Petőfi Népe, 1960. július (15. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-16 / 167. szám
Öleiül 1960. július 16, szombat Folytatja munkáját az SZKP Központi Bizottságának plénuma A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának plénumán csütörtökön folytatták a vitát a beszámoló felett. Kirilenko, szverdlovszki kerületi pártbizottság titkára elmondotta, hogy a termelés tökéletesítéséért indított mozgalom mind nagyobb tömegeket ragad magával. Zsigarin, a moszkvai városi népgazdasági tanács elnöke közölte, hogy a szovjet főváros üzemei a múlt évben 370 új géptípust készítettek. A vitában csütörtökön 11 felszólaló volt. A plénum pénteken folytatja munkáját. A Biztonsági Tanács helyt adott Kongó kérelmének A Kongói Köztársaság megszakította diplomáciai kapcsolatát Belgiummal Leopoldville. A Kongói Köztársaság megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Belgiummal. Az ez!t közlő távirat hangsúlyozza, hogy Belgium megsértette a június 29-én kötött barátsági szerződést, ami kimondja, hogy a Kongóban tartózkodó belga csapatokat a kongói kormány beleegyezése nélkül nem használhatják fél. A távirat rámutat még, hogy a belga kormány Katanga tartomány elszakadásának elismerésével agresz- sziót követett el. Kaszavubu, a Kongói Köztársaság elnöke és Lumumba miniszterelnök az ország különböző részeiben tett négynapos körútja után visszaérkezett Leo- poldvillebe. A repülőtéren Lu- mumbát belga polgári személyek megtámadták s bántalmazták. A repülőteret megszállva tartó belga katonák tétlenül nézték a támadást. Lumumbát végül is a repülőgép pilótájának közbelépése mentette meg. Az ENSZ rendfenntartó erőinek több mint 100 tisztje megkapta a végső utasításokat a Kongóba való elutazása előtt. A kanadai, svéd, norvég, dán, olasz és újzöandi tisztekből álló csoport elutazott Kongóba. Hírügynökségek jelentik még, hogy Csőmbe, a Kongótól elszakadt Katanga tartomány miniszterelnöke kijelentette: nem engedi meg, hogy ENSZ-csapatok lépjenek Katanga területére. Hammarskjöld ENSZ-főtitkár- hoz küldött levelében tiltakozott b Biztonsági Tanács határozata ellen. Az Egyesült Arab Köztársaság kormánya elítélte a kongói nép ellen elkövetett imperialista agresszív cselekményeket. A kairói kormány kifejezte készségét, hogy hajlandó mindenfajta támogatást megadni a kongói nép harcához és kész fegyvereket is szállítani. Kis hírek külföldről HANOI. Ülést tartott a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzetgyűlése. A képviselők egyhangúlag jóváhagyták a kormány beszámolóját az év első felében végzett munkáról. A képviselők határozatot fogadtak el, amely megállapítja: megteremtették annak a lehetőségét, hogy az év végére befejezzék a szocialista átszervezés alapjait. MOSZKVA. Hazautazott Moszkvából a bolíviai parlamenti küldöttség, amely a Legfelső Tanács meghívására két hetet töltött a Szovjetunióban. * MOSZKVA. Hruscsowal az az élén a Szovjetunió Kommunista pártjának vezetői Moszkva északi folyami kikötőjében megtekintették az új folyami hajókat. Hruscsov nagy elismeréssel nyilatkozott az ó* hajókról. Az Egyesült Államok szüntesse meg angliai támaszpontjait Vita az angol alsóházban London. Az angol akóházban munkáspárti képviselők a leghatározottabban tiltakoztak az ellen, hogy a nyugatnémet hadsereget »Polaris« mintájú amerikai rakétákkal lássák el. Macmillan miniszterelnök igyekezett megnyugtatni a képviselőket, hogy ha erre vonatkozóan egyezményt is kötnének, a nukleáris töltetű rakétafejeik továbbra is az Egyesült Államok ellenőrzése alatt maradnának. A képviselők biztosítékokat követeltek arra, hogy ha ilyen irányú javaslat kerül a NATO élé, akkor Anglia ellenezni fogja a nyugatnémet militaristáknak adandó igen veszélyes támogatást. A munkáspárti képviselők egyébként öt interpellációt intéztek Macmillanhoz a Szovjetunió felett lelőtt RB—17-es mintájú amerikai katonai repülőgép ügyében. Az egyik képviselő javasolta: az angol kormány vagy követeljen ígéretet az Egyesült Államoktól, hogy megszünteti a szovjet határsértéseket, és beleegyezik az Angliában levő amerikai támaszpontod angol ellenőrzésébe, vagy pedig az Egyesült Államok szüntesse meg minden angliai támaszpontját. A latinamerikai országok népei nem hajlandók Kuba ellen harcolni New York. A latin-amerikai államok nem hajlandók Kuba ellen fordulni — írja a Times című amerikai hetilap. Washington az 1954. évi caracasi nyilatkozat alapján az amerikai államok szervezetének, a 21 latin-amerikai tagállamnak együttes akcióját szeretné kieszközölni. Az Egyesült Államok ösztönzésére Peru kérte, hogy hívják össze a huszonegy amerikai köztársaság külügyminiszteri értekezletét a kubai helyzet megvitatására. Az amerikai államok fl zsarnokság leverésének második évfordulóját ünnepli Irak népe Bagdad. Irak nemzeti ünnepe, a köztársaság kikiáltásának második évfordulója alkalmából Bagdadban nagy katonai díszszemlét tartottak. Az iraki nemzeti ünnep alkalmából Bagdadban tartózkodó szovjet kormányküldöttség vezetője, Jakovlev felkereste Kasszem miniszterelnököt és átadta neki Hruscsov személyes üzenetét. Kaszszem kérte: tolmácsolják a szovjet népnek, a szovjet kormánynak és Hruscsovnak hálás köszönetét azért a támogatásért és baráti rokonszenvért, amelyben az iraki népet részesítették. Az Iraki Köztársaság nemzeti ünnepén Moszkvában a Barátság Házában ünnepi estet rendeztek. szervezetének tanácsa pénteken dönt a perui kérelem sorsa felett. Az amerikai hetilap cikkében megállapítja, hogy a latin-amerikai országok nem hajlandók Kuba ellen eljárni. A latin-amerikai munkások, parasztok, diákok szemében Castro legendás hős, aki a zsarnokság ellen harcol. A nagy népi nyomás következtében a latin-amerikai államok visszariadnak a Kuba elleni eljárástól. Ha kenyértörésre kerülne sor, Mexikó és a többi nagyobb latin- amerikai ország semlegesnek nyilvánítaná ki magát — írja a Times című amerikai hetilap. Szovjet vendégek megyénkben A pártalapszervezetek kezdeményezésére a kiskőrösi járás több termelőszövetkezetében, ahol az áruértékesítési terv teljesítése nehézséget okoz, a hiány pótlására napos baromfiakat vásárolnak. A soltvad- kerti Petőfi Tsz 1500 darab naposbaromfit vásárolt. Az apró jószágok zömét gondos nevelés után 6—8 hetes korukban értékesítik. ' Anna Gorjacsev Mihajlovna, akinek férje 1956-ban, az ellen- forradalom idején halt hősi halált megyénkben, csütörtökön Kiskőrösre látogatott. Vele volt kislánya és a hősi halált halt páncélos szákaszvezető bátyja is. Kiskőrösön szeretettel fogadták a kedves vendégeket. Délelőtt a járási pártbizottság vezetőivel találkoztak, akik ismertették a kiskőrösi járás gazdasági életét a szovjet vendégekkel. Ezután a Csengődi Állami Gazdaság új szőlő telepítéséhez látogattak el, majd hosszabb időt töltöttek a Petőfi-házban. A hősi halált halt szovjet katona hozzátartozói a késő délutáni órákban Kalocsára utaztak, ahol a világhírű kalocsai oéoművészettal ismerkedtek meg. Este ellátogattak a dunavecsei úttörők táborába és hosszabb időt töltöttek az úttörőknél. Az úttörők tábortűzzel köszöntötték a vendégeket. A szovjet vendégek elismeréssel nyilatkoztak a látottakról és ezúton is megköszönik a Bács megyeiek figyelmességét és szerető vendégfogadását. * Mihajlovna tiszteletére a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei és városi elnöksége szombaton este az Otthon Moziban baráti estet rendez. A baráti esten részt vesznek a Magyar—Szovjet Baráti Társaság aktivistái, üzemi munkások és szovjet családok. Az egybegyűlteket neves budapesti színészek szórakoztatják n.ajd. 1 Kiskunfélegyházán a városi pártbizottság hat tagú csoportot szervezett a város iskolahelyzetének tanulmányozására. A bizottság a helyszínen szerzett tapasztalatok alapján az új iskolareformra dolgoz ki javaslatokat. Kiskunhalason az elmúlt napokban pártnapok zajlottak le az ipari üzemekben és vállalatoknál. A pártnapokon a nemzetközi helyzet eseményeiről tájékoztatják a dolgozókat. • Dunavecsén a tűzoltótestüJet pártalapszervezete és a rendőrség pártalapszervezete nyilvános pártnapot rendezett, .me'yen számos vendég is részt vett NAPTÁR 1960. július 16, szombat. Névnap: Valter, Napkelte: 4 óra 2 perc. Napnyugta: 19 óra 37 perc. * — Száraz-kifeészítö munkatermet adtak át rendeltetésének a napokban a Bajai Gyapjúszövő Gyárban. A fél millió forint önköltség-csökkentési hitelből létrehozott munkaterem jobb munkakörülményeket teremt a dolgozók számára. — Édesvízi bajkálfókák érkeztek a Budapesti Állatkertbe. A nagy ritkaságnak számító állatok természetes tápláléka a lazac, az állatkertben ehelyett halfilével táplálják majd őket. Mivel a fókák gyomra az erjedésre hajlamos tésztaféléket nem bírja, az állatkert vezetősége kérte a közönséget: ne etessék a most érkezett fókákat. — Száz motorkerékpáros indul útnak vasárnap a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei motoros szakosztálya részéről Sztálinvárosba, hogy részt vegyenek Kádár János elvtárs ünnepi naggyűlésén. — Kiskunfélegyházán megrendezték az öregek napját. Az ünnepséget zenés ébresztő vezette be, majd a megjelentek számára a tanács végrehajtó bizottságának titkára tartott előadást. — Edénygyár és plasztiküzem építését fejezték be Hai- phongban. Mindkét üzem a Kínai Népköztársaság szakembereinek segítségével épült. — Virágba borul a kardvirág és a szekfű a kecskeméti Boldogulás Termelőszövetkezet telepén. Az előbbiből 4—5 ezer, az utóbbiból pedig 9 ezer darabot juttatnak a lakosság ellátására. — A mentőállomásról jelentik! Tíz, utcán heverő részeget szállítottak kórházba ebben a hónapban a kecskeméti mentők. A magukról megfeledkezett emberek ezúttal megúszták kisebb sérüléssel. — Száztíz gyümölcstermelő tsz-t patronálnak megyénk állami gazdaságai. Az állami gazdaságok rendszeres gépi- és szakmai segítséget nyújtanak a kártevők elleni védekezésben. — Nem akart filmszínész lenni... Párizsban egy rendező főszereplőt keresett az alvilágban játszódó új filmjéhez, Találkozott is egy férfivel, akinek az arcát megfelelőnek találta a gengszter szerep eljátszásához. Megszólította a kellemetlen külsejű férfit, akiről kiderült, hogy a város egyik legismertebb államügyésze. — Hőálló munkaruhát állítottak elő a Donyec-medence központi bányászati kutatóállomásán. A ruha lehetővé teszi, 'hogy viselője 450 fokos melegben is dolgozhat. — E hónap 17-én, délelőtt 9 órai kezdettel tartják a KRESZ- verseny értékelését a László Károly utcai rendőrklubban. — Csütörtökre virradó hajnalban súlyos közlekedési baleset történt Kecskeméten a Budai kapuban. Nagy Mihály Matkói utca 4 szám alatti lakos Berva motorkerékpárjával beleütközött egy Budapestről érkező teherautóba. Nagy Mihályt súlyos sérüléssel szállították a megyei kórházba. — Kiskunmajsán és Szánkon ülést tartott a helyi népfrontbizottság. A tanácskozásokra igen sok dolgozót is meghívtak. Megvitatták az időszerű mező- gazdasági tennivalókat és a községek áruellátását. A népfront-bizottságok elhatározták, hogy gabona feleslegeik eladására mozgósítják az egyéni gazdákat. — Alpáron elkészült a község vízellátását szolgáló 1800 méter vízvezetékhálózat építése. A lakosság a vízvezeték lefektetését igen jelentős társadalmi munkával segítette elő. — A kiskunhalasi járási párt.- végrehaj tóbizottság legutóbbi ülésén a termelőszövetkezetek beruházásainak kérdéseiről tanácskozott. Az értekezlet megfelelő határozatokat hozott és útmutatást nyújtott a házilagos építkezések folytatására. — A tompái községi párt- vezetőség a napokban tartott ülésén a pártoktatásra való felkészülésről, az időszerű nyári mezőgazdasági munkákról, valamint a pártsajtó terjesztésének megjavításáról tanácskozott. Az értekezlet anyagát a párt-alapszervezetek titkáraival is megvitatták. — A Szabadszállási Vasipari Ktsz-ben néhány nappal ezelőtt alakult meg a KlSZ-szer- vezet 30 taggal. Az alakuló taggyűlésen öttagú vezetőséget választottak a fiatalok és megtárgyalták az új ifjúsági szervezet közvetlen tennivalóit. — Ilartán elkészült a vízvezetékhálózat építésének terve A Kiskunhalasi Vízműépítő Vállalat előreláthatóan augusztusban kezdi meg a vízvezetékhálózat elkészítését. — Húsz vagon étkezési burgonyát adnak át ősszel a MÉK- nek a kiskunfélegyházi és környékbeli termelők. — Lakodalmi tortából évente több százat készít a Fájsz: Földművesszövetkezeti cukrászda. A cukrászda négy év óta működik a községben, és nagy népszerűségnek örvend a falusi emberek között. — Hosszas nyugat-európai turnéja után július 26-án Kiskunfélegyházán lép ismét hazai színpadra a Magyar Állami Népi Együttes. Üj műsorát a szabadtéri színpadon mutatja be. — A közkutak száma 25-re emelkedett Dunapataj községben. Az elmúlt napokban vették át az 1960-ban épült törpevízmű vezeték 4500 méteres új szakaszát — jelenti községi tudósítónk. — Burmában 200 ezer leprás él, az egészségügyi hatóságok jelentése szerint. A kormány most a Világegészségügyi Hivatalhoz fordult, hogy segítsen megbirkózni a szörnyű betegséggel. — Tizenhét nyugdíjas tagja van a Fajszi Vörös Csillag Termelőszövetkezetnek. — Eszpresszó a zenében. Romolo Corti olasz zeneszerző »Eszpresszó« címmel zenedarabot írt, amelynek zenéjét kávéfőzőgépek, koktélkeverők, ventillátorok, vurlitzerek és egymáshoz ütődő kávéscsészék hangjából komponálta; — Apátszállási úttörők táboroztak a dunavecsei Duna-part árnyas fái alatt. A 21 Fejér megyei pajtás jól érezte magát megyénkben. (Kovács Sándor leveléből.) — A rendőrség felhívása. A kecskeméti rendőrkapitányságon van egy darab ismeretlen gyártmányú, F. 151062 alvázszámú férfikerékpár, már a múlt év novembere óta. A kerékpár névtábláján Sike Ferenc, Kecskemét, felirat olvasható. Felhívja a rendőrkapitányság a tulajdonost, hogy megfelelő igazolással átveheti kerékpárját a Kossuth tér 3., X, emelet 34. sz. szobában; A lottó e heti öt nyerőszáma 7, 8, 15, 23, 61