Petőfi Népe, 1960. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-16 / 296. szám

6. oldal 1960. december 16, péntek Á nagyüzemi gazdálkodás mellett szól hogy a járás termelőszövetke­zeted 11 hónap átlagában egy tehéntől 920 liter, a háztáji gazdaságok 895 liter tejet érté­kesítettek állami felvásárlás út­ján, ugyanakkor az egyéni te­héntartók csak 466 litert. * hogy Borota termelőszövetkezeti község három közös gazdasága teljesítette többmillió forintot kitevő áruértékesítési tervét. November végéig a Béke Tsz 102, a Vörös Október 107, a Pi­rosalma pedig 100 százalékot ért el. Válaszolt a Vasúti Főosztály A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium I. Vasúti Főosztá­lyától az alábbi levelet kaptuk: »Lapjuk 1960. november is­in megjelent «Miért nincs vil­lany a balotaszállási és kisszál- lási vasútállomáson?” című cik­kével kapcsolatosan a t. szer­kesztőséget az alábbiakban tá­jékoztatjuk: A balotaszállási állomás villa­mosítása 1961. évi tervünkben szerepel, a kis szállási állomás­ra azonban csak néhány év múlva kerülhet tor. Oka: még igen sok állomást kell villamo­sítani és • rendelkezésre álló hitelkeretből évenként kevés ál­lomást tudunk ellátni villamos Világítással.-» 111. C. tmany* osztály Ezen a héten megdicsérjük • TMdwrent balotanálláai nerv esetét, amely a nemrégi­ben megtartott »öregek napjai ■tán kitűnően szervezett veze­tőség» éa küldöttválasztó ülést rend esett. Az egybegyfilt 300— 320 főnyi hallgatóság előtt Mó­rica Zsigmondi Nem élhetek muzsikaszó nélkül című szín­művét adta elő nagy sikerrel a helyi Vöröskereszt színjátszó csoportja, Dudás Ferencné vö­röskereszten elnök betanításában. Rozsot daráltattak — eljárás indult ellenük A Városi Felvásárlási Ope­ratív Bizottság a Népi Ellenőr­ző Bizottsággal együtt novem­ber folyamán ellenőrzést tar­tott Kiskunhalas darálóüzemei­ben, Megállapították, hogy sok termelő kukoricával illetve ár­pával kevert rozsot vitt örle- tésre a olyan tétel is akadt, amelyben csak a látszat ked­véért volt pár szem árpa a ke­nyérgabona között. A bizottság kenyérgabonának takarmányo­zásra való felhasználása miatt 13 termelő ellen indított sza­bálysértési eljárást. Nagyobb körültekintést a termelői igazolványok kiadásánál! A városi és járási Felvásárlá­si Operatív Bizottság a novem­berben tartott piaci ellenőrzései alkalmával tapasztalta, hogy a városi vásárcsarnokban igen sok, egy holdon aluli területen gazdálkodó lakos rendelkezik termelői igazolvánnyal, sőt egész éven át rendszeresen áru­sítanak igazolvány birtokában olyanok is, akiknek 400 négy­szögöl alatt van az ingatlanuk. Ebben az esetben gondosabban meg kellene vizsgálni, hogy a termelői igazolvány igénylője valóban saját terményféleségét viszi-e piacra, vagy üzérkedésre használja a hivatalos igazolást? hogy a kunfehértói Vörös Haj­nal Tsz havi 15, a Béke pedig havi 14 forint előleget osztott rendszeresen a tagságnak. Az időjárás okozta terméskiesések ellenére a Vörös Hajnalban 33, a Béke Tsz-ben 30 forint lesz a várható részesedés munkaegy­ségenként Történelem képes A Képzőművészeti Alap Ki­adó Vállalat és a Kiskunhalasi Thorma János Múzeum »A ké­pes