Petőfi Népe, 1960. július (15. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-19 / 169. szám
t oldal 1969. jmiua 19, kedd Segítség a népművelési dolgozóknak Gazdasági és társadalmi életünk minden területén az új, a fejlettebb, a korszerűbb jelentkezik mint sürgető követelmény. A művelődési szerveknek is lépést kell tartaniuk a fejlődéssel, rendelkezni kell azzal a képességgel, hogy mindig meg tudják találni a helyes utat, a legalkalmasabb, a legkorszerűbb megoldást — »-a következő láncszemet« — ahogy mondani szokták. Azért kellett ezt elmondani, hogy megvilágíthassuk, milyen nagy jelentőséget tulajdonítunk megyénk népművelési helyzetének alakulása szempontjából a közelmúltban megalakított Bács-Kiskun megyei Népművelési Módszertani Tanácsadónak. Nagy örömünkre szolgál, hogy része van ennek a módszertani központnak megalakításában a Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsának is! A módszertani tanácsadó feladata, hogy tanulmányozza az adott terület és időszak művelődési követelményeit, útmutatást adjon e követelmények teljesítéséhez, a művelődési otthonok igazgatóinak, a népművelési ügyvezetőknek, az ismeretterjesztő előadói munkaközösségeknek, a szakkörvezetőknek és e művészeti csoportok vezetőinek. A tanácsadó tartalmi és módszertani vonatkozású kérdésekben nyújt majd segítséget az állami szervek és a tömegszervezetek népművelői tevékenységének. Művelődésügyünk legjobb dolgozóit igyekeztünk bevonni a tanácsadó munkájába. Szakáganként a leghozzáértőbb szakembereket mozgósítottuk, ismeret- terjesztők, művelődési otthonok ügyeivel foglalkozó, ének-zenei és különböző művészeti szakbi- eottságokat hívtunk össze. Igen nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy megfelelő munkaterv álljon a tanácsadó testület rendelkezésére. Ennek az összeállításában, s a terv megvalósításában a szakbizottságoknak jelentékeny szerepet biztosítottunk. Néhány jellegzetes vonása tervünknek: a tanácsadó programjában szerepel a művelődési munkában alkalmazott jó módszerek, kezdeményezések összegyűjtése és feldolgozása, valamint az eddig napvilágot látott és ezután megjelenő módszertani anyagok, kiadványok rendszeres gyűjtése. Az összegyűjtött anyagot a tanácsadó az érdekéitek rendelkezésére bocsátja. Állandóan figyelemmel kíséri a tanácsadó művelődési intézményeink, szerveink, aktíváink napi munkáját. Ennek könnyebb elvégzéséhez különféle problémákkal foglalkozó módszertani leveleket, kiadványokat ad majd közre. Segítséget nyújt a szakmai továbbképzéshez, tanfolyamok, konferenciák, tapasztalat- cserék, klubok, szakmai értekezletek szervezéséhez. A legfontosabb módszernek természetesen a személyes érintkezést, a helyszínen, személyesen történő segítségadást tekinti. Lehetőséget teremtettünk arra nézve is, hogy a tanácsadó testület tagjait egyes felmerülő problémákkal levélben is fel lehessen keresni, s ők az ügy jellege és a lehetőségek összeegyeztetésével - vagy levélben, vagy személyesen adjanak választ. A tanácsadó tagjai ugyanis gyakran kívánják munkahelyükön, munka közben felkeresni a művelődésügy dolgozóit, a művészeti csoportvezetőket, helyszínen kívánják velük megtárgyalni tevékenységük problémáit. Fontos pontját képezi a tanácsadó programjának a városi, járási művelődési házakkal való rendszeres kapcsolat fenntartása. Segítséget kíván nyújtani a tanácsadó ezek munkájában. Olyan helyzetet óhajt teremteni, hogy a járási művelődési házakat bizonyos fejlődési út megtétele után a járások módszertani központjává lehessen fejleszteni. A tanácsadó tehát a módszertani munka szellemi központja lesz. A későbbiek során azonban a tárgyi és a szakirodalmi vonatkozású segédletek központjává is fejlődhet. Hiszen máris működik egy megyei filmtárunk, melynek állománya fokozatosan gyarapszik. A megyei könyvtár kezelésében van egy diafllmtár és egy szánpadi műsortár. Életképes bábközpontunk bábműsorokat, díszleteket, bábokat, sőt komplett színpadi berendezéseket is kölcsönöz a segítségért hozzáforduló bábcsoportoknak. Reméljük hogy a tanácsadó működése megyénk művelődési életében már a közeljövőben éreztetni fogja építő hatását. Ennek természetesen egyik feltétele, hogy népművelési munkásaink, vezető és beosztott munkatársaink, de bárki, akinek része van a művelődésügy fejlődésében, keresse a kapcsolatot a megyei módszertani központtal, s forduljon hozzá bátran akármilyen népművelési vonatkozású kétségével, problémájával. Ürbán Pál ÜNNEP A TÍZÉVES VÁROSBAN Sztálinváros most ünnepelte tízéves fennállását. Ifjú szó« cialista városunkba az ország minden részéről sokan látogattak el. Az új hengermű felavatását megelőzően kulturális fesztivált tartottak a városban. Képünkön: a táncfesztivál tarka serege táncolva vonul fel a sztálinvárosi utcán. Először a könyvek birodalmában /§ z egyik forró júliusi na'rK pon elmerengve üldögéltem a megyei könyvtár olvasó szobájában. Nagyon szeretek olvasni, de most valahogy nem volt kedvem hozzá. A kinti meleg után bágyasztóan hatott rám a szoba kellemes, hűvös csendje. A kényelmes fotelek mélyén jó a pihenés. A csendet az ajtó nyikorgása törte meg. Fiatal, 16—17 év körüli kislány lépett be. Tétovázva nézett körül. Csinos alakján a legújabb divat szerint kivágott fekete blúz, tarka parasztszoknya simult. — Keresel valakit? — kérdeztem — látva meglepődöttsé- gét. — Nem, csak azt szeretném megkérdezni, lehet itt olvasni? — Természetesen — válaszoltam. Leült, könyveket helyezett az asztalára. Megnéztem: Mikszáth: Noszty fiú esete Tóth Marival, Fekete város, Különös házasság című könyvei sorakoztak előtte. Úgy látom, szereted Mik- száthot — kezdtem a társalgást. — A könyvtáros ajánlotta — válaszolta bátortalanul —, eddig még nem olvastam tőle semmit. — Nem ismered Mikszáthot? Talán Jókait sem? — Nem ismerem őket — válaszolta a kislány. Míeszélgetésünk további részében megtudtam a látogatótól, hogy Kovács Katalinnak hívják. Hat osztályt végzett és a konzervgyárban dolgozik. Elmondta, hogy nagyon szereti a könyveket, eddig azonban csak Baklanov regénye (83.) / A megfeketedett kőházak feblakaiban vakító lángnyelvek kavarogtak, az elviselhetetlen hőségtől még a járdaszélen álló fák is tüzet fogtak. A sebesültek az ágyúkon ültek, arcai a tűz felé, és a láng- nyelvek visszatükröződtek szemükben, mások segítségére kényszerülve, bizonytalannak érezték magukat, és riadtan né- eegettek mindenfelé. Az egyik égő ház kapujában Sisakos, géppisztolyos német feküdt, feje a járdán pihent. Ruhája parázslóit. Az egyik sebesült leugrott az ágyúról, odaszaladt, elvette a halott pisztolyát í— túlságosan bizonytalannak (érezte magát fegyver nélkül —, s aztán hosszú ideig nem tudott felkapaszkodni az ágyúra, hol ®z egyik, hol a másik oldalról próbálkozott. Belicsenkó a második löveg mellett ment, rövid vattakabátban, bal karját a nyakába kötötte. Géppisztolyát a vállára akasztotta, olyan kicsinek tűnt széles hátán, mint egy revolver. Vezette az üteget, mindent látott, mindent észrevett, de gondolatai egyre visszatértek Vá- nyához, s egyszerre egy visszaemlékezés kegyetlenül beleha- sitott. Tonya odalépett hozzá, valamit tartott a kezében. — Szása — szólította meg, s eléje tartott valamit. Belicsenkó megpillantotta gyapjú gimnasztyorkáját, és értetlenül bámult rá. Tonya arcára pillantott, és csak most vette észre, hogy az utóbbi kilenc nap alatt mennyire lefogyott — Ványa odaadta kimosni. Amikor elment, megkérte Sze- minyint, hozza el. Azt mondta neki, hogy az ütegparancsnok nagyon szereti ezt a gimnasz- tyorkát. Lám, Ványa Gbroskó nincs többé, de még mindig érzi gondoskodását. Tonya szipogva ment mellette, könnyek gördültek le arcán. Belicsenkó az ágyún ülő sebesültekre nézett, de azok, mintha semmit sem láttak volna, más irányba néztek. — Nem kellene sírnia To- nyácska. A hangja lágy volt. Tudta jól, hogy Tonya nemcsak Ványát siratja, hanem Bogacsovot is, Rat- nert is, ezeket a sebesülteket és azokat is, akik már nem szorultak a segítségére — mindenkit, akit ezekben a napokban bekötözött, és akiket még be kell kötöznie. De lehet, hogy azért sírt, mert fizikailag el volt gyötörve; az emberi erőnek még a háborúban is megvan a maga határa. Kifelé vonultak a városból, amely nemrégen még semmiben sem különbözött számukra a világ sok más városától, melynek csak a nevét ismerték a térképről. Belicsenkó valahol olvasta, hogy Székesfehérvár régen a magyar királyok székhelye volt. De lakóit először akkor érezte magához közelállónak, amikor a temető falánál meglátta a németek által agyonlőtt hat magyart. A városban tombolt a harc. Belicsenkó éppen behatolt egy városszéli utcába, amikor meglátta a magyarokat. A csatakos, őszi földön feküdtek — öt férfi és egy asszony, férficipőben. A harcosok odamentek, és megálltak mellettük. Nézték a friss golyónyomokat a kőfalon és az áldozatokat. Mind a hatot ugyanazokkal a géppisztolyokkal, ugyanazokkal a golyókkal lőtték agyon, amelyekkel őket lőtték. Arcukról, ruhájukról, kezükről ítélve munkások voltak. A felderítők, maguk is munkások, munkások gyermekei, akiket már az iskolapadban is a munkásember tiszteletére neveltek, némán álltak a halottak mellett. Azóta már a felderítők közül is többen életüket vesztették. A magyar város, Székesfehérvár védelmében haltak meg. Az üteg győzelmesen elvonult, hogy reggel ismét harcba bocsátkozzék, és a németek eddig nem üldözték. Az emberek a fáradtság "olyan fokán álltak, amikor az álom mindennél erősebb a világon. A lövegeken ülő sebesültek aludtak. Valahányszor égő ház közelében haladtak el az erős fénytől, az arcukba csapódó hőségtől felébredtek, zavaros szemmel néztek a tűzbe, s máris újra elaludtak. Már a város szélén jártak, amikor a hátsó löveg egyszer csak váratlanul megrándult és megállt. A váratlan lökéstől a sebesültek leestek a lövegről. Egyikük golyó sebezte könyökére zuhant, a fájdalomtól felnyögött, de felpattant, és szótlanul rneggörnyedve, melléhez szorított kézzel oldalt ugrott. A traktor alatt tört el a palló, a gép oldalra dőlt, és egész súlyával becsúszott az árokba. Moszkovka traktorista kiugrott a vezetőfülkéből. Olajos vattakabátban volt, bekormozott fülessapkája, amelyet nem kötött össze, feketéllett a tűz fényénél. — Mindjárt, mindjárt — mondta sietve. Levette sapkáját, í'átérdelt és a traktor alá nézett. Egy másik traktorista, Lati- sev; széles arcú, mogorva ember, hirtelen, akár egy medve, az odaigyekvő harcosokra támadt. —' Mit akartok? Nem láttatok még ilyet? Ez biztos jele volt annak, hogy ő a hibás. A traktoristák és a sofőrök minden ütegnél elkülönültek, mint a műszaki szakemberek különleges nemzetisége. Belicsenkó ismerte valamennyiük jellemét, és rendszerint arra törekedett, hogy jól kijöjjön velük. Moszkovka dolgos, megbízható fiú volt. Latisevnek mindenekelőtt meg kellett adni a kellő tiszteletet Ha a többiek előtt megdicsérték, fontoskodó- vá vált, de akár a hegyet is elmozdította a helyéről. Ebből a megfontolásból előléptették tizedessé. Most azonban Belicsenkó megdühödött rá: <— Akkor lettél volna okos, amikor a traktort vezetted, Most jobb ha hallgatsz! Lemászott az árokba, körüljárta a traktort. Nazarov is odaugrott, reménykedve, hogy alkalmazhatja még friss, az iskolán szerzett ismereteit. A traktor mélyen besüppedt, és oldalra dőlt, kipufogócsövéből ferdén szálló kék füstöt lövellt. (Folytatása következik) a barátnőitől kölcsönkapott mű* veket olgasgatta. Nem olyan ré- gén tanulmányozta az Örök szerelem, a Kertészék Katója, a Különös végrendelet, a Nagy si- koly című ponyvaregényeket. — Neked tetszettek ezek a könyvek? — kérdeztem. — Hát... igen, — válaszolta kicsit tétovázva. — Meggyőződésem, ha majd elolvasod Mikszáth, Jókai Mór, Móricz Zsigmond műveit, akkor más lesz a véleményed. Akkor majd rájössz arra, hogy azokba a ponyvákba mennyi hazugság volt. Mindig csak a gazdagok, a grófkisasszonyok és kezeik után sóvárgó bankfiúk boldog szere- lemmel végződő életét ábrázol- ták. A zokről a kiscselédekről viszont, akik a szobákat takarították, a lépcsőket súrol- ták, a mosónőkről, akik az urak szennyesét mosták, azokról nem szól a történet. Nem írtak ezekről, mert életük nem végződött boldog szerelemmel, sem tisztes öregséggel. Nagyon szépen ír erről Kosztolányi Dezső Édes Anna című művében. Előfordult, hogy jólétbe került egy-egy szegény lány, mint például az Űrt muri Rozikája, de milyen árai fizetett érte. — Itt a megyei könyvtárban sok jó könyvet találsz, amely tanít, szórakoztat és gazdaggá, széppé teszi életedet. Remélem, nem haragszol, hogy ilyen sokat beszéltem a könyvekről? Kis barátnőm rám emelte szép barna szemét és mosolyogva köszönte meg a jó tanácsokat. ff őzben sűrűn nyílt a könyv- *■ tár ajtaja. Lassan megtelt a társalgó. Sok fiatal, szőke, barna fürtös fej között egy deres hajú olvasót is észrevettem. Eljött Ilonka néni, az idős nyugdíjas asszony, aki minden szabad idejét itt tölti a könyvtárban. A sok olvasó között ült új ismerősöm, Kovács Katalin, aki Mikszáth-könyve fölé hajolva olvasta az író tudományt és kultúrát terjesztő sorait, életében először a könyvtárban. P. Bartha Margit — Kislány, maga nagyon ismerős nekem,
