Petőfi Népe, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-03 / 2. szám
■ 4. oldal 1961. január S, kedd Tanuló felnőttek között Akiknek nyű% a tanulás... Elcsodálkoztunk a félhivatalos forrásból hallott híren, hogy a 44-es AKÖV párttitkára és üb-elnöke évközben kimaradt a dolgozók általános iskolájából. Ok, akiknek kötelességük is, hogy társaik tanulási ügyét egyengessék, segítsék! Munkahelyükön keresltük fel őket; mi indokolja elhatározásukat? Vezető beosztásban levő emberek, akiktől joggal vár a társadalom előremutatást, akiknek arra is goftdolniok kell, hogy munkatársaik között milyen visszhangot kelt cseleke- tük. Míg őket várom, Sohajda József igazgatóval beszélgetünk, hogyan tanulnak az AKÖV dolgozói. Megtudtam, hogy az ezren felüli létszámú vállalat 42 dolgozója szántó rá magát a tanulásra. Ebben a számban benne vannak a technikumba és az általános iskolába járók, a szaktanfolyamosok: mindenki. — Akiknek hivatalból kötelességük, azok tanulnak, de akiknek nem, azokat nagyon nehéz rábeszélni — mondja az igazgató. — Hány dolgozójuknak hiányzik az általános iskolai végzettsége? — Ilyen statisztikát még nem készítettünk. Közben megérkezik Pászti László párttitkár. Amikor megtudja jövetelem célját, így válaszol: — Nem maradtam ki az Iskolából, csak már három hete és akinek életszükséglet A szürkésfényű irodában aktákkal, kartonokkal telerakott íróasztal mögött találtam meg. Fiatalasszony, alig harmincéves, törékeny alkatú, bánatos Kecskeméten is megindul a szövetkezeti lakások értékesítése nem voltam. Beteg volt a feleségem. Nem tudtam menni. Nem lehet semmi ellenvetésem, csak figyelmeztetem, hogy ha valaki elmulasztja az órák negyven százalékát, év végén nem tehet vizsgát. — Tudom — mondja, s ígéri, hogy pótolja majd az elmulasztottakat Verbandes Lajos üb-elnök beteg. Hosszas betegsége miatt ő kimaradt az iskolából. — Nemcsak <5, még vagy tízen — toldja meg a szót a párttitkár. — Beszélgettem velük, mindenkitől megkérdeztem azt, hogy miért maradt le, de mindenki mond valamit: nincs ideje, beteg, minek az már neki... Akadnák az AKÖV-néfl jó példát mutatók Is. — Itt van Illés Gábor, meg Székely Zoltán. Mind a ketten taxisofőrök. Kérték: úgy készítsük beosztásukat, hogy el tudják végezni a technikumot. — Megcsináltuk, s minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy dolgozóinkat segítsük tanulásukban — mondja az igazgató. — Mindenki, aki akar, tanulhat. A lehetőségek megvannak rá, az emberek maguk döntik el, igénylik-e a vállalat nyújtotta segítséget és a lehetőségeket, vagy sem. Rideg ez a szemlélet. A szocialista humánum azt diktálná, hogy okos szóval, példamutatással segítsük embertársainkat a jobb felé. S erre az AKÖV-nél nagy szükség lenne. szemű, fájdalmas mosolyú. — Hallottam, hogy szépen tanul a dolgozók iskolájában. — Kitől hallotta? *— Tudja ezt mindenki — szól U3 FILMEK Magasabb elv lan Drda, az ismert cseh- J szlovák író A néma bar- rikád című novelláskötetét 1946- ban adta ki. A könyv minden elbeszélésének reális magva volt. Jan Drda az öt oldal terjedelmű novellát kiszélesítette, átdolgozta, és egész estét betöltő játékfilm forgatókönyvét írta meg a rövid lélegzetű elbeszélésből. 4 film nemcsak a három *• diákfiú és a professzor történetét mondja et Sokkal mélyebbre hatol. A legnehezebb próbatétel idején ábrázolja a cseh nép erkölcsi erejét. A történet magva a passzív, humanista gondolkodású tanár átalakulása, aki a tragikus pillanatban rádöbben, hogy a fasizmussal szemben aktivan kell Kotta' és mOsorfüzettár A megyei népművelési tanácsadó létrehozta • népművelési dogozók szakkönyvtárát; a kulturális ügyekkel foglalkozó dolgozók szakmai továbbképzését tartva szem előtt. Ezen belül — az országban az elsők kőharcolni. Es a film eszmei és művészi téren itt éri el csúcspontját. Jiri Krejcik fiatal, de máris jó nevű rendező, többek közt a nálunk is sikerrel bemutatott Dulszka asszony erkölcse című film alkotója. A Magasabb elv tiszta mondanivalójú. drámai, jól rendezett filmalkotás, amely elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének a díját. Crantisek Smolik, a prá- * gai