Petőfi Népe, 1960. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-08 / 289. szám

1960. december 8. csütörtök 3. oldal Megyénk kcr<»ske«lcliiie felkészülten várja a karácsonyelőtti forgalmat Ez évben megyénk kereske­delme mintegy 14 százalékkal több árut adott el a lakosság­nak, mint egy évvel ezelőtt To­vább bővült az áruk választéka is, s a kiskereskedelem boltjai­ban körülbelül 70 millió forint értékkel több áru fogadja a vá­sárlókat, mint tavaly ilyenkor. Sokat tett a kereskedelem az év folyamán a bolthálózat szín­vonalának emelése érdekében, s b korszerűsítéseken túl több új üzletet is nyitott. Megkedveltéit például a vásárlók az új jános­halmi műszaki üzletet, a kiskő­rösi tejcsárdát; nő a forgalma a kalocsai k u 1túrcikk - ü zletnek. Különleges feladat vár a ke­reskedelemre decemberben. E hónapi igazi csúcsforgalom; az ajándékozások, a bevásárlásolt időszaka. A Petőfi Népe már több kereskedelmi szervet meg­kérdezett: milyen lesz a kará­csonyi ellátás? A válaszok álta­lában megnyugtatóak, — áru bőven van. Kell is, mert nem­csak nagyobb, hanem főként igényesebb keresletre számí­tunk, mint korábban. Ezt az év eddigi részének forgalma is bi­zonyítja: 40—45 százalékkal több fi­nom készruhát, 40 százalék­kal több mosógépet, 35 szá­zalékkal több rádiót, ugyan­ennyivel több porszívót ad­tunk el mint tavaly. A televíziókészülék-eladás a ta­valyinak háromszorosára, a hangszerek értékesítése pedig kétszeresére emelkedett. Mag­netofonból is kétszeresét vásá­rolták a vevők a tavalyinak. Hihetetlennek tűnik, hogy bú­torból például közel tízszer ennyit adtunk el. mint hat év­vel ezelőtt, de a tavalyinál is ,50 százalékkal többet. Ez nem jelenti azt, hogy az igények tel­jesen ki volnának elégítve. E tények mind-mind a gyor­san növekvő életszínvonalat és a vásárlási kedvet bizonyítják. Hasonló következtetést lehet ab­ból is levonni, hogy kenyérből kevesebbet értékesítettünk mint tavaly, de jelentősen emelkedett a péksütemények, cukrászipari készítmények és a vendéglátó­ipari szolgáltatások iránti ke­reslet Decemberben is minden fel­tétel megvan ahhoz, hogy a ke­reskedelem a legtöbb áruból kij elégítse a vásárlók igényeit. Hangszerből 21 százalékkal, sportszerből 12 százalékkal, játékáruból 27 százalékkal áll rendelkezésünkre több, mint a tavalyi csúcsszezon­ban. A játékáruknál a hagyományos babák, mackók, fajátékok, egye­bek mellett sokkal jobban fel­készült a kereskedelem a gye­rekek ügyességét fejlesztő alko­tó és mechanikai játékok árusí­tására. Ezeken kívül bőven van hanglemez, töltőtoll, bőrdíszmű- áru, kozmetikai cikk és sok más, ajándék-jellegű áru. Megfelelő az ellátás ruházati cikkekből is. Férfi és nőj ka­bátokból, öltönyökből például zsúfoltak az üzletek. A kecske­méti és bajai vásárlók különle­ges olasz pulóvereket is vásá­rolhatnak, de finom belföldi, tisztagyapjú kötöttárukból má­sutt is nagy a választék. Bőven van bolyhos női és gyermek­alsónadrág is, melyekből tavaly még hiány mutatkozott. Négy­féle kisképernyős televízió, sok­féle mosógép és más cikkek várják a vásárlókat a boltok­ban. Vásárolni tehát lehet, de jó lesz, ha a vevők már de­cember első felében beszer­zik szükségleteiket a torló­dások elkerülése érdeké­ben. A tél kezdetén természetesen egyéb tennivalók is vannak a kereskedelemben. A MÉK nagy erőfeszítéseket tesz annak érde­kében, hogy a városi lakosság téli ellátásához szükséges búr gonyát és egyéb zöldséget idő' ben tárolja. A TÜZÉP-nél is nagy az érdeklődés, de sajnos nem mindenütt lehet kielégíte­ni egyes tüzelőfélékből az igé­nyeket. A kereskedelem megyénk­ben több mint 20 ezer ton­nával nagyobb mennyiségű tüzelőt hozott forgalomba az idén, mint tavaly, ennek ellenére újabb igénylők je­lentkeztek. Problémát okoz ugyanis, hogy sok helyen egyszerre leszoktál! a mezőgazdasági hulladékok el­tüzeléséről, sorban dobálják ki a tanyákból is a búbos kemen­céket és így olyan helyeken is szénnel kívánnak tüzelni, ahol korábban mással fűtöttek. A kereskedelem vezetői azon vannak, hogy egyre kevesebb