Petőfi Népe, 1960. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-23 / 276. szám
’WiO. november 23, szerda. i »Ida) c/lz Lit öllé nemzedék r ~~ 1 1 ÍJ IJ FILMEK “ 1 uuuuuuuuuljjliliijQQOOGLJLUJLIGGOQOQGQOOQQOQQQOOG Gorkijt bizony nem értette meg Tolsztoj. Idegen volt számára az a különös, keserű lobogás, amely a beteljesülőben levő, a lejtő szélén álló cárikor embereinek, világának, eszméinek, eszmetöredékeinek gyűlöletében, mély és őszinte erkölcsi elítélésében realizálódik az ifjú Gorkij művészetében. Ennek jellegéről hallatlanul találó jellemzésként mondotta Lev Tolsztoj^ »■Magának okos szíve van... igen, okos szíve!« Ez az okos szív, amely kérlelhetetlen logikával kereste a pusztulás hullafoltjait a cári erőszák tomboilásában, ájult, bomló társadalomban, kórképi hitelességgel, az anatómus biztonságával ragadva meg azokat az idegszálakat, melyek a legerőteljesebben reagáltak az embertelenségre. Arra az embertelenségre mutatott rá, az elembertelenedésnek arra a folyamatára, mely megcsonkította, sutává, ferdévé és nyomorulttá tette a legszebb érzéseket, legszentebb viszonylatokat, gondolatokat. S az a csodálatos Gorkijban, hogy a darabokra törött egyéniségekben mindig meglátta az egész lehetőségét, — ami lehetett volna az ember, ha az ősi és elemi erőszak, az alvilági kényszer nem törte volna meg gerincét, s nem seperte volna ed útjából a boldogság virágát. S mindez ott vibrál, él és küzd a kecskeméti színpadon, mélynek krónikájába emlékeztetőül belekerül, hogy a nagy orosz realista, Gorkij hazánkban eddig Ismeretlen és színpadra soha nem került drámáját mutatta be élső ízben. A bemutató országos eseménnyé, nagy jelentőségű ünnepi megmozdulássá szélesedett — hiszen éppen annak a nagy évfordulónak a diadalmas október emlékünnepének estéjén került először színre, amely Az Utolsó nemzedék világának üszkös és kormos maradványait a forradalom szelébe szórta. Az utolsó nemzedék kecskeméti előadása nagyszerű dokumentuma színházunk felszabadulás utáni fejlődésének. S milyen szerencse, hogy ez a bemutató, amely újabb szállal kapcsolja bele Kecskemétet a haladó európai kultúra hatalmas áramlataiba, a legszerencsésebb összetételű művészgárdával valósíthatta meg Az utolsó nemzedék előadását. Seregi László rendezői pályafutásának mintegy összegezése volt ez az előadás. Erős és határozott koncepcióval, lényegre mutató biztonsággal korbácsolta fel a színpad légkörében az apróbb, nagyobb szenvedélyeket, érzelmeket. Közérthető és világos formában tudott közölni A művelődési ház műveletlensége »Csak műveletlen ember lép megművelt területre« — olvasható sok park szélén a táblák felirata. Ezzel óvjuk a lelketlen rongálóktól Kiskunhalason is a pázsitszőnyeget. Nem óvja azonban a kiskunhalasi művelődési ház vezetője, aki a nagyméretű udvaron kényelmesen elhelyezhette volna a több kocsi sódert, mégis a főútvonalon leVő zöld pázsitra rakatta le. Ezt — enyhén szólva — felelőtlenségnek tartjuk. C. r. Kerékpárgyártás Kínában Ebben az évben 2 400 000 kerékpárt gyártanak a Kínai Népköztársaságban, vagyis 40 százalékkal többet, mint tavaly. A kerékpár az utóbi években tömegközelekedési eszköz lett Kínában. nagy és mély gondolatokat, a misztikum sötétségéből a dráma komor és villámSó közelségébe tudta állítani Gorkij számunkra rendkívül tanulságos életművét, művészetét. Kolomioev rendőrkapitány családját már alig fogja össze a patriarkális összetartozás látszata is. Szinte a család minden tagja, még a fiatalok is végletesen polarizálódtak. Szemük kifelé kutat a családi közösségből, vagy, ha még a »látás« lehetősége sem adatott meg nekik, vakon tapogatva igyeznek egymástól eltávolodni. A rendőrfőnök úr ellen merényletet követtek el, s mivel a cári igazságszolgáltatás törvényszerűsége úgy kívánja, valakit találni kell bűnbakként, egy ártatlan embert visz törvény elé ez a kisvárosi despota. Ez az igazságtalanság szaggatja el aztán véglegesen a családot öszszetartó legutolsó kötelékeket is. Az előadás alkotó együttesbe vonta össze a színészeket. Szinte szárnyakat adott megjelenítő művészetüknek, s ami nagyon örömteljes, stílusban olyan tökéletesen összehangolta mindenik szereplőjét a Gorkij-bemutatónak, mint talán eddig soha. Simon György számára ez a szerep a művészi fejlődésnek egészen új irányát nyitotta meg. Simon lerázott magáról, minden alkalmatlan külsőséget, teljesen újjáalakította színészi egyéniségét, évek óta nem azonosult ennyire szerepével, mint most, a rendőrfőnök alakjának megformálásában. Dévay Kamilla Nagyezsda-alakítása bámulatosan egyszerű, érett. Nagyezsda, ez az élvsóvár és számító nő egy prostituált aljasságával cselekszik, gondolkodik. Talán ő és Alékszandr, a másaik gyermek jut legmesszebb az elembertelenedés folyamatában. Alékszandr, akit Major Pál hív életre, különösen anyjával való vitájában felejthetetlenül emlékezetes. Vele sok mindent kimondat az író leplezetlenül és őszintén, s ez az őszinteség hideg borzad áíöyal toft el mindenkit. Major Pál első jelentősebb szerepében emlékezetesen mutatkozik be. Jánoky Sándor Lescs, Nagyezsda férje alakjának megformálója. Jánoky új eszközeikkel kitűnően jellemzi ezt a züllött figurát Jakov, ez a csalódott, és beteg ember, aki világosan látja, hogy az egész züüő család őt szipolyozza, s aki még ebben a sötét éá kegyetlen világban is próbálja kihámozni a lelkek burkából a jót, az emberit, vagy legalább annak látszatát, a maga szürke kétségbeesettségében híven kel életre Gyulay Antal alakításában. Korompai Vali eszköztélén egyszerűsége mögött Ljuba alakjában felismerni véljük, mivé válhatott volna egy emberibb világban ez a kedves, okos leány. Korompai Vali első kecskeméti alakítása igazolja reményeinket. Egy rendkívül tehetséges, érzékeny és sokoldalú művészt ismertünk meg benne. Szofja szomorú és megtört alakját Göndör Klára kelti életre. Alakítása érzelmekben gazdag, stílusos. Demeter Hedvig kemény és nagyszávű Szokolova alakítása a gorkdji »Anya« alakjának nem egy megragadó vonását mutatta meg. Fekete Tibor, Zilahy Hédi szinte alkati adottságaik ellenére, azon győzedelmeskedve azonosultak az általuk megszemélyesített alakokkal. Pjotr és Vera vergődő fiatalságának ábrázolása a két tehetséges, fiatal színész tehetségének próbaköve volt. Karizs Béla kitűnő eplizódalakja, Krémet Erzsébet dajkája nagyszerűen* egészíti ki az együttest. A díszlettervező Borosa István egészen elsőrangú színpadképet tervezett, Márton Aladár jelmezei hívek a korhoz és szinte önmagukban is a dráma erejét fokozzák. Az utolsó nemzedék bemutatása a kecskeméti színház tör-1 ténetének emlékezetes dátuma lesz. Csáky Lajos XVIII. — Megölték ... megölték ... Az egyszerű kis fenyőkoporsót leeresztik. A halálra taposott kisfiú testét őrzi. Néhány száz méternyire a lekopasztott kis fától, ahol előző este az anya gyermekéért könyörgött. Most már csak a pap imád-Szálegyenesen áll, úgy mint tegnap, amikor Marcello megszólította. S éppoly sápadt is, de a szeme nem villog többé, tekintete szelíd és jóságos. Ina Marcello vállára borul. A fiú érzi, hogy a lány sír. Érzi testének súlyát; s érzi annak a szégyennek a súlyát is, amely nemcsak az ő lelkét nyomja, hanem ezrekét meg ezrekét. A Via Veneto Rómában nemcsak utca. Éppúgy lakószoba, szalon, fogadóterem, emcsamok és ugródeszka mindazoknak az elegáns naplopóknak, akik kellő keretbe akarják állítani magukat. Némelyik számára még iroda is. Például olyan újságírók számára, amilyen Marcello. Nagy botrányok ízes kis történeteinek a sültgalambja sehol sem repül oly könnyen egy római újságíró szájába, mint a Via Venetón. Nem kell dolgozni érte. Csak egyet kell tudni: várni és nézni. «■Csoda az iszapos réten-« — ezt a címet adta riportjának Marcello. A másnap este már mégint a Via Venetón találja. Itt lődörög Paparazzo is. Tőle tudja meg Marcello, hogy az apja várja az egyik kávéházban. Az öreg Rubini testes, hajlotthátú ember. — Na, végre — fogadja a fiát. — Reggel óta Rómában vagyok. Mindenfelé kerestelek. Otthon is, az újságnál is. Ha a bará-Légy