Petőfi Népe, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-25 / 21. szám
t oldal »91. Január 25, swrda Minden forint megtérni I Beszélgetés Madarász Lászlóval, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettesével Kulturális flötömk rohamos fejlődése, az igényeik növekedése egyre nagyobb feladat élé állítja községi és városi tanácsainkat. Az ellenforradalom óta eltelt időszak azt bizonyítja, hogy lakosságunk állami támogatással, valamint a községfej - lesztési alap jelentős mennyiségének felhasználásával nagymértékben növelte a falusi művelődési, oktatási intézmények számát. Az idén is történnek építkezések — a tavalyinál kevesebb állami támogatással — azzal a különbséggel, hogy községi tanácsainknak az eddigiéknél jobban kell sáfárkodniok a rendelkezésükre álló kulturális célokat szolgáló pénzösszeggel, több leleményességgel, körültekintéssel kel támaszíkodniok a saját erőből történő építkezések lehetőségeinek kihasználására. E gondolat részletesebb elemzése céljából kereste fél munkatársunk Madarász l-ászló elv- társat, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettesét, s megkérte, nyilatkozzék lapunknak a megvalósításra váró legfontosabb kulturális feladatokról. Az új év első napjaiban milyen kulturális gondok mutatkoznak a megyében? — Évszázados mulasztásokat kell pótolnunk és ez hosszú, kitartó munkát igényel. Az iskolák, a tantermek, a művelődési otthonok, a pedagógusok számának növelése még önmagában nem oldja meg nehézségeinket. Az iskolákat, a művelődési otthonokat szoclaH^* tartalommal kell megtölteni, a pedagógusok és a művelődési gy minden dolgozójának tevékenységét a marxista—leninista meggyőződésből fakadó szilárdságnak kel áthatnia. De nemcsak a múltból fttmaradt hibák kijavítása vár ránk, hanem az élet által felvetett új követelményeknek is eleget kell tennünk — ezzel párhuzamosan. Az élet pedig sók új követélményt támaszt. Felfokozódott a tanulási szándék, mert az emberek gyarapítaná akarják szakmai és általános műveltségüket; megnövekedett az igény az olvasás, a film, a színház iránt, mert az emberek többet tudnaik önmagukkal foglalkozni. Ehhez művelődési otthon szükséges, ahol lehet olvasni, előadást hallgatni, szórakozni. Megyénk viszonylag jól áll a számszerűség tekintetében, de sók a kívánni való a belső tartalmi munka vonatkozásában. azonkívül sok helyen szegényes, vagy elavult a felszerelés, vagy egyszerűen a fenntartási költségek biztosítása érdekében elhanyagolják a színvonalasabb munkát. Milyen lehetőségek vannak a művelődési intézmények gazdasági megerősítésére? — Sokan az állami támogatás mértékének felemelésében látják a dolgok nyitját. De ezzel csínján kell bánni! Ha ez együtt- jár a saját bevételek, a helyi anyagi források kihasználatlanságával, akkor nem jót, hanem rosszat tettünk. A kulturális A SZÍVÉT OSZTJA SZÉT A vállain nyugvó 73 év ki' csit megviselte. Nehézkes mozdulattal veszi fel kabátját, de nem engedi, hogy a fiatalok segítsenek neki. Hangja örökké fiatalosan cseng, de mint a korabeliek általában, sokat mesél a régmúlt időkről, fiatalsága távolba vesző éveiről. Mindez Gáspár Árpád bácsival való beszélgetésünkben nagyon természetesnek tetszett. Egy pedagógus, akitől munkásságának 50 éves jubileumán a fiatal riportemő pályakezdéséről kérdezősködik, nem is tehet másként. F él évszázaddal ezelőtt történt, hogy a fiatal pedagógus először állt dobogóra a Máramaros megyei Falusuga- tagban. Aztán 1913-ban az Ungvári Süketnéma Intézet nevelője lett. Ettől kezdve nem vált meg pályájától; a csökkentképességű emberek nevelésétől, amelyre főiskolai végzettsége képesítette. Hét év után került Kecskemétre, az itteni süketnéma intézetbe. Majd amikor az intézet megszűnt, a helyi gyó pedagógiai oktató- és ne- velő'ntézet tanára lett. Innen megv nyugdíjba ez év februárjába'•>. íj tven évet eltölteni egy ” pályán, gyümölcsöző munkásságban, nem kis dolog. S amit Gáspár Árpád bácsi tett: hallásuktól megfosztott embereket tanítani egymás megértésére, csökkent szellemi képességű gyermekeket nevelni munkára, az életre — mindezeknél nagyobb