panasz merülhessen fel a nö­vekvő áruforgalom lebonyolítá­sával kapcsolatban. Nagy gond­dal igyekeznek terveiket készí­teni, új értékesítési módszere­ket alakalmaznak, igyekeznek az iparral érvényesíttetni a la­kosság érdekeit, figyelembe vé­ve természetesen a népgazdaság kívánalmait is. Gerőcs István, a megyei tanács v. b. kereskedelmi osztályának vezetője 000000000000000000000000-00000000000000000000000 Az eredményes tanácskozás feltétele a jó beszámoló A AZ ITAL '■% RABJAI /. így kezdődik... K éssel felvágta a hasát. Tettének oka: kicsapongó élet­módja miatt otthagyta a felesége. ■.” „Eszméletlenül talált H. D. és V. I. italos jászszentlászlói motorosokra a vasúti síneken az ilonaszállási pályaőr.. „Részegen összeverekedtek, és Soós Pétert agyrázkódással, arccsont-repedéssel szállították a kórházba...” Ezek a megdöbbentő újsághírek az elmúlt hetekben láttak napvilágot lapunk hasábjain. Az alkohol tehát most is szedi áldozatait! Az egyik jelentés arról számol be, hogy a közle­kedési balesetek több mint nyolcvan százalékát részegek okoz­zák. A mentőknél is gyakran cseng a telefon: részeg ember fekszik az úttesten... Hová vezet ez az út? Hát sohasem lesz már megállás? Vajon mennyit ihattak már? Nem kérdezi tőlük senki. . EGY PEDAGÓGUS barátom­mal pártszervezetük munká­járól beszélgettünk a minap Kecskeméten. Szavai nyomán az iskolai pártszervezet sokol­dalú — különösen az utóbbi hónapokban egyre élénkülő — tevékenységének képe rajzoló­dott ki előttem. Boldogan hall­gattam a vezetőség nagyszerű elképzeléseit vázoló mondatait és a pártcsoportok újjászervezé­séhez fűzött reményeit. Megis­merkedtem a tag- és tagjelölt- Cejvételi munkájuk eredményé­vel is és örömmel tapasztal­tam, hogy megfelelő figyelmet (ordítanak a tömegszervezetek- te. Rendszeresen feladatokkal látják el a KISZ-t és a kom­munisták pártmegbízatást vál­lalnak a szakszervezetben, a nőtanácsban, valamint a szülői munkaközösségekben. Mindezt jóleső érzéssel nyug­táztam, azonban különbözőkép­pen ítéltük meg legutóbbi tag­gyűlésük beszámolóját. Bará­tom véleménye szerint az olyan előadások, amelyek valamilyen (elsőbb pártszerv határoza­tait ismertetik, nem lehetnek helyi jellegűek, azok nem ele­mezhetik a kommunisták tevé­kenységét, a pártmunka helyi tapasztalatait. Bizonyítékul az oktatási rendszer továbbfej­lesztésére készült irányelvek taggyűlési előadására hivatko- Eott. (Bár ez nem határozat, összehasonlításra azonban al­kalmas, mert a lényegen nem változtat.) Vajon elfogadhatjuk-e bará­tomnak azt az állítását, hogy az irányelveket egyszerűen fel kellett olvasni? Véleményünk szerint nem. Ilyen utasítást, tudomásunk szerint, egyetlen pártszervezet sem kapott. Természetesen vannak olyan határozatok is, amelyek kizáró­lag a párttagság tájékoztatását szolgálják, éppen ezért, ilyen esetben nyilvánvalóan, elegen­dő annak felolvasása. A hatá­rozatok többsége azonban nem ilyen jellegű és semmi esetre sem elégedhetünk meg azok mechanikus közlésével. A gyakorlati élet, a pártmun­ka színvonalának növekedése azt mutatja, hogy pártszerve­zeteink többsége nem ezt az utat járja, hanem megtalálták a módját a határozatok helyes alkalmazásának is. Jó példa erre a legutóbbi megyei párt­bizottsági ülés és az azt köve­tő járási és községi tanácsko­zások. Ezeken az értekezlete­ken nem ismételték meg szó szerint az MSZMP Központi Bizottságának október 29-i ha­tározatát, hanem annak szelle­mében vizsgálták meg a ter­melőszövetkezeti mozgalom helyzetét a megyében, a járás­ban és annak alapján vontak le következtetéseket a tenniva­lókra. ELEVENSÉG, az élettel való szoros kapcsolat jellemezte a fent említett taggyűléseket. A felszólalóknak nem volt túlsá­gosan nehéz dolguk. A beszá­moló jó alapokat adott a vitá­hoz, mert az abban résztvevők már a helyileg elemzett jó ta­pasztalatokhoz, vagy megbírált fogyatékosságokhoz, a nehézsé­gekhez és az előterjesztett ha­tározati javaslatokhoz szólhat­tak hozzá. Nem ilyen tartalmasak azok a taggyűlések, amelyeken az előadó figyelmen kívül hagyja