Petőfi Népe, 1960. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-23 / 276. szám
I i. oldal 1960. november 23, szerű.. .9 Kémkedett az amerikai katonai attasé helyettese Kiutasították a Szovjetunióból McDonald amerikai őrnagyot Moszkva, A szovjet külügyminisztérium közleményt adott ki arról, hogy a minisztérium november 21-én javasolta Mc Donald őrnagynak, az Egyesült Államok moszkvai légi attaséja helyettesének, hogy 48 órán belül hagyja el a Szovjetunió területét. A közlemény rámutat, hogy McDonald őrnagy másfél évet töltött a Szovjetunióban, és ezalatt számos utazást tett kémkedés céljából. Több alkalommal kísérletet tett, hogy behatoljon katonai és hadiipari objektumok területére. Illetékes szovjet szervek megállapították, hogy McDonald alighogy a Szovjetunióba érkezett, bekapcsolódott az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége mellett működő légi attasék apparátusának felderítő tevékenységébe. Az őrnagyot tetten érték, amint Kurgan városába utazta ban katonai létesítményeket fényképezett. Ekkor elkoboztak tőle egy noteszt, Becs. Az utóbbi évek egyik legnagyobb politikai tüntetése zajlott le hétfőn este az osztrák fővárosban. Miután a köztársasági érzelmű osztrák tüntetők több városban megakadályozták, illetve megzavarták a monarchisták szombati és vasárnapi gyűléseit, amelyeken Habsburg Ottó születésnapját akarták megünnepelni, hétfőin óriási tömeg gyűlt össze a bécsi Konzerthaus előtt, amelynek nagytermében gyűlést hirdettek az osztrák monarchists k. A tüntetők vörös zászlókat és transzparenseket emeltek a magasba, amelyen a következő feliratok voltak: „Éljen az Osztrák Köztársaság!", *Le a monarchist ákkal!” A tüntetők több mint ötezer főre szaporodó csoportját erős rendőri készültség fogadta. A tüntetők megrohamozták a rendőri sorfalat és betörtek a Konzerthaus előcsarnokába. A tüntetés során most először ke-A munkás és dolgozó paraszt származású fiatalok, valamint az érettségi után egy vagy több évet termelő munkában dolgozó fiatalok egyetemi, főiskolai tanulmányaik elősegítése érdekében, továbbá az egyetemekés főiskolák esti és levelező tagozatára pályázók felkészülésének segítése céljából a Művelődésügyi Minisztérium elrendelte a felsőfokú oktatási Intézmények felvételi vizsgáira előkészítő esti tanfolyamok szervezését. — Ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk: Megfelelő számú — egy-egy szakon legalább 10 — jelentkező esetén indítható a tanfolyam a megye városaiban. A tanfolyamot a megyei művelődésügyi osztály szervezi. A tanfolyami oktatás ideje 1960. december 16-tól 1961. június hó 30-ig tart és a következő tantárgyak felvételi vizsgáira segítséget nyújt: matematika, fizika, magyar nyelv és irodalom, történelem, orosz nyelv, kémia, biológia és földrajz. A tanfolyamok hallgatói vizsgát nem tesznek, de tanulmányi előrehaladásuk megállapítása céljából havi ellenőrző dolgozatokat kell ímiok. A tanfolyamok önköltségesek, ezért a hallgatók részvételi díjat kötelesek fizetni. A részvételi díj scemélyenként többtárgyas tanfolyam esetén 450 Ft_ egytáramelyben felderítő jellegű bejegyzések voltak. A szovjet külügyminisztérium akkor figyelmeztette, hogy megengedhetetlen kémkedési munkát végez a Szovejtunióban. A figyelmeztetés ellenére az amerikai légi attasé helyettese ezután is gyűjtötte a felderítő jellegű értesüléseket, és ennek érdekében ismét több utazást tett. A közlemény elmondja, hogy október 18-án McDonaldot egy katonai őrjárat tartóztatta fel Harkov környékén, egy katonai alakulat állomáshelye és egy hadiüzem közelében. McDonald ekkor arra hivatkozott, hogy ő külföldi turista. E tények miatt a szovjet külügyminisztérium tiltakozását jelentette be az Egyesült Államok moszkvai nagyköveténél, és újból felhívta figyelmét, hogy a nagykövetség személyzetének és a katonai attasék apparátusának e cselekménye megengedhetetlenek. rült bevetésre a bécsi rendőrség fekete rohamsisakos riadógárdája. A rendőrök gumibotckkal támadtak a tüntetőkre. Több mint fél órán át tartó közelharc során sikerült a Habsburg-ellenes tüntetőket kiszorítani a Konzerthaus előcsarnokából. A tüntetők azonban elérték, hogy még a késő esti órákban sem tudták a monarch isták megkezdeni a nagygyűlést. Késő este a tüntetők elvonultak a Konzerthaus elől, és rögtönzött nagygyűlést tartottak a Stadt-park főbejáratánál. íeopoldvítle. Az éjszakai órákban is változatlan hevességgel tartott a harc Mobutu katonái és az ENSZ-csapatok katonái között. Ismeretes, hogy gyas tanfolyamon 230 Ft A tanfolyami felvétel az egyetemi felvételre való szabályszerű jelentkezést, illetve az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgán való részvételt nem helyettesíti. A tanfolyamra való jelentkezés írásban történik. A jelentkezési kérelmet a megyei tanács v. b. művelődésügyi osztályához kell küldeni 1960. december 2-ig, s benne fel kell tüntetni, hogy a pályázó milyen tantárgyból óhajtja a tanfolyami segítséget, valamint lakóhelyének címét, ahová a megyei tanács v. b. művelődésügyi osztály írásbeli értesítését kéri a tanfolyami felvételről vagy elutasításról, illetve a további tennivalókról. A tanfolyamra jelentkezhetnek: a) azok, akik 1960-ban vagy régebben érettségiztek, 30. életévüket nem lépték túl és igazolják, hogy tanfotyami felvételükkel a munkaadó szerv vezetője — munkaviszonyban nem állók esetében az érettségiztető középiskola Igazgatója — egyetért. b) munkaadójuk javaslatával azok a 22. életévüket elért, de a 40. évüket túl nem lépett dolgozók, akik az egyetemi levelező vagy esti oktatásban való részvételre jogosultak. Csákvári Ferenc Külföldről Jelentik NEW YORK. Az ENSZ-közgyűlés magyar idő szerint 10 órakor folytatta a vitát a mandátumvizsgáló bizottság jelentéséről, amely azt indítványozza, hogy a közgyűlés fogadja el Kaszavubut Kongó képviselőjeként • RÖMA. Macmillan angol miniszterelnök hétfőn este kétórás megbeszélést folytatott Fanfani olasz miniszterelnökkel. Olasz szóvivő szerint Macmillan és Fanfani érintette Kelet és Nyugat viszonyát majd a leszerelés kérdését. Az angol és az olasz miniszterelnök kedden ismét találkozik, utána Macmillan Gronchi köztársasági elnök vendége lesz. • PEKING. A Kínában tartózkodó kubai gazdasági kormányküldöttség tiszteletére tömeggyűlést tartottak a Kínai Népköztársaság fővárosában. — A kubai vendégeket Van Ji polgármesterhelyettes üdvözölte. Kifejezte azt a meggyőződését, hegy a kubai gazdasági kormányküldöttség látogatása Pekingben erősíti a két ország barátságát és együttműködését. Felszólalt a gyűlésein Emesto Guevarra, a kubai nemzeti bank elnöke, a delegáció vezetője is. A gyűlésen jelen volt Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke, valamint a kormány más tagjai is. A delfinek „beszéde" ezernél több fogalmat ismer Dr. R. Lilly francia zoológus professzor hónapokon át kísérletezett delfinek agyával s arra a meggyőződésre jutott, hogy a vízben élő állatok között a delfin valóságos lángész. A »-beszélgetések«, amelyeket Lilly szerint a delfinek a vízben egymással folytatnak, ezernél több fogalomra terjednek ki. az ENSZ-csapatok Ghana leopoldvillei ügyvivőjét védelmezik. A ghanai diplomáciai képviselet vezetőit ugyanis a Mobutu-féle főbiztosok az ország elhagyására szólították fel. Wright tábornok, Hammarskjöld megbízottja és Alexander tábornok, az ENSZ-csapatok kongói alakulatának vezetője a tűzharc megindulása után tanácskozott, majd a helyszínre sietett. Az ENSZ szóvivője később közölte, hogy az ENSZ hajlandó eltávolítani a ghanai nagykövetségről Velbek ügyvivőt, akinek kiutasítását Mobutu követelte. Amikor azonban a követség épületébe akart Wright tábornok behatolni, Mobutu csatlósai géppuska-tüzet nyitottak rá. Hammarskjöld megbízottja sikertelen útjáról visszatérve az újságíróknak kijelentette, hogy Mobutu képtelen ellenőrizni hadseregét. Megígérte, hogy tűzszünetet rendel el, ennek ellenére változatlan hevességgel folyik a harc. Wright bejelentette, hogy Kokoro ezredes, Mobutu helyettese, a harc során életét vesztette. Még a nyugati hírügynökségek is felháborodva írnak butu zsoldosainak garázdái .odásáról. A Mobutu-katonák két | angol és egy amerikai újságírót elhurcoltak. Az AFP értesülése szerint Kaszavubu táviratot intézett Burgiba tunéziai elnökhöz és Hammarskjöld ENSZ-főtitkárhoz, amelyben sajnálkozását fejezte ki afölött, hogy a harc közben tunéziai katonák életüket vesztették. Kaszavubu azt állította, hogy az eseményekért teljes mértékben a ghanai ügyvivőt terheli a felelősség. NAPIAB 1969. november 23, szerda. Névnap: Kelemen. Napkelte: 7 óra. Napnyugta: 16 óra 1 pere. • — ÜJ motel építését kezdték meg a siófoki, meglevő motelszálló mellett.. A magyar tervek alapján készülő emeletes épület valamennyi lakosztályának fürdőszobája lesz, melegvízzel. Az ötmillió forintos költséggel épülő motel a tavaszi-nyári idényben már az üdülők rendelkezésére áll. &itmtnynaptái Kétszáz évvel ezelőtt, 1760. november 23-án született Francois Babeuf (ejtsd: Baböf) francia forradalmár. A termidori ellenforradalom után 1795-ben ő szervezte meg az Egyenlőek öszszeesküvését. Tanaiban a föld, majd a vagyonok egyenlő elosztásának kispolgári gondolatából indult ki. Nagy érdeme volt, hogy felismerte a hatalom erőszakos megragadásának és a forradalmi diktatúrának szükségességét. 1797-ben az ellenforradalmárok végezték ki. — A KISZ Ifjúgárdistái járják esténként a kiskunfélegyházi utcákat, és azokat a tanulókat, akikkel az utcán találkoznak, hazaküldik. Ezzel segítenek az iskolai szabályzat betartásában. — Tizenkét konzervgyárból szerzi be konzervszükségletét a Bács-Kiskun megyei Fűszer- és Édességkereskedelmi Vállalat. Jelentős mennyiséget szállít a vállalat részére a Kecskeméti Konzervgyár is. — A jövedelemadóra vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról, valamint az egyes növényvédelmi feladatok végrehajtásának szabályozásáról szóló rendelet kiegészítéséről és módosításáról olvashatunk a Magyar Közlöny november 19-i, szombati számában. — Erkel-estet rendez e hónap 26-án a Kecskeméti Katona József Gimnázum szülői munkaközössége. Ebből az alkalomból Nemesszegi Lajos megyei énekszakfelügyelő előadást tart a nagy zeneszerző életéről, és hanglemezről lejátsszák Bánk bán című operáját. — Tüdőrákot okozhat a dohánylevél nikkeltartalma, — alapította meg dr. F. William Sunderman philadelphiai egyetemi kutató. A kísérletek szerint a dohányosok olyan meny-I nyiségű nikkelt szívnak magukba, amely a patkányoknál i már tüdőrákot okozott. — A hartai Lenin Tsz a tervezett 5 millió 200 ezer forintos áruértékesítési tervét 104,7 százalékra teljesítette. — Nyolcvan dolgozót jutalmaztak pénzzel az ÉM. Bács- Kiskun megyei Építőipari Vállalatnál a közelmúltban tartott ünnepségen. — Emlék-estet rendez Tolsztoj halálának 50. évfordulója íilkf.lmából a kiskőrösi járási könyvtár november 25-én, pénteken este 19 órai kezdettel. — Százhetven mázsa holdanként! cukorrépa termést tervezett a vaskúti Dózsa Termelőszövetkezet és ehelyett 266,86 mázsa lett a holdankénti termésátlag. Kukoricából 28—32 mázsa közötti átlagtermést sikerült elérniük. Áruértékesítési tervüket jelenleg 104 százalékra teljesítették — írja községi tudósítónk. — A jordánlai bombamerénylők tárgyalása. Mint ismeretes, Madzsali Jordániái miniszterelnököt ez év augusztusában bombarobbanás ölte meg. Vasárnap a jordániai fővárosban hivatalosan közölték, hogy a bombamerénylet megszervezésével vádolt tizenhat személy perének tárgyalását december 3-án kezdi meg egy különbíróság. — Az Országos Takarékpénztár közli, hogy az 1945. évi január hó 1. napja után kibocsátott államkölcsön kötvényeken alapuló jogok a kölcsön lejártának Időpontját követő három év alatt elévülnek. A Magyar Népköztársaság 1946. július 1-i kelettel kibocsátott 4 százalékkal kamatozó búzaértékben megállapított kölcsöne (Búzakölcsön) 1957. december 31-én lejárt és 1960. december 31-e után a búzakötvényeken alapuló jogok elévülnek — azok már nem válthatók be. — Hatnapos tanácskozás után befejeződött a szocialista országok Szófiában megtartott harmadik filmkonferenciája^ amely a szocialista filmművészet jelenlegi problémáit tárgyalta, különös tekintettel a rendezői munkára. A konferencia idején minden részvevő ország bemutatott egy-egy darabot. A magyar küldöttség a Két emelet boldogság című f;lmet mutatta be. A NAP HUMORA A bírósági tárgyaláson, ahogy mondani szokták, felveszik a tényállást. A libatolvaj háromszor lopott ugyanattól a gazdától libát, s mind a háromszor annak szomszédjához vitte el a liba árát, mondván, hogy öt nagyon furdalta lelkiismerete. Csodálkozik a bíró, s megkérdi tőle: — Mire való ez? Nem lett volna jobb, ha a szomszédiak átadott pénzből inkább megvásárolta volna a libát? — Nem! — Miért? — Mert így én állapítom meg az árát. de ha veszem tőle, akkor ő állapítja meg. — Hangversenyt rendez a szabadszállási népfront-bizottság november 26-án a helyi Kiskun Kórus és a Kecskeméti Bartók Kórus közreműködésével. — Exporttervét hárommillió 600 ezer forinttal teljesítette túl a III. negyedévben a Kecskeméti Konzervgyár. — Gyászhír. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, Bozsó 1st- , ván meghalt. Temetése november 23-án délután fél 4 órakor lesz Kecskeméten a Szentháromság temetőben. A gyászoló család. 4381 — Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, a kecskeméti Konzervgyár I. telep szakszervezeti Bizottságának és a gyár dolgozóinak, valamint a Jókai Mór Alt. Iskola II. c. és III. b. oszt. pedagógusainak és szülői munkaközösségének, akik férjem és édesapánk, Szíjjártó Pál temetésén megjelentek, mérhetetlen fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét: 2824 Hatalmas monarchista-ellenes tüntetések Bécsben Egyetemi, főiskolai felvételekre előkészítő tanfolyam indul Mobutu katonái rálőttek Hammarskjöld kongói megbízottjára