Nemzeti Színház ismert művésze, akit kiváló színészi teljesítményeiért a Munka Érdemrenddel tüntettek ki és a Nemzet Művésze megtisztelő címet kapta. Malek professzor szerepében életének talán legjobb, legmegragadóbb alakítását nyújtja. zött — a kotta- és műsorfüzettárat. A könyvtár, amelyet a népművelési tanácsadó munkahelyén, az építők művelődési otthonában helyeznek el, mintegy 500 kötetet számláL A dolgozók lakásigényeinek az eddiginél is jobb kielégítése érdekében a jövő esztendőben a megyeszékhelyen is megindul a szövetkezeti lakóházak építése és értékesítése. Kormányzatunk idevonatkozó rendelkezéseinek megfelelően az OTP már előzetes tárgyalásokat kezdett a beruházást lebonyolító megyei tanács v. b. illetékes osztályával. Ezzel újabb lehetőség nyílik azok előtt, akik rendszeres takarékoskodással önmaguk is elősegítik lakás- problémájuk megoldását. Az akció keretében kedvezményesen értékesítik a felépülő lakásokat. Mint hírül kaptuk, több mint 200 lakás építését és értékesítését kezdik meg a jövő év»OOOOOOOOOOOOOOI ZJndanéftia ü (t-fleizti l'ilmLftarát R. M. Sutarto, az Állami Filmipar (PFN) igazgatója sajtóértekezleten közölte, hogy a kormánytól 6Ö0 miliő rúpiát kért az indonéz filmipar fejlesztésére. Részletesen ismertette, hogy azért fordult a kormányhoz támogatásért, mert a filmnek óriási jelentősége van a népművelés és a tájékoztatás terén; ezt azonban eddig nem vették eléggé tekintetbe. A PFN eddig mindössze 20 filmet gyártott és hetenként egy híradóit, amelyből összesen 28 másolat készült. Ez természetesen rendkívül csekély teljesítmény. Nagy szükség van operatőrökre is, mert a PFN-nek jelenleg csak 20 operatőre van. Januárban megkezdik az első szmesfilm-laboratórium építését. 1962-ben megrendezik az ázsiai filmfesztivált, amelyen Indonézia már méltóan kíván részt venni. E célból rövidesen megnyílik a Filmművészeti Akadémia. ben. Az akció megindulásáról annak idején tájékoztatni fogjuk olvasóinkat 1. Ügy bizony — szólt közbe az őrnagy, és közelebb lépett —, rettenetesen nehéz idők, valamennyiünk számára. S több megértés kellene, mindkét részről... Sajnos, ez a gyűlölethadjárat... — Menjünk, mama — kő- nyörgött a fiatalasszony, és kifelé vonszolta a makacsul ellenkező idős hölgyet — Menjünk! ... Nem megmondtam, hogy a lábunkat se tegyük be ide? Amikor eltűntek, Grimaldi Walterre kacsintott; erre ez kinyitott egy kis ajtót, s néma kézmozdulattal betessékelte irodájába. — Beszéltem az ügyvéddel — suttogta az őrnagy cinikusan. — Nem tudta előteremteni a százezer lírát, de kárpótlásul ideadott nekem valamit, ami sokkalta többet ér. Nézd csak, micsoda tünemény! Indiai zafír, platina foglalatban... A drágakövek értékállók, nem sínylik meg az inflációt... — Sajnálom, de nekem a százezer líra kell... — Ne csacsiskodj. Ennek legközbe valaki munkatársai közül s át is veszi a szót: — ö a legjobb tanuló az osztályban, mindig tudja a leckét; most is az ő dolgozata sikerült a legjobban. özv. Vörös Gyuláné kicsit tiltakozik, aztán szerényen mosolyogva beismeri: — Nagyon örülök, hogy tanulhatok, s úgy igyekszem, hogy ne kelljen szégyenkeznem. Nemhogy szégyenkeznie nem kell, de sokszor példaként emlegetik a dolgozók iskolájában és munkahelyén is. Sokan tanulhatnának tőle szorgalmat, kitartást, akaraterőt, mert gyerekeket nevelni, dolgozni és tanulni is: nem kis dolog. De aki akarja, meg tudja tenni. Nem könnyebb ez neki sem, mint másnak. Reggel korán kelni, reggelit készíteni, útjukra bocsátani a gyerekeket, aztán az egésznapos munka a Bame- vál bérosztályán. Este sietni haza, vacsorát főzni, tiszta ruhát készíteni másnapra, rendet teremteni a lakásban. Hetenként két estét az iskolapadban tölt el. S ha úgy hozza a sor, hogy túlórázni kell, azok közé tartozik, akik zúgolódás nélkül maradnak bent, néhány órára a munkaidő után is. Pedig egy nap az ő időszámításában is csak 24 óra. — Mikor tanul? — Esténként. Nem sokat, de rendszeresen. — Hogyan szánta rá magát a tanulásra? — Könnyen. Érzem, hogy szükségem van rá. S most, hogy alkalmam adódott a tanulásra, régi-régi vágyam teljesül. Elmeséli, hogy hatéves volt, amikor