tiszteletet ébreszt bennünk. — Épp tegnap kaptam a Bajai Felsőfokú Tanítóképző Intézettől egy levelet Meghívnak az iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre, ahol megkapom majd az aranydiplomát is — újságolja, hangjában leplezetlen örömmel. IJ emrégen kapta meg az ” Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet, hosszú munkásságának elismeréséül. Most, néhány nappal nyug- díjbamenetele előtt hadd kívánjunk nyugodt, békés öregséget, erőt, egészséget Gáspár Árpád bácsinak. Nagy Éva szükségletek Meftégfüéeének nak még felderítetlen, vagy kevésbé kihasznált forrásai. A meglevő eszközök ésszerűbb területi elosztása, a nem használt felszerelési tárgyak átcsoportosítása oda, ahol annak hasznát veszik, az ipari és mezőgazda- sági üzemek együttműködése, támogatása, a községfejlesztési hozzájárulás, mindez együttvéve, kiegészítve az állami támogatással, feltétlenül elegendő, sőt a szükségleteknek megfelelően növelhető. Igényesnek lenni a tartalmi követelményekben és igényesnek lenni a gazdálkodásban — nem ellentmondó fogalmak. Mindezek a szocialista együttélés, a kulturális forradalom bázisát alkotó erkölcsi eró követelményei, egyúttal, eredményeikben nagy összegek megtakarítására vezetnek, forintot termelnek. Tehertétel-e a kulturális kiadásokra fordítandó ősz- szeg? — Gyakran hangoztatott érv, hogy a művelődés csak viszi a forintot, de nem ad a kasszába semmit. Ez csak akkor igaz, ha nem érjük el, vagy nem ismerjük el, hogy a kultúra visszahat a termelésre. Pedig a műveit ember jobban meg tudja szervezni a munkáját, szakszerűbben használja a gépet, hamarabb elsajátítja az új módszereket, szóval többet termel. Hamarabb és jobban felismeri» az összefüggéseket saját munkája és a népgazdaság egésze között, Így öntudatosabban dolgozik és nemcsak részese, de tudatos alkotója is a szocializmus építésének. Ha e szemszögből megvilágítva nézzük a. kérdést, akkor kitűnik, hogy a kulturális kiadásokra fordítandó összeg nem tehertétel, nem felesleges -pazarlás«, hanem serkentő előmozdítója a további szellemi felemelkedésnek — fejezte be tájékoztatóját Madarász elvtárs. Bieliczky Sándor 26. — Nem ismeri őkelt: s Ha meg akarnak tudni valamit... — Miért ártottad bele magadat ebbe a dologba, Banchelli? Miért hoztad nekem azt a cédulát?. .. És ő, ő miért éppen neked adta oda? — Mert csakis engem ismert, az egész börtönszárnyban... De nem beszéltem... Senki sem tudja, kicsoda... Senki sem tudja, és nem is szabad megtudnia senkinek... — Nem, senkinek sem... És én sem akarom tudni. *. Értetted, Banchelli?... Én sem... — Nem, ön sem, tábornok ÚT,.. — Dőlj le, és próbálj pihenni egy kicsit.., Hol fáj? — Mindenütt, de legfőképpen a karom meg a lábam... Alighanem eltörték... De nem beszéltem, tábornok úr... — Tudom, hogy nem beszéltél, tudom... Derék fiú vagy, Banchelli. Örülök, hogy megismerkedtem veled... — Én is, tábornok úr. — Dőlj le, és próbálj pihenni... Holnap reggel, meglátod, jobban leszel... Levetette kabátját, és Banchelli feje alá gyömöszölte, Majd ismét felkuporodott a priccsre, s fejét kezére támasztva, mozdulatlanul nézte a szerencsétlen nyomorultat, aki hanyatt feküdt a földön, s úgy látszott, mintha elszenderedett volna. Sokáig, nagyon sokáig tartott, amíg izgalma esi llapodiával elnyomta az álom. A hajnal derengése még alig szűrődött be az ablakrésen, amikor arra ébredt, hogy egy német katona lép a cellába: két bögre fekete levest hozott, szótlanul letette egy polcra, és kiment. A tábornok fölkelt s az egyik bögrét odavitte Banchellinek, aki a feje búbjáig beburkoltan aludt a takaró alatt. Néhány pillanatik tétovázott, felkeltse-e, vagy sem, majd egyik karjánál fogva gyengéden megrázta. Banchelli nem mozdult. A tábornok szürcsölni kezdte a koty- valékot De aztán félt, hogy kihűl, s ezért újra megrázta Banchelli t. Hiába. Szólongatta, és még egyszer megrázta. Végül is, fel akarta emelni A fejét, amely a fal felé dőlt, s érezte, hogy Banchelli homloka jéghideg, akár a márvány. Erre lázas izgalommal lerántotta róla FI ÚJ FILMEK Tnnnnnnnnnrr-innnnnnrTnnrini inrTTnrTttnnnnrr-innririnDO Serdülő lányom A serdülő fiatalok nevelésének és a szülök felelősségének kérdését boncolgatja ez az érdekes angol film. Hőse a 17 éves Janet. Anyja özvegyasszony és nagy gonddal neveli Janet-et és kishugát. Nemrég azonban kinevezték a »Serdülő« e. Ifjúsági lap irodalmi szerkesztőjének, és új munkaköre sok elfoglaltságot ad. Janet rossz társaságba kerül, megismerkedik egy szélhámos fiatalemberrel. Az anya hamarosan rádöbben, hogy lánya nem engedelmes többé és saját elképzelései szerint akar élni. A fiatalember adósságai kellemetlen helyzetbe hozza, a hogy pénzt szerezzen, felkeresi idős, gazdag nagynéniét, akitől erőszakkal veszi el a szükséges összeget. A váratlan izgalom az idős asszony halálát okozza. A fiú gondatlanságból okozott emberölés vádjával a bíróság elé kerül és vele együtt Janet is. A kislányt felmentik, de a bíró súlyos szemrehányással illeti as anyát, mert nem törődött lánya nevelésével. A film rámutat, hogy milyen sok szer etetet és megértést igénylő feladat a szülőknek a serdülők nevelése, a milyen könnyen siklik rossz vágányra a még kialakulatlan jellemű fiatal élete. A probléma megoldására azonban nem kapunk vá- laszt. A film alkotói csaknem kizárólag az anyát hibáztatják, és a kérdés társadalmi okairól nem esik szó. Ebből fakad, bogy a filmen a fiatalok nevelésének problémáját csupán csak a családra vonatkoztatva látjuk. Az alkotók a szülök elsődleges felelősségének nézőpontjából állítják reflektorfénybe korunk oly sokat vitatott kérdését. A jól rendezett, jól fényképezett film sefnésefleg ts nagy» szerű élményt nyújt. Legjobban talán Anna Neagle tetszett an anya szerepében. Hugh Manninget a megnyerő külsejű, szimpatikus Norman Wool and játssza kitűnően, őt legutóbb a HL Richard c. filmben láthattuk. Bájos, igazi kamaszlány Sylvia Syms Janet-je, mely egyben első filmszerepe is. a takarót, de mozdulatá közben keze valmi nedveshez és fapadoshoz ért, s amikor visz- szahúzta, csupa vér volt. A tábornok rémülten talpra ugrott. Banchelli üveges szemmel meredt rá. Jobb kezében még mindig ott szorongatta az üvegcserepet, amellyel csuklóján felvágta ereit. — Meghalt! — hebegte a tábornok, egy lépést visszahőkölt — Meghalt!... Majd hirtelen nekiugrott az ajtónak, és üvöl- teni kezdett: — Meghalt!... Nyissátok ki!... Meghalt!... Gyilkosok!... A hír hamarosan eljutott a börtönszárnyba, azzal a másik hírrel együtt, hogy a tábornokot is megkínozták és félholtra verték. Mindkettőt a három angol hozta, s ez volt a foglyok dolgaiban való részvételük első megnyilvánulása. Azt is elmondották: megtudták, hogy a két áldozat közül egyik sem nyitotta ki a száját, a tábornok pedig hóhérának arcába köpte a fogát, és azt ordította neki: „Küld el Hitlernek!” Ezekhez a részletekhez, amelyek a kávékiosztás idején szájról szájra jártak, az órák teltével mások Is járultak még. A falon kopogtatott Morse-jelek szokásos módján továbbították őket celláról cellára. A börtönszámy még sohasem volt ilyen szótlan, ilyen fegyelmezett és ilyen komor, mint ezen a reggelen. Franz is észrevette, amikor odajött, hogy sorakozót parancsoljon a sétára. A foglyok, ahogy cellájukból kiléptek, valamennyien megálltak ajtajuk előtt, és farkasszemet néztek az őrmesterrel. Franz először pökhendi gúnnyal viszonozta tekintetüket, de aztán meglehetősen zavarba jött, s erre még a szokottnál la bőszebben kezdett üvöltözni; — Mozgás!. h Sorakozó. — Pofa be!.... Am ez a „Pofa bér most merő szószaporítás volt, mert senki sem nyitotta ki a száját. A foglyok keresztbe fonták karjukat; és tovább is az őrmesterre szegezve tekintetüket, megindultak a lépcső felé. De ahogy elvonultak a tábornok és Banchelli cellája előtt, amely mind a kettő nyitva volt és üresen tátongott, valamennyien keresztet vetettek. Franz úgy tett, mintha nem látná. A börtönszárny mtég sohasem volt Ilyen szótlan És azt sem vette észre, amikor a foglyokat visszakísérték a bőrtönszámyba, hogy a távollevők fekhelyét virág borítja. A három angol szedte m kertben, a sétaidő alatt, és a szemet hunyó két olasz őr cinkosságával vitte be a cellákba. (Folytatjuk.)
