Petőfi Népe, 1960. szeptember (15. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-14 / 217. szám
MAGYAR, SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BACS - KISKUN MEGYEI LAPJA KV. ÉVFOLYAM, 217. SZÄM Ära SO fillér I960. SZEPT. 14. SZERŰ* Sürgősen hozzá kell kezdeni a Kecskemét Rávágy téri lakásépítkezésekhez Az öntözött szőlő holdanként tíz mázsával többet terem a @tengődi cAllami Qazxia i ág ha a A megyei tanács végrehajtó bizottságának ülése Hétfőn délelőtt ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Először a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót vitatta meg. Ezek között legjelentősebb a megye közegészségügyi és járványügyi helyzetét tárgyaló jelentés, valamint az ezzel kapcsolatos határozati javaslat. A jelentés megállapítja, hogy a megye közegészségügyi helyzete sokat javult, lényegesen csökkent a járványos megbetegedések száma. Az újonnan létesült lakótelepülések, üzemek és iskolák legnagyobb részében érvényesülnek a közegészségügyi követelmények. A régebbi intézményekben is javultak az egészségi és a munka- védelmi viszonyok. A tanácsok és a társadalmi szervek jelentős erőfeszítéseket tettek a városok és falvak közegészségügyi és köz- tisztasági helyzetének javítására. A tisztasági versenybe minden város és község bekapcsolódott, bár az elért eredmények különbözők. Az ivóvízellátás megjavítása érdekében számos községben törpevízművet létesítettek. Számtalan az olyan helységek száma, melyekben a fásításra, parkosításra, utak, járdák építésére jelentős összegeAz irányelvek tükrében A Kommunista Ifjúsági Szövetség kongresszusa előkészítésének újabb szakaszához érkeztünk. Szeptember 15-e és október 30-a között a KISZ Központi Bizottsága határozatának megfelelően megyénkben is megrendezik a vezetőség és küldöttválasztó taggyűléseket. Ebben az időben 530 alapszervezet választja újjá vezetőségét, a tíz tagnál kevesebbel rendelkezők pedig titkárukat. Azokban a községekben, üzemekben, hivatalokban és tanintézetekben ahol kettőnél több alapszervezet van és a taglétszám nem haladja meg a százat, ott összevont taggyűlésen falusi, illetve községi, üzemi, hivatali, vagy tantestületi KISZ- vezetőséget választanak. A most sorra kerülő vezetőség- és küldöttválasztó taggyűlések igen fontos szerepet töltenek be az ifjúsági szervezet életében. Ezeken a tanácskozásokon a vezetőség beszámolója, alapján a résztvevők megvizsgálják a KISZ-szervczet tevékenységét, megalakulásától kezdve napjainkig, elbírálják a vezetőség munkáját, szorgalmát, ügybuzgalmát és meghatározzák soron következő tennivalóikat. Az elmúlt három év eseményének vázlatos áttekintése fontos tanulságokat szolgáltat a jelenre. A hátunk mögött hagyott időben az ifjúság soraiban is leküzdöttük az ellenforradalom okozta eszmei zűrzavart és szemmel látható fiatalságunk zömének eszmei, politikai fej- le dése. A KISZ-alapszervczetek megerősödtek és taglétszámuk ma már meghaladja a párttagság létszámát. Kommunista Ifjúsági Szövetségünk a párt irányításával évről-évre eredményesebben látja el feladatát, mozgósítja a fiatalokat a szocializmus építésére. Ezt néhány számadat is szemlélteti. Tavaly kétmillió forint értékű társadalmi munkával segítették elő megyénkben a községfejlesztési tervek megvalósítását, az idén hárommillió forintra tettek felajánlást és ebből ez idáig több mint kétmillió forint értékű munkát el is végeztek. Az előző évben 500, az idén 1000 közép- okolás és ipari tanuló dolgo- sott két hetet az országos és Begyei nyári ifjúsági építő táborokban. Baján 