Petőfi Népe, 1960. július (15. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-27 / 176. szám

4. oldal i960, július 27, szerda Amiről egy napló tanúskodik Vászonkötésű napló fekszik az Íróasztalon. A belső oldalon vöröstintás betűk olvashatók: »•A Bajai Tanítóképző Intézet első kultúmaplója- Megnyitottuk a felszabadulási kulturális se­regszemle alkalmából 1959, 60.« Az élénk, kulturális esemé­nyeket rögzítő lapok arról árul­kodnak, hogy a Tanítóképző In­tézet hallgatói már a múlt tan­év elején bekapcsolódtak a vá­ros kulturális életének felvirá­goztatásába. Széttekintettek, s észrevették a művelődés front­ján kínálkozó lehetőségeket. Jó Csontok az árokban A MÚZEUMOKAT valamikor úgy tartották nyil­ván, különösei a vidékieket, mint különböző ócska holmik tárházát, olyan intézményt, amelynek kiállítási vitrinjei­ben békésen megfért egymás mellett a kőkorszakbeli lán­dzsahegy, meg a táblabíró vi­lág tajtékpipája. Múzeumaink a felszabadulás óta eltelt időben alaposan rá­cáfoltak erre a régi hiedelemre, a társadalom iskolán kívüli népművelésében jelentős meg­becsülést és komoly feladatkört vívtak ki maguknak. Áll ez megyénk múzeumaira is. A Kecskeméti Katona József Mú­zeum például, bár világhírű ré­gészeti gyűjteményei elpusztul­tak a háború viharaiban, jól ismert tényezője a megyeszék­hely kulturális életének. A Bajai Türr István Múzeum je­lentősége is túlnő a helyi igé­nyeken, az intézmény dolgozói­nak tudományos dolgozatait jól ismerik országszerte. Pezsgő és eleven élet zajlik le a Kiskun- halasi Thorma János Múzeum termeiben is. Éppen nemrégi­ben került sor az új kiállító helyiség felavatására Thorma János néhány jól ismert művé­ből összeállított emlékkiállítá­sának megnyitására. Azóta is a legkülönbözőbb kiállítások,' idő­szakos tárlatok teszik élénkeb­bé a múzeum iránti érdeklő­dést. Néhány kisebb jelentő­ségű tájmúzeum mellett sajnos nem mondhatjuk el ezt a kul­turális életben való eleven rész­vételt a kalocsai múzeumról, már pedig alapvető jelentőségű néprajzi értékek találhatók — nagyrészt zár alatt — a város­ban. Általában néhány esettől el­tekintve az a jellegzetességet megyénk múzeumainak, hogy a kiállításon túl egyéb társadal­mi kapcsolatok ápolásában is részt vesznek az eleven, min­dennapos ismeretterjesztésnek: a lehetőségeivel is élnek. Ez természetesen helyes és min­denképpen figyelemre méltfu hiszen a szocializmust építő társadalomban a múzeumok a népművelés fontos intézményei* a világnézeti átnevelés és ne­velés eszközéi is. Mégsem lehet elmondani^ hogy múzeumainkkal úgy szá­molnának minden esetben mű­velődési szerveink terveik el­készítésénél, a különböző kam-j pányok szervezésénél, mint hű-' séges, állandó segítőtársakkal* a szocialista kultúrforradalom helyi előbbrevitelének segítői­vel. Nincs meg jelen pillanat­ban még — nagyrészt bizonyos anyagi források hiányában — a megfelelő együttműködés sem a megyében levő múzeumok kö­zött. Valamikor kapott holmi koordináló, felügyeleti szerepet az országos szervektől a kecs­keméti múzéum, azonban köz­lekedési eszköz, a személyes érintkezés más módjainak hiá­nyában ennek gyakorlatban semmi hatása nem látszik. Már pedig a múzeumok a nevelés nagyszerű lehetőségeit rejtik magukban és méginkább ki- használhatók lennének megyei kulturális politikánk szempont­jából, mint eddig. A megyei szervek terveiben is nagyobb súllyal kellene jelentke zni öl múzeumainknak, hiszen minden­képpen rászolgáltak arra, hogy segítségükre számítsunk, ered menyeiket méginkább beleépít sük a szocializmus Bács megye épületébe. A kalocsai járás postahivatalai az élen a takarékossági versenytér Kószó János Baján, a Dózsa György út 233. szám alatt, a saját udvarán építkezett. Göd­röt ásott homokkitermelés cél­jából, s az ásó valami kemény tárgyon koccant. Egy réginek látszó, bögre-szerű edénykét piszkált ki a földből, s azonnal be is vitte a múzeumba, ahol érdeklődni kezdtek a Baja kör­nyékén ritka lelet megtalálá­sának körülményei után. A Türr István Múzeum ré­gészei nemsokára ásni kezdtek Kószó János udvarán, s három egymás után megnyitott kutató árokban igen értékes sírokat talált Kőhegyi Mihály régész. Késői avar temetőt találtak, melyhez hasonlót legközelebb Faj szón és Madarason tártak fel. A csontvázak mellett gaz­dag leletanyag került napfény­re: kosaras, csüngős fülbevaló, vaskés, órsógomb. Különösen a 7-es számú sír bizonyult gaz­dagnak. Egy férfi övgarnitúrá­jának a nyomait találták meg ebben a sírban, növényi jellegű ornamentikával díszített szíj­veretek és lyukvédő bukkant elő a régész feltáró munkája nyomán. Igen érdekes és jel­lemző az avarkori temetkezés­re, hogy a sírok határozott rend­ben, félkör alakban helyezked­nek el. Sok nézője akad a környék­beli lakók, számára szokatlan ásatásoknak. A nap minden órájában álldogál itt az árok­ból kidobott föld buckáin né­hány érdeklődő. Egészen indo­kolt egyébként az érdeklődés, mert a gazdag sírleletek között jó néhány tárgy került elő, amely jelentős értéket képvi­sel. Nem arany és nem gyé­mánt, ami a sírokban fekszik, de szép példáját mutatják az előkerült és nagyrészt díszített használati tárgyak a korabeli művészetnek, éspedig a köz­nép művészetének, nem holmi műhelyekben gyártott eszközök, hanem otthon, háziszükségletet képező és a család tagjainak kezemunkáját képviselő tár­gyakról és díszítésekről van szó. Egy vékony csontdarabkát mutat Kőhegyi Mihály, tűtartó — mondja. Mégpedig igen szé­pen faragva. Szalagos és indás díszek teszik vonzóvá a mai szem számára is a tűtartót, melyet a valamikori családanya az övére akasztva viselt. Két bronz mellboglár is előkerült. Szer­kezete arra is következtetni enged, milyen szabású felső köpenyt, illetve ruhát viseltek a korszak emberei. Bő palást­féle ruhadarab volt ez, amelyet összetartott a mellboglár, — legalábbis a kutatások erre en­gednek következtetni. Képünkön az egyik sír tar­talmát vizsgálják a kutatók. Amint látható, a tetemet zsu­gorított testtartásban temet­ték el. Csáky—Pásztor szándék, serkentő tettrekészség és ; hivatásszeretet vezérelte őket az első, kezdetid lépésekben. Október elején megindult a kulturális munka, s május vé­géről származik az utolsó be­jegyzés. A hallgatók a tanárok irányításával hozzáláttak a mű­vészeti ágak megszervezéséhez. Október végén a kultúrnapló már eredményről ad számot. Megalakult az iskolai énekkar, a zenekar, a színjátszó- és tánc­csoport. A havonként rögzített kulturális életet megörökítő fel­jegyzésekből elénk tűnik az in­tézet sokrétű művelődési tevé­kenysége. Egyre tágabbra tárult a tanítóképző kapuja, s a hall­gatók tudásuk legjavával új színfolttal gazdagították a Duna- menti város kulturális életét. Énekkaruk hat alkalommal szerepelt városi rendezvénye­ken- Főleg klasszikus számokat, magyar és orosz népdalokat tol­mácsoltak nagy sikerrel. Ugyanakkor az intézet szavaiéi, táncosai és különböző hangsze­reken játszó fiataljai működtek közre az iskolai, illetve a városi rendezvényeken. (Ugyanezt hiá­nyoljuk a Kecskeméti Óvónő­képző Intézet munkájában.) A rendszeres kulturális tevé­kenységnek köszönhető, hogy a Tanítóképző Intézet művészeti csoportjai megszilárdultak, s színvonalas műsorszámaikikal megállják helyüket a felsza­badulási seregszemlén. A célkitűzések és az igények felismerése során baráti kapcsolat alakult ki a bajai munkások és az intézet hallgatói között. Ta­lálkozókat szerveztek a Gyap­júszövetgyár és a Villamosipari Gyár KISZ-szervezetének tag­jaival. Természetes, ilyen alkal­makkor is műsorral kedvesked­tek az ifjú munkásoknak. Az intézet hallgatói tanulmá­nyi kiránduláson vettek részt Kalocsán, Homokmégyen, Szek- szárdon és Decsen, ahol gyö­nyörködtek a népművészek ki­tűnő alkotásaiban. Ezek a kezdeti jelek arra utal­nak, hogy pedagógusképző intéz­ményünkben jó kezekben van az új típusú, szocialista szellemben nevelkedő, fiatal értelmiség ne­velése. Ha a jövőben is ezt az utat választják, akkor a napló fehér lapjai egyre több vörös­tintával írt »-ötössel« dicseked­hetnek. Bieliczky Sándor elengedte maga előtt az üteget, és amikor mindenki elhaladt mellette, előre ment. És az em­berek hol az oszlop élén, hol az az oszlop mögött látták. Tonya az utolsó löveg mögött lépdelt a ponyvába kapaszko­dott. — Nem ülnél fel az ágyúra? — kérdezte Belicsenko. Tonya megrázta a fejét, még beszélni sem volt ereje. Olyan fáradtnak kicsinek tűnt, hogy Eelicsenko- nak összeszorult a szíve. Végre elérkeztek a városszéli házakhoz, a veteményes-, gyü­mölcsöskertekhez. A műútnak végeszakadt. Előttük enyhe emelkedő, legalább is messziről így látszott. De amikor a trak­tor megpróbált felkapaszkodni rajta, lánctalpai megcsikordul- tak az eljegesedett földön, az ágyú súlya húzta, és lassan visszacsúszott. Mögöttük németek álltak, a felderítők csatároztak velük, lépésről lépésre hátráltak. És ekkor a fáradt, erőtlen embe­rekben felforrt a düh. Ledob­ták magukról a köpenyüket, a traktor lánctalpa alá terítették, ágakat vágtak a fákról, k«'" i- töttek néhány kerítést, s kiál­tozva, vállukkal tolták a trak­Az idei takarékbetét-gyűjtési verseny első félévi értékelése alapján megyénkben a legjobb eredményt a kalocsai járás pos­tahivatal érték el. A járás min­den egyes lakosára — a cse­csemőket is beleértve — átlag­ban 44 forint takarékbetét jut. Igen jónak mondható még a postahivatalok munkája a bajai járásban, ahol az egy lakosra eső betét 43,40 forint. Leggyen­gébbek az eredmények a kis­kunhalasi járásban: az egy la­kosra jutó betétátlag mindössze 14,20 forint. A kalocsai járásban elért jó erdmények a postahivatalok dol­gozóinak lelkes munkáját dicsé­rik. A hajósi postahivatal pél­dául az első félévben kitartó tort. El-elcsúsztak, de újra láb­ra álltak és a traktor remegve az erőfeszítéstől, lassan kapasz­kodott felfelé a jeges dombol­dalon. Így tolták fel, s amikor felért, lánctalpa alá fadarabot dugtak, letekerték a csörlőt, s a gép lassan kapaszkodott felfelé a jeges domboldalon, lépésről lépésre haladtak a harcosok. Ekkor a városból, az egyik mellékutcából Nazarov traktora tört elő, akiről már mindany- nylan azt hitték, hogy ott pusz­tult. Az emberek már messzi­ről meglátták és kiáltozva sza­ladtak feléje. A traktor ugyan­azokon a köpenyeken kapasz­kodott fel; lánctalpa tépte, szagalta őket, betaposta a föld­be, vagy galacsinná gyűrve szerteszét szórta. Himbálózó, ruganyos léptek­kel négy katona ereszkedett le­felé a dombról, taktusra hajla­dozva a vállukon cipelt hosszú léckerítés súlya alatt. Megáll­tak a traktor előtt, majd egy­szerre félreugorva, ledobták vállukról terhüket, csak úgy porzott a hó. Egy perccel ké­sőbb a kerítés összezúzva, szét­forgácsolva, szétlapítva hevert a traktor mögött. — Gyerünk, gyerünk! — kl­propa ga n d amunkával 556 eze forintos betétállomány-növeke dést ért el. Hasonló eredményé születtek Fajszon, ahol a tanác dolgozói Mészáros József Vb elnökkel az élen segítették ez a munkát. További 10 százalékkal emeli a fandíjat a torontói egyeteme A torontói egyetemen az ú tanévben további 10 százaiékk; emelik a tandíjat. A műszaki fs kultásók hallgatóinak évi 60 dollárt, az orvostudományi fs kultás hallgatóinak 650 dollái kell fizetniök. Az Ontario á lambeli London egyetemén szü­lén felemelték a tandíjakat. áltott föntről Belicsenko, i egészséges kezével hivogatóa integetett. A dombhajlaton áll egy görbe almafácska mellet Nazarov boldogan szalac oda hozzá. — Derék fiú vagy! — dicséri meg röviden Belicsenko — éj pen jókor érkeztél! Gyorsa fordulj meg, vontasd fel a mi sodik löveget! Nazarov még annyira teh volt azzal, amit véghez vittei úgy szerette volna elméséin hogyan mentették meg a tral tort — hiszen sorsára is hág; hatták volna, mert Belicseni maga mondta: »Ha pedig a w metek.. 5 akkor felgyújtod traktort« — hogy az első pi lanatban sértve érezte maga De aztán megértette, hogy B licsenko most úgy viselkede vele szemben, mint magamag; val. Éppúgy követelt tőle, éppúgy képtelen volt dicsért nem ez volt a legfőbb gondj Legyen mindig így! A golyók már körülöttük fi tyűitek. De még sűrűbben siv tottak a kertben, ahol a k toriák a kerítést szedték sz< rőzsét vágtak az ágyúk kér kei alá. LFolytatása következik^ Baklanov regénye A németek azonban nyomukba szegődtek, s szüntelenül lövöl­döztek, a hátramaradt felderí­tők tartották vissza őket. A kőváros dermedt csendje Ölelte körül az embereket. Az utcák fölött égésszag terjengett. Szürkés köd — a reggel hír­nöke — lebegett az üvegcserép­pel teleszórt köves úttest fölött, •lassan beúszott a kitört abla­kok fekete szemcskéibe, rákú­szott a leégett tüzek még piros­ló foltjaira, és összekeveredett a hamuval és füsttel. A hamu­ból még fel-feltörő vékony lángnyelvek megvilágították a ponyvával letakart nehéz ágyú­kat — a síma úton a traktor most első sebességgel húzta egyszerre mind a kettőt — a fakószürke, elgyötört arcú em­bereket, akik saját árnyékukra léptek, lábszártekercsüket, ba­kancsukat, csizmájukat* A katonák botladozva, olmos lábbal lépkedtek, egyesek le­hunyták a szemüket. Időnként egyik-másik összerezzent, mint aki felriad, megigazította fegyve­rét, és végtelenül fáradt moz­dulattal dörzsölte meg borotvá- latlan arcát.­Belicsenkonak minden aka- ratrejére szüksége volt, hogy el ne aludjék. Sebe borzongatta, feje forró volt és nehéz, a sok álmatlan éjszaka után úgy égett a szeme, mintha port szórtak volna bele. Mellette nehézkesen forgott, csikorgott a fagyban az ágyú vaskereke. Hirtelen elhalt a traktor dübörgése, s Beli­csenko tisztán halottá egy lefe­lé szálló akna éles sivítását. összerezzent, kinyitotta a sze­mét. Ugyanúgy imbólygott előtte a fáradt harcosok háta, csikorgott az ágyú kereke. El­aludt! Ekkor az út szélére állt,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents