Petőfi Népe, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-18 / 15. szám

I 4. oldal 1961. január 18, szerda A régi gya tncítAtr harma­tos í tők leg- eíatomosabb táma­dása a szabadságért küzdő kongói nép ellen az a kísérlet volt, hogy a köztársaság kikiáltása után rögtön megfossza az egészség- ügyi ellátástól. A belga kor­mány nyomására a fehér orvo­sok elhagyták az országot és betegeiket. Kongói nemzetiségű orvos nincs. Amikor az Egészségügyi Vi­lágszervezet és a Nemzetközi Vöröskereszt a fiatal afrikai állam iránti szolidáris segítség­re hívott fel, az NDK-ban a Vöröskereszt és az Afrikai Né­pekkel Való Szolidaritás Bizott­sága lehetővé tette orvosok és ápolónők egy csoportjának, hogy negyedévig a Kongói Köz­társaságban működjenek. Az NDK-beli orvosok és ápo­lónők csoportja augusztus 19- én érkezett meg Leopoldville- be s két nappal később tovább utazott Bukavuba, Kivu tarto­mány fővárosába. Itt a küldött­ség három csoportra oszlott. Az egyik dr. Aderhold vezeté­sével Sabundába utazott. A Kivu-tó felett még a reg­geli pára gomolygott, amikor Bukavut, az ország legszebb vá­rosát elhagyták. A festői hegy­oldalakon ezernyi kanyarral vitt a szerpentinút, 1400 méter ma­gasságig, majd ismét lefelé. Még teljesen világos volt, ami­kor a falvakban megkezdték az éjszakai tüzek gyújtását, aztán hirtelen minden átmenet nél­kül besötétedett. Éjfél után ér­keztek Sabundába. Az államhatalom helyi kép­viselője a következő szavakkal üdvözölte a csoportot: „Nem vagyunk bizalmatlanok a fehé­rekkel, csak a belgákkal szem­ben, akik úgy kezeltek ben­nünket, mint másodrendű em­bereket és akik ezt a káoszt hagyták nekünk örökségül.” Az egyáltalán nem zavarta, hogy egyenruhája gombjain még ott díszelgett a belga király képe. Honnan is vett volna olyan gyorsan más gombokat? A csoport átvette a kórház orvosi vezetését. Ez valamikor egy bányatársaságé volt, majd a függetlenség kikiáltása után államosították. Ezenkívül a rendőrség és a katonaság egész­ségügyi ellátását is végezte. A kórházban feszült érdeklő­déssel várták a fehér „mugan- ga” érkezését Vajon ugyan­olyan lesz-e, mint belga előd­jei, akik nem ereszkedtek le odáig, hogy az ország nyelvén beszéljenek a betegekkel, hogy egy jó szót szóljanak nekik. Ezek szemében a kongói nem ▼olt több egy majomnál. Amikor a csoport belépett a kórházba, az egész személyzet, a betegek, rendőrök, katonák meg egyéb kíváncsiak a csar­nokban várták. Aderhold dok­tor első szava a' dicséret volt, amiért a személyzet a fehér orvos távozása után biztosította a betegek ellátását, ami arról tanúskodik, hogy nagyon is megvan a képességük ahhoz, A kínai színművészet virágzása Kínában a népi hatalom éveiben több mint 2000 új színházat építettek. Az év ele­jén a köztársaságban 3513 szín­házi együttest tartottak nyilván, 3,5-szer annyit, mint 1949-ben. A színházak műsortervét állan­dóan mai témáról irt darabok­kal bővítik. A színész ifjúságot két szín- művészeti főiskolán képezik, s valamennyi tartományban és autonom kerületben működnek tziniiskolák. Az öntevékeny művészegyüt­tesekben a munkások, parasz­tok, katonák és a népi felsza­badító hadsereg katonáinak milliói vesznek részt. A műve­lődésügyi minisztérium adatai szerint a Kínai Népköztársaság­ban jelenleg körülbelül 300 000 műkedvelő színház, színjátszó kör, kórus- és koreográfiái együttes működik. Visxteitlátátzz dőUtbi! hogy rövid időn belül maguk intézzék saját sorsukat. Elmon­dotta, hogy a demokratikus Németország népe velük érez, hogy segíteni akar, nemcsak or­vosi műszerekkel, gyógyszerek­kel, hanem oly módon is, hogy lehetővé teszi a legszorgalma­sabb és legtehetségesebb kon­góiak részére a tanulást az NDK egyetemein. Egyszeriben körülfogták a csoportot, szorí­tották a feléjük nyújtott keze­ket, megértették, hogy barátok jöttek hozzájuk. A kórházban 187 ágy van, ezenkívül 12 ágy az európaiak részére felállított osztályon. Továbbá még egy sor egész­ségügyi állomás is hozzátarto­zik a kórház hatásköréhez. Ezek a trópusi erdőben levő állomások rendkívül primití­vek. Különösen szörnyű a lep­rafalu, amelyben a szerencsét­lenek düledező agyagviskóban tengetik életüket. A betegek a kórházban vagy a puszta acélmatracoikon, vagy elnyűtt gyékényszőnyegeken fe­küdtek, saját ruháikban — nadrág —, illetve ingmaradvá­nyokban vagy egyéb rongyok­ban. A legnagyobb rend a női osztályon volt. Sok mindent kellett pótolni, egyrészt felsze­relés tekintetében, másrészt az ellátás biztosításához. A kór­háznak nincs semmiféle anyagi forrása, nincs elég személyzete. A táplálkozás, különösen a trópusi erdőben, rossz. A nem kielégítő táplálkozás folytán igen gyakori a fehérjehiány. Hús a legtöbb lakos számára elérhetetlenül drága. Amikor egy alkalommal _ egy mellék­folyó mentén terítékre került egy krokodilus, pillanatok alatt nem maradt egyéb a bőrnél. A krokodilus húsa gyenge és hal­ízű, de kissé a húsra is emlé­keztet A betegek hálásak voltak a segítségért és határtalan biza­lommal voltak az orvos és az ápolók iránt. A kongói személy­zettel jól lehetett együttmű­ködni. Öröm volt látni a kongóiak önzetlen munkáját, tapasztalni nyílt­ságukat és gyors felfogóképességüket azt, ahogy a beteg embertásaik méltósá­gát tiszteletben tartották — éppen ők, akiket a gyarmato­sító fehérek oly gyakran meg­vetéssel kezeltek, akiket má­sodrendű embereknek tekin­tettek. Amikor elérkezett a búcsú napja, Sabunda egész lakossá­ga kint volt a kisegítő-repülő­téren, hogy még egyszer kezet szorítsanak az orvossal és az egészségügyi csoport többi tag­jával s utánuk kiáltsák: Kva heri, muganga! — Viszontlá­tásra, doktor! A Kongóban járt csoport leg­fiatalabb tagja a 22 éves Re- neta Ehricht, aki segített az egyik kongóit ápolóvá kiképez­ni. A kongói utat'élete legna­gyobb élményének mondja. Nem lehet szebb dolog, mint ezeket az egyszerű, nyíltszívű embereket megismerni, segíteni nekik s hálájukat érezni — mondta a fiatal ápolónő visz- szatérte után. mJJ3 FILMEK ni Találkozás az ördöggel Magyarul beszelő, színes francia film Tizenkilenc századdal Pom­peji pusztulása után egy fran­cia geológus-mérnök, Haroun Tazieff elhatározta, hogy beha­tol a tűzhányók krátereinek ve­szélyes mélységeibe és kikutat­ja titkaikat. Rettenthetetlen és xkkkkxkkxhkjooooíkxx Tahi László: Különleges világnap VJ bemutatóra Item»ül a Kecmkemétl Katona Jóamef Sainháa A fővárosi és országos körútja során — farsangi ajándék­nak — Kecskemétre is megérkezik Tabi László: Különleges világnap című háromfelvonásos vígjátéka. A Katona József Színházban január 20-án kerül bemutatásra az utóbbi évek egyik sikeres vígjátéka, amely azzal válik rendkívül érdekessé, hogy