Petőfi Népe, 1960. augusztus (15. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-07 / 186. szám
3. oldal 1960. augusztus 7, vasárnap Vita a párt gaxdaságasertexS munkájáról Nagyobb figyelmet a gazdasági feladatokra A minap két párttitkár élvtársat, Laczi Jánost, a bugaci és Boskó Lászlót, a kerekegyházi községi pártvezetőség titkárát kértük meg, mondja el véleményét a lapunk hasábjain folyó vitáról. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a megyeszerte olyan nagy figyelemmel kísért vitacikkeket a két elvtárs nem olvasta és így azok tanulságait sem tudja hasznosítani. Laczi elvtárs a párt gazdaság- szervező tevékenységének lényegét abban látja, hogy a brigádokban jelen vannak párttagok és azok ott tapasztalatokat gyűjtenek, majd észrevételeikről a taggyűlést, vagy a pártszervezet vezetőségét tájékoztatják. Az ilyen tapasztalatokra természetesen szükség van, ezzel azonban nem merülhet ki a párt gazdaságszervező tevékenysége. A tsz-pártszervezetekre igen sok gazdasági tennivaló hárul, a szövetkezeti demokrácia figyelembevételével igen szerteágazó, aktív szervező és mozgósító feladatot kell ellátni. A gazdaságszervező munka felöleli a tennivalók meghatározását, azok végrehajtásának megszervezését és az ellenőrzését is. Mindezek jó ellátása alapos gazdasági ismereteket követel a pártszervezet vezetőitől. Feltételezi a pártonkívüliekkel való együttes cselekvést, a pártonkí- vüliek megnyerését és bevonását a feladatok kijelölésébe és gyakorlati megvalósításába. Bugacon a községi pártve- zetőség gazdaságszervező munkáját megkönnyíti, hogy mindössze egy termelőszövetkezet van. Laczi János elvtárs, a párt- szervezet titkára gyakran megfordul a tsz gazdaságában, sokmindent ismer és a helyszínen NYÁRI ZÁPOR Sütött a nap még pár perccel ezelőtt, cirógatta a munkába sietőt, — anyuka és kislánya is szaporán karikázott piacra vagy boltba tán :;. Hanem egyszer váratlanul beborult, nyári zápor mind vadabbul egyre hullt, esőkabát nem volt kéznél, így esett: nylonzacskóba húztak egy gyereket. Szöveg: F. Tóth Kép: Pásztor segít a szövetkezet gazdáinak. Ismeretei azonban nem mindenben elég alaposak. Nem tudott például választ adni a szövetkezet vetésadataira, a termésátlagokra és az áruértékesítési terv összegére vonatkozó kérdéseinkre. A szövetkezet anyakocáinak a számát 30—32-re becsülte és emlékezete szerint az éves árutermelési tervét a szövetkezet 52 százalékra teljesítette. Ehhez hozzáfűzte, — sajnos pontos adatokat erről sem tudott —, hogy igen nagy kiesést okozott a tervteljesítésből a spárga alacsony terméshozama. A szövetkezet ezt a hiányt 50 darab üszőborjú felnevelésével igyekszik pótolni. A fenti hiányosságoktól eltekintve Laczi elvtárs szavaiból megtudtuk, hogy a pártszervezet jelentős segítséget nyújt a termelőszövetkezeteknek. A községi pártvezetőség ebben az évben kétszer számoltatta be a tsz kommunistáit közös gazdaságuk megszilárdításának helyzetéről. Ezeken a tanácskozásokon útmutatást nyújtottak a tsz párt- szervezetének a gazdasági kérdések helyes megoldására. A kommunisták példamutatóan vettek részt a közös tevékenységben, ami igen jó hatással volt a szövetkezet többi dolgozóira is. Ebben az évben — először a szövetkezet történetében — időben elvégezték a növény- ápolást. A kapások magasabb termést Ígérnek a tervezettnél. Ä sikerek fellelkesítették a szövetkezet tagjait és elhatározták, hogy a Bajai Vízügyi Igazgatóság eredméfiytelen kísérleti fúrásai ellenére maguk fúrnak kutakat a csőkutas öntözés megvalósítására. A munkafegyelem megszilárdulása, a szövetkezet egész tévé' kenységében érezteti hatását. A jövedelemelosztásban már az elmúlt évben is előbbre léptek, mert a korábbihoz képest 5 forintra növelték az egy-egy munkaegységre jutó osztalékot. Tervük szerint az idén ezt újabb 10 forinttal gyarapítják. Ha a községi pártszervezet vezetői nagyobb gondot fordítanak a gazdaságszervező munkára, ha figyelemmel kísérik, mélyrehatóan elemzik, megvitatják a gazdaságszervező tevékenység sikereit, gyengéit és állandóan javítják ezt a munkát, akkor megalapozottan számíthatnak a közös gazdaság még nagyobb eredményeire, gyors megerősödésére. Nagy József NAPTÄR 1960. augusztus 7, vasárnap. 1 Névnap: Ibolya« Napkelte: 4 óra 29 perc. Napnyugta: 19 óra 10 perc. • ■— ügyeletes orvosi szolgálatot vasárnap Kecskemét város egész ' területén dr. Hajdú Sándor tart, reggel 7-től este 19 óráig az SZTK székházában, Komszomol tér 7. szám alatt. — Fogadóórákat tartanak a VI. kerületi pártvezetőség tagjai hétfőn délután 4 órától este 7 óráig a Czollner téri pártszékházban. — Budapesti művészek háromnapos kecskeméti vendég- szereplése. Augusztus 8-án, 9-én és 10-én műsoros estet rendez- 1 nek a Kedves cukrászdában, amelynek keretén belül fellép többek között Váradi Magda, Róbert Frigyes, Reményi József és Keméndy Róbert. — Rövidesen megjelenik a második ötéves terv egységes típusterv katalógusa. Ennek egyik részletéről, a családi házakról külön katalógus készül, amely a nagy nyilvánossággal ismerteti majd a terveket. — Tájékoztatót rendez vasárnap délelőtt 10 órakor a kecskeméti vasutas kultúrotthonban a MÁV eszperantó-szakköre. A tájékoztatás alkalmával megtekinthető a Szegedi Vasúti Igazgatóság eszperantó-szakkörének kiállítása is. sjabfi letes önéletrajzzal. & Nagy vasúti sínek 4-6 m. hosszúságban, új durva lemezek 8—15 mm. vastagságban (nagytáblák), kész vasajtók és vasablakok különféle méretben, csövek 80—110 mm. vastagságban, 8 mm-cs gömbacél 50—60 cm hosszúságban kötegelve, lemezradiátorok és egyéb hason vas-anyagok KIUTALÁS NÉLKÜL KAPHATOK ; Kohászati Alapanyagellátó Vállalat sztálinvárosi telepén, Sztálinváros, új állomás mellett, AFOR-ral szemben. Telefon: 69-97, 1826 Két év alatt hárommillió 600000 forintot fordítottak városaink neonosítására ULfmqA^iu oaqii aníikoú^iiu ? 1 Július 30-án, szombaton este nyolckor leszállók az 1-es buszról a kecskeméti tanácsháza melletti megállónál, s mert megpillantom, hogy egy-két lépésre kínálja portékáját az újságárus, nem tudom megállni, hogy ne vásároljak tőle néhány lapot — Látom, van -Ország Világija is, kérem, adjon egyet. — Tessék. Fizetek, elköszönök, s hazafelé baktatva beleéltem magam: milyen jó lesz, ágyban fekve akár hajnalig is olvashatok, hiszen holnap vasárnap virrad rám. Félóra múlva forgatni kezdem a szóban levő hetilapot (először azt, mert az ember mindig a képes újságot nézi meg legelőbb), s egyszer csak vizsgálgatni kezdem a memóriám. Hogy a csudába? Naponta tájékozódom a bélés külpolitikai eseményekről, s arról ne olvastam volna, hogy Massu, az algériai ejtőernyősök generálisa ismét disznólkodik? Mert rajta van a vicsorító képmása a belső oldalon. És a libanoni Telegraf című lap szerkesztőjének meggyilkolásáról közölt hír is elkerülte a figyelmem? Mert benne van az is az-Ország Világ—-ban. Vagy a hetilap előbb jutott a külpolitikai események adataihoz, mint a napilapok? Hogyan lehetséges ez? Csupa kérdőjel az agyam, s lázas sietséggel forgatom az újságot Aztán rémleni kezd, mintha egyik-másik illusztrációját már láttam volna, sőt, a cikkei is ismerősnek tűnnek. Megnézem az első oldalt, rajta a dátumot: ahá, június 11-i az újság. Héthetes lapot sózott tehát nyakamba az élelmes újságárus.Dehát a 49 nappal előbbi eseményekre is eléggé világosan emlékszik az ember. A lap által közölte! meg bizony csak homályosan maradtak bennem. A nappali meleg utóhatása talán, ami történik velem? Ismét kérdőjeles az agyam, — míg eszembe jut, hogy tüzetesebben meg kell néznem a címlapot.-1958. június 11« — áll rajta. A hét héthez tehát hozzáírhatok még két esztendőt. Ennyivel csapott be a lap, — s két forinttal az újságárus. Bár lehet, hogy az utóbbi felcsapott antikváriusnak is. (tarján) Napról-napra változik Bács megye városainak képe. Az útPályásait felhívás A Petőfi Népe szerkesztősége pályázatot hirdet irodalmi alkotások, tanulmányok, elbeszélő költemények, versek megírására. A pályázat célja, hogy elősegítse olyan művek létrejöttét, amelyek híven tükrözik falvainkban a szocialista mezőgazdaság felépítése időszakában végbemenő nagy átalakulást. A pályaművek iránt támasztott egyetlen követelmény, hogy művészi színvonalon, illetve a tudományos bizonyítás módszereivel segítsék a szocialista mezőgazdaság, a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődését, eredményeinek megszilárdítását, tükrözzék a munkás-paraszt szövetség nagyszerűségét, a falu újjá formálódó, szocializmust építő társadalmát. A pályázatokat 1960. szeptember 30-ig kell beadni az alábbi címre Petőfi Népe Szerkesztősége Kecskemét, Széchenyi tér 1. I. emelet. A pályázat jeligés, s olyan írásművek jöhetnek számításba, amelyek még nem jelentek meg nyomtatásban. Pályadíjak: I. díj: 1500 forint II. díj: 1000 forint III. díj: 600 forint A pályadíjakban nem foglaltatik benne a díjazott pályamű közlésével járó honorárium. A publikálásra legalkalmasabb alkotások, vagy azok részleteinek közlési joga elsősorban a Petőfi Népe Szerkesztőségét illeti meg. A Petőfi Népe Szerkesztőbizottsága § Kőműves- és ács-szakmunkásokat felveszünk § □ budapesti és vidéki munkahelyekre. Szállást és étkezést, n D valamint az előírt szociális juttatásokat biztosítjuk. Je- J □ lentkezni lehet ÉM. 5. sz Mélyépítő Vállalat, □ □ Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 6, □ g Szeged, Victor Hugo u. 7, j ij Békéscsaba, Szerdahelyi úti kirendeltségeinken. 1839 q □ __ □ ja vításokon, építkezéseken kívül bővül a közvilágítás is. A» 1959—60-as évben több mint) 3 600 000 forintot fordítottal* Bács megye városainak, elsősorban a megyeközpont Kecskemét* ezenkívül Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Baja neonosítására. Kecskeméten az elmúlt évben november 7-re befejezték a neo- nosítás első szakaszát és ez évben tovább folytatják, augusztus 20-ra készítik el a vasútállomás környéke és a Rákóczi út teljes neonosítását. Augusztus 20-ra száznyolc ostornyeles lámpatest díszíti a megyeközpont főterét és esténként majdnem nappali világítást biztosít. Baján a város képének megfelelően nem ostornyeles, hanem oszlopos, Kiskunfélegyházán és kiskunhalason pedig oszlopos és az utca közepén átfeszített világító testeket szerelnek fel. A három városban összesen 45 oszlopos és 140 kifeszített lámpatest világítja meg a főtereket,- illetve a főutcákat. A neonosítást még tovább fejlesztik Bács megyében. A következő évben megkezdik Kalocsa főterének és főutcájának neonosítását. Ezen kívül az ötéves terv folyamán a már említett városokban tovább korszerűsítik a közvilágítást, sőt a nagyobb községekbe is fénycsöves világító testeket szerelnek fel, természetesen csak a főterekre, illetve főutcákba, összesen több mint tizenkét és félmillió forintos költséggel. — Országos őszibarack-kiálli'* tás nyílik augusztus 13-án Budapesten a Pest megyei tanács nagytermében. — Italos motorvezető ellen indított bűnvádi eljársát a tiszai kécskei rendőrség. Besenyei Lajos, a tiszakécskei tejbegyűjtő dolgozója, erősen italos állapotban motorkerékpározott a község forgalmas útvonalain és ezzel veszélyeztette a közúti forgalom biztonságát. — A Földművelésügyi Minisztérium — ebben az évben is megszervezi az előkészítő tanfolyamot a képesített termelő^ szövetkezeti kettős könyvviteli vizsgára. A tanfolyamon részt vehetnek mindazok, akik termelőszövetkezeti könyvviteli kérdésekkel foglalkoznak, 18 életévüket betöltötték és megfelelő alapképzettséggel rendelkeznek. A jelentkezési lapok beszerezhetők augusztus 22-ig Bács megyében az illetékes járási (városi) tanács mezőgazdasági osztályának tsz-főkönyvelőjénél. — Kiváló cséplőcsapat dolgozik a dávodi Üj Élet Termelő- szövetkezetben. Illés István és cséplőcsapata naponta átlag több mint 200 mázsa gabona cséplé- sét végzi el, (— jelenti községi tudósítónk. FELVESZÜNK ezámviteJl képesítés- sei és gyakorlattal rendelkező dől-« gozókat, ellenőri, csoportvezetői,; kontírozó könyvelői, üzemgazdász munkakörökbe. Fizetés: 1600—2000 forintig. Jelentkezni lehet a 25. sz. Autóközlekedési Vállalat, Szekszárdi Hunyadi utca 4—6. szám alatt, részletes önéletrajzzal. i860