Petőfi Népe, 1960. július (15. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-19 / 169. szám
KISKUN MEGYEI LAPJA A nyári munkák mellett jól halad a zöldségfelvásárlás a tsz-ekben Szedik a zöldségféléket Bács megye 140 zöldségtermelő tsz- ében. Tekintettel a kedvezőtlen Időjárásra, a primőr zöldségfélékből az idén kevesebbet tudott felvásárolni a MÉK mint az elmúlt évben. A zöldségféléknek, elsősorban a paradicsomnak^ paprikának és az uborkának már elérkezett a szezonja, a Bács megyei MÉK naponta tíz mázsa uborkát, nyolc triásza paprikát, a jövő héttől előreláthatólag már 30—40 mázsa paprikát 50—60 mázsa uborkát vásárolnak fel. Ez a mennyiGyűlik az új gabona A Terményforgalmi Vállalat átvevőhelyei és a malmok előtt megjelentek az új gabonával telt vontató- és kocsisorok. A termelőszövetkezetek megye- szerte már az elmúlt héten több mint 130 vagon gabonát adtak át, s ez a mennyiség a cséplés előrehaladtával szinte óráról órára növekedik. A legtöbb gabona eddig a duna- vccsei járás termelőszövetkezeteiből került az állami raktárakba. A hartai tsz-ek például július 15-ig több mint 30 vagon búzát szállítottak, ugyancsak a dunavecsei járás tsz-eiből került átadásra a múlt héten 1300 mázsa sörárpa is. Számos szövetkezetben megkezdték a tagok gabonajárandóságainak kiosztását is. Sok közös gazdaság csatlakozott ahhoz a mozgalomhoz, amely szerint a tagok nem munkaegység, hanem a család szükséglete szerint részesednek a kcnyérnekvalóból. Ez a módszer elsősorban a tagok számára hasznos, hiszen a felesleggel rendelkezőket mentesítik a szabadpiacra való fuvarozástól, a többgyermekes tagokat pedig attól, hogy pótlólag gabonát vásároljanak. De ezek a termelő- szövetkezetek több gabonával tudnak hozzájárulni az ország kenyérellátásához is. S ezt államunk nem kívánja tőlük ingyen. A mázsánként 30 forintos nagyüzemi, s az 5 forintos szerződéses felár megéri azt a »fáradságot-«, amellyel az értékesítési szerződést aláírták. A félegyházi járásban például július 1-ig 40 vagon gabonára kötöttek szerződést a tsz-ek. Ez csupán a felárat számolva, kereken 100 ezer forint többlet- bevételt jelent, amely természetesen a tagok készpénzrészesedésében is jelentkezni fog. Jól gondolkodtak tehát azok a tsz-ek, amelyek július 16-ig megkötötték gabonaféleségeikre az értékesítési szerződést, — annál is inkább, mert az elmúlt héten már reális számvetést tudtak csinálni a hozamokat illetően. A szakemberek tájékoztatása szerint a felvásárolt gabona minősége is igen jó, jobb a tavalyinál. A hektoliter súly kifogástalan, s a víztartalom is megfelelő, főleg azoknál a tételeknél, amelyeket korábban arattak, s megfelelően kezeltek, Bőséges és jóízű kenyér jut az idei nyár aratásából mindenki asztalára» ség a jövő héten előreláthatólag már négy vagonra emelkedik. A friss zöldségféléből már megkezdték az export-szállítást is, de teljes mértékben csak a jövő héten indul meg, amikor közvetlenül gépkocsival, illetve vagonokban naponta nyolc-tíz vagon mennyiséget juttatnak el az osztrák, csehszlovák és a németországi vásárlóknak. A friss zöldségfélét még a felvásárlás napján tovább szállítja a MÉK. Naponta több vagon friss zöldségfélét indítanak útnak az ország iparvidékeire, Budapestre, Salgótarjánba, Miskolcra, Pécsre és Kaposvárra. Jubileumi ünnepségek a tízéves Sztálinvárosban Kádár János beszéli az ünnepi nagygyűlésen SztálinVáros, az első magyar szocialista váreg megalapításának tízéves évfordulóján nagyszabású ünnepségek voltak, melyre az ország minden részéből hatalmas tömegek látogattak el Sztálinvárosba. A jubileumi ünnepségek központjában az a 10 órakor kezdődő nagygyűlés állott, melyen Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Elkísérte #vwvwwwwwvwwwwwvw» Tanácskozott a megyei kulturális bizottság A megyeszékhely kulturális életéről sok szó esik mostanában. Kecskemét szeretné pótolni bizonyos tárgyi feltételek hiánya miatt bekövetkezett elmaradását. Legutóbb a megyei kulturális bizottság elemezte a jelenlegi helyzetet. A népművelési felügyelő 80 perces tájékoztatóját követő közel ötórás vitában tisztázódott, hogy elsősorban művelődési ház hiánya és a kedvezőtlen települési viszonyok lassítják a fejlőnégy klub javídést. Mivel a meglevő szakszervezeti művelődési munkájában is sok még a tani való, s mert több üzemben a kulturális kérdéseket melléke, sen kezelik, Körösi József elvtárs, a megyei pártbizottság osztályvezetője javaslatára elhatározták, hogy üzemi vezetők, kul- túrfelelősök jelenlétében rövidesen a szakszervezeti, üzemi kulturális tevékenység javításának módozatait vizsgálják meg. eA/vy«jvwywvw«wwvvwww> EGYÜTT KAPÁL A CSALÁD Kádár elvtársat a nagygyűlésre Apró Antal, a Minisztertanács első elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagja, Csergő János kohó- és gépipari miniszter, Czottner Sándor nehézipari miniszter, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter és sokan mások a párt és az állami élet vezetői közül. Ott voltak az ünnepségeken Sztálinváros testvérvárosainak, Nova Hutá- ank, Ostravának, Órásul Stalinnak és Stalinstadtnak a képviselői. A himnusz hangjai után a Dunai Vasmű előtti téren 60 ezer hallgató előtt nyitotta meg a díszünnepséget Juhász János, a sztálinvárosi pártbizottság titkára, majd nagy taps közepette Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára lépett az emelvényre. A Központi Bizottság és a kormány tagjai nevében köszönetét mondott a meghívásért, a baráti fogadtatásért. Mint mondotta, a párt és a kormány vezetőinek nagy megtiszteltetése, hogy együtt ünnepelnek a jubiláló város dolgozóival. A Központi Bizottság és á kormány nevében szívből üdvözölte beszéde elején mindazokat, akik a város felépítéséhez, a gyár- óriás megteremtéséhez hozzájárulták munkájukkal. Ezt a várost — mondotta Kádár János — körülbelül 38 ezer ember építette, s a munkálatokba több mint 6 és félmilliárd forint értéket fektettünk be. Azt mondjuk ez a munka és ea az érték mind a nép boldogulását szolgáló befektetés volt. A város fejlődésének fontosabb állomásairól szólva Kádár János elmondotta, hogy tíz év alatt körülbelül (Folytatás a 2. oldalon) Két műszakban üzemel a szaba«ls«allási malom — A Lenin Tss SO tonna új gabonát átadott már őrlésre — A jászszentlászlói Űj Barázda Tsz-ben megszokott látvány, hogy a földeken két-három családtag is dolgozik. így tudtak idejében végezni az aratással s kapásaikat is megnézheti akárki. Toldi Ferencéknél még az egy hold háztáji kukorica megművelésében is segít a kislány és az asztalos mesterséget tanuló fiú. Kiosztották a KRESZ-verseny díjait Vasárnap délelőtt a rendőr- kapitányság László Károly utcai klubjában került sor a július 10-i KRESZ-verseny értékelésére. Magyarvári Menyhért főhadnagy megnyitó szavai után Tassi Lajos a versenyszervező bizottság egyik tagja értékelte a Kecskeméten megrendezett verseny eredményeit. Elmondotta, hogy' gépkocsi- és motorvezetőink továbbképzése érdekében a jövőben is rendeznek versenyekét.^ Az értékelés után a jelenlevő motorosok és közlekedési szakemberek a balesetmentes mozgalom fontos kérdéseiről tanácskoztak, majd kiosztották a j verseny értékes díjait. Tehergépkocsivezetésből első! Somodi Sándor, második Somo- i di László, harmadik Tormási Sándor, negyedik Hegedűs Ferenc, ötödik Csupor Ferenc és hatodik Juhász József. Személygépkocsivezetésből első Matócs Károly, második Laczkó István, harmadik Erdősi Péter, negyedik Váry Ferenc, ötödik Ficsor István. Motorkerékpárvezetésből első Somodi Sándor, második Fazekas Imre, harmadik Naav Imre lett JÖVÖ ÉVI KENYERÜNK biztosítása nemcsak az aratás-csép- lés időben való elvégzésétől, hanem a malmok munkájától is függ. Hogyan készültek fel az őrlésre, miképpen szervezték meg a gabona átvételét, a liszt kiadását stb? Eziránt érdeklődve kerestük fel a napi három és fél vagon őrlésére alkalmas, villanymeghajtású szabadszállási malmot. A két esztendeje teljesen új szitapaddal és egyéb modem gépekkel berendezett malomban még májusban elvégezték a nagy karbantartási munkákat, s egyelőre még az ó-gabona őrlését végzik. A megyei szükséglet kielégítésén kívül a malom máshova. főként Budapestre szállítja őrleményét. Júniusban húsz vagon lisztet adott át a Fővárosi j Kenyérgyárnak. AZ IDÉN egyébként — az iw»ki leállítása miatt — megnövekedett a szabadszállási malom körzete. Amíg az elmúlt esztendőkben a szabadszállásiakon kívül a fülöpszállási és a soltszent- imrei termelők gabonáját őrölte, az idén még az izsáki és ágasegyházi lisztszükségletet is ez a malom elégíti ki. E feladatának a megoldására mindegyik községben cseretelepet hozott létre. Nem kell tehát az említett községek őrletéinek elhagyni a lakóhelyüket azért, hogy gabonájukért megfelelő mennyiségű és minőségű lisztet kapjanak. A szabadszállásiak . közvetlenül a malomban bonyolíthatják le a cserét. A MALOM — a villanyfelhasználás másutt való éjszakai csökkenése miatt — este tíztől, másnap délután kettőig két műszakban üzeméi. Az izsáki molnárok is itt dolgoznak, s a jövő évi. karbantartási szünetig az eddigi másfél helyett a napi két- műszakos üzemeltetés biztosítottnak látszik. Sőt, az augusztus elején kezdődő csúcsidőszakban valószínűleg napi húsz’ órán át kell őrölni. Július 9-én megérkezett az új gabona is a malomba. A szabadszállási Lenin Termelőszövetkezet a kombájnnal aratott- csépelt búzából 500 mázsát szállított, s bejelentése szerint még kétszer ennyit, tíz vagont ad át rövidesen őrlésre.’ A VIZSGALAT megállapította, hogy a búza jobb minőségű, min áltálában tavaly volt. Nedvességtartalma 13, tisztasági foka 98 százalék, egy hektoliter súlya pedig 80 kg. A malom vezetőinek becslése szerint a többi termelő búzájának a hektoliter súlya is a 78—8b kilogramm között lesz maid. I É XV. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM Ara SO fillér I960. JÜLIUS 19, KEDD Világ proletárjai, egyesüljetek!