leleplezi a jobb- és baloldali elhajlókat. Tabi kitűnő sza- tírizáló érzékkel pellengérezi ki, teszi nevetségessé és gyűlöle­tessé a vígjátékban szereplő Kossuth-díjas professzor által kép­viselt reakciós szemléletet. Az író a Különleges világnapban éles határvonalat húz az idősebb nemzedék és a mai fiatalság politikai meggyőződése között. Pergő párbeszédekben juttatja kifejezésre, hogy a szo­cializmus eszméje mélyre hatolt az ifjú szívekben. Végső követ­keztetésként megállapíthatjuk, hogy társadalmi rendszerünk diadaláról szól Tabi vígjátéka. A próbák vidám hangulatban folynak. A színészek lelkiis­meretesen készülnek a kecskeméti bemutatóra. Udvaros Béla, a darab rendezője bizakodva tekint a premier elé: jó vígjáték, jó szereposztás, így hát számíthatunk a közönségsikerrel A professzort és feleségét Simon György és Demeter Hed­vig, a házmestert és feleségét Jánoky Sándor és Göndör Klára, az ifjú szerelmespárt Perlaky István és Zilahy Hédi alakítja. bátor, előretör és előrehalad ak­kor is, amikor mások már riad­tan menekülnek. Ha a vakmerő kíváncsiságnak arca lenne, bi­zonnyal az övé lenne az. Ta­zieff a legnagyobb természeti katasztrófák szemtanúja, a vul­kánok hőse, meghódítója. Ha utazásairól nem hozta volna magával ezt a lenyűgözően ér­dekes dokumentumfilmjét, a világ joggal tarthatná hazug­nak, mert kevés emberről téte­lezhető fel ekkora bátorság, hogy meg merészelje tenni azt, amire ő vállalkozott. Mindazt a szépet és fenségeset, amit em­berek és költők az évszázadok folyamán csak elképzeltek, ő a maga valóságában látta és meg­örökítette. Sok tudós specializálta ma­gát a tűzhányók tudományára, de azt mindnyájan elismerik, hogy ismereteik két korszakra oszlanak: Tazieff előtt — csak a feltevések és távoli megfigye­lések idejére; Tazieff után pe­dig — a feltárt bizonyítékok és bizonyságok korára. Ez a hős felfedező rendíthe­tetlen nyugalommal tör át hulló kőzáporon, kénfelhőkőn, tűztől izzó szikrákra kapaszkodik és kémlelve hajol a fortyogó láva­tavak fölé. 20. viszont szintén látnia kell majd amazt, vagyis rá kell majd jön­nie, hogy a hét közűi melyik Fabrizio. Mert mi nem tudjuk. A maga dolga, hogy kiderítse. — Az enyém? — Igen, a magát — És hogyan csináljam? — A lehető legegyszerűbben: úgy, hogy semmit sem csinál, csak mindinkább megjátsza Della Rovere tábornokot. Meg­látja, előbb-utóbb jelentkezni fog. A tábornok az egyik cigaret­táról a másikra gyújtott. — Bocsásson meg, ezredes úr — mondta hüledezve —, de nem értem jól. ön nem tudja, melyik Fabrizio, de tudja, hogy egyik a hét közül. Hogy hon­nan tudja, arról fogalmam sincs, de... — Nagyon egyszerű. A titkos rádiók valamelyik nap közöl­ték az elfogatását. Nekünk megvan az üzenetek rejtjel-kul­csa, és megállapítottuk, hogy aznap hét gyanús embert tar­tóztattak le... Világos? — Tökéletesen. De úgy tu­dom, masniknak, németeknek megvannak a kellő eszközeik arra, hogy mind a hetet vallo­másra bírják. — Kivéve Fabriziőit. Minde­nekelőtt azért, mert senki sem köp, ha tudja, hogy az .életébe kerül. Azután meg, abból ítél­ve, ami tudomásunkra jutott, olyan emberről van szó, akivel nehéz alkuba bocsátkozni. Erő­szakkal semmire sem megyünk vele, ravaszság kell hozzá. — És... ha ravaszsággal ne­tán sikerülne nekem a do­log? ... fel kellene jelente­nem ...? — Feljelenteni... Utálom az ilyen szavakat... E’egendő, ha Közli velem, hogy melyik... «— Nem nagyon értem a kü­lönbséget, de... Genovában ön azt kívánta tőlem, hogy a csal­étek szerepét játszom, ■ én el­vállaltam ezt Most pedig azt akarja, hogy a puska legyek ... Ez nagy különbség!... ön ia meg fogja érteni, hogy Della Rovere tábornok sohasem je­lentené fel ez ellenállás vezé­rét — Ez igaz! — Ismerte el né­mi szünet után az ezredes lo­jálisán és fel-alá kezdett jár­kálni a szobában. Egy pillan­tást vetett az ablakra, majd viszafordult Bártanéhoz. — Akkor hát fogjuk meg másképpen a dolgot — mondta. — Én ismertem Genovában bi­zonyos Grimaldi őrnagyot, egy olyan olasz tisztet, aki hű ma­radt a német bajtársakkal kö­tött szövetségi szerződéshez, és tagja a Szociális Köztársaság fegyveres erőinek. Vajon nem gondolja-e, hogy ennek a derék megbízható katonának az vol­na a kötelessége, hogy leleplez­ze az ellenállás vezérét, kivált­képpen, ha tudja, hogy busás jutalmat kap érte? — Például mennyit? — Egy milliót — Aranyban? *— Aranyban. — És menlevelet Svájcba? — És menlevelet Svájcba. , Bartone még egy pohárral tSU tött magának a konyákból, és egyhajtásra kiitta. — Apropo, Grimaldi — mond­ta az ezredes —, örömmel köz­löm magával, hogy az a bizo­nyos zeneszerző nagybátyja, áld az én zenetanárom is volt, ko­rántsem halt meg, sőt, tegnap­előtt meg is látogatott engem. 4« (Folyta tjukj r lamivel... Ez itt valódi francia konyak... És vigye el azt a három csomag cigarettát is... — Köszönöm, ezredes úr... Azt mondta tehát... — Azt mondtam, hogy... Mit is mondtam?... Ja, igen!.- Tegnap éjjel, amint talán maga is tudja, hét új lakó érkezett a San Vittoréba... — Tudom. — Sejtettem. El vannak kü­lönítve, de mindenről tájéko­zottak ... Azt is tudja, hogy Fabrizio is köztük van? — És ki az a Fabrizio? — No persze, megfeledkez­tem arról, hogy maga nem Del­la Rovere tábornok. De olyan jól játssza, hogy már-már... Nos hát, Fabrizio az ellenállás egyik legfőbb vezetője, sőt ta­lán a legfőbb: az, akivel ma­gának, illetve Della Rovere tá­bornoknak találkoznia kellett volna, miután partraszállt... — Jó kis kalamajka!... És ha most felismer?... Illetve, ha nem ismer meg? — Ne féljen. Fabrizio és Del­la Rovere még sohasem látták egymást. Csak a börtönben ta­lálkoznak. Helyesebben: Fabri­zio csak a börtönben látja meg először Della Roverét. Ennek Az én időmiben jobb volt... Ott van az az őrmester... Valósá­gos vadállat!... — Sokat panaszkodott nekem a maga fegyelmezetlensége miatt. — Fegyelmezetlenség?!... Ejha! ö fegyelmezetlenségnek nevezi a szabályzat tökéletes ismeretét, holott ő... — Éppen ez az, ami ót meg­lepi. Egy tábornok nem tudja emlékezetből a börtönszabály­zatot. S az őrmester, aki ko­rántsem olyan ostoba, amilyen­nek látszik, fel is hívta erre a figyelmemet. Aztán meg... úgy látszik, maga túlságosan sokat beszél a német tábornokokkal va­ló barátságáról, és felsőbb ha­dászati fejtegetésekbe bocsátko­zik ... — Pedig hát, azt hiszem, csu­pa okos dolgot mondtam ... — No persze!... Egy tábor­nok, aki okos... — Mosolyog­va nézett rá. Majd levett az egyik állványról egy palackot meg két poharat, és hangot váltott: — De nem azért hívat­tam. A szabadság, amelyet ju­talmul ígértem magának, na­gyon közeli lehetne, sőt, talán még meg is volna toldható va-

Next

/
Thumbnails
Contents