700 munkásfiatal, diák és hivatali dolgozó vett részt a tsz-ek növényápolási munkáiban. Kiskunmajsán száz gimnazista 8000 munkaórát dolgozott a közös gazdaságokban. A politikai oktatásban résztvevő fiatalok száma az 1958. évivel szemben 1959—60-ban megháromszorozódott. A VII. Pártkongresszus anyagát mintegy 12 ezer fiatal tanulmányozta. A kulturális seregszemlékre és a különféle ifjúsági találkozókra 40—50 ezer fiatalt mozgósított a KISZ. A KISZ-taggyülések feladata, hogy alapos, sokoldalú vita és elemzés alapján elkészítsék a maguk tevékenységének mérlegét. Ha hű képet akarnak kapni munkájukról, akkor természetesen nem elégedhetnek meg az eredmények számbavételével, hanem összegezni kell a fogyatékosságokat is. Bár a KISZ tevékenységét alapjában véve az eredmények fémjelzik, tevékenységük nem mindenben volt hibamentes. Számos helyen több akadály nehezíti a KISZ-t hivatásának ellátásában az ifjúság tömegeinek átfogásában és nevelésében. Még nem mindenhol küzdötték le maradéktalanul a szektás jelenségeket, amelyek a fiatalok tömegeitől elválasztják a kiszis- tákat, másrészt fellelhető a «■nem politizálás«, a táncnak, a «mának élés«-nek szemlélete is helyenként. Több KlSZ-szerve- zetnek nincs pezsgő életet kiváltó programja, kulturális, sport, kirándulás és más rendezvény-terve. A taggyűléseken mód és lehetőség nyílik arra, hogy a KISZ-tagság sokoldalúan és alaposan elemezze a szervezet tevékenységét és hasznosítsa a múlt tapasztalatait. Hiba volna azonban a múlt elemzésénél megrekedni. Akkor cselekszenek helyesen a fiatalok, a taggyűlés akkor látja el helyesen feladatát, ha a KISZ Központi Bizottsága irányelveinek tükrében a múlt tanulságait felhasználva előre tekintenek és gazdag munkaprogramot dolgoznak ki a tennivalókra, a fiatalok mozgósítására. Eredményes, jó munkát kívánunk a taggyűléseknek. N, J. két fordítottak a községfejlesztési alapból és jelentős társadalmi munkaerőt is beszerveztek. Van azonban még számos hiányosság a közegészségügyi rendszabályok betartásánál, melyek nagyrésze az érvényes jogszabályok ismeretének hiányából fakad. A jelentés ezért az összes ipari és mezőgazdasági üzemek létesítésével és üzemeltetésével kapcsolatos rendelkezések jegyzékét tartalmazza azzal, hogy azt minden vezető a saját munkaterületén alkalmazza. A bejelentések és előterjesztések után a végrehajtó bizottság az 1960. évi beruházási tervek első félévi teljesítéséről és hitelfelülvizsgálatáról szóló beszámolót vitatta meg. Megállapította, hogy az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva javulás van a beruházások megvalósítása tekintetében, néhány létesítménnyel kapcsolatban azonban lemaradás tapasztalható, melyet sürgősen meg kell szüntetni. Külön tárgyalnak majd az ÉM. .Állami Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalattal bizonyos létesítmények megvalósításával kapcsolatban. Elsősorban a Kecskemét Rávágy téri lakásépítkezések mielőbbi megkezdését sürgetik. Az eddigi tapasztalatokkal kapcsolatban a végrehajtó bizottság megállapította, hogy a tervosztálynak még jobban kell megszerveznie a beruházások megvalósításának ellenőrzését. Törekedni kell a gazdaságosságra, takarékosságra, s már most szükséges előkészülni a jövő évi beruházások megvalósítására. Ezután a megye állattenyésztésének helyzetéről szóló beszámoló került megvitatásra. Az alaposan kidolgozott, részletes elemzéseket tartalmazó jelentés majd a legközelebbi tanácsülés elé kerül. Bács megye állami gazdaságaiban az elmúlt két év alatt tízszeresére növekedett az öntözött terület. Jelenleg 3200 holdon használják fel az éltető vizet. A folyótól távoleső kiskunsági »homokháton« csőkutas rendszerrel oldották meg az öntözést. 40 bővizű kútból locsolják a konyhakerti és szántóföldi növényeket. A Csengődi'1 Állami Gazdaságban az idén először öntözték a szőlőt. A negyven holdas öntözött területen, a dús lombozatú tőkéken tömöttebbek a fürtök a kövérre hízott bogyóktól. Ezen a területen többszöri öntözés után holdanként tíz mázsával számítanak több termésre, ami 6500 forint többlet-bevételt jelent. Egy hónap alatt egy emelet A nagy Panther-daru még félárbocra vont toronnyal dolgozik, de ez is nagy haladás. Kecskemét jövendő büszkesége, az Arany Homok nagyszálló kinőtt a földből, s szorgalmas mesteremberek munkája nyomán sejtetni engedi impozáns méreteit. Eszi a betont ,az első emelet. A szó most a vasbeton- szerelőké és az ácsbrigádé. Az előbbi munkát a Balda-brigád végzi. Többségük már levonult az első emeleti födém szereléséről. Kardos Sándor és Kántor Lajos van még hátra, hogy be-i fejezzék az utolsó simításokat. — Nem hiába, hogy Arany Homok lesz a neve — mondja Kardos Sándor —, volt is annyi baj, meg munka az alapozásával, hogy jó talajon kettő is kitelne belőle. Közel ezer mázsa betonacélt ágyaztunk az aljába.’ — És mennyi idő kell egy, emelethez? — Elég lenne három hét, de mindig közbe jön valami. Így aztán az a jelszó: Egy hónap alatt egy emelet. S, G. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT a kongó! hadsereg megakadályozta Lumumba letartóztatását LEOPOLDVILLE. Hétfőn az éjszakai órákban a nyugati hír- ügynökségek jelentették, hogy Kaszavubu utasítására egy csoport katona letartóztatta Lumumba miniszterelnököt. Lumumbát a főváros közelében levő katonai táborba szállították. Három óra múlva azonban a miniszterelnök visszatért a fővárosba. Azonnal a rádió épületébe sietett. Az ENSZ-katona- ságból álló őrség azonban megakadályozta a kongói vezetőt, hogy a rádiót használja. Ezt követően Lumumba nyilatkozatban tájékoztatta a közvéleményt a helyzetről. Közölte, hogy Kaszavubu parancsának engedelmeskedő belga nemzetiségű leopoldvillei államügyész utasítására egy csoport katona valóban őrizetbe vette. Mikor azonban a kongói ncp és a katonaság tudomást szerzett vezetőjének letartóztatásáról, tüntetni kezdett. Lumumba véleménye szerint az j egész hadsereg fel akart lázadni, ki akarta őt szabadítani. Ennek a készülődő tömegmegmozdulásnak a hatására meghátráltak Kaszavubu hívei és visszaadták a miniszterelnök szabadságát. Lumumba ezután közölte, hogy az ENSZ-hez fordul, repülőgépeket, fegyvereket és rádió- állomást kért, hogy sikeresen szembeszállhasson a legújabb imperialista agresszióval. A kongói kormány ugyanakkor kérte az ENSZ ázsiai és afrikai tagállamainak támogatását. Lumumba külön levélben is kérte az ázsiai és afrikai orszá- ! gok ENSZ-küldötteit, hogy1 küldjenek segítségül repülőgépeket, lőszert, fegyvereket és egy nagyteljesítményű rádióadót. Az EAK közölte, hogy visz- szavonja csapatait a Kongót megszálló ENSZ kontingensből, mert az ENSZ-haderők a törvényes központi kormány ellen lépnek fel és az imperializmus érdekeit szolgálják. Az EAK katonái továbbra is Kongóban maradnak, ha a központi kormány kívánja. Ebben az esetben azonban csak a kongói kormány utasításait- fogadják el. Hasonló jellegű intézkedéseket foganatosít katonaságával kapcsolatban Ghana is. Nkrumah elnök hangsúlyozza, hogy a ghanai csapatokat az ENSZ-en belül törvénytelen célokra használják fel. Világ proletárjai, egyesüljetek 1