács megyei Értékesítő Központja és a Kecskeméti Baromfifeldol­gozó Vállalat hívta közös ta­nácskozásra. A jelenlevők Fe- rencz Ernő, a MÉK osztályve­zetőjének beszámolója alapján értékelték a baromfi és tojás­felvásárlás 1960. évi eredmé­nyeit, és megbeszélték az 1961. évi feladatokat. Ferencz elvtárs több olyan tapasztalatot ismertetett melye­ket tanulságként nem árt rész­letezni. Bár az említett három járás szövetkezeted viszonylag jobb eredményt értek ed a me­gyei átlagfelvásárlásnál, ennek ellenére jelentős mennyiségű tojással s a tervezetthez ké­pest több mint 7 százalék ba­romfival maradtak adósak. A beszámoló rámutatott a lemara­dás főbb okaira is. Összehasonlítva az egyes köz­ségek elért eredményeit, a szá­mokból kitűnik, hogy ugyanazon adottságok mel­lett nem éltek egyformán a földmuvesszövetkezetek és a felvásárlók a lehetősé­gekkel. Kiskunmajsa szép eredményt ért el, Szánk község viszont adós maradt Több ilyen pár­huzamba állítást is sorolhat­nánk. A beszámoló emlékez­tetett a felszabadulási verseny- mozgalom megnyilvánulásaira. Egyik hétről a másikra félszök- kent a szerződésikötések száma. Az fmsz-nőbizottságok se­gítségével a felvásárlási tervnek mintegy 75 százalé­kát kötötték le szerződé­sekkel. Ez a siker azonban kicsit el- bizakodottá, kényelmessé tette a felvásárlókat. A szerződések realizálása így nem a legked­vezőbb. Jelenleg is sok szerző­dött áru van még kint a ter­melőknél. Hátráltatta a felvásárlási ter­vek teljesítését, hogy nem folyt következetes hare a feketézők ellen, akik a megszerzett őstermelői igazolványokat sorozatosan üzérkedésre használták feL A munka eme hiányosságára utal az is, hogy a tollfelvásárlás ugyancsak feszített tervét az el múlt évben jelentősen túltelje­sítettük. Ennek alapja, a nagy- mennyiségű liba, kacsa, azon­ban a feketézés során -kiván­dorolt- a megyéből. Helyenként pedig a községi, szövetkezeti vezetők értetlensége is gátló tervek időben történő teljesí­tését igényli szövetkezeteinktől. Jelentős segítséget ad ehhez kormányunknak az a rendelete, mély szerint a libára és tojásra szerződő termelőket hivatalos áron takarmánnyal látják el. Várja az árut a termelőktől a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat, ahol a folyamatos munka feltétele a felvásárlási ter­vek teljesítése. Képünkön: Való Mária KISZ-tag a libákkal megrakott elölni tő bon. akadályként jelentkezett. Az objektív tényezők mellett, ezek magyarázzák a baromfi- és to- jásfei vásárlók 1960. évi köze­pes bizonyítványát Az elmúlt év tapasztalatai egyben azokat a tennivalókat is meghatározzák, melyeik biz­tosítják, hogy a szövetkezeti felvásárlás az idén ne marad­jon adós a népgazdaságnak. A tervteljesítésnek az a biztos árualapja —> állapították meg a vitában — amit a termelők­kel szerződésben lekötöttünk. Ezért már mo6t hozzá kell kez­deni a szerződéskötésekhez, A cél itt az, hogy az idei évre előirányzott baromfi- és tojásfelvásárlás mennyi­ségének 90—95 százalékát szerződéskötés útján bizto­sítsuk. ✓ Ebben a munkában jelentős se­gítséglet nyújtanak a szövetke­zeti nőbizottságok és a közsé­gi nőtanácsok mindenekelőtt a baromfitenyésztés jövedelmező­ségének propagálásával, a ház- jáji gazdaságok kisállattenyész­tésének fellendítésével Az or­szág hús- és tojásellátásának folyamatos biztosítása, a leg­főbb feladatként a felvásárlási (lii qqáríáxte.ehtinL6qia 80 helyett 130 porszívógép egy műszakban Megyénk egyik leggyorsab­ban fejlődő üzeme a Bajai Vil­lamosipari Gyár. Több esetben írtunk már arról, hogy a veze­tők és