Petőfi Népe, 1960. szeptember (15. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-29 / 230. szám

Tízezer fiatal vesz részt az idén megyénk MHS-tanfolyamain A Magyar Honvédelmi Sportszövetség téli terveiről A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség Bács-Kiskun megyei elnöksége az új kiképzési évad­ban is fokozott gondot fordít a fiatalok oktatására, nevelé­sére. Programjukban szerepel többek között a tehergépkocsi- vezetői tanfolyamok három vá­rosban — Kecskeméten, Baján és Kalocsán — való megszer­vezése, amelyeken közel 200 fia­tal vesz majd részt. A lövészsport további nép­szerűsítése ugyancsak egyik fő célkitűzése az MHS megyei el­nökségének. Ebben a sportág­ban körülbelül 700 fiatalt kí­vánnak foglalkoztatni a megyé­ben, míg műszaki oktatásba előreláthatólag 130-an kapcsolód­nak be a kiskunfélegyházi és a kiskunhalasi szervezetekben. Rádióamatőr-ismeretekre pedig közel 120 érdeklődő tesz szert, s a tudnivalókat Kecskeméten és Kiskunfélegyházán sajátítják majd el. Tervszerű tevékenység előzi rreg a múlt évben létrehozott túraszakosztályok további kibő­vítését is, és úgy számítják, hogy a szakosztályok az új évadban már több ezer, motor- kerékpárral rendelkező sze­mélynek - nyújtanak technikai ismereteket. Az előadásokon a többi között közlekedésrendé­szeti tudnivalók is szóba kerül nek. Mint értesültünk, a sport- szövetség igen komoly felada­tának tekinti a katonai szolga­lat előtt álló fiatalok technikai ismereteinek további gyarapítá­sát. Ennek a célnak az érde­kében valamennyi MHS-alap- szervezet megszervezi „A hon­védelmi alapismertek” tanfo­lyamokat, ahol a részvevők rendszeres kiképzésben része­sülnek. Itt említjük még meg. hogy az idősebb és a fiatalabb korosztály bevonásával az ösz- szetett honvédelmi versenyek­re is sor kerül, amelyeken ez év folyamán mintegy háromezren mérték össze erejüket,, tudásu­kat. Fontos azonban, hogy ezt a sportágat megyénk honvé­delmi sportszövetsége a jövő­ben is tovább népszerűsítse. Az MHS megyei elnökségén végül közölték, hogy a külön­böző tanfolyamokon, tömegver­senyeken és technikai sport­foglalkozásokon az új kikép­zési évben majdnem 10 ezer személy, főképpen fiatal vesz részt. Mit láttunk vasárnap? Meg Jegyzések a labdarúgó-fordulóról • A Kecskeméti Dói&a vasárnapit mérkőzésére a »►Hírős város« szuir- ' kolótábora nem szívesen gondol vissza. Elsősorban azért nem, mert ismét olyan együttes vitt el egy igen értékes bajnoki pontot Kecs­kemétről, amely lényegesen gyen­gébb képességű, mint a Dózsa. Ebben a szezonban, amely sajnos nem jói indult a Dózsa számára, a nagyképességű bajnokjelölt BVSC-n kívül, a Pénzügyőrök csapata is pontot vitt el Kecskemétről, s most vasárnap ezt a bravúrt a Diósgyőri Bányász is megismételte. Mindez azt igazolja, hogy a Dózsa még mindig nem került ki a hullámvölgyből. Vonatkozik ez szinte csaknem az egész együttesre. A védelemből hi­ányzik a régi biztonság. Határ, aki egyébként a megbizhatóság szobra volt az elmúlt éveikben, most a mérkőzéseken ki-kihagyott, s időn­ként minthá fölényeskedne. A csa­társor nehezen tud formába len­dülni. Csordás előrevitele indokolt, de ezzel nem lett góllképesebb ez a sor. Sajnos Vékony, aiki nagy te­hetségként jött Kecskemétre, csak Időnként nyújt elfogadható teljesít­ményt. Pedig az ő lövőtudományá­val nagyot lendíthetne a csatársor eredményességén. Dohát ő is rászo­kott a pepecselésre 1$. Ilyen körülmények után bizony egyedül Rozgonyi lendületes szélső- gát ék a jelent némi színt a Dózsa csatársorában, de 6 is csak akkor /tud érvényesülni, ha az ellenfél taktikája nem kizárólag védekező, mint amilyen a Diósgyőré volt. A KTE szolnoki eredménye kelle­mes meglepetésként hatott a kecs­keméti szurkolók körében. . S ha még hozzávesszük, hogy hajszálhí- ján a győzelmet is megszerezte, ak­kor valóban csak elismerőleg szól­hatunk a KTE szolnoki döntetlenjé­ről. Az egy pont azon múlott, hogy Szentgyörgyi az utolsó percekben az üres kapura gyengén gurította a labdát, s bár mi úgy láttuk, hogy a labda túljutott a gólvonalon és onnan rúgta ki az egyik védő, a játékvezető visszavonta az előző­leg már megadott gólt. A tanulság ebből az, hogy máskor úgy rúgja meg a labdát, hogy a háló is »zö­rögjön« ..: Végre megszületett a Félegyházi Építők első győzelme. A Szegedi Spartacus felett aratott győzelem reméljük meghozza a nagymúltú együttes önbizalmát és a jövőben hírnevéhez méltóan szerepel a baj­nokságban. Mélyen a várakozás alatt szere­pel a Kiskunhalasi Dózsa. Ez a gyenge szereplés az NB III. Dél­nyugati csoportjának egyik legna­gyobb meglepetése. Sajnos ez a jó­képességű csapat nehezen tud for­mába lendülni, s egy-egy jó tel­jesítmény után, érthetetlenül vissza­esik. A játékosoknak le kellene zoknink a teljesen indokolatlan könnyelműségről, mert ez minden rsetben megbosszulja magát. A Pé­csi Vasas elleni mérkőzésen ismét számos gólhelyzetet hagytak ki a ihalasi csatárok, s így egy biztos időseimet engedtek ki a KMZÄbOk A két bajai NB Tll-as együttes közül, ezúttail az otthon játszó Épí­tők, ha nehéz küzdelemben is, de kiharcolta a két bajnoki pontot. A mérkőzést egyébként teljesen meg­érdemelten nyerték a baj alak, bár a mérkőzésnek voltak olyan szaka­szai, amikor nehezen lehetett rá­ismerni a Bajai Építők csapatára. Ezúttal a védelem egészen kitűnő teljesítményt nyújtott, de itt is baj van a csatárok góllövő tudományá­val! A Bajai Bácska Kaposvárott el­szenvedte idei második vereségét. Az első félidőben a maga javára dönthette volna el a Bácska a mér­kőzés sorsát, de a gyengén működő játékvezetőhármas ebben a szó szo­ros értelmében megakadályozta. Egy óriási helyzet maradt ekkor kihasz­nálatlanul a kaposvári kapu előtt, majd a játékvezető egy szabályos 11-est nem adott meg a Bácska ja­vára. A második félidőben néhány perc alatt két gyors kaposvári gól megpecsételte a mérkőzés sorsát. A Bácsira egyébként biztató formában játszott, s meg nem érdemelt ve­reséget szenvedett ezen a találko­zón. Mindent összevetve megyénk NB n-s és NB III-as csapatainak e heti mérlege meglehetősen mérsékelt. Szép győzelméért a Félegyházi Épí­tők csapata és a KTE szolnoki döntetlenjéért érdemel dicséretet. M. I. Hogyan tippeljünk? A Totó 39. fordulója Ismét Jól fi­zetett. Különösen az NB I-es mér­kőzések okoztak meglepetést. Így azután mindössze négy darab 12 találatos szelvény akadt, amelyekre a fizetség 75 042 Ft volt. — A 11 találatosok száma 92 db, mindegyikre 3262 Ft esett. Az 1310 db tíz talála­tos szelvény mindegyikére 305 fo­rintot fizetnek. Ezen a héten hat NB I-es és hat NB n-s mérkőzés szerepel a szelvényeken. Sok mér­kőzés ígérkezik 1-esnek. Ezeknél jó lesz vigyázni. E heti tippjeink: 1. Üjpesti Dózsa—Bp. Honvéd X, 1 2. Salgótarján—Bp. Vasas 1, X 3. Tatabánya—Ferencváros 2, X, 1 4. Szeged—Debrecen 1 5. Győr—Diósgyőr 1 6. Csepel—Pécs 1 7. Bp. Spartacus—BVSC 1, 2 8. Ózd—Miskolc 1 9. Bp. Előre—Pénzügyőrök 1, X 10. Székesfehérvár—Sztálinváros 1 11. Elektromos—Zalaegerszeg X 12. PBTC—Komló 2, 1 Pótmérkőzések: 1, 1, X, 1. TEKEHIRADÖ KECSKEMÉTI VASAS—FISTELT 7-1 res*S_9.3SKi NB I-ee férfi tekemérkőzés Kecs­keméten. Szombaton délután nagyszámú kö­zönség előtt került megrendezésre a IC Vasas csapatának a tekemérkő­zése a kieső jelölt KISTEXT együt­tese ellen. A kecskemétiek javuló formában fölényes és biztos győzel­met arattak a budapestiek ellen. Különösen a hétről-hétre nagyszerű formát mutató Kripóczky és Balogh voltak csapatuk erősségei. Jól szere­pelt Tanai és Kiss is. Mindketten igen jó eredményt értek el. Gyeb- rovszky küzdőképességéért érdemel dicséretet. Kun is lassan javul. Reméljük, hogy a csapat formája tovább javul. Erre a hét végén nagy szükség is lesz Pápán, az élcsoport­ba tartozó Pápai Vasas ellen. A K, Vasas biztosan tartja helyét a kö­zépcsoportban és egy-két jó ered­mény után az élcsoportba is feltör­het, ha a formájuk tovább ível fel­felé. A mérkőzés részletes eredménye: Gyebrovszky—Szendy 411— 401 Kiss A.—KratochwiU 417—>773 Kun—Báthory 394— 419 Tanai—Illéri 427— 402 Kripóczky—Morvay 456— 364 Balogh—Bakos 417— 407 2522—2386 A párok győzelmi aránya: 5:1 a Vasas javára. A 136 fatöbbletért két pont jár .a kecskemétieknek. így lett 7:1 az eredmény. A faátlag 42Ö— 398 a K. Vasas javára. Bajai csapat lett a Hírős Kupa győztese Vasárnap rendezték meg Kecske­méten a röplabda Hírős Kupát a belső városi sportpályán. Előzőleg Bács, Csongrád férfi válogatottja mérkőzött, amely a Bács megyeiek 3:0 arányú győzelmével végződött. A Hírős Kupának négy részvevője volt, a Bajai III. Béla Gimnázium, a Kecskeméti. Cskalov HS, a Kecs­keméti Spartacus és a Csongrád megyei csapat. A körmérkőzéseket veretlenül a bajai fiatalok nyerték meg. Második a Kecskeméti Cska­lov HS lett négy ponttal, harmadik Csongrád két ponttal és negyedik helyen a Kecskeméti Spartacus vég­zett. A mezőnyből mindvégig kiemel­kedtek a bajai fiúk és nagyszerű győzelmüket a jó edzésnek és lel­kesedésüknek köszönhetik. WWWWV. Tehetségkutató atlétikai verseny október l én Kecskeméten A Kecskeméti Spartacus — na­gyon helyesen — tehetség-kutató^ at­létikai versenyt rendez október 1-én, szombaton du. 3' órakor a kecskeméti Széktói sporttelepen. A verseny célja: versenyalkalmat adni a férfi és női serdülő, ifjúsági és III. o. felnőtt versenyzőknek, Uj te­hetségek felkutatása, minőségi szin­tek elérése és az atlétika megked- veltetése a dolgozók széles rétegé­vel. Versenyszámok: serdülő nők: 100 m, 400 m, magas, távol, súly. If­júsági és felnőtt nők: 100 m, 400 m, magas, távol, súly, diszkosz, ge­rely és 4X100 m váltó. — Serdülő, ifjúsági és felnőtt férfiak: 100 m, 400 m, 1000 m, 1500 m (csak felnőt­teknek), magas, távol, súly, disz­kosz, gerely, 4X100 m váltó (ser­dülőknek), 4 X 400 m váltó (ifjúsá­giaknak és felnőtteknek). Nevezni Nyitrai Emil testnevelési tanárnál (Kecskemét, Kálvin tér 1. sz. OkoUégium, Ipatltanuló-iskola) lehet. Nevezési díj személyenként és számonként 1 Ft. Az ifjúsági és felnőtt versenyzők személyenként legfeljebb három számban indulhat­nak. Birkózó csapatbajnoki mérkőzések Baján Baján az utóbbi időben alaposan fellendült a birkózó-élet. Legutóbb a bajai birkózók Szekszárdon sze­repeltek városok közötti kötöttfo­gású felnőtt és ifjúsági birkózó-ver­senyen. A találkozón a bajaiak nagy küzdelem után 18:14 arányú győzel­met arattak'. A megyei birkózó szövetség a bir­kózás népszerűsítése érdekében ok­tóber 1-én és 2-án, Baján rendezi meg Bács-Kiskun megye 1960. évi felnőtt kötöttfogású birkózó-csapat­bajnokságait. A versenyen a Kecs­keméti TE, a Kiskunfélegyházi Va­Sportautóbusz Szegedre A KTE NB in-as labdarúgó csa­pata október 9-én Szegeden játszik bajnoki mérkőzést a Szegedi Spar­tacus ellen. Ebből az alkalomból a Kecskeméti TE labdarúgó szak­osztálya különjáratú aútóbuszt indít Szegedre. Jelentkezni hétfő kivételé­vel — a sportirodán lehet. Törődjenek többet községük sportjával! (Tudósítónktól.) Látogatást tettünk legutóbb a ba­jai JTST mellett működő labdarúgó szövetségben, ahol ezen a napon is forgalmas kép tárult elénk. Az egyik szobában a fegyelmi bizottság tár­gyalja a kiállítás sorsára jutott já­tékosok ügyét. Van, aki őszintén bevallja bűnét, hogy fegyelmezet­lenséget követett el, de legtöbben az ártatlanságukat akarják bizonyítani. Sajnos sok esetben a sportköri ve­zetők is mindenben hibát látnak, csak megvédhessék játékosukat. A bizottság azonban mindenkor a meg­érdemelt büntetést szabja ki a fe­gyelmezetlen játékosra. Amint a labdarúgó csapatok baj­noki táblázatát és elért eredmé­nyeinek kimutatását nézem, szomo­rú kép tárul elém. A járási I. osz­tályban súlyos vereséget szenvedett a jóképességű Nemesnádudvar csa­pata, majd ami még ennél is szem­betűnőbb, az eddig jól szereplő Dá- vod egy tucat gólt kapott a Ha­lasi Határőr II. csapatától. így Dá- vod, Bácsbokod, Nemesnádudvar a bajnoki táblázat végén kullog és sajnos a sereghajtók között vívják harcukat már most a bentmara- dásért. Még szomorúbb képet kapunk a járási II. osztályról. Csátalja egy, Szeremle pedig már két esetben nem jelent meg bajnoki mérkőzé­sen. Csátalja odahaza is csak ki­lenc emberrel állt ki a mérkőzés­re, s ennek vereség lett az ered­ménye. Súlyos hibák ezek, s ezeken a legsürgősebben segíteni kell. Hol vannak a segítségnyújtással a köz­ségi vezetők és a KISZ-szervezetek? Vagy egyáltalán fordultak-e hozzá­juk ilyen irányú segítésért? Ter­melőszövetkezeti községeinkben a termelőszövetkezetek is nagy segít­séget nyújthatnának — és nyújta­nának is —, ha kérnék őket a sport támogatására. Célszerű lenne meg­alakítani a termelőszövetkezeti sportköröket, mert azokban a tsz- községekben, ahol így működnek a sportkörök, szívesen és szeretettel foglalkoznak a fiatalokkal és min­den lehetőséget megtesznek azért, hogy zavartalan sportolási lehetősé­get biztosítsanak részükre. Nem elég az, ha egy-egy község sportjával csak egy-két ember törődik. Első és legfontosabb feladat lenne sze­rintem a kollektív vezetés megva­lósítása. A labdarúgó sport falun is nép­szerű. Községeink már számtalan kiváló sportolót adtak a magyar sportnak és nem engedhetjük meg magunknak, hogy a falusi sporttehet­ségek mind a labdarúgásban, mind más sportágakban elkallódjanak. Szeretnénk, ha a bajai járás Ille­tékesei őszintén feltárnák a hibák okait és javaslatokat tennének azok mielőbbi megjavítására. j i’Asekas István sas. a Kiskunhalasi Határőr Dózsa, a Kalocsai Kinizsi és a Kalocsai Honvéd egy-egy csapattal, a rende­ző Bajai Honvéd két csapattal vesz részt. Az érdekesnek ígérkező ver­senyre minden bizonnyal nagyszámú érdeklődő közönség lesz kíváncsi. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Pártépítés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét, —Tel.: 15-29, 27-49 Az NB I-cs férfi tekebajnokság állása: 1. Bp. Előre 17 432531 86,S 2. Ózdi Kohász 17 44012 79 3. Ü. Dózsa 17 43245 78 4. Pápai Vasas 17 42776 77 5. SZVSE 17 41927 73 6- PTC 17 42567 70 . 7. K. Vasas 17 42453 70 8. Bp, Spartacus 17 42345 67,3 9. Győri ETO 17 42371 65 10. Sz. Építők 17 41634 64,3 11. Gy. Richards 17 41764 57 12. Sz. Postás 17 42262 5« 13. Gy. Lenszövő 17 41598 55 14. KISTEXT 17 42444 54,3 TaJíoda csak tudja! Takoda IIT. ordító helyzetben me«4 gint fölé lőtt! Hogy a csuda vigy© el, nem is bosszankodnánk ennyire# de ez már a harmadik esete. Tes- sék elképzelni, ott van előtte a hai talmas háló, s ő mégis két mé­terről bravúros szögben lövi az ég­be a labdát! Én már lassan azt feltételezem Takodáról, hogy nem is akar ez az ember gólt lőni... Mi a fenének is lőne? Csak azért# hogy megtapsolják, s egész hétciw zaklassák? Mert tetszik tudni nem könnyű csatáinak lenni. Nem biw zony... Mert ha gólt rúg, egésa héten nincs nyugta. Mint legutóbb... Hétfőn bűbájos mosollyal fogad­ták a Rekettye Vállalatnál. — Láttunk Takodám ... Isteni voltál. Te, amikor elviharoztál a* balszélen és lövésre lendítetted a lábad, behúnytuk a szemünket. Bo bizony, mert nem akartuk látnia hogy a jobb felső sarokba tartó labdád kárt tesz a társadalmi tu­lajdonban és átszakítja a hálót! Galagonya, a kivénült centercsa­tár, aki annak idején az alsóvárost iskola II. B. csapatában rúgta a labdát, nem elégszik meg ennyi­vel. Reggel 8-kor kezébe veszi tíz-* óraiját és meghívja egy konyakra Takodát a szomszédos Marcipán» presszóba. Ütközben hozzájuk csat­lakozik Csacsogó a bérszámfejtés­ből, majd utánuk kullog az örök­ké kíváncsi Lidia az anyagnyilván-* tartóból. Hárman aztán mindent kiértékel-*, nek. Takoda csak hallgat, de an­nál gyakrabban emeli kiszáradt tor-> kához a poharat. Galagonya kétórás’ előadásában méltatja Takoda nagy­szerű képességeit, s ő azt sem hall­gatja el, hogy benne is feléledt a csatárvér a meseri cselek láttán és amikor Takoda lövésre lendítette lábát, ö is rúgott — a szomszédja bokájába. Az érte kapott pofonról azonban mélyen hallgat, igaz is, nem történt semmi, mert Takoda gólja után mindketten összeölelkez­tek, mintha édes testvérek len­nének ... Ezután Lidia hurrogja le G&la*' gonyát. ö még érdekesebb dolgokat tud elmondani, hiszen a Maca,, Piri, Satyo társaságában volt. Ezek a lányok pedig mindenüket felál­doznák Takodáért. Ezen a mérkő-^ zésen is túlüvöltötték egymás hang­ját, s majdnem hajbakaptak, ami­kor Takoda a gól után magasra emelt karokkal rohant el előttük és éhes szemmel mérte végig vala­melyiküket. Csacsogó csacsogásának csak m déli harangszó vet véget. Amikor, leülnek ebédelni, azonban még kell egy félórát várni, mert a foci-klub küldöttsége ebéd előtt köszönti Ta- kodát. Két szál liliom Is kerül az asztalra, s Takodának már zúg a feje, pedig öt hónapja nem fejelt, labdába. Délután megérkezik a fő­revizor. A vállalatnál perceken be-| lül megkönnyebbülnek, mert csakj Takodát jött köszönteni. A revizor után a TUTUS központ női dolgo­zói hívják telefonon esti zsúrjukra, majd küldöttség keresi fel éjszaka ágyában, hogy másnap tartson él­ménybeszámolót részletesen ki­emelve, hogy miért jobb a ballába a jobb lábánál. Egész héten róla beszél mindenki. Az utcán meg­ragadják karját, bókokat intenek felé a nők, levél levelet ér lakásán. Takodának vasárnapra már zúgott a feje. Eltökélt szándékkal ment a pályára: s a fergeteges bíztatás el­lenére égbeküldte a labdát! ö tudja, miért... (márkus)- Mondja, maga dobéit ezzel az izével? (Der telchtaüHei, esílta!

Next

/
Thumbnails
Contents