Petőfi Népe, 1960. augusztus (15. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-09 / 187. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek I aypi lapja XV. ÉVFOLYAM, 187. SZÁM Ara 50 fillér Az asszonykezek szorgalpias munkája egyre több termelőszövetkezetben járul hoz­zá nagymértékben a közös va­gyon gyarapításához, a szövet­kezeti élet gazdagításához. A régi tsz-ek elismert, jó hírű asszonybrigádjai mellett az újonnan alakult szövetkezetek­ben is ott állnak — sokszor a férfiaknak is példát mutatva — a közös munka élén az asszo­nyok. A madarasi Petőfi Tsz- ben például a közel 109 nőből álló brigád kiváló gazdája a kertészetnek, a jó jövedelmet adó fűszerpaprikának. Itt a bri­gád élén is asszony áll, Lipták- né személyében. A madarasi Dózsa Tsz-ben az asszonyok ja­vaslatára az idén először fog­lalkoztak kitűnő sikerrel a pe­csenyekacsa-neveléssel. Duna- egyházán a szőlőmunkákat az asszonyok kezdték meg a ta­vasszal s végzik zömmel azóta is. A kecskeméti Űj Tavasz Tsz-ben, Tiszakécskén s más kertészkedő tsz-ekben legkoráb­ban, — már február elején — az asszonyok szerezték az első munkaegységeket s adták az első bevételt is a szövetkezeti kasszákba. Nők minden termelőszövetke­zetben vannak — létszámuk nem egy helyen a férfiakét is meghaladja — s a jó példák igazolják, hogy minden terme­lőszövetkezetben tudnak mun­kát is adni az asszonyoknak. Egész sor olyan termelési ág van — most csupán a kertésze­tet, a baromfinevelést, a tehené­szetet említjük — amelyekben a nők kitűnően hasznosíthatják magukat. Munkájukkal kettős hasznot érnek cl: maguk is hozzájárulnak a család része­sedésének növeléséhez, együtte­sen pedig elősegítik a többágú, belterjes gazdálkodást. Az asszonyoknak a közös ter­melésben elfoglalt szerepe ösz- szefügg azzal is: hogyan von­ják be őket a tsz-ek vezetősé­geibe? Ezzel még sokhelyütt problémák vannak. Elsősorban az asszonyokon múlik, hogy mellőzésük ellen ezen a téren harcoljanak. Elsősorban példamutató termelő munkával, mert ez az egyedüli erkölcsi alap arra, hogy jogokat köve­teljenek maguknak. A jó ter­melőszövetkezetekben az asz- szonyokkal is megbeszélik a ké­szülő termelési terveket: mi­ből mennyi munkát tudnak vállalni? A bácsalmási járás tsz-eiben a szociális bizottságok keretén belül jut hálás feladat az asszonyoknak. Ök foglalkoz­nak az öregek helyzetével; nap­közi otthonokat szerveztek a dolgozó anyák gyermekei ré­szére stb. A közösben végzett munka mellett sok faluban részt vesznek az asszonyok a háztáji árutermelés mozgalmá­nak kiszélesítésében, versenyre szólítva egymást több baromfi, süldő nevelésére. A szövetkezeti asszonyok szor­galma elismerést, megbecsülés l kíván! Jogos követelmény, hogy ezt számukra mindenütt meg­adják s a termelésben elfoglalt szerepüktől függően meghall­gassák őket, szavuk legyen a termelőszövetkezet irányításá­ban. Az asszonyok szíve, esze, ügyessége olyan lehetőség min­den szövetkezet számára, ame­lyet bátran icénvbe lehet — és kell is! — ve* ­Hét díj és hét oklevél Sikerrel szerepeltünk Szegeden A kiállítás bezárta kapuit. Lebontották a pavilonokat, sát­rakat és sor került a díjak ki­osztására is. Hogyan szerepelt Bács megye helyiipara Szege­den? Sikeres volt a részvéte­lünk — mondják a KISZÖV- ben, s ugyanilyen választ kap­tunk a tanácsi vállalatoktól is: Hét díj és hét dicsérő oklevél került a birtokunkba. Az állami helyiipar kiállítói közül a Kecskeméti Faipari Vállalat két szoba és egy kony­ha garnitúrája kapta az első díjat. A Bács-Kiskun megyei Faipari Vállalat konyhabútorát pedig harmadik díjjal jutal­mazták. A kisipari szövetkeze­tek kiállítói közül a Kiskőrösi Vegyes Ktsz-nek ítélték az első díjat. A Bajai Vas- és Fém­ipari Ktsz második díjat szer­zett, úgyszintén a Vaskúti Ve­gyes Ktsz is. Harmadik díjjal jutalmazták a Kiskunfélegyházi Vas- és Fémipari Javító Ktsz-t és a Szabadszállási Gépjavító Ktsz-t. Hét kisipari szövetke­zetünk pedig dicsérő oklevélben részesült. Kiemelkedő munkasikerek a Solti Gépállomáson A Solti Gépállomáson az ara­tás előtt az első és a második brigád 250 holdas versenymoz­galmat indítványozott a kom­bájnvezetők részére. Az aratás­ban 27 kombájnos vett részt, s a gépállomás átlagában 226 kát. holdat vágott le egy-egy kombájn. A legkiemelkedőbb teljesítmények: Fenyvesi László 411 kát. hold, Póczi Jenő 405 kát. hold, Szűcs Mihály 353 kát. hold. A vállalást kilenc kombájnos túlteljesítette, a többi teljesítette a megyei gép­állomások igazgatósága által megadott 150 holdas tervet. Az aratógépek versenyében első Brener Márton, aki 540 kát. hold gabonát vágott le. A cséplőgépeknél Weber Salamon munkacsapatvezető három nap alatt több mint kilenc vagon gabonát csépelt el, ami 300 szá­zalékos napi teljesítmény. Hétfő délutánra halasztották a Biztonsági Tanács ülését Guinea közvetlen katonai segítséget ajánlott fel Kongónak a belgák ellen (limitbe t 3Cfitanq.a elnökéüí oáUnztják New York. Hivatalosan be­jelentették, hogy a Biztonsági Tanács ülését, amelynek ma­gyar idő szerint hétfőn hajnal­ban 1 órakor kellett volna megtárgyalnia a kongói kér­dést, hétfőn délutánra, magyar idő szerint 17 órára halasztot­tak el, hogy ilyen módon időt adjanak a kongói küldöttségnek s részvételre a tanácsülésen. Hammarskjöld, az ENSZ fő­titkára vasárnap előzetes ta­nácskozásokat folytatott köz­vetlen munkatársaival és a Biztonsági Tanácsba delegált képviselőkkel a kongói helyzet­tel kapcsolatban. Kuznyecov szovjet külügyminiszter-helyet­tes több mint egy órát tár­gyalt a főtitkárral. Hosszasan tanácskozott Hammarskjöld Vigny belga külügyminiszter­rel is. A Biztonsági Tanács négy tagja — Ceylon, Argentina, Tunézia és Ecuador — a hírügynökségi jelentések szerint határozati ja­vaslatot készített a rendkívüli ülésre, amely egyhetes határ­időt szab a Kongóban állomá­sozó belga csapatok kivonásá­ra. A határozati javaslat ugyanakkor azt állítja, hogy az ENSZ-haderők csak békés ak­ciót folytathatnak Kongóban és nem engedhető meg, hogy az ENSZ beavatkozzék az ország belügyeibe. New Yorkban vasárnap nyil­vánosságra hozták Sekou Touré guineai elnöknek Ham- marskjöldhöz intézett távira­tát. A guineai elnök közölte, hogy az Egyesült Nemzetek Szö­vetségének haderő-kötelékében Kongóban tartózkodó guineai csapatokat haladéktalanul küld­jék Katanga tartományba, mert ellenkező esetben a guineai kormány közvetlenül a kongói kormány rendelkezésére bo­csátja ezeket az egységeket. Hammarskjöld válaszában az­zal tért ki az állásfoglalás elől, hogy kijelentette: a kérdést a Biztonsági Tanács tárgyalja majd meg. A ghanai külügyminiszter be­jelentette, hogy a parlament hétfői ülésén törvényhozási fel­hatalmazást kérnek, amelynek értelmében a kormány ghanai csapatokat küldhet katonai ak­ciókra a belga haderők ellen, amelyek a Biztonsági Tanács egyhangú határozatait meg­szegve, még mindig Kongóban tartózkodnak. Politikai körök­ben biztosra veszik, hogy a parlament megadja a kért fel­hatalmazást. Nkrumah elnök,, az Akkrán keresztül New York-1 ba utazó kongói kormánykül­döttséget tájékoztatta javasla­táról. A Reuter és az AFP jelenté­se szerint Kaszavubu elnök pártja vasárnap vezetőségi ülé­sén bizalmatlansági indítványt fogadott el Lumumba minisz­terelnök kormányával szem­ben. A pártvezetőség tá^ratot intézett a Biztonsági Tanács­hoz, amelyben mint egyetlen megoldást, a konföderáció fon­tolóra vételét kéri az ENSZ-től. Az ADN jelentette, hogy Ka­tanga tartományban a szó szo­ros értelmében hadiállapot van. Csombe-bábkormány betiltott minden üzletkötést külföldi valutában, mert mint közölték, a tartomány saját bankjegyeket készül kibocsátani. Ezért Ka- tangában fokozódik a terror a bábkormány ellenfeleivel szem­ben. Mint az AFP jelentette, ‘ hétfőn együttes ülést tart Ka­tanga tartomány törvényhozá­sának két háza. Ezen az ülésen akarják Katanea elnökévé vá­lasztani Csombét és kijelölni az új miniszterelnököt. Belga íegyzék a szovjet kormánynak Moszkva. Belgium moszkvai nagykövete vasárnap jegyzéket nyújtott át a szovjet külügy­minisztériumban. A belga jegy­zék válasz a Szovjetunió kor­mányának arra a megállapítá­sára. hogy Belgium akadályozza az ENSZ kongói feladatainak teljesítését.. 1960. AUGUSZTUS 9. KEI5­Nj\ valy készült 16 vagon meggybe­főtt, az idén már 24 vagont tar­tósítottunk. Cseresznyéből majd hét vagonnal gyártottunk töb­bet. A gyümölcslevek és ször­pök iránti egyre nagyobb érdek­lődést is jobban kielégítjük az idén. A múlt évi 31 vagonnal szemben 38 vagon meggylét gyártottunk. Sárgabarackból ed­dig mintegy 20 vagon áru ké­szült. Ha pedig csökken a fel­dolgozandó mennyiség, ismét rá- állunk a gyümölcsborok és ver­mutok palackozására. — Bővült-e az idén a gyár­tási profil? — Igen, a tavalyitól eltérően már barackdzsem készítésével is foglalkozunk. Eredmény az is, hogy míg az elmúlt évben csak félkész befőtteket gyártottunk, ma már itt helyben végezzük az igényesebb munkát kívánó köz­vetlen kiszerelést is. S. G. — A csúcsszezon még tart, de több gyümölcsféleségből már végeredményt mondhatok. Ta­Az újonnan berendezett üzemi laboratóriumban meggyszörp szárazanyagtartalmat mér a refraktométerrel Kukucska Ká- rolyné laborvezető. Anglia már az új meggyszörpből is rendelt. Képünkön még ; palackokat mossák, de mire a cikk megjelenik, már a vágói is elindult. 90 vagon meggyszörp és konzerváru az eddigi eredmény Nyár eleje óta nagy munká­ban van a Dunakeszi Konzerv­gyár kiskőrösi üzeme. — Egy évben sem volt itt olyan hajrá, mint az idén — mondja Kuglosics elvtárs, a ve­zető. — Ahogy növekszik a ter­melésünk, mindig felelősségtel­jesebb munkát bíznak ránk. Mennyiségről pedig, bármilyen gyártmányról is legyen szó, csak vagoiitételben beszélünk. Így ömlik hozzánk a rengeteg nyers­áru, s így indul tovább feldol­gozva exportra és a belkereske­delemnek. Tavaly az üzem ter­mékeinek több mint 80 száza­léka volt exportnak megfelelő minőségű. Az idén sem szeret­nénk lejebb adni, és mód is van rá. Annyi az elvégezni va­ló, hogy az idén hatvan fővel többet foglalkoztatunk. A dol­gozók létszáma elérte a 350 főt. A termelés felfutása ennél na­gyobb. — Mit mutatnak az eddigi összesítések?

Next

/
Thumbnails
Contents