Petőfi Népe, 1960. június (15. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-08 / 134. szám

1960. június 8, szerda A MACVAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT 0ÁCS - KISKUN MEGYEI LAPJA Elegendő étel, ital és szerszám várja az aratókat a boltokban A kereskedelmi vállalatok vezetői nyilatkoznak Kalászba szökkentek a gabo­nafélék, — nemsokára elérke­zik az aratás. Az utóbbi hetek kedvező időjárása következtében a kapásnövények is szinte ug­rásszerűen fejlődtek. Parasztsá­gunk most érkezik a munka dandárjához, — ezért nagy fel­adat hárul a kereskedelemre is, hogy mindennemű árut bő választékban biztosítson a falusi lakosság részére. Kőrútunk so­rán szerzett tapasztalatainkról az alábbiakban számolunk be. Trepák András elvtárs, a Kecskemét és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet kereske­delmi osztályvezetője elmondta, hogy az idei aratásra 14 mázsa aratószalonnát rendeltek, s min­den szikvízszállítmánnyal nagy mennyiségű bambit is juttatnak boltjaiknak. 35 fokos pálinkából 220 litert osztott szét a föld­művesszövetkezet. A MÉSZÖV felhívta a föld­művesszövetkezetek figyelmét, hogy időben mérjék fel az igé­nyeket, s ennek megfelelően te­gyék meg rendeléseiket, szer­vezzék meg a mozgóboltok rendszerét. Több helyen tervbe vették, hogy triciklin is szállítanak a mezőre dohányt, cigarettát, szódavizet, málnát. Felkészülnek a szövetkezetek az italok, ételek megfelelő hűté­sére is. A MÉSZÖV még a cit­romszörp gyártására is felkérte a földművesszövetkezeteket, <— hogy ahol hiány mutatkozna a szörp-ellátásban, ott saját ké- szítményű hűsítő italokat áru­síthassanak. A megyei tanács kereskedel­mi osztályán a húsellátás némi­nemű javulásáról értesültünk, s megtudtuk, hogy Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Péli Ilona (any­ja neve: Hetényi Margit), Be- rente Julianna (Kapás Julian­na), Méhész Erzsébet (Volentér Ilona), Kovács Katalin (Sánta Katalin), Zoboki Margit (Sánta Anna), Bodrics Béla (Varga Er­zsébet), Gyenes Sándor (Csertő Margit), Tóth-Abonyi Mihály (Bende Terézia). MEGHALTAK: Antal Eszter 59 éves, Utasi Károly 19 éves, Klinyecz Erika 2 éves, Farkas Erázmusné Kovács Terézia 70 éves, Seres Gábor 3 hónapos és Kosa József 59 éves korában. Kunsxentmiklós tisztaságáért Hetvenöt pontot ért el eddig Kunszentmiklós a tisztasági versenyben. A legközelebbi ér­tékelés augusztus 20-án lesz, s minden reményük megvan ar­ra, hogy elérik a tisztasági versenyben kitűzött 100 pontot. Felrobbant egy petrofor a Rákóczi út 5 szóm alatt Hétfőn este háromnegyed hat körül Kecskeméten a Rákóczi út 3. számú épület első emeletén felrobbant egy petrofor gyors- torraló és tűz keletkezett. Azon­nal riasztották a tűzoltókat, de szerencsére nem kellett közbe- ivatkozniok, mert a lakók idö- oen eloltották a tüzet. A kár­eset jelentéktelen. a földművesszövetkezetek az aratószalonnán kívül birka­húst is mérhetnek. A FŰSZERT központja 23 va­gon szörpöt bocsát a boltok rendelkezésére az aratási sze­zonban, a tavalyi 11 vagonnal szemben. A narancs-, erdővére-, csipke- és meggyszörp jó szol­gálatot tesz majd a kánikulá­ban. A FŰSZERT korlátlan mennyiségű sósborszeszt is jut­tat a falusi boltokba. A Kecskemét és Vidéke Sü­tőipari Vállalat az aratásra való tekintettel a Cserép utcában egy kétkemencés sütődét helyez üzembe, hogy a kenyér-ellátás minden körülmények között biztosítva legyen. A