Petőfi Népe, 1960. október (15. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-27 / 254. szám

I 1960 október 27, csütörtök 3. oldal Uj dobozüzem épül a Kecskeméti Konzervgyárban Anyagi előnyök nélkül A Kecskeméti Konzervgyár, — az ország legnagyobb vidéki konzervgyára — évente új és új épületekkel bővül. Az idén • — mint azt már meg is írtuk — csemegeuborka-üzemet létesí­tettek, amelyben eddig már 600 vagonnal több uborka-konzer- vet gyártottak, mint az elmúlt évben. Felszámolták a környező falvakban levő raktárakat és helyettük a gyár területén épí­tettek 6Ó0 vagont befogadó ké­pességű raktárhelyiségét —, így jelentős szállítási és csomago­lási költséget takarítottak meg. Jövőre ismét új üzemrésszel bővül a konzervgyár. A régi, korszerűtlen dobozgyártó mű­hely helyett új dobozüzemet lé­tesítenek. Az ide beállítandó modem gépek segítségével nyolcvan fillérrel csökkentik egy doboz önköltségi árát, a termelés pedig a jelenleginek tízszeresére emelkedik. A Kecs­keméti Konzervgyár új doboz­üzeméből látják majd el a sze­gedi és a nagykőrösi konzerv­gyárakat is konzervdobozokkal. gyelemmel kíséri őszi munkáit. A2 ellenőrzés máris érezteti ha­tását. A gyakori esőzés ellenére jól halad a községben a kapás­növények betakarítása és gyors ütemű a vetés. Az egyéni gaz­dák eddig 79 százalékban tet­tek eleget a vetéstervnek, az Előre Termelőszövetkezet a ter­vezett vetésterületének 70, a Dó­zsa Tsz pedig 87 százalékán tette földbe a gabonát. Nagy segítséget nyújt a vég­rehajtó bizottságnak a termelési és a mezőgazdasági állandó bi­zottság. Tagjaik a határszemlék során felvilágosító szóval is igyekeznek előremozdítani a munkát. A község szőlőterüle­tének 92 százalékán leszüretel­tek már, a kukoricát pedig a vetésterület 98 százalékáról ta­karították be. decemberben szállítanak. Októ­ber eleje óta már megteltek a sertésfiaztatók is; 51 koca mel­lé még az idén újabb 20 dara­bos törzs kerül. A dánlapály- kocák már leellettek, igen jó malacátlaggal. A nyár folyamán az egyik elhagyott tanyában ba­romfitenyészetet rendeztek be. Minden család egy tyúkot vitt a közös állományba; ezt a 125 darabot tavaszra 200-as tojó­törzsre egészítik ki, pecsenye- csirkét és kacsákat nevelnek. Koratavasszal vályogot vernek, s első dolguk lesz egy korszerű baromfinevelő felépítése. Még egyetlen közös épü­lete sem volt tavasszal a szö­vetkezetnek. Ma már egyre te­rebélyesedő, új major emelkedik a falutól nyugatra. Szerfás mód­szerrel két 50—50 férőhelyes marhaistáliót, 20—20 férőhelyes fíaztatót, 250-es süldőszállást, hizlaldát készítettek olcsón, sa­ját építőbrigáddal, sőt egy 3 mé­ter átmérőjű kutat is fúrtak a »kocamestereknek" becézett ezermesterkedő tagok. Jövőre pedig ebben a termelőszövetke­zetben készül el a járás legkor­szerűbb magtárpadlásos, fejő­házas, borjúnevelővel ellátott tehénislállója. — Jövőre már másfélmillió forint bevételt tervezünk a jó­szágból — mondja Tamás Imre Társadalmunk különböző * rétegei az elmúlt évek során a gyakorlatban ismerték meg pártunk politikáját, a kommunisták munkásságát. Minden túlzás nélkül megálla­píthatjuk, hogy azok az embe­rek, akik nyitott szemmel jár­nak és észreveszik, ml történik körülöttük a megyében, az or­szágban, azok igenük a párt cselekedeteit, támogatják célki­tűzéseit, becsülik a párt harco­sait, akik erejüket nem sajnál­va munkálkodnak a közössé­gért. Annak ellenére* hogy párt- szervezeteink nap mint nap a kommunista magatartásra ne­velik a párttagokat, mégis elő­fordul, hogy egyesek a párt- szervezetet helytelenül ítélik meg, valamiféle igazgatási, vagy elhelyező apparátussal tévesztik össze. Megyénk egyik szőlőtermelő községének tanácselnöke mond­ta el minap, hogy amikor a bölcsődéjük takarítónőt kere­sett, akkor többen felkeresték a pártszervezetet és onnan pró­báltak ajánlást szerezni. Ezek az emberek nyilván azt gondol­ták, hogy minden apró-cseprő dolgot, különösen az állások betöltését közvetlenül a párt- szervezet intézi. || asonló nézeteknek adott ** kifejezést az egyik agro- nómus barátom is. Beszélgetés közben szóvátette, hogy pályá­zati kérelmet szeretne benyúj­tani az újságban meghirdetett munkakörre, azonban ő nem párttag és ezért attól tart — mondotta —, hogy kísérlete nem sok eredménnyel járna. Éltem a kínálkozó lehetőséggel és nyomban megkérdeztem tőle; — Talán az volt az újsághir­detésben, hogy a párttagokat előnyben részesítik? — Nem. Arról szó sem volt, azonban nekem mégis az a gyanúm... Az ilyen aggodalmak termé­szetesen alaptalanok, és nem árulunk el titkot, amikor arra hivatkozunk, hogy a pártbizott­ságok — ez kötelességük — megakadályozzák, hogy valahol kivételezés történjék. Mutassa­nak nekünk olyan gyakorlati példákat, hogy egyesek azért lettek vezetők, mert párttagok Voltak, vagy fordítva, azért ma­rasztalták el őket, mert párton­agronómus. — Ehhez igazodik a takarmány termő terület is. Az alakuláskor 18 hold lucer­nánk volt, — az idén 50 holdat telepítettünk, s a jövő nyáron már 110 holdat kaszálunk. Az összes takarmánytermő terület 250 hold lesz. Abrakféléből jól állunk: 4600 mázsa készletünk van. 5200 mázsa silókukoricát tartósítottunk, s a némi szálas­hiány pótlására felhasználtuk a kukoricaszárat is. Répaszeletünk is lesz, hiszen 60 hold cukorré­pánk 160 mázsás átlaggal fize­tett, jövőre ebből is 20 holddal többet vetünk... Ilyen szorgalom és aka­rás mellett nem csoda, ha az összefogás ilyen rövid idő alatt gyümölcsöt hozott a kisszállási Búzakalász Tsz-ben. A jó föld­be vetett, jóféle magnak elég is az idő tavasztól őszig, hogy termést adjon.., Négyes lottótalálat Kecelen Ismét Kecelre látogatott a lottó-szerencse. Balogh Ferenc­nek, a keceli Vörös Zászló Tsz tagjának négy találata volt lot­tószelvényén. A szerencsés nyer­tes a napokban vette fel az OTP keceli fiókjánál a 27 ezer forin­tot. Kárpáti Istvánná levelező kívüliek! Ilyen példákat nem tudnak felmutatni, mert ilye­nek nincsenek, Természetsen a pártonkívüliek ilyen megbecsü­lése nem jelenti azt, hogy a párttagokat hátrányosan bírál­hatják el. P ártunk ep'forma mércé­■ vei méri az embereket. Szorgalmuk, becsületes munká­juk és tehetségük alapján bírál­ja el a dolgozókat és követke­zetesen érvényesíti azt az elvet, hogy népköztársaságunkban minden vezető beosztást — a párttisztség kivételével — pár­tonkívüliek is betölthetnek. Nem áll ellentétben a fenti elvekkel az a kikötés, hogy a vezető beosztású munkakörök betöltésénél, a törvényes előírá­soknak megfelelően, az illetéke­sek vegyék számításba az el­helyezendő népi demokráciánk­hoz való hűségét. Erre munkás- osztályunk, egész dolgozó né­pünk és munkáshatalmunk ér­dekei köteleznek bennünket. A pártszervezet nem állás- közvetítő, nem előléptető iroda. Arra megvannak az illetékes állami és gazdasági intézmé­nyek. A párt azonban törődik kádereivel és szüntelen tanu­Tamási Sándomé 60 éves Ia- josmizsei asszony már csaknem tíz éve foglalkozik kuruzslással. Lakásán rendszeresen felkeres­ték a környékbeli hiszékeny, be­teg emberek, köztük olyanok, akik a modem orvostudomány számára is ún. nehéz esetek: rákosok és nyomorékok. Az idős javasasszony a szom­szédos falvakban, városokban Is tartott rendelő órákat, — Kis­kunfélegyházán például egy vas­úti alkalmazott lakásán minden csütörtökön és a hónapok első vasárnapján. »Gyógyítási« mód­ja a következő volt: megfogta a lásra, a technika elsajátítására ösztönzi őket, hogy alkalmasak legyenek vezető munkakörök betöltésére. C rdemtelenül, megfelelő ^ szakmai és politikai hoz­záértés nélkül tehát sem a párt­tagok, sem a pártonkívüliek nem juthatnak magasabb kép­zettséget igénylő munkakörökbe. Helyesen járt el a bajai 43-as AKÖV párttaggyűlése, amikor nem adott helyt az egyik fel­szólaló kérelmének, aki párt­tagságára hivatkozva méltány­talannak tartotta jelenlegi be­osztását. P ártunk következetes elvi ■ politikájával, a