a műszaki gárda ered­ményesen keresi az olcsóbb ter­melés, a termelékenység emelé­sének lehetőségeit. Az új esz­tendő első napjaiban újabb Jó hírt közölhetünk ezzel kapcso­latban. Az elmúlt év utolsó negyedé­ben fejlettebb gyártástechnoló­gia kidolgozásához kezdett a műszaki osztály. Hogy a keres­kedelem egyre növekvő igényét kielégítsék, megszervezték a porszívógépek szalagon való szerelését. Az új módszerrel de­cember utolsó napjaiban megin­dult a próbagyártás. Jelenleg már zökkenőmentesen folyik a termelés s a napi jelentések egyre szebb eredményekről szá­molnak be. Alig egy hónapja még csak 80 darab porszívó volt egy műszak átlagtermelése. Ma viszont már 130 darab hagy­ja el a szalagot ugyanazzal a létszámmal. A dolgozók begya­korlottságával várható, hogy a munka termelékenysége éppen a kétszeresére emelkedik» Továbbá az a határozat, hogy a tervek teljesítéséért kollek­tív felelősség terheli a községi vezetőket is. A segítség és a le­hetőség tehát adva van — fog­lalták össze az értekezlet ta­nulságát —, rajtunk áll, hogy együttes erővel mi válik belőle valóra. — sg — Izsákon és Tiszakécskén kihelyezett osztályokkal működik a Kecskeméti Mezőgazdasági Technikum Termelőszövetkezetekben is lehetővé teszik a technikumi tanítást Amikor az elmúlt évben a mezőgazdaság szocialista át- szerveződése meggyorsult, egy­szeriben érezhetővé vált, hogy hiány van képzett mezőgazda- sági szakemberekben. A Kecs­keméti Mezőgazdasági Techni­kum 1960 januárjában megin­dította levelező tagozatát, mely­re hatvannégyen jelentkeztek. Ezekben a napokban még na­gyobb arányú érdeklődést ta­núsít megyénk parasztsága a termelőszövetkezeti mozgalom iránt, mint tavaly. Ezt tekin­tetbe véve, a becslések alap­ján, a mezőgazdaság szocialista átalakításának befejezése után országos viszonylatban 32 ezer mezőgazdasági technikumot és 10 ezer kertészeti technikumot végzett szakemberre lesz szük­ség. A megyei pártbizottság ezért a szakemberképzés meg­könnyítése és bővítése érdeké­ben kérte a Kecskeméti Mező- gazdasági Technikumot: létesít­sen megyénk több helységében úgynevezett kihelyezett osztá­lyokat. A kihelyezett osztályok elő­nye abban rejlik, hogy a ta­nulókkal hetenként két alka­lommal szaktanárok foglalkoz­nak azokban a városokban vagy községekben, ahol a levelező tagozat hallgatóinak száma el­éri a 30 főt. A Kecskeméti Me­zőgazdasági Technikum a me­gyei pártbizottság javaslatára a Földművelésügyi Minisztéri­um szakoktatási és kísérleti fő- igazgatóságához fordult, amely engedélyt adott kihelyezett osz­tályok szervezésére. Megyénk több részén meg­indult a szervezés és elég nagy érdeklődés mutatkozott, a fel­tételeket határidőre azonban csak Izsákon és Tiszakécskén tudták, megteremteni. Arámiink a mezőgazda­sági szakemberképzésben nagy reményeket fűz a kihelyezett, osztályokhoz, a jövőben azon­ban kizárólag ott engedélyezi szervezésüket, ahol az egyéves előkészítő tanfolyamokra is ele­gendő jelentkező lesz. E tan­folyamok révén mód nyílik arra is, hogy az általános iskolai ta­nulmányaikat be nem fejezett jelentkezők a felvételi vizsga idejére megszerezzék a nyolca­dik osztály elvégzéséről szóld bizonyítványt. Ugyanakkor aa érettségizettek a különbözeti le­tétele után a második évfo­lyamra iratkozhatnak be. Ä most vizsgázott 64 tagú elsS évfolyam például 38 érettségi­vel rendelkező különbözeti vizs­gát tett hallgatóval gyarapodik, Igen nagy jelentősége var» annak a rendelkezésnek, mely szerint ha egy tsz vagy állami gazdaság olyan 25—30 főt tud szervezni, aki az egyéves