Petőfi Népe, 1960. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-24 / 277. szám

8. oldal I960, november 84, csütörtök Hruscsov válaszai a Pravdában a leszerelésről és az ellenőrzésről feltett kérdésekre Moszkva. Hruscsov szovjet miniszterelnök válaszolt a Pravda szerkesztőségének az ál­talános és teljes leszerelésről, valamint ennek ellenőrzéséről feltett kérdésekre. A Pravda szerdai száma közli a szovjet kormányfő válaszait. Hruscsov újból megerősítette az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakán tett kijelentését, hogy a Szovjet­unió hozzájárul bármiféle el­len-őrzéshez, ha megállapodást kötnek az általános és teljes le­szerelésre, a fegyverek megsem- Tu-isítésére. Ebben az esetben — fűzte hozzá — hajlandók va­gyunk hinni még a kommuniz­mus és a szocializmus legelszán­tabb gyűlölőinek is. és elfogadjuk javaslataikat az ellenőrzésre. A Szovjetuniónak, éppúgy mint más országoknak, nem kevésbé érdeke a szigorú nemzetközi el­lenőrzés megteremtése. Hruscsov megállapította, hogy a nyugati hatalmak felelős ál­­lamférfiai továbbra is elferdítik a Szovjetunió ezzel kapcsola­tos álláspontját. A szovjet kor­­mányfő célzatosnak minősítette Mactnillan angol miniszterel­nöknek azt a kijelentését, hogy a Szovjetunió ki akar bújni az ellenőrzés alól, hogy eltitkol­hassa katonai erejét. Mi készek vagyunk megvizsgálni a nyu­gati hatalmak bármely javasla­tát az általános és teljes ellen­őrzésre vonatkozóan — hang­súlyozta újból a szovjet minisz­terelnök. — Ehhez azonban az szükséges, hogy járuljanak hozzá a leszereléshez, és becsü­letes politikát, ne pedig a né­pek félrevezetésére irányuló politikát folytassanak ebben a kérdésben. Hruscsov az ENSZ-közgyűlé­­sen előterjesztett nyugati ja­vaslatokról szólva rámutatott: E tervezetek szembetűnően tanú­sítják, hogy o nyugati kormá­nyok még mindig nem óhajta­nak érdemben, a népek iránti felelősségük teljes tudatában hozzálátni a leszerelés kérdései­nek megvitatásához. Az Egye­sült Államok, Anglia és Olasz­ország közös javaslata például hallgat a fő dologról, arról, ho­gyan kell megvalósítani az ál­talános és teljes leszerelést. Ez a javaslat csupán bizonyos, ho­mályos intézkedésekről szól. E nyugati tervezet egyetlen célja: ellenőrzés, leszerelés nélkül. Vagyis ki akarják puhatolni más országok fegyverzetét. Ilyen ellenőrzésért Eisenhower is nyíltan síkraszállt az ENSZ- közgyűlés mostani ülésszakán mondott beszédében. A Szovjet­unió nem vesz részt és a jövőben sem hajlandó részt venni olyan ellenőrzési rendszer kidolgozásá­ban, amely a leszereléstől füg­getlenül a fegyverzetre vonat­koznék. Nem hajlandó, még­pedig azért nem, mert nem akar részt ,venni a népek félreveze­tésében. A szovjet miniszterelnök rá­mutatott még arra, hogy a nyugati hatalmak ellenzik a tí­zes leszerelési bizottság semle­ges országokkal való kibővíté­sére tett szovjet javaslatot. A másra ezután a közgyűlés több­sége ilyen értelemben határo­zott. Az ENSZ tizenöttagú békél­tető bizottsága eleget téve Ka­­szavubu követeléseinek, az utolsó pillanatban lemondta kongói útját. A bizottság tagjai­nak kedden éjszaka kellett vol­na Leopoldvillébe repülnie, hegy ott igyekezzenek elsimí­tani a különböző politikai cso­portosulások nézeteltéréseit Ka­­szavubu kedden levelet intézett Hammarskjöld ENSZ-főtitkár­­hoz. Azzal fenyegetőzött, ha a bizottság elutazik, ez súlyos következményekkel jár. Ham­marskjöld engedett Kaszavubu zsarolásának. énekkar működik a különböző kisebb létszámú KISZ kultúr­­gárda mellett, igen szép ered­ménnyel. A felszabadulási kulturális seregszemle fő érdeme — mint Gera Sándor elvtárs mondotta — nagy számú részvevő to­borzásán túlmenően a közön­ségszervezés terén mutatkozó eredmények. A három, négy, sokszor több órát betöltő műsor keretén be­lül 150 alkalommal rendeztek nagysikerű szellemi akadály­­versenyt, amelyek számát a jö­vőben növelni kívánják. Hiányosságként említette meg a beszámoló a daltanulási moz­galom és a József Attila olvasó­mozgalom tömegmozgató lehető­ségeinek nem kielégítő módon való kihasználását. A jövőben a KISZ-vezetők és a, könyvtá­rosok nagyobb figyelmet szen­telnek majd ezen mozgalmak szervezésére. Gera Sándor értékelése után a megjelentek közül sokan ta­­oasztaiataikkal, észrevételeik el­mondásával segítették az ez évi kulturális seregszemle minél eredményesebb megrendezését. nyugafl hatalmak félnek, hogy a semleges országok képviselői saját maguk győződnek meg, ki akarja valóban a leszerelést, és ki az, aki akadályozza ennek megoldását. A Szovjetunió ra­gaszkodik a leszerelési bizott­ság kibővítéséhez, és őszintén reméli, hogy lehetővé teszi majd, hogy az általános és tel­jes leszerelésről szóló tárgyalá­sok kijussanak a zsákutcából — mondotta Hruscsov. Rovatvezető: Kovács Gergely Téli pihenésre Készítem eld a motort tu.) Kétütemű motoroknál ajánla­tos a gyertya kicsavarásával és a nyíláson bedugott drót segít­ségével megállapítani a dugaty­­tyű felső holtpontját, és a mo­tort ebben az állapotban hagyni — természetesen a gyertya visz­­szacsavarása után —, mert így a dugattyú elzárja a kipufogó nyílást, nem engedi be a hen­gerbe az őszi, téli párát, amely a belső részeket megrozsdásí­­taná. Vannak, akik annyira óvato­sak, hogy még a porlasztó lég­torkát és a kipufogó nyílásokat is olajos ronggyal tömítik, erre azonban gondolni kell, ha a motort télen járatjuk, a járatás pedig igen hasznos, mert a 2—3 hetenkénti 5—10 perces jára­tással sok kellemetlen berozs­­öásodástól szabadulunk meg. Járatás után természetesen a motor olyan részeit, amelyek­ről a zsír, vagy a savmentes vazelin leolvad, ismét leápol­juk. Igen fontos, hogy a motor akkumulátorját is kellő módon gondozzuk. Célszerű, ha a le­szerelt telepet szakműhelyben helyezzük el téli kezelésre, de ha ez meg nem oldható, ön­magunk elvégezhetjük a mun­kát. Több megoldás lehetséges. Egyik mód, hogy a telpet áram­mal feltöltjük, majd a telep tartalmát kiöntve, desztillált vízzel öntjük fel a telepet. Ezt a műveletet egymásután több­ször meg kell ismételnünk. A másik mód szerint az árammal való feltöltés után kiöntjük a telep tartalmát és szárazon tesz­­szük el a telepet. Ilyenkor azonban igen fontos, hogy a le­mezek levegőt és nedvességet ne kapjanak, mert a nedves pára szulfátosodást okozva, le­rontja a telep élettartamát. Ép­pen ezért a savbeöntő nyíláso­kat légmentesen kellene el­zárni. Minthogy ez körülmé­nyes, e megoldást ritkábban al­kalmazzák. Telepjüket legtöb­ben úgy tárolják, hogy havonta rendszeresen feltöltik árammal a telepet és fogyasztóval (Iám­nál kisütik, majd újra feltöltik. Ha van rá mód, igen célszerű télen is használni a telepet, mert a használaton kívüli arány­lag gyorsan tönkremegy. A gumiabroncsoknak igen jót tesz, ha azokat nem üzemi nyo­máson tartjuk, hanem kienged­jük belőlük a levegőt. A nyo­más ugyanis megkeményíti, tö­rékennyé teszi a gumiabroncsot. Célszerű, ha a gépet úgy állít­juk, hogy a gumik ne érintkez­zenek a talajjal. Ha ez nem oldható meg. időnként a talaj­hoz érő keréken fordítsunk egy negyed fordulatot. Időnként le­het kapni gumikonzerváló sze­reket (pl.: Protegom), amivel a köDenveket vékonyan bevon­tok. E szer puhítja a gumit. Mindezek után a motort szel­­lős, de teljesen száraz helyi­ségben helyezzük ..téli álomra”, mert ez a legelőnvösehb. — írv tart minél tovább minden al­katrésze. (Folyt, kör.) NAPTÁR 1960. nov. 84, csütörtök. Névnap: Emma. Napkelte: 7 óra. Napnyugta: 16 óra. • *— Megyénk TŰZÉP-telepeln november 10-ig 36166 dolgozó váltotta be tüzelőanyag-utalvá­nyát A TÜZÉP megyei köz­pontja ezúton értesíti az érde­kelt dolgozókat, hogy utalvá­nyukat — amennyiben még nem váltották be — haladék­talanul cseréljék be tüzelő­anyagra. Sietném; napiár 230 évvel ezelőtti, 1730. novem­ber 24-én született Alekszandr Szuvorov. a lángeszű orosz had­vezér. Az 1787—1792-es harcok­ban a törökök, majd 1799-ben a Napóleon elleni háborúk folya­mán Eszak-Olaszországban a franciák felett aratott győzel­met. Ez utóbbi hadjáratban zaj­lott le az orosz hadsereg egye­dülálló teljesítménye, az Alpok Szt. Gotthárd-hágóján való át­kelés. — Kormánykitüntetést ka­pott Kovács Mihály elvtárs, a tataházi Petőfi Termelőszövet­kezet párttitkára eredményes mozgalmi munkájáért Kovács elvtárs a szövetkezet megala­kulása óta párttitkár. — Állami beruházásból tör­pevízmű épül Csátalján. A lé­tesítmény költségeihez Csátalja 680 ezer forinttal járul hozzá a községfejlesztési alapból. — Hatezer forint értékű könyvet vásárolt a könyvtár­állomány kiegészítésére a Bács­almási Községi Tanács. Ezen­kívül az úttörőotthon felszere­lésére és a táborozási költségek kiegészítésére ötezer forintot szavazott meg. — Megtámadták és leütötték Halász Mihály* kecskeméti já­rókelőt a TÜZÉP-telep mellett levő aluljáróban. A helyszínre siető mentők súlyos agyrázkó­dással szállították a megyei kórházba. — Mexikó lakossága novem­ber 20-án nagyarányú ünnep­ségen emlékezett meg a mexikói forradalom 50. évfordulójáról. A forradalom emlékművénél rendezett ünnepi gyűlésen meg­jelentek Lopez Mateos elnök és kabinetjének tagjai is. — Karácsony előtt újtípusú lemezjátszó-készülékeket hoz­nak forgalomba a KERAVILL- boltok. A következő hetekben már kapható lesz a Crystalton, négysebességes, nyomógombos készülék is. Az áruházak no­vember végén kezdik árusítani a magyar ipar új termékét, az állványos lemezjátszó készülé­ket. — Agyrázkódást szenvedett L. Gy. 58 éves ménteleki lakos. Mint a kivonuló mentők meg­állapították, az idős földmű­vest bottal bántalmazták. — A Kecskeméti Konzerv­gyárban az üzem-, műszak- és csoportvezetők részére rend­szeresen tartanak oktatást az üzemi balesetvédelem fejlesz­tésér ŐL A menték kérik As ead* időjárás miatt aárossü vált urálion a mentőautók több eset­ben elakadnak, belőtt minden pere késedelem a bajbajutott állapotának rosszabbodásához, töt Halálából ve­zethet! A kecskeméti mentőállomás ezért felhívja a betegek. Illetve a sérültek hozzátartozóinak, kísérőinek figyel­mét, hogy a kórházi ápolásra szo­ruló személyeket — a mentőautó megérkezése előtt — hozzák ki a legközelebbi köves útra. Ezzel a mihamarabbi ervosi be­avatkozást s a beteg gyógyulását segítjük elől '— Három halálos áldozata van a Madrasz térségében pusztított vasárnapi viharnak. A szélvihar házakat döntött romba, fákat csavart ki gyöke­restől és tönkretette a villamos távvezeték-hálózatot. — Hónai Egon előadóművész és Szenti Edit táncdalénekesnő pénteken a Kedves eszpresszó­ban lépnek fel. Zongorán He­gedűs Lajos kísér. — Dávodon november 18-án adták át a forgalomnak a köz­ségfejlesztési alapból épített 3600 négyzetméter nagyságú gyalogjárdát. ■— Magyar-perzsa a Horto­­bágyróL A Hortobágy ősi juh­­faj táját, a magyar rackát, a mátai gazdaságban tenyésztik tovább. A gazdaságban a ma­gyar rackákkal érdekes kísér­let kezdődött: az anyajuhokat karakül kosokkal keresztezték. Az utódok szőrméje rendkívül finom, s alkalmas perzsabunda készítésére. Tavaly 300 bárány bundáját értékesítették, ebben az évben pedig 350 báránybun­dát adnak a szűcsiparnak. — Gyermeknevelésről ren­deznek előadást e hónap 24-én, csütörtökön este 6 órai kezdet­tel a Bajai József Attila Mű­velődési Házban. Az előadást a szülők akadémiája, a TIT és a nőtanács rendezi. — öngyilkossági szándékból 70 darab Belloidot nyelt le Sz. J.-né 35 éves köncsögi asszony. Tettét férje iszákosságával és durva magatartásával indokol­ta. Sz. J.-né életben maradt. — A városföldi tanyaközpont­ban eladásra kerülő 53 házhely vételi árát az OTP állapítja meg. A lapunk keddi számá­ban közölt 14 forint 49 filléres négyszögölenkénti ár csupán a Kecskeméti Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottságának irány­ára. s — Budapestre érkezett Tat­jana Szamojlova, a világhírű szovjet filmszínésznő. Mint an­nak idején már megírtuk, Tat­jana Szamojlova az Alba regia című, új magyar űlm főszere­pét játssza majd. — A bajai járás körzeti orvo­sainak legutóbbi továbbképzé­sén a járási pártbizottság kép­viselője is megjelent Megálla­podtak abban, hogy a szokásos havi orvosi továbbképzésen a pártbizottság tájékoztatja az egészségügyi dolgozókat a poli­tikai, gazdasági kérdésekről és megvitatják az orvosok munká­ját érintő problémákat — Verekedtek. Vida László múlt hónap 11-én reggel a kecskeméti ^Batthyány utcai italboltban harmadmagával po­­harazgatott. Közben összeta­lálkozott Kulmány Istvánnal és verekedés támadt közöttük. Mindketten 20 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. Ügyükben a nyomozás befeje­ződött — A Kecskeméti Konzerv­gyárban harminckilenc élemi­­szeripári tanuló ismerkedik a konzerv gyár tás sál. Közülük 20 első éves, 9 másodéves és 10 harmadéves. Az E!VSZ»k5ígTnlés amerikai nyomásra Kaszavnbu küldöttségét fogadta el Kongó képviselőiének New York. Az ENSZ közgyű­lése a késő éjszakai órákban elismerte Kaszavubu küldöttsé­gét Kongó ENSZ-delegációja­­ként Kaszavubu küldöttségé­nek elismerése mellett 53-an, ellene 24-en szavaztak, 19 kül­dött tartózkodott a szavazás­tól. A kedd délutáni ülésen élénk vita folyt a kongói ENSZ- delegáció kérdése körül. Ghana küldöttsége javasolta, hogy a vitát a legújabb kongói esemé­nyek miatt halasszák el. A ju­goszláv és az indiai küldött ezt az álláspontot támogatta. Wads­worth amerikai delegátus azon­ban mindent elkövetett, hogy a törvényes kongói kormány he­lyett Kaszavubu küldöttségét ismertesse el. Amerikai nyo-A fiatalok kulturális seregszemléjéről Á KISZ megyei bizottsága kedden délelőtt értekezletre hívta össze a városi és a járási titkárait, a városi népművelési felügyelőket, a szakszervezetek kulturális megbízottait és a könyvtárak vezetőit a megyei pártbizottság tanácstermében. Az értekezleten a felszabadulási kulturális seregszemle tapasz­talatait vitatták meg, és meg­beszéltek az ez évi kulturális szemle szervezési problémáit. Gera Sándor, a megyei KISZ- fcizottság ágit. prop. titkára fog­lalta össze a felszabadulási kul­turális seregszemle tapasztala­tait és az ifjúság nevelésében elért eredményeit. A felszabadulási kulturális se­regszemlének a megyében ta­valy 15 ezer részvevője volt, háromezerrel több, mint az élő­ié év kulturális seregszemléje részvevőinek száma. — Méltó volt ez a kulturális szemle nemcsak méreteiben, hanem tartalmában is felszaba­dulásunk 15. évfordulójához — mondotta Gera Sándor. A mozgalom tömegbázisára Jellemző, hogy 382 öntevékeny művészeti csoport és hatvan I

Next

/
Thumbnails
Contents