pártta­gok és pártonkívüliek egyforma megbecsülésével már eddig is nagy tekintélyt, megbecsülést vívott ki a tömegek körében. A pártszervezet tagjai, a kom­munisták semmivel sem igé­nyelnek több jogot az állami, s közéletben, valamint a gaz­dasági vezetésben, mint a pár- tonkívüHek, ellenben több köte­lezettséget, nagyobb felelősséget vállalnak, anyagi előnyök rtél- kül. Nagy József beteg ember kezét, szemébe né­zett, s már meg is állapította: mi baja van. A betegnek csodá­latos hatásúnak nevezett teafü­vet, gyógynövényeket adott, jó­val magasabb áron, mint ő az állami boltokban vásárolta azo­kat. A kiskunfélegyházi, csongrádi és kiskőrösi rendőrkapitányság kuruzslás és üzérkedés miatt bűnvádi eljárást indított ellene, s ügye már a kecskeméti járási ügyészségre került. Tamási Sán­domé bíróság előtt felel tetted-. Jó roll a szüret az Új Élet Tsz-ben (Községi tudósítónktól.) Jó termést hö2ött a jászszentlászlói Űj Élet Termelőszövet­kezet szőlészete. Három nap alatt 200 hektoliter mustot adtak át a Kiskunmajsai Állami Borpincészetnek. A szőlőt 35—40 tagú brigádok szüretelték kora reggeltől, késő estig, és a Géczi-féle tanyán 14—15 szövetkezeti gazda préselte a szőlőt, minden percet kihasználva a sajtolás mielőbbi befejezéséért. Különösen a Kovács Péter és K. Fekete Antal vezetésével dolgozó brigá­dok végeztek kiemelkedő munkát. A szövetkezet úgy határozott, hogy 200 hektó mustot ké­sőbbi értékesítésre tartalékol, 160 hektót pedig a tagoltnak oszt ki, munkaegység utáni járandóság, illetve prémium fejében. A többit a borpincészetnek szándékozzák átadni. A kiváló terméseredmény jórészt annak köszönhető, hogy e termelőszövetkezet tagsága gondosan elvégezte az időszerű Saőlőművelési munkákat. így segíti az őszi vetést a kerekegyházi tanács v. b. (Községi tudósítónktól.) A kerekegyházi tanács végre­hajtó bizottsága állandóan fi­— ön nem veheti el a hajtási Igazolványomat, mert — nincs! CKKKK>0-000-00000-0-0000-00000000-000000-00 Rövid idő alatt gyümölcsöt hozott az összefogás A kisszállást Búzakalász «Termelőszövetkezet tulajdon­képpen kétszer alakult. Tavaly- márciusban hozta létre 34 tag, de csak rá egy évre, az Idei tavaszon lett belőle ►’-igazi«, több rnint 1300 holdon gazdálkodó szövetkezet. Ettől az időtől le­het számítani a tényleges mű­ködést is. S ha számbavesszük » március óta eltelt idő fejlődé­sét, érthető, hogy miért neve­zik a Búzakalász-t nagyon talá­lóan »-rövidtenyészidejű« szövet­kezetnek. Ez a közösség 8—0 hónap alatt tökéletesen megala­pozta a nagyüzemi gazdálko­dást, s többre jutott mint egyik- másik szövetkezet ugyanennyi év alatt. Olyan ügyesen hasz­náltak fel minden lehetőséget — elsősorban a gyorsan for­galmazó állattenyésztést —, hogy az idén csak jószágból mintegy ÍOO ezer forint bevételt várnak. Tavasszal azzal kezdték, hogy a bevitt földterület ará­nyában minden tag megfelelő mennyiségű takarmányt adott össze. így gyűlt össze mintegy 600 mázsa kukorica, amiből au­gusztusra már 94 süldőt hiz­laltak meg. Áprilisban megérke­zett 50 darab hasas üsző; ezek már fejősek. A szövetkezetnek rna 128 darab marhája van; hí­zóbikákra, tenyészüszőkre szer­ződtek. 26 bízómarhát például xxKxxKKKKXxxxxiaaooc BEVONULÁSOK Szabályozták a zöldség és gyümölcs magánkereskedői árát A belkereskedelmi miniszter — az Országos Árhivátal elnö­kével egyetértésben — rendeletben ^szabályozta a napokban a zöldség és gyülmölcs magánkereskedői árát. A rendelet ki­mondja: »Magánkereskedő étkezési burgonyát, vöröshagymát, étkezési szőlőt és téli almát legfeljebb az állami és szövetkezeti kereskedelemben érvényes fogyasztói áron hozhat forgalomba. Az egyéb zöldség- és gyümölcsáruk magánkereskedői ha­szonkulcsa a beszerzési ár 25 százaléka. A haszonkules az áru szállításával kapcsolatos költségeket Is magában foglalja.« A rendelkezés október 22-én lépett hatályba. Bíróság előtt a lajosmizsei kuruzsló asszony

Next

/
Thumbnails
Contents