elő­készítő tanfolyamot elvégezte, lehetővé válik, helyszínen kihe­lyezett osztály létesítése. Tavaly: 60 milliós forgalom Idén: még gazdagabb gépválassték a MEZŐ SZŐ V kecskeméti telepén A Mezőgazdasági Eszközöket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat kecskeméti telephelye lassan egy gépekből álló városnegyeddé bő­vül. A nagyüzemi gazdálkodás térhódításával, a szaporodó és erősödő tsz-ek egyre jobban gé­pesítik gazdaságaikat. A telepen van miben válogat­ni. A múlt évben 60 millió fo­rint értékű gépet, munkaesz­közt adtak el — Szomor Gyula vezető tanúsítása szerint. Igen nagy volt például az érdeklődés az öntözőgépek iránt; több minit négyezer holdra elegendő be­rendezés talált gazdára a ter­melőszövetkezetekben. Megvet­tek több mint 400 darab pót­kocsit, sok kultivátort, hidrau­likus szőlőprést és igen sok, 14, illetve 16 kalapácsos darálót. A jövő évi tervet a jelentke­ző igényelt alapján állította ösz- sze a MEZÖSZÖV. Az öntözés kiterjesztése il­letve modernebb gépekkel való ellátása továbbra Is egyik legfontosabb feladat megyénkben. A vállalat közel 200 darab, 400- tól 2500 literig terjedő kapaci­tású szivattyút tart raktáron és 70 ezer m gyorskapcsoló .csövet biztosít. Ebből 25 ezer méter a megkedvelt PVC-cső, amely tartósságra vetekszik a régi anyagú csővel, de sokkal köny- nyebben hordozható. Ezek kö­zött a szivattyúk között lesznék kardánmeghajtású és villany­árammal működőek egyaránt.^ A homokon működő közös gazdaságok a különféle szőlő­művelő gépek iránt érdeklőd­nek. Tavaly a vállalat 30 darab fogatos-motoros, úgynevezett Ti­sza permetezőgépet adott el. Az idén a már több bemu­tatón sikeresen szerepelt sorközi motoros permete­zőkből 200 darabot gyárta­nak; ezeknek a gépeknek nagy elő­nyük, hogy régi telepítésű sző­lőkben is kitűnően használha­tók. Az igen kedvelt Rapidtox II. és III. típusú permetezőkből és magasnyomású gyümölcsfa- permetezőkből is megfelelő kész­letről gondoskodott a vállalat. A kertészkedő szövetkezetek­re gondolva, a MEZÖSZÖV a Kiskunhalasi Faipari Vállalattal 10 ezer darab melegágy! ab­lakkeret készítésében állapodott meg, — habár ez a cikk nem tartozik a profiljába. Négyezer darab ke­retet máris elszállítottak a kö­zös gazdaságok, a többi február végéig készül el. (A tanácsok mezőgazdasági osztályain a sor, hogy ezekhez a keretekhez az üveget megfelelően és időben biztosítsák.) Az idén először fog­lalkozik a vállalat baromfine­veléshez szükséges cikkek áru­sításával: korlátlan mértékben vásá­rolhatnak itt a tsz-ek ön­etetőket és itatókat, tojás­mérleget, sőt szállító dobo­zokat is. Lesz az idén választék a tej­ipari gépekből: önitató csészék­ből, szeparátorokból, hűtőkből* tejvizsgáló eszközökből stb. — Ugyancsak az idén először több mint egymillió forint értékű mezőgazdasági műszert is hozat a MEZÖSZÖV: talaj hőmérőt, fú- ratmérőt stb. Tavaly még komoly hiány volt a különböző mérlegekből. Az idén máris 150 darab mérleg áll raktáron s még 200-at rendelt a vállalat, — van közöttük 10 tonnás mér«; leg is. A múlt évben nem tud­tak kielégíteni minden igényli üzemanyagszállító hordókból, — most eezr darabot raktároznak be. Hasztalan keresték tavaly a tsz-ek a nagyméretű füllesztő- edónyeket — most ezekből i* több mint ezer darab áll ren­delkezésükre. Most folyik a tsz-ekben a ter­melési tervek összeállítása. He­lyes, ha már most figyelembe veszik, hogy a MEZÖSZÖV gaz­dag készletéből milyen gépekre van szükségük és igényeikkel mielőbb jedenükezaidk* 1961. JANUAR 6. PÉNTEfÖ

Next

/
Thumbnails
Contents