Petőfi Népe, 1960. augusztus (15. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-17 / 194. szám

2. oldal 1960. augusztus 17. szerda Ünnepség Korea felszabadulásának 15. évfordulóján Korea felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából hétfőn ünnepséget rendezett Budapes­ten a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa. Az ünnepségen je­len voltak a kormány tagjai, va­lamint a párt és a társadalmi szervek, üzemek és intézmények képviselői, ott volt a Koreai Né­pi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete, a baráti országok nagykövetségének több vezetője. Az ünnepségen Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja mondott beszédet. Be­szédében hangsúlyozta, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság és Magyarország sok­oldalú baráti kapcsolata évről- évre fejlődik. Visszatekintett a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság eddigi sikereire, s érté­kelte a nemzetközi élet legfonto­sabb problémáit. Utána Li Don Gen. a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti rendkívüli és megha­talmazott nagykövete szólalt fel. Jövőre a koreai nép megkezdi a szocializmus építésében döntő fontosságú hétéves tervének végrehajtását — mondotta töb­bek között, az ország ipari és mezőgazdasági fejlődésének ter­veit vázolva, majd megállapí­totta, hogy a koreai nép eléri majd az imperialista agresszív csapatok Dél-Koreából való ki­vonását, ezek után Korea min­den bizonnyal békés úton egye­sülni fog. A beszédek elhangzása után ünnepi műsorra került sor, me­lyen élvonalbeli művészek lép­tek fel, az IKARUSZ Gyár mű­velődési házának színpadán. Hol a kongói arany? Genf. Az ENSZ védnöksége alatt pénzügyi tárgyalások kez­dődtek a kongói és a belga kor­mány küldöttségei között — je­lenti a Reuter hírügynökség. A tárgyalások központi kérdése Kongó aranytartalékainak sorsa. Ügy tudják, hogy a belgák a kongói központi bank aranykész­letét egy semleges országba szállították. Korea népe nagy örömmel várja októberben Hruscsovot Fogadás Moszkvában és Pekingben Korea nemzeti ünnepén Moszkva. A Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság moszk­vai nagykövete fogadást adott hazája felszabadulásának 15. év­fordulója alkalmából. A nagy­követ a fogadáson megemléke­zett a népi Korea sikereiről, majd hangsúlyozta hogy orszá­ga népe nagy örömmel várja ok­tóberben Hruscsovot. Szuszlov, a Szovjetunió Kom­munista' Pártja Központi Bizott­ságának elnökségi tagja, vála­szában igen fontosnak mondotta a Kim ír . Szén miniszterelnök vasárnapi javaslatát, amelyben Észak- és Dél-Korea államszö­vetségét indítványozta. Szuszlov hangsúlyozta, hogy Hruscsov kö­zelgő koreai látogatása ismét hozzájárul a szovjet—koreai ba­rátságnak, a szocialista tábor fi kongói kormány és a nép elvesztette a bizalmát HammarsRjöld iránt (Újabb- öl ize tűzetek OCatanqában Leopoldville. Lumumba kon­gói miniszterelnök Hammar­skjöld ENSZ-főtikárhoz intézett levelében közölte, hogy a Kon­gói Köztársaság kormánya és népe elvesztette bizalmát a fő­titkár iránt. Ezért a kongói kor­mány arra kéri a Biztonsági Ta­nácsot, hogv küldjön 14 tagú / ázsiai és afrikai országok képvi­selőiből álló semleges megfigye­lő csoportot Kongóba, amely biztosítaná, hogy haladéktalanul és maradéktalanul juttassák ér­vényre a Biztonsági Tanácsnak Kongóval kapcsolatos határoza­tait. Lumumba levelében megálla­pítja, hogy Hammarskjöld ösz- szejátszik a belgákkal és csele­kedeteiben teljesen figyelmen kívül hagyja a törvényes kon­gói kormány létezését. A kongói miniszterelnök fi­gyelmeztette az ENSZ főtitká­rát, hogy ha az ENSZ nem nyújt megfelelő