boldog Irina Vége a háborúnak. A kijevi pályaudvar perronja várakozókkal van tele. Sokszáz hozzátartozó várja haza frontról érkező szeretteit. Ez a hangulati előkészítése annak a képnek, mellyel a film tulajdonképpeni története indul. Irina, ennek a történetnek a főhőse, háborúban elpusztult férje sírja közelében akar elhelyezkedni. Az egykori, frontról visszatért egészségügyi nővér így kerül abba a kolhozba, amellyel később egész sora összeforr. A3 érdekes történet azt mutatja meg, hogyan emelkedik fel ez a háború utáni nehézségekkel küzdő kollektíva, hogyan válik a csalódott, egymagában álló Irina a közösség jó és felelősségteljes vezetőjévé. Az ittott kissé vontatott meséjű filmet Gyenyiszenkó írta és rendezte. Irina szerepében Gyegtyarjová-val ismerkedünk meg. PORCELÁNHÉT a földműresssöveíkeseti boltokban Az utóbbi években a falusi lakosság egyre több üveg-, porcelán- és műanyagárut vásárol. A földművesszövetkezeti boltok az idén például 25 százalékkal több porcelánárut adtak el, mint a múlt év hasonló időszakában; a műanyagforgalom pedig egy év alatt megkétszereződött. A kereslet és a forgalom rohamos növekedése szükségessé teszi, hogy a falusi fogyasztókkal megismertessék ezen cikkek teljes választékát. Ezért megyénk földművesszövetkezetei november 20-ig eladási hetet rendeztek az iparcikk szaküaletekben és áruházakban. Erre az alkalomra Kínából, Csehszlovákiából, Lengyelországból és a Német Demokratikus Köztársaságból jelentős mennyiségű, ízléses üveg-, porcelán- és műanyagárut szereztek be földművesszövetkezeteink. Az eladási hét alatt több földművesszövetkezeti boltban kixakatversenyt is rendeztek. tód nem biztat, hogy várjak, már hazautaztam volna. Marcello apja jó hatvanas, de izmos, magas, kedélyes. Fiatalabbnak látszik koránál. Az arca nem ráncos, haja alig őszül. — Aha, bizonyára Paparazzo volt — mondja Marcello zavartan.— Tudod, én mindig a Városban dolgozom. Csak este térek haza. Vajon találkozott-e Inával? töri a fejét Marcello. Sohasem tudta rászánni magát, hogy nőügyeiről beszéljen apjával. Nem is apja miatt, hanem azért, mert akkor az anyja is megtudná. — Mi szél hozott Rómába? — Dolgom volt itt. — Rubini papa széies gesztusokkal beszél. — De mi van veled, fiam? Jó színben vagy... — Te is apám. Hogy van a mama? — Küldött levelet... Várj csak hová is tettem? ... De hallod-e, gyakrabban írhatnál neki... És nagyon ritkán látunk. Mióta nem voltál odahaza? — El sóm tudod képzelni, mennyi a dolgom ... — Ne mondd — feleli az apa szárazon. — Hisz’ ez igazan örvendetes. — Iszol valamit, papa? Talán egy gint? — Gint? Isten óvjon. Nem, nem. Inkább sört. Marcellot elfogta a meghatottság. Az öreg Rubini kényelmesen hátradől székében. — Még most is milyen nagy itt a forgalom! — mondja és élőhúzza zsebéből vastag aranyláncán az óráját Komikus dühvei teszi hozzá; — Nálunk ilyenkor már lefeküdni készül az ember... Unalmas élet... Hát igen. A munkád? Rendben megy minden? Marcello úgy érzi, nem mondhatja el apjának, amit az újságírásról valóban gondol. — Ha egy újságíró mér bejutott a tojásba, akkor mindig jő sora van. Sok befolyásos embert ismerek. Bejáratos vagyok minden minisztériumba. És a Vatikánba is. Van autóm. Egy ki* garzonlakást vásároltam magamnak ... — A garzoni akásról jut eszembe... Valahányszor felhívtalak, mindig egy női hang válaszolt — mondja az öreg úr, majd mosolyogva folytatja: —« Felnőttél. De ne csinálj semmi ostobaságot. A házasság komoly dolog. És ha csak együtt élsz is valakivel, tudnod kell, hogy már az is kötöttséget jelent... Marcellonak egyszeriben émelyegni kezd a gyomra. Kis híja, fel nem tárta apjának keserve* lelkiállapotát. De valahogy mégsem tudja megtenni. Nem megy» sehogysem megy ... __ Tévedsz — mondja Marcello fakó, fátyolos hangon. —* Bizonyára a takarítóasszonnyal foss zéltél. Marcello idegesen fészkelőd/.k a helyén. Paparazzo megy el a két Rubini asztala előtt, odaint Marcellónak. — Menj, ha dolgod van! — Az öreg Rubini észrevette a kacsintást. (Folytatjuk.)