az édesapja meghalt. Az édesanyja nem bírta az öt gyerek iskoláztatását, 12 éves korában dolgoznia kellett. Amikor 12 éves korában fájó szívvel meg kellett válni az iskolapadtól, még nem remélte, hogy valaha is pótolhatja majd az elmulasztottakat. S most? Azt tervezi, ha elvégezte az általános iskolát, be- ira/tikozik majd a güminázjumba. >. Nagy Éva alább háromszáz az ára ... — Annál jobb neked. Eladod, és kettőszázat zsebrevágsz... Nem, és nem. Nézd, kár erőlködni. Én a pénzt akarom. S vagy megkapom, vagy pedig a védenced holnap plombáit vagonban Németországba pucol... Megértettük egymást? Az őrnagy meglehetősen nyomott hangulatban ért el a lépcsőház aljára, de tüstént felbuzdult, amint észrevette, hogy a két Riváné még mindig ott késlekedik az előcsarnokban. Az idősebbik nyilván valami mást is meg akart még kísérelni, a fiatal pedig azon igyekezett, hogy lebeszélje erről. Grimaldi egy pillanatig habozott. Majd megindult feléjük. S amikor elhaladt mellettük, olyan közel, hogy csaknem súrolta őket, sietve odasúgta: — Jöjjenek utánam a szemközt levő eszpresszóba. De feltűnés nélkül, kérem, nehogy észrevegyék... — S máris eltűnt a forgóajtó mögött. A két hölgy összenézett. A fiatal épp mondani akart már valamit, de a másik elébevágott ellenvetésének, mégpedig oly kemény határozottsággal, amilyennek eladdig nem adta még tanújelét. — Nem érdekel, hogy ki az az ember, sem az, hogy mit akar és mit tud csinálni. A fiam életveszedelemben forog. Nekem, az anyjának, kötelességem minden lehetőt elkövetni, hogy megmentsem. Te csinálhatsz, amit akarsz... Már indult Is, egyedül. A menye utolérte a járdán és szótlanul melléje szegődött. Az eszpresszó zsúfolásig tele volt, de az őrnagy a terem mélyén levő lépcső karfájának támaszkodva várakozott rájuk. Amikor látta, hogy belépnek, lassan felment a lépcsőn, a két hölgy pedig távolról követte, egészen a félemeletig, egy másik, félig üres terembe, amelynek hatalmas ablaka az utcára nyílt. — Engedelmükkel... Grimaldi őrnagy... — mondta a tiszt, s összecsapva bokáját, meghajolt, mielőtt asztalhoz ültek. — Foglaljanak helyet... Tapsolt egyet, s az odasiető pincértől három kávét rendelt. — Bocsássák meg, kérem, azt a kissé nyers módot, ahogy felszólítottam önöket, hogy kövessenek. Remélem, megértették, mi az oka ennek,. Az egyenruha nem oltalmaz meg engem a gyanúsításoktól, sőt ellenkezőleg ... Nem könnyű viselni ezt az egyenruhát... — Senki sem kénvszerftette rá ... — szakította félbe a fiatalasszony. — Senki, ez igaz... De arra sem kényszerítene senki, hogy segítségükre siessek... persze a lehetőség határáig... azoknak, akik bajba jutottak... Márpedig ön, asszonyom, úgy látom, nyakig benne van, ha jól értettem az esetét... Egyébként, ezek a kék szalagok, azt hiszem mentesítenek engem az alól, hogy magyarázkodnom kelljen ... Vannak pilanatok, amikor nagyon nehéz eldönteni, vajon melyik út a kötelesség és a becsület útja. És sertki sem lehet bizonyos abban, hogy a helyes utat választotta... Abból ítélve, amit hallottam, az ön fia, iletve az ön férje, az ellenkezőjét választotta az enyémnek ... No, nem, nem akarom tudni, meddig ment el rajta és mit csinált Csak azt tudom, hogy ebben a pillanatban őneki van szüksége énrám .,. Van- e valami ellenvetése, asszonyom? A fiatalasszony hallgatott. Anyósa megkönnyebbülten lélegzett fel ettől, s reménytől remegő hangon suttogta: — Valóban, tehet ön valamit? Az őrnagy cigarettára gyújtott, hogy megvárja, amíg a pincér elébük teszi a megrendelt kávét Majd lassan így válaszolt: — Nem tudom, asszonyom. De azt hiszem, hogy egyike vagyok annak a kevés olasz tiszta nek, akiben a németek megbíznak. Talán azért mert sohasem titkoltam előttük, hogy ha egy olasz veszélyben forog, nincs olyasmi, amit megmentésére meg ne kísérelnék, akármelyik táborban küzd is... S még a módszereimet sem válogatom meg, minden eszközt felhasználok... Értjük egymást ugye?... — Nem! — mondta a fiatalasszony. — Nem? — Idehallgasson, őrnagy űr* jobb, ha világosan beszélünk. Amikor ön azt mondja: „eszközök”, mit ért ezen? ... Pénzt? És mennyit? ... (Folytatása következik)