a helyi körülményeket, nem számol a jelenlevők tájékozott­ságával és nem egyszer már jól ismert tételekkel untatja hallgatóit. Az ilyep előadó a maga számára nagyon kényel­mes megoldást választ. Le­mond a tapasztalatok összege­zéséről, a helyzet alapos vizs­gálatáról és mindezt a hallga­tóktól várja. Az ilyen beszá­moló alapján megtartott gyű­lések nem sok eredménnyel járnak és a felszólalók a leg­jobb esetben is csak megbírál­hatják az előadás fogyatékos­ságait és a maguk rögtönzötten elmondott tapasztalataival se­gíthetik elő a tennivalók meg­határozását. A TAPASZTALAT azt iga­zolja, hogy az eredményes ta­nácskozás egyik alapvető fel­tétele a jó beszámoló. Ha az értekezlet előadása nem sza­kad el az élettől, nem olyan általánosságban szól a felada­tokról, hogy azt minden köz­ségben és városban el lehet mondani és a lényegről szól, akkor a vita színvonalasabb, az értekezlet pedig terméke­nyebb lesz. Nagy József Munkavédelmi őrségek Munkavédelmi őrség fel­állításáról hozott határozatot az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete társa­dalmi munkavédelmi felügye­lőinek országos tanácskozása. A társadalmi ellenőrzéssel az elő­írt biztonsági rendszabályok végrehajtását segítik majd elő. Vágni lehet a füstöt, s az asz­talok között nehezen tudunk utat törni magunknak. Régen el­csendesedtek az utcák, s ez a zsivaj pokolinak tűnilk... Az egyik asztal mellett hár­man is bóbiskolnak, az abrosz­ról pedig csurog a félálombam feldöntött pohár tartalma. — Pálinkát igyál, az anyád istenit! Vagy félsz a feleséged­től, te gyáva kukac?! A biztató, nagytestű ember. Dühösen rázza barátját. Kocsis­nak mondják. Nadrágján hatal­mas folt ékeskedik, és ugyan­úgy kiabál, mint odakint, ami­kor lovait nógatja. A kitörő vi­har szelét érezzük, de egyelőre csak a szája jár. Ahogy azon­ban elnézzük: a kezét sem kell félteni! A sarokban már énekelnek, ha lehet egyáltalán éneklésnek nevezni a kom y ikál ásuk at! öt­ven év körüli asszony a pult előtt kotorászik zsebében; hátha akad még egy féldecire... Gyakorlott mozdulatokkal töl­tögeti a csapos a centeket, s ezek a részegek, akiket az al­kohol szinte rabságba ejtett, már azt sem veszik észre, ha kevesebb ital kerül a pohárba. Ügy tűnik, gúnyosan mosolyog a falon a tábla: Ittas embert nem szolgálunk ki! Sajnos, kevés hely van me­gyénkben is. ahol mernek, vagy akarnak szólná az ittas vendég­nek. Részint félelemből, részint mert minden féldeci hoz vala­mit a »konyhára«... Az asszony mellettünk áll. A pultra könyököl. Megtalálhatta zsebében a féldecire valót. Dől belőle a pálinkaszag. Vizsgáló szemekkel nézeget. MÉG NEM VILÁGOSÍTOTTÁK FEL — Gyerekek! Elhagyott a sze­retőm. Van pedig szép lakásom, s még nem vagyok olyan meg­vetendő. Nézzék csak a lába­mat! No, fizessenek még egy féldecit..: Jól öltözött férfi öntögeti a bort a poharakba a sarokasztal­nál. Nyélve már akadozik. — Tanító bácsi! Hogyan lehetnek a gólyák télen Afriká­ban, amikor engem decemberben hozott a gólya.., Elindult, de nem ért haza. Kapu alatt találtunk rá — reg­gel nyolckor... — Prémiumot kaptam. Csak tehetem... Nem vagyok én azért olyan rossz ember! Nézze, meny­nyi barátom van. Fogjátok meg a poharat, cimborák.. És isznak, újra isznak. Pohár, poharat ér. Tizedik pohárnál jár már a kocsis is. Még bírja, de már meg-megtántorodik. Hang­ja túlharsogja a ricsajt. — Az úristenit annak az asz- szonynak! Mindig a pénzért kö­nyörög. .. Hát nem én szenve­dek érte?! Dolgozom mint az állat és még akkor azt meri mondani, hogy korhely, csavargó vagyok! — Vállonragadja a mel­lette állót és felhördül: — Lát­tál te már részegen? Merd mon­dani, úgy váglak a falhoz, hogy szétloccsansz... A vállonragadott, vézna em­ber nem szól. Pillanatokon be­lül kijózanodik. Reszket a ha­talmas ember karjai között. Rendőr jön. Á zajt mintha kettévágták volna. Kituszkolja a hangosikodót, a csapos pedig zárórát kiált. Odakint sötét van. Soká lesz még reggel... Szöveg: Márkus János Fényképezte; Pásztor Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents