Petőfi Népe, 1960. szeptember (15. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-25 / 227. szám
I $. oldal 1960. szeptember 25. vasárnap MÍI8151K: JSlZ EJfSZ-BÖI, A szovjet küldöttség kéri a gyarmati rendszer megszüntetéséről szélé szovjet nyilatkozat-tervezet napirendre tűzését A késő éjsaakai ülés New York. Az ENSZ-közgyű- lés éjszakai ülésén az iráni küldött beszélt a gyarmati rendszer széthullásáról, majd megállapította, hogy az egész világ várja az újabb csúcsértekezlet megtartását. A delegátus ugyanakkor a tényekkel szöges ellentétben azt állította, hogy az ENSZ kongói tevékenysége és Hammarskjöld magatartása hasznos volt. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy Irán fontosnak tartja a távolkeleti feszültség enyhítését és megemlítette, hogy az iráni—szovjet viszony javult és Irán e viszony további megjavításának híve. A török küldött felszólalása után Wadsworth amerikai küldött védelmébe vette Ham- marskjöldöt és az ENSZ-appa- rátust. A közgyűlés szombaton 15 óra 30 perckor folytatta munkáját. Az ENSZ általános ügyrendi bizottsága az éjjel tartotta második ülését. Jóváhagyták azt az osztrák napirendi javaslatqt, amely kérte, hogy a közgyűlés foglalkozzék Dél-Tirol kérdésével. Hosszas vita után e napirendi pontnak »A németajkú elemek helyzete Bolzano tartományban-“ címet adták. Napirendre tűzték Mauretánia ügyét ifi. Mint ismeretes. Marokkó helyteleníti Mauretánia függetlenné válását, mert azt saját területének tekinti. Ugyancsak napirendre tűzték az Egyesült Államok Szovjetunió ellen irányuló, világbékét veszélyeztető agresszív cselekedeteinek kérdését. Az amerikai küldöttség azt kérte, hogy ennek a napirendi pontnak adják azt a címet: “Szovjet panasz arról, hogy az Egyesült Államok cselekedetei veszélyeztetik a világbékét.“ Az általános ügyrendi bizottság következő ülését hétfőn tartják. Szombaton hajnalban jelentették, a szovjet küldöttség levelet intézett Bolandhoz, az ENSZ-közgyűlés 15. ülészaká- nak elnökéhez és ebben javasolja, hogy tűzzék az ülésszak napirendjére a gyarmati rendszer megszüntetéséről szóló szovjet nyilakozat-tervezet megvitatását. A szovjet küldöttség leveléhez mellékelte a deklaráció szövegét és részletes magyarázó szöveget nyújtott be. Hruscsov, szovjet miniszterelnök pénteken vendégül látta a Fidel Castro miniszterelnök vezette kubai küldöttséget. Az igen meleg, baráti szellemű találkozón jelen voltak a szovjet küldöttség tagjai is. Hruscsov és Fidel Castro találkozása. Nasszer megérkrzclt IVew York ha Pénteken este New Yorkba érkezett Nasszer, az Egyesült Tudnivalók a boradóról A bor adóztatása tekintetében változás nincs. A borforgalmi adót szabályozó rendelkezések tehát vái tozatlanul érvényben vannak. Nem érdektelen mégsem e rendelkezéseket részletesebben ismertetni. Minden bortermelő a szüret befejezését követő hat napon belül a termett és szűrt must mennyiségét a területileg illetékes pénzügyőri szakaszon az erre a célra gyártott bejelentőlap adatainak pontos kitöltésével köteles bejelenteni. A sajáttermésű szőlőn kívül a vásárolt — va$y bármilyen címen szerzett szőlőből szűrt mustot szintén be kell jelenteni. Bejelentési kötelezettség terheli a szőlőtplaj donnái nem rendelkezőt is, ha vásárolt, vagy más címen megszerzett szőlőből mustot állít elő. A készített törkölybor (csiger), - ami a termett must 25 százaléka, de legfejjpbb 400 liter lehet; továbbá a saját termésű, vagy vásárolt gyümölcsből előállított erjesztett gyümölcslé is bejelentési kötelezettség alá esik. A törkölyön erjesztett borok előállítása hosszabb ideig tart, így a bejelentési határidőt a termelők túllépnék, ha bevárnák annak lefejtését. Ezért ilyen esetben nem az előállít tott bort, hanem a kádakban elhelyezett szőlőcefrét kell bejelenteni. Végül bejelentési kötelezettség alá esik az előző évről megmaradt óborkészlet és az esetleg előállított seprőbor is. Bortermelőnek kell tekinteni — a terrjiésbejelentés tekintetében — a szőlőterülettel tulajdonként rendelkező, érvényes feles-, vagy haszonbérleti szerződés alapján szőlő- területet munkálót, az állami gazdaságot, a termelőszövetkezetet, a termelőszövetkezeti csoportot, az állami gazdaság részes munkavállalóját és aki szőlőlugason termett szőlőből mustot készít. A községi tanácsoknál és a pénzügyőri szakaszokon a bejelentőlapnyomtatvány minden bejelentésre kötelezett rendelkezésére áll. A megfelelően kitöltött bejelentőlapot a pénzügyőri szakasznál kell benyújtani. Ez két módon történhet: személyesen, vagy postán. A bejelentést a termőterületre illetékes pénzügyőri szakasznál kell benyújtani. Ha a szűrt must, illetve a bor tárolása nem a termőterületen történik, akkor a tárolásra illetékes pénzügyőri szakasznál is kell bejelentést tenni. Ha valamilyen oknál fogva a hivatalos bejelentőlapnyomtatvány a községi tanácsnál nem kapható, abban az esetben postai levelezőlapon is megtehető a bejelentés, úgy, hogy az tartalmazza a szükséges adatokat. Hiányosan kitöltött termésbejelentőlapokat a pénzügyőri szakasz nem fogad el, s ezeket a továbbiakban úgy kezeli, mintha termésbejelentést nem is tettek volna az illetők, s ezért ellenük a szabálysértési eljárást a termésbejelentés elmulasztása miatt megindítja. Részletekben történő szüretelés esetén az egyes részszüreti eredményeket. azok megtörténje után következő hat napon belül kell bejelenteni külön-külön bejelentőlapokon. Részletekben történő szüretelés esetén az előzőleg már bejelentett mennyiséget a későbbi bejelentésbe felvenni nem kell. A terméseredmény pontos bejelentése minden termelőnek érdeke, mert 20 százalékot meghaladó készlettöbblet esetén szabálysértési eljárást kell indítani. Az adókedvezményre vonatkozó szabályok vál^pzatlanok. Az egyéni gazdákat egy gazdasági évben 180 liter bor után, 16 éven felüli, önálló keresettel nem rendelkező családtagjait egyenként 50 liter bor után illeti meg az adókedvezmény. A kedvezményesen elfogyasztható bor mennyisége azonban a 300 litert nem haladhatja meg. A kedvezményes adótétel literenként 80 fillér. A termésbejelentés elmulasztása pénzügyi szabálysértés. Aki pedig termését részben, vagy egészben elrejti, vagy az adózás alól más módon elvonja, pénzügyi szabály- sértést követ el, s ez a megbírságoláson kívül maga után vonja az adókedvezmény megvonását is. Óbornak újborral (musttal) való keverése akár a készletfelvétel előtt, vagy után csak az illetékes pénzügyőri szakaszhoz történt előzetes bejelentés alapján foganatosított hivatalos ellenőrzés mellett történhet. A bejelentés elküldése előtt eladott, elfogyasztott, munkabérbe kiadott, elajándékozott, állami pincegazdaságnak beadott és értékesített mustot. vagy bort szintén be kell jelenteni. Minden egyéb felvilágosítást a pénzügyőri szakaszok készséggel megadnak. Bács-Kiskun megyei Pénzügyőr? Parancsnoka Arab Köztársaság elnöke. A washingtoni Fehér Házban közöltéit, hogy Eisenhower, aki hétfőn ismét New Yorkba utazik, megbeszélést folytat majd Nasszer elnökkel és Nehru indiai miniszterelnökkel. Tito, jugoszláv elnök, a jugoszláv ENSZ-delegáció szállásán pénteken egyórás megbeszélést folytatott Nkrumah-al, Ghana küldöttével. Nkrumah, mint ismeretes, csütörtökön Hruscsovval tanácskozott. Tito elnök ugyancsak pénteken fogadta Krisna Menont, az indiai ENSZ-küldöttség vezetőjét, aki közölte, Nehru megérkezése után, szintén találkozik Titoval. Az amerikai, francia és angol külügyminiszter «újra együtt vacsorázott lord Home, angol külügyminiszter szállásán. A Pravda londoni tudósítója a lap szombat reggeli számában közli, Macmillan brit miniszterelnök megkezdte az ENSZ közgyűlésén elmondandó beszédének készítését. Jól értesült londoni körökben ú|y tudják, hogy az angol kormányfő beszédének tartalmát Hruscsov pénteki felszólalása határozza meg. NAPTAR 196«. szept. 25., vasárnap. Névnap: Kleofás. Napkelte: 5 óra 34 perc. Napnyugta: 17 óra 36 perc. . — ügyeletes orvosi szolgálatot Kecskeméten ma, vasárnap reggel 7 órától este 19 óráág dr. Hajdú Sándor tart az SZTK épületében. — Megyei tanácstagi fogadóóráján, szeptember 27-én, kedden délelőtt 9 órától 11 óráig Búza Dezső fogadja a feleket a megyei tanácsházán. — Érik a szőlő, szüretre készülődnek országszerte. A főszüret a legtöbb borvidéken előreláthatólag a jövő hét elején kezdődik. A szüretelő telepeken feldolgozásra kerülő, kifogástalanul érett és fajtánként külön szüretelt szőlőért 10—15—20 százalékos fajtalisztasági felárat kaphatnak a termelők. — Tizenöt, filmvetítéssel egybekötött egészségügyi előadást tervez az év hátralevő részében a kecskeméti járás Vöröskereszt Szervezete. Októberben Lajos- mizsón, Ágasegyházán és He- tényegyházán kerül sor az előadások megtartására. — Jól sikerült Kérdezz—fele- lek-estet rendezett szeptember 21-én, szerdán Kiskunmajsán az OTP megyei fiókja. A vidám hangulatú est során a nyerteseket értékes tárgyjutalmakkal jutalmazták. — A Magyar Nők Országos Tanácsának vendégeként három hetet töltött hazánkban a Román Nőszövetség küldöttsége — Elena Grigoriu, a bukaresti nő- tanács ajinöknője és Anna Torna, a Román Országos Nőtanács szakszervezeti osztályának munkatársa. — Tímár Boldizsár izsáki motorkerékpáros nem tartotta *be a követési távolságot és szabálytalan előzés következtében ’nekiütközött az előtte haladó személygépkocsinak. A motoros súlyos sérüléssel került a megyei kórház baleseti sebészetére. — Queitra környékén, egy szí rial paraszt háza közvetlen közelében Vénusz-szobrot ásott ki. A szobor bazaltkőböl készült és életnagyságú. — Helyesbítés. A cikkíró kérésére közöljük, hogy lapunk szeptember 18-i számában a Növényvédelmi Naptár című cikkben tévesen szerepelt a lisztharmat elleni védekezésre vonatkozóan a bprdóilé. A betegség ellen DNRB-vel permetezhetünk. Augusztus 1-től ugyanis csak permetléfoltot nem hagyó szerekkel szabad permetezni. — Fogadóórát tartanak a VI. kerületi pár tvez-e tőség tagjai hétfőn délután 4 órától este 7 óráig a Czollner téri pártszék- házbap. — Betörő disszidenst tartóztatott le a párizsi rendőrség. Sípos István 29 éves „kivándorló” Párizsban egy órás lakásában különböző tárgyakkal pakolta meg bőröndjét. Az órás revolverrel felfegyverkezve üldözőbe vette a tolvajt, aki leugrott az emelet ablakából, és egyenesen a rendőrök karjaiba futott. Halálra ítéllek a kiskunfélegyházi rablógyilkost Szabó László 28 éves, kiskunfélegyházi BELSPED rakodó- munkás törvényesen elvált feleségétől és az 52 éves Szabó Annához költözött albérletbe. A háziasszony több esetben fel akart neki mondani, s egy ilyen vita után Szabó László április 4-én este megfojtotta az idős asszonyt, és holttestét elásta a szoba padlózata alá. Amikor észrevette, hogv büntetését felfedezték, disszidálni akart. Mosonmagyaróváron fogták el. A megyei bíróság dr. Lenivel büntetőtanáesa a négyszeresen bOrOrOett elő^l°*Ü Szabó Lászlót bűnösnek mondta ki gyilkosság bűntettében, erőszakos nemi közösülés, rablás bűntettében és tiltott határátlépés kísérletének bűntettében, és ezért összbüntetésül halálra ítélte. Az ítélet indoklása lapzártakor tart. Kutyaeledel bolha ellen Dr. R. J. Goulding amerikai tudós kutyaeledelt talált fel — bolha ellen. A szokvány kutyaeledelbe olyan Vegyianyagot kever, amely felszívódva a kutya vérébe, megöl minden bolhát, amely a kutya véréből szív. — Hetvenöt kát. bald on vetettek búzát a lakitelefoi Petőfi Termelőszövetkezetben. A vető- szánitások már befejeződt®k, s ez a gépállomás időbeni, gyors munkájának volt köszönhető *— írja községi tudósítónk. — 132 mázsa baromfit adott át az államnak a bácsbokodi Szal- vay Termelőszövetkezet. A szövetkezet egyébként áruértékcsí- tési tervét szeptember 1-ig már 82 százalékra teljesítette. — Csecsemőgondozói-, elsősegélynyújtó-, házi betegé pólói- és közegészségügyi ismereteket sajátíthatnak el a kecskeméti járás Vöröskereszt Szervezete rendezésében sorra kerülő 20 tanfolyamon a résztvevők. A szervezet kéri a lakosságot, hogy a tanfolyamokra minél nagyobb számmal jelentkezzenek. — Tatarozták a hasi, almást járásbíróság épületét. A Községgazdálkodási Vállalat dolgozóinak munkája nyomán új arcot kapott az eddig eléggé elhanyagolt épület — írja községi tudósítónk. — A TIT csillagászati szak“ osztályai az idén is megrendezídfl szeptember 26-tól október 1-ig a‘ csillagászati hetet, amelyen Budapesten és nagyobb vidéki városainkban filmvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadásokat és távcsöves bemutatásokat tartanak az érdeklődi« részére. — Súlyos szerencsétlenség történt Csikérla határában, az ottani tsz földjén. A fűkaszálásnál segédkező Somoskövi Illés- né jobb lábát a fűkaszáló gép bokában átvágta. Samoskövinét a mentők a bajai kórházba szállították. — Kecskeméti Építők Katona József Filmszínházának szeptember ?5-i műsora: »Fekete gyöngyök«. 2097 — Az Alföldi Pincegazdaság felhívja a lakosság figyelmét* hogy 1960. szeptember 25-én# vasárnap délelőtt 10 órakor gazdagyűlést tart Kecskeméten a • Máriavárosi pincészetnél, a szürettel kapcsolatos tudnivalók* valamint az új árak megbeszélése céljából. 2340 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Pöszmet Irén (anyja neve: Molnár Ilona)# Tóth Lajos (Pesti Rozália), Re- ketyei János (Bende Margit)# Szabó Terézia (Csákó Terézia)# Zecher Rozália (Tasi Rozália)# Magyar László (Bognár Amália). MEGHALTAK: Lengyel Mátyás 75 éves, Sztojka Ferenc 1 napos és T'óth Istvánná Kuruca Julianna 73 éves korban. ■vwwvw>AA#vvwwyv — Gyászhír. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, id. Szakol- czai István f. hó 24-én, 84 éves korában meghalt. Temetése f. hó 26-án, hétfőn du. 2 órakor lesz a ref. temető halottasházától. A gyászoló család. 2350 Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem és rokonunk, Farkas Alajos temetésén részvétüket nyilvánították és sírjára virágot helyeztek. Özv. Farkas Alajosné ____________és a rokonság. — A rendőrség felhívása. A kecskeméti rendőrkapitányság őrizetbe vette Acsádi Gyula kecskeméti lakost, aki különböző személyek sérelmére csalást követett el. A kecskeméti ka-r pitányság felhívja mindazokat, akiktől Acsádi Gyula különböző címen pénzt csalt ki, hogy haladéktalanul jelentkezzenek a városi kapitányságon, Kossuth tér 3. I. emelet 23. számú szobában a panasz megtétele végett. Y