levelezőlap története« cím­mel kiállítást njutott az elmúlt napokban. A múzeum új kiállí­tása a képes levelezőlap 85 éves múltját fejlődésének főbb állo­másait mutatja be. A lapok el­múlt időket idéznek, régi emlé­keket keltenek életre és híven tükrözik az egyes korok kultúr­politikáját is. A százezrek ke­zén megforduló képeslapok ne­velő erejét minden időben igye­keztek kihasználni A lapokon A' járási tanács mezőgazda­sági osztálya felmérte, hogy a járás 27 termelőszövetkezetében mintegy ötezer tag téli foglal­koztatását kell az idén megol­dani Minthogy a tsz-ek több mint 60 hold közös nádterület­tel rendelkeznek, helyes a me­gyei mezőgazdasági osztálynak az az intézkedése, hogy megtilt­ja a nádvágás egyénieknek való kiadását A nád saját kitermelé­se különösen azokban a tsz-ek- ben fontos, ahol az állatférőhe­lyek lefedésében problémák vannak. Példás tőmegkapcsolat A járási tanács igazgatási osz­tálya nemrégiben értékelte a kunfehértói községi tanács és az apparátus munkáját. Megállapí­totta, hogy a tanácstagság egy­két kivétellel rendszeres család­látogatásokat végez a lakosság között s ilyen szempontból já­rási szinten a legpéldamutatób­bak közé tartozik. levelezőlapokon szemlélhetjük a századforduló illúziókat keltő, töanegízlésre ható »hivatalos« művészetét. A két világháború közötti időszak ál-népi és kispolgári ízlésű ké­peslapjai még jobban kiemelik a felszabadulást követő másfél évtized művészi törekvéseinek a képes levelezőlap terén is meg­mutatkozó új, egészséges fejlő­dését A kiállítást Dunai Péter, a városi tanács ▼. b. elnökhelyet­tese adta át a város dolgozói­nak, szépszámú közönség jelen­létében. Sok tagot tud foglalkoztatni egy-egy termelőszövetkezetben a fakitermelés is. E szempontból főleg azokat a tsz-eket részesítik előnyben az erdészek, ahol a kitermelt faanyagot saját erő­ből való építkezésre fordítják. A mezőgazdasági osztály java­solja a tsz-eknek, hogy az őszi munkák összetorlódása és a rossz útviszonyok miatt elma­radt trágyakihordást is a lél fo­lyamán végezzék él; Kelebián és Kuníehértón pedig az eddigi gyakorlattal szemben a földmű­vesszövetkezeti jégszállítást is a tez-tagok vállalják eL Hat hónap alatt 6225 darabbal több sertés A Központi Statisztikai Hivatal Megyei Igazgatósága az ok­tóber 1-d állapotnak megfelelően 17 községben és két városban — köztük Haricakötönyben és Kiskunhalason — felmérte a ser» tésállománjrt E két helyen a március óta eltelt 6 hónap alatt kereken 6225 darabbal szaporodott a sertéslétszám, ami a város­ban 154,7, Harkakötönyben pedig 131,1 százalékon növekedésnek felel meg. Ezen belül a városban több mint 100 darabbal, az említett községben pedig közel 50 darabbal szaporodott az anya­kocák száma, amelyek szaporulata már a jövőévi hizlalásoknál jelentkezni fog. Anyakönyvi hírek Kiskunhalasról SZÜLETTEK: Zámbó Károly anyja neve: Kohán Julianna), íardos János (Nacsa Mária), 3alla Miklós (Enying Rozália), Catena Julianna (Szőrű Ilona), des tér Anikó (Czibolya Irén), róth János (Nyíri Teréz), Péli lózsef (Kátai Éva), Somló Éva Weász Erzsébet), Rokolya Jó­séi (Csontos Ilona), Kolompár ián dór (Kolompár Aranka), Ha- ász János (Stefulik Anna), Vo- ák Ildikó (Ribárszki Mária), Ki- i Katalin (Szűcs Katalin), Ro­sa István (Béki Klára), Huszár rános (Kiss Julianna). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Doth Rudolf és Gácsi-Varga Ve- •onika. MEGHALTAK: Csendes Já- íos 63 éves, Kurcsi Jánosné Pa- ,yi Zsuzsánna 71 éves. Balog 3éter Pálné Lusztig Mária 84 íves, Gyevi-Varga Lajosné Bar- £ Mária 63 éves, Németh Já­nosné Csincsák Terézia 88 éves, Surján Sándomé Kelemen Má­ria 52 éves, Forgó László 35 éves korban. Gyilkosság Kéleshalmán Farkas Imre községi tudósí­tónk írja Kéleshalmáról: »Az elmúlt napokban Csesznegi Jó- zsefné született Vajda Anna kegyetlenül meggyilkolta Stal- ter Illés császártöltési lakost, aki eddig ismeretlen okból Csesznegi József lakására ment. Még szóhoz sem jutott, amikor Cseszneginé felkapott egy vas­villát és leütötte a nevezettet, lányának volt vadházastársát. Amikor a fiatalember ájulton a földre esett, az asszony a fel- ismerhetetlenségig szétverte a fejét. A rendőrség a nyomozást folytatja az ügyben.« Megérdemlik az elismerést A Vöröskereszt városi szervezete és a légoltalmi parancsnok­ság közös terve alapján 15 egészségügyi állomást szerveznek a város azon pontjain, ahol nincs SZTK-rendelő. Az állomások el­sősegélynyújtó jellegűek, tanfolyamot végzett vezetőkkel az élen s ezeken időközönkint orvosi tanácsadásokat is rendeznek. A 15 mentőládát a Faipari Vállalat valamint a Fa- és Építőipari Ktsz dolgozói társadalmi munkában készítették él, a felszere­lést az egészségügyi osztály, a kórház és az SZTK kirendeltség biztosította. A Vöröskereszt városi vezetősége és a légoltalmi pa­rancsnokság jogos elismerését fejezi ki az áldozatkész társadalmi munkásoknak. Á tsz-tagság téli foglalkoztatásáról Apróhirdetések KECSKEMÉTEN a postán a posta- fiókban felejtett 8 darab kulcsot, kérem, szíveskedjék a megtaláló a kiadóhivatalban leadni. 3000 SZŐLŐVENYIGE eladó. HMszóbaíar lat vennék. Kecskemét, Redszmann Sándor utca t S006 FEHEH, mély gyemneMpoasd efedő. Kecskemét, Széchenyi körót ». 4697 HÚSSERTÉS, 200 feg-oo, és btrifca- trágya eladó. Kecskemét, Csóka u. 25, szám. 3008 ELADOK: kétszemélyes Tékáimé, dáó-kombináltszeikirény, dió-háilóbútor páros ágyaik, szekrények. Kecske­mét, Vak-Bottyán utca 9. 3007 HÍZOK eladóik. Érdeklődni: Kecs­kemét. Máiiaihegy 70. Bálintéknál. _________________________ 3005 ELADÓ villa, 389 négyszögöl gyü­mölcsössel, azonnal beköltözhető. — Érdeklődni: Kecskéiméit. Csóka utca 18- szám. _______ 3004 EL ADÓ I. osztályú tégla Aísószék- tóban. Kecskemét. Fürdő utca 29. szám. 3003 FIGYELEM! Figyelem! Cipő javitá- sát vállalom. Kecsloemét. Bercsényi utca 5/a szám. Katona Lajos cipész. 3002 ELADÓ 2 hold szőlő 40 ezerért. — Kecskemét. Szánkás 105, 3999 GÉPÍRÁST vállalok. Tanulónak gya­korlásra lakásomon gépet adok. — Cím a kiadóban. 2998 KÉRJÜK HIRDETOFELETNKET, hogy a karácsonyi izámba szánt hirdetéseiket december 23-án délig szíveskedjenek feladni. x GYERMEKSZERETO fiatal nő elhe­lyezkedne háztartásban. Pulal Mar­git. Kecskemét. Szarigáa 288. 4689 KÉT darab bordó hunaitú fotet el­adó. KeaSkemék Szultán oboa 22. szám. 4584 ELADÓ sürgősen 125-ön, generál o­zott Wanderer motor. Kecskemét; Fűzfás köz, SzoJnoMhegy 3. 4682 ELADÓ 1 hold szőlő lakással, 1 szoba és konyha. Helvécia, Lőwy dűlő. I. kerület 28. Érdeklődni: Fe- hértói dűlő, I. kerület 31. 4SS3 FIATAL hízó eladó. Jó nádazöt ke­resek azonnalira. Kecskemét, Holló utca 3. Máiriavános. 2975 KECSKEMET, Cigány János utca 13. szám alatti ház eladó, vétel esetén bekülíöziiető. Érdeklődni: ugyanott. 297« EGY SZOBA, konyha. kamarás laka» sómat elcserélném Kecskeméten 2 szoba, konyhádért, köMségmegtérl- tésset, vagy emeüetráépitésbe betár» sülnék. Címet a kiadóhivatalba ké­rek. 4674 KÉT kisszobást kertes, vízveaetékea lakásomat elcserélném hasonló, köz­ponthoz kezekért, vagy bérháziórt. Kecskéméit, Nándorfehérvári utca 30, Villanygyár utáni várost kislakás, Vargáék. 4675 MÉHÉSZET NB-teflszereléssel eladó. Cserélhető motorért. Kecskemét, Zsi­nór utca ». 2997 140 KG-QS hízott sertés eladó. Kecs­kemét. Külső-Mániaiváros 5. Tatár sor végén.___________________ 2996 SZÖLÖKAPÄSNAK fiatal házaspárt keresek. Lakást adok. Sublót, komy- kakredenc, tűzhely olcsóért eladó. Kecskemét, Kölcsey u. L______4594 G— 35-ÖS vezetésében gyakorlott vontatóvezetőket vidéki munkahe­lyekre, Jó kereseti lehetőséggel fel­vesz a Talajjavító Vállalat. Pest- imre, Vecsésá út 18. sz. 2994 ELADÓ Kecskemét, Szélmalom utca 33. számú ház belső része. Azonnal elfoglalható. 4596 KERTES kis családi ház eladó. — Azonnal beköltözhető. Kecskemét, Bethlenváros 12 /a. 4569 FAANYAG-RAKTÁRVEZETŐT kere- sünfc gyakorlattal. Részletes ajánlar tot kérjük Parkettagyártó Vállalat, Kecskemét, Halasi út L számra el­küldeni. 4681 ALIG használt dióháló. olajfestmé­nyek. gotoeMnképefc eladók. Kecske­mét. Bethlenváros 48/a. Italbolt. Er- deklődml: 18—6-ig._____________4593 jo Állapotban levő egy «6 után való könnyű gumiskocsi eladó. — Kecskemét, Budaihegy 98. 4591 ELADÓ 3 párna, 1 nagy dunna és motorkerékpár-garázsra kettős ajtó. Kecskemét, Kossuth krt. 6. 4590 ELADÓ egy új, barna panoflx bun­da. Kecskemét. Deák tér 3a Kiss Imre szűcsnél.________________2990 KU KORICASZ AR eladó Csongrádi útban. Érdeklődni: Kecskemét, Ber- csényl utca 28._______________2988 EL ADÓ 20 négyzetméter új padló- deszka. Ugyanott 3 hold szőlő felé- bőd kiadó a városhoz közei. Pécsi László, Kecskemét, Vacsihegy 103. Farkas-villa mögött.___________«687 EL ADÓ 175-ös. kkfloenekű Jawa. sza­bott motoros bőrkabát. Kecskemét, Bem utca A. műszerész._______4688 BE KÖLTÖZHETŐ ház eladó. Kecs­kemét. Horog utca «. Elfoglalható konyha, szoba, folyosó« előszoba, kamra éa mellékhelyiség. — Érdek­lődni: Bejcsy-ZsdUnszky a. U. Bő- bánéknáL 468« VILLATELEK a betMenvánosl új vil­lanegyedben eladó. Érdeklődni le­het: Kecskemét. Bethlen körút 53. Valter. 464« AZONNALI belépésre fix- éa Jlita­léktérltéa mentett, a város terüle­tére körzetfelügyelőt keresünk. — Előfeltétel: nagy helyismeret, tár­gyalókészség és legalább érettségi. Jelentkezés: Állami Biztosító Városi Fiókja. Kecskemét, Szabadság tér 1/a szám. 3009 TÖRZSKÖNYVEZETT, 3 hónapos drótszőrű foxi és 3 karikás gáztűz­hely, palack nélkül olcsón eladó. Kecskemét, Bajcsy-Zsllinszky u. 31. szám. 4677 BÚTOROZOTT szoba 3 személy ré­szére kiadó. Kecskemét. Kupa utca 22. szám. 457« Gépírást vállalok. JfJ. Baditz. Miskolc, Tass utca IS. 464« Ipari tanulónak jelentkezhetnek az általános iskola nyolc osztályát végzett, 14—17 éves fiúk szobafestő, mázoló, épületburkoló és tetőfedő szakmára. Munkaruhát, bakancsot és ebédet biztosítunk, de szállást nem. Jelentkezés munkanapokon délelőtt ÉM. Bács megyei Állami Építőipari vállalat munkaügyi osz­tályán. Kecskemét, Rákócziváros 23a szám. 297» ELADÓ vfilaitelek, beköltözhető, kis épülettel Kecskemét, Ingatlankezelő Vállalat. Reiszmamn Sándor u. 2C 299« ELADÓ Kecskemét központján telek és kombinált bútor. Cím a kiadó­ban.__________________________4672 ELADÓ modem, mély gyerenekkocsl Igényesnek, dm: Kecskemét, Reptér, m-as épület. IL emelet H. 2942 MAGÁNOS családi ház eladó. Kecs­kemét. Zöldfa utca 48. 459S Haskötők petottáváh sérvkötők, gomlövesa talpbetétek minta szerinti, szakszerű készítése. MűLábak, járógépek, fű­zök, orthopád-készűlékek szakszerű Javítását vállalja: Orvosi Műszerész Ktsz. Kecskemét, Csongrádi út 140j Megközelíthető a 3-as autóbusszal. 466« ISO—1M KG-OS hízott «értén eladó. Hetény egy háza. Lenin utca 24. 465« ÖOOOöOOOüüüQftOOOÓOQÜOól Aeünatadl éa áttaliaw laltetos, BMteryiljfon éa tfplsria m - ..mm.. -a’ m » KJlYCfli • Bányászati Berendezések Gyár* Kiskunfélegyháza. Jelentkezés a vállalat munkaügyi —Ptályáa. taxi XÖOOOOOO-OOOOO-O-OODÖO-OOGí Félegyházi apróhirdetések KÖRÖSI út 21. számú ház eladó. Érdeklődni: ugyanott, hetipiackor. 1090 BETLEHEM utca 19. számú ház el­adó. beköltözhető. Érdeklődni le­het ugyanott.__________________1089 A VÁROS központjában két szoba, összkomfortból álló házrész, beköl­tözhetően eladó. Ugyanott a Közei- szőlőben 2400 négyszögöl szőlő ház­helynek alkalmas, villany a közei­ben van. Cím: Hírlapbódéban. 1088 DÖBRENTEY utca 19. számú ház eladó. Azonnal beköltözhető. 1085 6 HÓNAPOS gyermekem mellé gon­dozónőt keresek sürgősen. Érdek­lődni: Csíkszereda utca 3 alatt. Este 5 óra után.__________________M86 12 DARABBÓL álló ebédlőgamitúra eladó. HaOassyné. Budapest, Város- major 1/c (Déli vasútnál)._____1072 TA NACSKÖZTARSASÄG utca 77. számú ház belső része; 2 szoba, konyha és mellékhelyiségekkel el­adó. Azonnal beköltözhető. 1074 MOLNÁR Béla utca 54. számú ház belső része eladó. Beköltözhető. 1057 MÁRTÍROK útja 24. szám alatti há« középső része eladó. Beköltözhető. Érdeklődni: Mártírok útja 23 alatt Bezsilla Lászlónál, 1073 EGY kazal búzaszakba eladó. Kéűs várta utca 16.________________1073 AL IG használt hordozható cserép­kályha eladó. Dessewffy utca 23. sz. 107» KUKORICASZAR eladó Vörűshad- seneg útja 20. szám alatt. 108« JÓKAI utca . 48. számú ház belső féle eladó. Beköltözhető. 1081 169 KG-OS hízott sertés eladó. Ka­zinczy utca 8 alatt. 1082 ELADÓ új típusú, nfkfceaezett tűz­hely. zománcozott tetővel, beépített vülanyrezsóvai. Megtekinthető: Jó­zsef Attila utca « alatt. 1082 HORVATH Zoltán utca 30. sz. alatti ház utcai része eladó. Értekezni: Dózsa György utca 12. 108« JÖKAI utca 17. számú ház eladói Beköltözhető. Érdeklődni lehet a hói fudrászüzövelkeaetben. 1047

Next

/
Thumbnails
Contents