Petőfi Népe, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-05 / 4. szám

1961. Január 5, csütörtök" S. oldal ^/tlozqfí Jéni/ek at áUontáiM. A szerelvény összeállítása közben Harsány kiáltások törik meg az időnként beá’ló átme­neti csendet a kecskeméti vas­útállomáson. A határozott sza­vak, s a mozgó fényjelzések következtében a tolató moz­dony előre húz az átjáróig, bogy egy gyors nekirugaszko­dás után megálljon. Ilyenkor egy, vagy két áruval telt te­herkocsi az ötös, hatos, más­kor a hetes vágányra, a kijelölt helyére gördü1. r ^ MKSß 'J"l j? iw&y. g' Fpl ■ i ——1 1 ftglj Szabó István a kocsikiakasztó dorong segítségével gyorsítja a szerelvény összeállítását. Fekete István tolatásvezető és két társa Mészáros József és Nagy György a 9 óra 17 perckor Kecskemétről induló 751-es gyorsteher-szerelvény ko­csijait sorolják be a késő esti órákban. Még másfél óra van ’ az indulásig, s csak félig kész a szerelvény. Ilyenkor kétszere­sen drága minden perc. — Nyolcról a hatra, a fal mellé — kiáltja Farkas István. Mészáros József kocsiakasztó, ahogy itt mondják, a brigád­herkocsit mozgatnak meg, illet­ve sorolnak be. — Ez a legveszélyesebb mun­ka vasútnál — mondja Lőrincz Antal állomásfőnök. — Különösen nehéz s köd­ben. Hallótávolságra sem látja a masiniszta a fényjelzést. Ilyenkor nehéz kiszámítani mi­lyen erővel lökje a mozdony a kocsit — egészíti ki az előb­bit a brigádvezető, majd újabb utasítást ad ... — Ha nem vigyáz az ember, hamar elvesztheti kezét, lábát, vagy az életét, — szól ismét az állomásfőnök. Kétségtelen, nem mindenki vállalkozik erre a nehéz, sok figyelmet és nagy fegyelmet kí­vánó munkára, ahol ha fúj, ha esik, ha süt, ha sötét van, ha hordja a havat, akkor is be kell bújni a kocsik közé. — Nekünk ez természetes, megszoktuk már — veti közbe a szót Mészáros József, majd tolatásvezetőjéhez fordulva megkérdi: — Mit hoz a tiszai? — Egy várpalotait — hang­zik a rövid válasz. Eddigre letelt a várakozá­si idő is. Közben a forgalmi irodából megkapták az újabb parancsot A kiváló dolgozó jelvénnyel kitüntetett tolatás- vezető harsány hangon ezt mondja: a kilencről bejár a nyolcasra, a nyolcasról lökünk a tízesre, üres géppel elme­gyünk a 798-assal érkezett elegyért, kihúzzuk, besoroljuk. A brigádtagok megismétlik sza­vait, majd Nagy György fel­pattan a mozdony végére, s az induláshoz megadja a jelt. S ez így folyt reggelig, szil­veszter éjszakáján is. Venesz—Pásztor Terven felül Képünkön Tomáskovits Gyula és Czinege József újvonalú foteleket kárpitoznak. A Kecskeméti Faipari Válla­lat dolgozói becsülettel teljesí­tették felajánlásukat Terven Tizenegy traktort javítunk ki a tsz-eknek — Jelszó: mindenért felel mindenki — Többet szeretnék teljesíteni ebben az évben — Ki mi! vár az új évtől gépállomásainkra Mészáros József jelzést ad a tolatómozdony vezetőjének. vezető első embere megismétli az utasítást, miközben jelt ad a mozdonyvezetőnek a tolatás­ra. Mozgásba lendül a vasutas­lámpa, az est csendjébe hasít a harsány sípszó, prüszköl a mozdony, megrántja a szerel­vényt, s a kocsik percek alatt a megadott helyre gördülnek. Közben egy szemé'yvonat érkezik a pályaudvarra. Ceg­léd felől is várnak egy vonatot. A vonat érkezéséig fennálló szabad időt használom fel egy kis beszélgetésre. Msgtudom, hogy a tolatásvezető öt éve, az első ember húsz, Nagy György pedig két éve dolgozik a vas­útnál. A szocialista brigád cí­mért küzdenek. Teljesítmé­nyük 102—103 százalék közöl' váltakozik. Egy éjszaka 500 te­Elkezdtük az új évet. Egy év lapjai leperegtek újra a nap­tárról és már 1961-et írunk. Az új évek természetesen mindig új terveket, vágyakat hoznak. Nézzük csak gépállomásainkon mit várnak ettől az esztendő­től... Szikora Jenő, a Tiszakécskei Gépállomás igazgatója: — Üjúlt erővel kezdtünk munkához ebben az évben. Az 1960-as évet gépállomásunk jó eredménnyel zárta. A tervezett ’ 88 forint egy normálholdra eső önköltséget 82 forintra szorí­tottuk le, tehát 6 forintos meg­takarítást értünk el normálhol­danként. Ez összesen 900 ezer forintot jelent gépállomásunk­nak, amely az év elején 135 ezer forintos megtakarítást ajánlott fel. Ezt az eredményt a kettős műszakok beállításá­val tudtuk biztosítani. Ebben az évben sokkal na­gyobb feladatok várnak gépál­lomásunkra. 15 600 katasztrális holdról 18 ezer holdra növeke­dett a termelőszövetkezetek te­rülete. Elsősorban az újonnan alakult tsz-eknek akarunk se­gítséget nyújtani. A lakiteleki Petőfi és Szikra Termelőszövet­kezetben segítő brigádunk már befejezte a leltározást és ezek­ben a napokban a tervkészítés­ben segédkeznek, valamint a lakiteleki Petőfi Tsz zárszám­adásának előkészítésében. A ta­vaszi munkák megkezdéséig a tsz-ek tulajdonában levő 11 hi­bás traktort is kijavítjuk. Ta­vasszal pedig teljes erővel dol­gozunk majd a gépállomáson, hogy az elmúlt évi eredmé­nyeinket még növelni tudjuk. Szűcs László, a Kecskeméti Gépállomás főkönyvelője: — Mit szeretnénk az új év­ben? Elsősorban tovább csök­kenteni az önköltséget. Gépállo­másunk 1960. évi tervét 110 százalékra teljesítette. Most ezt is szeretnénk túlszárnyalni. Van olyan javaslatom is többek kö­zött, hogy a társadalmi tulaj­'OOOöOOO-OOOOOO-O* A fogszuvasodást baktériumok okozzák Amerikai tudósok arra a meglepő felfedezésre jutottak, iiogy a fogszuvasodást is strep- tococcusok okozzák. Ez azt je­lenti, hogy e fogmegbetegedés ragályos lehet. Jelenleg a washingtoni Bethesda intéze"1’ az újon­nan felfedezett baeuus elszige­telésén kísérleteznek. dón védelmére alakítsunk gép­állomásunkon társadalmi ellen­őrző csoportot. Legjobb fizikai és szellemi dolgozóink lenné­nek tagjai, akik a helyszínen rendszeresen ellenőrzéseket tar­tanának. A társadalmi tulaj­dont csak úgy tudjuk megvé­deni, ha a gépállomás minden dolgozója, traktorosok, brigád­vezetők, szerelők, reszortfelelő­sök a magukénak érzik a gé­pet, felszereléseket. Mindenért mindenki — ez lesz nálunk a kollektív szellem jelszava. Százötven dolgozónk van és bízom abban, hogy ez az év is újra eredményes lesz gépállomásunkon. Lenkei Elek jakabszállási traktoros — Többet szeretnék teljesí­teni ebben az évben. 1960-ban 844 normálholdat értem el, de erőmből — hiszen harmincnégy éves vagyok — többre is telne. Igaz, általában külterületen dolgoztam. Nyolcszáz holdas tervemet így is túlteljesítettem, s havonta megkerestem az át­lag kétezer forintot. De van itt nem is egy traktoros, a Jafcab- szállási Gépállomáson, aki át­lagban megkeresi a háromezret. Biztos vagyok abban, hogy én is ezek közé tartozom majd az év végére. Különben egy éve nősültem, s nemrég született egy kislányom. Leghőbb vá­gyam, hogy békében neveljem fel. — mj — felül 1 millió forint értékű bú­tor készítését vállalták, s közel 400 ezer forint értékkel megtol­dottak ezt az összeget. A siker érdekében minden részleg jó munkát végzett, de dicséret el­sősorban a kárpitosokat illeti. Bende Imre üzemvezető irányí­tásával ők tették a legtöbbet, hogy a különböző bútorfélesé­geket időben megkapja a keres­kedelem. Több mint 80 darab rekamiét, 20 kanapét, 270 darab fotelt, 370 darab kárpitozott széket és ülőkét gyártottak terven felül. A felszabadulási verseny ha­tása tükröződik az asztalosüzeni vállalásainak teljesítésében is. Az egyik legkeresettebb kisbú­torból, a kerékasztalból ezer darabbal gyártottak többet a tervezettnél. Ezenkívül könyv­szekrényeket, televíziós asztal­kákat és hűtővitrineket is szál­lítottak a kereskedelemnek. 37 forint munkaegységenként A napokban a -bácsalmási Dó­zsa Termelőszövetkezetben jár­tam. A tagok — akikkel beszél­gettem — elégedetten állapítot­ták meg, hogy az őszieket kellő időben elvetették, most a fel­fejlődött állatállományra visel­nék gondot A közös gazdaság­nak 235 szarvasmarhája, 603 sertése és 275 juha van, ame­lyet miég 23 méhcsalád egészít ki. A termelőszövetkezetben már javában készülnek a zárszáma­dási közgyűlésre. Előre látha­tóan egy munkaegységre a ter­ményekkel együtt 37 forintot fizetnek ki Körmöczi János OOOOOÖOOOOOOO-OOOOOOOOOOO-O-OOOOOOOOOOOOOOOOOOO-OOOOOOO RÉGI EMLÉK - MAI TANULSÁGGAL I smerőssel utaztam az * ünnepekben Halasról Kecskemétre. A féllábon állva töltött kétórás döcögés után el­pilledve szálltunk le Félegyhá­zán a vonatról, s társam okos javaslatára bementünk egy-egy feketére az utasellátó éttermé­be. Üres asztal sehol — de sze­rencsére felfedeztünk két gaz­dátlan széket az egyik sarok­ban. Láthatóan házaspár fog­lalta el a másik kettőt. Partne­rem udvariasan engedélyt kért, hogy elfoglalhassuk a két sza­bad széket. A férj álmosan biccentett, de az asszony lep­lezetlen rosszindulattal mért végig bennünket. Fagyos hall­gatásba merülve várta, amíg megittuk a kávét, s mikor fel­álltunk, utánunk sziszegte: — No, szép kis szokás, csak úgy odaülni mások asztalához. De hát egyesek tudják is, hogy mi az az illemszabály?! A budapesti gyors már be­fütyült, így nem volt időm el­magyarázni az élemedett hölgy­nek, hogy effajta nyilvános he­lyen — előzetes engedélykérés alapján — íratlan jog az ide­gen asztalhoz való leülés. De — bár nem mindennapos — igen elszomorított az eset. Mi­csoda mesterséges válaszfalat tudunk mi néha egyes illem­szabályok jogán egymás közé emelni! S ezzel kapcsolatban jutott eszembe az alábbi his­tória, amely velem történt Moszkvában. A z egyik este a lakásun- ” kul is szolgáló Osztan- kino Szálloda éttermében ta­nulmányoztuk két turista-tár­sammal együtt a szovjet fővá­ros „éjszakai életét”. A társa­ság harmadik tagja ugyan férfi volt, — de így is meglepőd­tünk, amikor egy feketeszakál­las, vadidegen ember udvarias bocsánatkérések között aszta­lunkhoz telepedett negyedik­nek. Körülöttünk csupa üres asztal volt, — méltán csodál­koztunk. — No, ez magukkal akar is­merkedni — jegyezte meg ci­nikus rosszmájúsággal férfikí­sérőnk. Az idegen azonban nem zavartatta magát. Vacsorát rendelt, aztán pergő nyelven társalgásba kezdett. Fitogtatni akarva orosz nyelvtudásomat (no, meg bármilyen furcsa is a helyzet, nem ülhetünk né­mán, mint a sült hal) — tol­mácsoltam és vezettem a be­szélgetést. Barátunkról pár perc múlva megtudtuk, hogy egy közeli területi fogyasztási szövetkezet embere (csak 800 kilométerre élek Moszkvától, sűrűn ideruccanok — mondta s nem értette: miért nevetünk a ,,csak”-on) s most bevásárló körúton van itt. Tény, hogy egy óra múlva remekül össze­barátkoztunk, amit néhány üres sörösüveg és a kölcsönö­sen kicserélt lakáscímek is iga­zoltak. A mikor fel akartunk men­** ni szobáinkba, új is­merősünk felpattant, előresza­ladt a lifthez s jelezte, hogy fel akar kísérni bennünket. De erre már nőtársam felfortyant. Jeges pillantással végigmérte a „tolakodóf", t kérte, mondjam meg neki: ez már szemtelenre ség a javából! Mit gondol, mi­féle nők vagyunk, akiket csak úgy lehet kísérgetni a szállo­dában?! Zavartan hallgattam, keres­ve az enyhébb szavakat a vas­kos rendreutasítás tolmácsolá­sára de emberünk észrevehette a heves taglejtésekből a bajt. Udvariasan meghajolt és su­gárzó, természetes kedvességgel magyarázta: — Felviszem Önöket a har­madik emeletre, ahol szobáik vannak, s aztán én is megyek aludni... Én tudniillik kérem az ötödik emeleten lakom... A Szovjetunióban töltött *■ napok alatt még szám­talanszor láttam idegen embe­rek effajta barátkozását, amint a kijevi mérnök és a lenin- grádi soffőr együtt kanalazzák a scsit s ötpercnyi együttlét után a családi fényképeket mu­togatják egymásnak. S akkor rájöttem, hogy a szovjet embe­rek sokat emlegetett egymást- becsülése, testvérsége, össze­tartása így, a hétköznapi érint­kezés formáiban is milyen ma­gától értetődő természetesség­gel nyilvánul meg. Milyen jó lenne, ha nálunk is kevesebb mondvacsinált, erőszakos illem- szabály és több szeretet, meg­értés, baráti melegség szabá­lyozná az együttélést! Gáspár Klára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents