Petőfi Népe, 1960. szeptember (15. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-07 / 211. szám

LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 211. SZ ' M Ára 50 fillér Ülést tartott a megyei párt-végrehajtóbizottság A Bács-Kiskun megyei párt-végrehajtóbizottság hétfőn dél­előtt ülést tartott. A végrehajtó bizottság napirendjén a megye sportmozgalmáról szóló jelentés megtárgyalása szerepelt. A to­vábbiakban a végrehajtó bizottság jelentést fogadott el a megye iparának július havi tervteljesítéséröl, a gabonafelvásárlás vég­rehajtásáról és az őszi mezőgazdasági munkákra való felkészü­lésről. Tanévnyitás as Esti Egyetemen Hétfőn délután a Megyei Pártbizottság Marxista—Leni­nista Esti Egyetemén is meg­kezdődött az új oktatási év. A tanévnyitó ünnepségen Pozsgai Imre elvtársnak, az egyetem igazgatójának megnyitója után Borsodi György elvtárs, a me­gyei párt-végrehajtóbizottság tagja, osztályvezető szólt a- hallgatókhoz. Borsodi elvtárs emlékeztetett nz MSZMP VII. kongresszusá­ra, amely a szocialista építés meggyorsítását tűzte ki célul. A j pártszervezetek tevékenységé- I ben azóta előtérbe került a I gazdasági és kulturális építő munka. — Egyes elvtársak — mon­dotta — e célkitűzésből olyan következtetést vontak le, hogy az ideológiai kérdések most másodrendűek. Ellenkezőleg, csak az elmélet és a gyakorlat szoros kapcsolata hozhat jó eredményeket. Éppen ezért a szocialista építő munka meg­gyorsításának feltétele a mar­xizmus— leninizmus eszmei fegy­verének elsajátítása, torzítás- mentes gyakorlati alkalmazása, így küzdhetünk a legeredmé­nyesebben a gyorsabb ütemű előrehaladást fékező káros né­zetek ellen is. Befejezésül a megyei párt­bizottság üdvözletét tolmácsolta Borsodi György elvtárs az Esti Egyetem tanári karának és 210 hallgatójának. Az ünnepélyes megnyitó után z egyetem mindhárom évfo­lyamán megtartották az első előadásokat. üzem kialakításának lehettünk | szemtanúi. Az esti órákban a vendégel, találkoztak a fülöpszállási ta­nácsházán a község öt termelő­szövetkezetének elnökével, párt­titkárával és agronómusával. : Dobi elvtárs és kísérete hosszan j elbeszélgetett a termelőszövet- I kezetek vezetőivel. A VENDÉGEK kedden még a megyében tartózkodtak és foly­tatták látogató kőrútjukat, mely­ről lapunk következő számában fogunk beszámolni. K. S. Ifjúmunkásokat avattak Nyolc kislány járt Soltvad- kertről Kecskemétre. . Tudást jöttek bizonyítani. Kipirult arc­cal, izgatottságtól remegő ke­zekkel fogtak a vizsgafeladat Török Gyula a negyedik olimpiai bajnokunk Bokros Lajos a fülöpszállási tanács vb-eínöke a termelőszö­vetkezetek eredményeit ismerteti. Hétfőn este a győzelmi dobo­gó legmagasabb fokára állt Tö­rök Gyula 22 éves ökölvívó, mi­után hatalmas küzdelemben pontozásos győzelmet aratott a szovjet Szivko ellen. A nyugod­tan, de nagyon lelkesen öklöző Török a 16 ezres nézősereg, kö- 1 zöttük a táborból kivonult ma- J gyár sportolók, sportvezetők és a Rómában tartózkodó magyar turisták nagy buzdítása közben védte meg a magyar ökölvívó sport hírnevét, s immár ne­gyedszer hangzott fel Rómában a magyar himnusz és kúszott az árboc legmagasabb pontjára a nemzeti lobogónk. Még sok hasonló sikert, vi­lágraszóló eredményt kívánunk Török Gyulának a légsúlyú ökölvívás olimpiai bajnokának. megoldásához, s csak az ered­ményhirdetésnél nyugodtak meg. Jó gyümölcsöt érlelt a tanu­lásuk: Cseh Anna. Ónodi Zsófia, Reczer Ilona, Széplaki Erika és Szerényi Éva kiváló lett, s a másik háromnak sem kell szé­gyenkeznie a négyes osztályza­tért. Otthon, a Soltvadkerti Ci­pész Ktsz-ben örömmel fogad­ták őket a mesterek. Szeptem­ber elsején volt az avatásuk. Azóta mint komoly segédek, if­jú szakmunkások dolgoznak a felsőrészkészítőben. Kertészkedő asszonyok 3ászszenllászíón Jászszentiászlón az Új Élet Termelőszövetkezet birtokán ön­tözés néiKüli kertészetet létesí­tettek a tavasz folyamán, ubor­kát, paprikát és paradicsomot vetve abba. Mint az eddigi eredmények mutatják, tervüket túlteljesítették. Uborkából 230 mázsát terveztek, s eddig 284 mázsát szedtek le. Az elmúlt hét folyamán Pro- vics Flóriánné és Tajti Istvánné brigádjai egyetlen nap alatt 52 mázsa paprikát szedtek le. Az uborka- és paprikaszedő-brigád tagjai többnyire asszonyok. Kö­zöttük van Vastag Györgyné is, a tsz-elriök felesége, akinek 12 éves kislánya látja el otthon a háztartási munkát. A második műszakról A gépesítés, a szervezettség tökéletesítése, a jobb anyagel­látás és a dolgozók versenyének eredményeképpen a korábbi évekhez képest megyénk építő­iparában 10 százalékkal csök­kent az épületek elkészítésének ideje. A Központi Bizottság építő­iparról hozott határozatának megvalósítása pedig a holnap nagyszerű távlatait tárja elénk, egyúttal felhívja a figyelmet a >zocializmus építésének gyorsabb ütemére is. Mint minden hatá­rozat végrehajtásánál, úgy ennél sem lehet általános formulákat adni. Ebben az írásban egy do­logra hívjuk fel a figyelmet: a kétműszakos termelés- bevezeté­sére, illetve annak előkészíté­sére. Két mészhomok-téglagyár kö­zül az egyik egy, a másik más­fél műszakban üzemel. Hasonló a helyzet a tanácsi téglagyárak­nál is. A mészhomok-téglagyáraknál a gőzölőkazán és a mészmalom hiánya hátráltat, míg a tanácsi iparban a szárító színek elégte­lensége szab gátat a gyorsabb ütemű termelésnek. Valamivel kedvezőbb a hely­zet a feldolgozó üzemekben. A Parkettagyár, a Bajai Épület­asztalosipari Vállalat viszony­lag kisebb zökkenőkkel ugyan át tudna térni a kétműszakos termelésre, ha lenne elegendő faanyaga. Vajon ezek az objektív okok eltéríthetnek-e bennünket a többműszakos termelés megva­lósításának gondolatától? Nem! Nekünk a meglevő adottsága­inkhoz kell igazodnunk, jelen esetben meglevő üzemeink ka­pacitását kell kihasználnunk. A kétműszakos termelés beve­zetése azonban nemcsak terve­zési, műszaki, munkaügyi, ha­nem szociális problémák meg­oldását is felszínre hozza. Töb­bek között választ kell adni olyan kérdésekre: kire hagyja a szülő a gyermekét míg dolgo­zik? Lesz-e megfelelő vonat-, autóbuszközlekedés stb? Ebből is látható, hogy az elő­készítő munka igen sokrétű. Ép­pen ezért helyes, ha megyénk építő-alapanyagtermelő és feldol­gozó vállalatai rövidesen hozzá­fognak a kétműszakos termelés előfeltételeinek megteremtésé­hez. Ebben a nagy munkában kérjék a párt, a szakszervezet és a munkások sokaságának se­gítségét, mert csak velük együtt tudják jól megoldani ezt a je­lentős feladatot is. Világ pro'etárjai, egyesül telek I % jr I960. SZEPT. 7, SZERDA' öntöznek a gazdaságban, 156-tól 186 milliméter csapadéikpótlást kaptak a táblák. Tíznaponként öntöztek, egy-két esetben a per- metlébe műtrágyát is kevertek. Egy hold 100—150 kiló műtrá­gyát kapott a kísérletben. En­nek a módszernek az az előnye — mint Mohácsi Károly igaz­gató megjegyezte —, hogy a mű­trágya oldott állapotban, egyen­letesen elosztva kerül a talajba, s a növény azonnal hasznosí­tani tudja. Az öntözött szőlőte­rületen sokkal fejlettebbek a szőlőszemek, vagyis a csapadék- pótlás jelentős többlettermést fog eredményezni. A fürtökkel dúsan megrakott tőkéket figyel­ve, Dobi elvtárs megkérdezte: — Nem növelte az öntözés a pe- ronoszpóra-veszélyt? — Eddigi tapasztalataink szerint nem — válaszolta a gazdaság igazgatója. A LÁTOGATÁS alkalmával Dobi elvtárs hangoztatta: — Ta­pasztalatom szerint nagyon ko­moly munka folyik itt. Ma egy korszerű mezőgazdasági nagy­dolgozott a táblában, melynek napi teljesítménye 5—6 hold. A vendégek megjegyezték: olyan szép a kukorica, hogy fő veté­sűnek is beillenék. Dobi elvtárs a járvasilózó munkáját figyelve így szólt: — Csak az tudja, mit jelent ez a gép. akinek az­előtt kézi erővel kellett betaka­rítani a silókukoricát. A VENDÉGEK érdeklődésére Mohácsi Károly, a gazdaság igazgatója elmondta, hogy ez a tábla 3x50 milliméter csapadé­kot kapott és 250 mázsa zöld­tömegre számítanak holdanként. A gazdaságban kísérleteznek a szántóföldi terület háromszori kihasználásával, őszi keverék után silókukoricát vetettek és miután ezt is betakarították, mustár került a helyére. A 12 holdas területen az őszi keverék 169 mázsát, a silókukorica 208 mázsát adott holdanként, termé­szetesen öntözték. ÖT FÖLDGYALU dolgozik a homokbuckák eltüntetésén. Ed­Egy korszerű mezőgazdasági nagyüzem kialakításának lékeltünk szemtanúi Beszámoló Dobi elvtárs látogatásáról dig 140 hold területet tettek telepítésre alkalmassá, ebből 120 holdat be is telepítenek a ta­vasszal. A gépekkel 740 ezer köbméter földet mozgattak meg. A terv szerint 700 katasztrális holdnyi területen tüntetik el a homokbuckákat egy éven belül. A Biczó telepen az öntözéses szőlőtermesztést tekintették meg a vendégek. Negyvennégy holdat MINT MÁR hírt adtunk róla, Dobi István, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának el­nöke, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának tagja hétfőn délelőtt Kiskőrösre érkezett. Kíséretében volt dr. Ortutay Gyula, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának fő­titkára. A vendégeket dr. Dal- los Ferenc, a megyei tanács vég­rehajtó bizottságnak elnöke, va­lamint a kiskőrösi járás vezetői fogadták. Ezután került sor a Csengődi Állami Gazdaság meg­tekintésére. Erre az útra már elkísérte a vendégeket Kótun Károly, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatóságának veze­tője is. A GAZDASÁG ökördi üzem­egységében megtekintették az öntözéses takarmánytermesztést. A csapadékpótlás csőkutakkal történt. A július 17-én tarlóba vetett napraforgó és kukorica- csalamádé nagyon szépen zöl­den. Kísérletképpen műtrágyás lével is öntözték, ami meglát­szik a fejlődésén. A lucerna után június 3-án vetett 12 hold kukorica, melyet szintén öntöz­tek, eléri a két-két és fél méter magasságot is. Éppen egy ma­gyar gyártmányú járvasilózó

Next

/
Thumbnails
Contents