katonai támogatást a kongói kormánynak, akkor az maga tesz lépéseket., Hammarskjöld a levélre adott válaszában alaptalannak és in­dokolatlannak minősítette Lu­mumba megállapításait. Kö­zölte hogy New Yorkba utazik és a Biztonsági Tanács elé viszi a kérdést. A legnagyobb kongói ifjúsági szervezet nyilatkozatban foglalt állást a Lumumba-kormány mel­lett, ugyanakkor elítélte az im­perialista agressziót. A kongói fiatalok készek önként jelent­kezni a hadseregbe, ha ezt a köztársaság érdekei megkövete­lik, hangoztatja az ifjúsági szer­vezet, nyilatkozata. Elisabethvilleben, Katanga tartomány fővárosában újabb összetűzés volt Csőmbe rendőr­sége és a tüntetők között. A bel­ga tisztek által vezényelt rend­őrség Elisabethville főpostája előtt könnygáz gránátokkal tá­madta meg a tüntetőket, akik követelték, hogy az ENSZ nyújt­son segédkezet a kongói köz­ponti kormánynak az ország egységének helyreállításához. Az ENSZ-katonák szemtanúi voltak annak, hogy a rendőrök könnygáz gránátokkal támad­ták meg a tömeget de nem avat­koztak bele az összetűzésbe. Je­lentések szerint a katangai Ja- dotvilleben, ahol Csőmbe csend­őrsége megtámadta a Kongói Köztársaság egysége mellett tüntetőket, és ahol hétfőn is összetűzések voltak — fokozó­dott a feszültség. egységének és összeforrottságá- nak a megszilárdításához. A koreai nemzeti ünnep alkal­mából fogadás volt Pekigben is. Ezen jelen volt Liu Sao Csi köztársasági elnök és Csou En- laj miniszterelnök is. Csou En-laj beszédében mél­tatta a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság sikereit, majd külpolitikai kérdésekről szólva megemlítette, hogy az amerikai imperializmus a második világ­háború befejezése óta a világ összes népének legnagyobb el­lenségévé vált. Az agresszív amerikai körök akadályozzák Korea békés újraegyesítését és továbbra is erőszakkal negszáll- va tartják Tajvant. , Pekingben nagygyűlést is ren­deztek a koreai nemzeti ünnep alkalmából. Ezen Li Hszie Bien miniszterelnökhelyettes mon­dott beszédet. Kijelentette, hogy Kína népe határozottan szembe­száll az amerikai imperializmus háborús politikájával, de nem ellensége az áfcnerikai népnek. Tokióban 20 ezer ott élő ko­reai nagygyűlésen emlékezett meg hazájának felszabadulási évfordulójáról. A részvevők ha­tározatban követelték az ország békés egyesítését és a külföldi csapatok kivonását Dél-Koreá­ból. Hűszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat (MŰSZAKI BIZOMÁNYI) f. évi augusztus hó 18-án, csütörtökön a Finom- mechanikai Vállalat, Kecs­kemét, Kéttemplom köz alatti helyiségében becs­lést, illetve lebonyolítást végez, 1931 NAPJÁÉ: 1960. augusztus 17, szerda. Névnap: Jácint. Napkelte: 4 óra 42 perei Napnyugta: 18 óra 53 perc. * — Tatarozzák a községi ta­nácsházát Bácsalmáson. A csi­nosítást augusztus 20-ra, alkot­mányunk ünnepére fejezik be — jelenti községi tudósítónk. — A balatonfenyvesi úttörő­táborban nyaraltak a bajai és a bajai járási általános iskolák úttörői. Ezenkívül a bajai is­kolák külön is létesítettek ön­álló táborokat. A kiscsávolyi József Attila Iskola Veszprém­ben, a Központi Fiúiskola a Mecsekben, a Józsefvárosi Ál­talános Iskola úttörői pedig Budapesten táboroztak. — Börtönből szálloda. A norvégiai Valdrestal börtönét szállodává alakítják át, miután a börtönnek már évek óta nin­csenek lakói. »-Némi« átépítés után a ragyogó fekvésű »szál­loda« kielégíti majd a legigé­nyesebb nyaralókat is. — Fonyódra indít különvona- tot az IBUSZ Bajáról. Az egy­napos kirándulásra a bajai IBUSZ-kirendeltségen lehet je­lentkezni. — Az évi kimagasló termelé­si eredményeket augusztus 20- án ünnepük a kisszállási Petőfi Termelőszövetkezetben; Az ün­nepségen közel ezer részvevőre számítanak. — Hangverseny Kecskeméten. A Kecskeméti Állami Zeneis­kola augusztus 18-án 19 órai kezdettel hangversenyt rendez az úttörőház dísztermében, melyre mindenkit szeretettel vár. — Csőkutas öntözőtelepet építenek a dávodi Augusztus 20-a Termelőszövetkezetben. A termelőszövetkezet 110 kataszt- rális holdas öntözéses kertésze­tet akar létesíteni. A kutak fú­rását megkezdték és még az idén befejezik. — Augusztus 20-a tiszteletére a bajai járás termelőszövetke­zetei vállalták hogy a cséplést az ünnepig befejezik. Több ter­melőszövetkezet — ahol már befejezték a cséplést — segítsé­get nyújt az elmaradott ter­melőszövetkezeteknek; Kisegítő iskolaszer-bolt nyílt Kecskeméten Souvanna herceg megkezdte az új laoszi kormány megalakítását Vientiane. Souvanna herceg, a haladó laoszi politikus, akit a Laoszi Forradalmi Bizottság mi­niszterelnökké nevezett ki, hoz­zálátott az új kormány megala­kításához. A lemondott nyugat­barát kormány igazságügymi­nisztere, aki a megbukott mi­niszterelnökkel együtt hétfőn a király székhelyéről visszatért a fővárosba, közölte, hogy magá- valt hozta Souvanna herceg mi­niszterelnöki kinevezésére vo­natkozó hivatalos rendeletet. Nyugati hírügynökségek kom­mentárjaiban megállapítják, hogy Laoszban nagyon népszerű az új kormány semlegességi po­litikája és az a szándéka, hogy megszünteti a polgárháborút a függetlenségéért küzdő hazafias Patet Lao egységekkel. Az amerikai képviselőház tá­volkeleti albizottságának elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államoknak felül kell vizsgálnia egész laoszi politiká­ját és reálisan kell megítélnie az ott kialakult új helyzetet. Kö­zölték, hogy a képviselőházi al­bizottság meghallgatja Pearsons államtitkárt, az Egyesült Álla­mok volt laoszi nagykövetét. Nyugati hírügynökségek egy­behangzóan hangsúlyozzák, hogy a Laoszban bekövetkezett for­dulatnak amerikaellenes jellege van. A laoszi fővárosban nagy tömegek tüntetnek az Egyesült Államok ellen s követelték, hogy az országban tartózkodó ameri­kaiak azonnal távozzanak. A Reuter angol hírügynökség szerint a brit kormányhoz kö­zelálló, jól tájékozott körök sze­rint Nagy-Britannia támogatja Laosz semlegességét, amely meg­felel az 1954-es genfi értekezlet döntésének. Néhány nappal ezelőtt kő­művesek jelentek meg a Nagy­kőrösi utca sarkán és egy kis kőpavillon építéséhez kezdtek hozzá. Kérdésünkre az építők elmondották, hogy a Bács-Kis- kun megyei Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat kisegítő isko­laszer-boltja nyílik majd meg a felépült pavillonban. Hétfőn reggel már meg is nyílt a tanszerbolt és az iskolá­sok, valamint a szülők sűrűn felkeresik, hogy beszerezzék az iskolaév megnyitására a szüksé­ges füzeteket, írószereket, tás­kákat. 1 , Ezzel a kis pavilonnal minden bizonnyal enyhülni fog a meg­levő írószerboltok szeptemberi túlzsúfoltsága. Természetesen ehhez az is szükséges, hogy fo­lyamatosan már most keressék fel a szülők és a tanulóifjúság a tanszerboltokat, hogy az őszi túl­zsúfoltságot ezzel csökkentsék. Kérdésünkre Szabó István elvtárs, a vállalat áruforgalmi előadója elmondotta, hogy ed­dig még soha nem tapasztalt mennyiségű füzet és tanszer fo­gyott el a nyári időszakban. Eb­ből azt a következtetést lehet levonni, hogy a szülők — na­gyon helyesen — nem várják meg az iskolév kezdetét, amikor úgyis túlzsúfoltság lesz a bol­tokban, hanem jelentős mennyi­ségben már most megvették és megveszik gyermekeik számára a szükséges tanszereket. 'Piáéi árak 3Cee.ikeni.Uen Kedden reggel 50 mázsa ece­tes uborka, 70 mázsa görögdiny- nye és 15 mázsa sárgadinnye ér­kezett Kiskunfélegyháza környé­kéről a kecskeméti piacra. Je­lentősebb volt még a városföldi Törekvés Tsz vöröshagyma szál­lítmánya, amelyből 1400 kilót mértek szét. A vöröshagyma ára 1,70—2 forint volt. A burgonyát 2,50—3 forint, a sárgarépa csomóját 1.20—1.50 fo­rint, a gyökér csomóját 1,20—2 forint, a paradicsomot 1.20—1,50 forint, a zöldpaprikát 1—3 fo­rint, az ecetes uborkát 3—5 fo­rint és a zöldbabot 4—6 forint között kínálták a termelők. A görögdinnye 1,70—2 forin­tig, a sárgadinnye 1,30—1,80 fo­rintig, az alma 2—3,50 forintig, a körte 2—4.50 forintig, a szilva 1,50—4 forintig, az őszibarack 5 —12 forintig, a szőlő 6—8 forin­tig és a meggy 4—5 forintig kelt. Az élőcsirke pária 36—70 fo­rint, az élötyúké 80—110 forint és a sovány élő kacsáé 45—70 forint között volt. — A felsőfokú tanítóképző' intézetek nevelői részére nép­művelési tanfolyamot rendeztek! Miskolcon. Bajáról Fátrai Ká­roly tanár vett részt a tanfolya­mon; — Szép termést ígérnek a dá­vodi Űj Élet Termelőszövetke­zet kerti veteményei. Zöldsé­gük a legszebb a község négy termelőszövetkezete közül — jelenti községi tudósítónk. — Tizenöt új taggal gyara­podott az elmúlt hónapban a KISZ-szervezét létszáma Bát- monostoron. — Kedves levelet kapott az elmúlt napokban Romániából dr. Rónai Ida, a bajai rendelő- intézet sebészfőorvosa. Arról írtak neki a pionírok hogy az ottani gimnázium érettségi tab­lóinak egyikéről — mint akkori évfolyamelsőnek kinagyították a fényképét. A kiváló sebész­főorvos fényképét a pionír­házban helyezték el. — Kétszáz darab növendék­marhával gyarapodott a csá- volyi Egyesülés Termelőszövet­kezet állatállománya. — Tűz ütött ki az egyik ba­jai termelőszövetkezet raktár- épületében, — gondatlanság mi­att. A tüzet a kivonuló tűzoltók lokanizálták. — Fejlődik a méhészet Albá­niában. Az ország éghajlata és növényvilága kiválóan alkalmas a méhészet fejlesztésére, külö­nösen a vándorméhészetre. A népi hatalom gondoskodásának és intézkedéseinek eredménye­ként 1959-ben már 87 000 méh­családot tartottak nyilván, s ea a szám a harmadik ötéves terv végén megkétszereződik. — Harmincöt hold kertészete van a dávodi Rákóczi Tsz-nek. A szövetkezet már eddig is igen sok zöldségfélét adott át a bajai MÉK-nek és a helyt- földművesszövetkezetnek. A mai napig 100 mázsa káposztát és 140 mázsa paprikát adtak át többek között közfogyasztásra. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szombati Teré­zia (anyja neve: Goldbergel Terézia), Módra Irén (Ádám Irén), Tóth Erzsébet (Bozóky Erzsébet), Kerekes Dezső (Ko­vács Ilona), Sörös József (Kuti Mária), Sipos István (Sotonyi Anna), Kiss Tamás (Tószegi Ró­zsa), Hajagos József (Nagy Er­zsébet). Deák Zsuzsanna (Szabó Zsófia). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Németh József és Kovács Esz­ter, Baranyai Dániel és Keserű Jolán, Bozsik Imre és Berta Ró­zsa, Mészáros Gyula és Horváth Jolán, Kiss István és Gyurko- vips Margit, Balogh József és Boros Ilona, Vakulya János és Tóth Terézia, Kelő Imre és Ju­hász Terézia, Botschner János és Mikus Eszter, Adorján István és Balogh Judit, Balogh János és Fehér Anna. Horváth József és Gulyás-Kovács Etelka, Tápai Lajos és Felsete Sarolta. MEGHALTAK: Kiss Lajos 62 éves, Szénás! Sándor 74 éves. Bódog Antalné Kócsó Ilona 54 éves, Czár Sándor 60 éves, Insay József 63 éves, Maros Mihály 65 éves és Bálint Károly 57 éves korában. Jó karban levő, üzem- : képes, Opel-Blitz gyárt- I mányú, 3 tonnás tehergépkocsi j eladó. Érdeklődni lehet 5 és megtekinthető a kecs- • keméti Űj Tavasz Mező- i gazdasági Tsz-nél. Kecske- • mét Ballószög 200. 1903 I i

Next

/
Thumbnails
Contents