sütöde papi kapacitása 36 mázsa ke­nyér. Lesz-e elegendő mennyiségű mezőgazdasági szerszám a -»sze­zon« alatt? — Ez után a Mező- gazdasági Eszközöket Értékesítő Szövetkezeti Vállalatnál érdek­lődtünk, ahol Szomor Gyula igazgató a következőket mon­dotta: — Nagyon megnőtt a szeráru forgalma az előző évekhez vi­szonyítva. Erre csak részben számoltunk, ezért néhol bizony gondjaink vannak. Igen jó pél­da a kereslet emelkedésére, hogy míg a múlt év első negye­dében hatezer lapátot adtunk el, addig ez év első három hó­napjában kilencezer kelt el, s még sem elégítettük ki tökéle­tesen az igényt. Ennek egyik oka a termelőszövetkezetek nagy tételben való vásárlása. A másik ok pedig az, hogy a gyártó művek csak részben szál­lítják a szerződött mennyisé­get. — Gondjainkat a lehetőségek­hez mérten próbáljuk megol­dani — folytatta Szomor elv­társ. — Most például kevésnek tartjuk a raktáron levő 1500 tokmányt, de van lemezünk, és ezt valamelyik tanácsi vagy ál­lami vállalattal dolgoztatjuk lel tokmánynak. *— Nem lesz probléma a kasza-ellátás körül. Tavaly nyolcezer fogyott el, ez­zel szemben ez évben csupán eddig háromezer. Még mindig van azonban raktáron újabb nyolcezer, — megfelelő válasz­tékban. Kaszanyelet is tartunk raktáron több ezret, de ennek nagy része, sajnos, kifogásol­ható minőségű. —• Beszereztük az aratáshoz szükséges más szerszámokat is. Jelenleg ötezer kaszakő, háromezer kalapács, két és félezer üllő van raktáron, PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Pártépítés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda V. I Kecskemét = Tel.; 15-29, 27-19 — bár a kiskereskedelmi egy­ségek már előzőén feltöltötték készleteiket. A termelőszövetke­zetek részére külön visszatar­tottunk 200 mázsa aratógép­zsineget, ezenkívül 15—20 ezer új és használt zsák várja a termelőket. Raktárunkon még 12 ezer kapa, ötezer villa és öt­száz lapát is van — fejezte be a felsorolást Szomor elv társ. Láthatjuk, — a kereskedelem alaposan felkészült a várható nyári forgalomra. Minden le­hetőség megvan tehát, hogy az állami és földművesszövetkezeti kereskedelem segítségére legyen a nyári nehéz munkát végző dolgozó parasztságnak. (Kohl—Tóth) Miivé* vegyszereket Használjunk az amerikai burgonyabogár ellen & Megyénkben rendkívül elszapo­rodott az amerikai burgonyabogár. A kártevő a burgonyán kívül a pa­radicsom- és a paprikaültetvénye­ket is veszélyezteti. Jelenleg az áttelelt burgonyabogárral együtt a tömegesen jelentkező fiatal lárva­nemzedék jelenti a legnagyobb ve­szélyt. A megyei tanács végre­hajtó bizottsága a kártétel meg­akadályozása és a kártevő eredmé­nyes irtása érdekében az egész megye területén általános vegysze­res védekezést rendelt el. Az irtás eredményessége nagyrészt attól függ, hogy a kártevők ellen előírt vegyszerekkel katasztrális holdan­ként milyen mennyiségű hatóanya­got juttattunk a burgonya lombjára. A védekezést az alábbi növényvédő- szerek valamelyikével kell elvé­gezni. Az 50 százalék DDT hatóanyagot tartalmazó permetezőszerből kát. holdanként 1—1,2 kilót, vagy a 30 százalékos DDT hatóanyagot tartal­mazó Pernitböl katasztrális hol­danként 1,5—1,7 kg-ot. Ezt ka­tasztrális holdanként 150—400 liter vízben oldva permetezzük, mégpe­dig légporlasztásos gépeknél 150— 200 liter, cirkulációs gépeknél 400 liter víz szükséges. Holló 10-es ola­jos permetezőszerrel csak a virág­zás után szabad dolgozni, mivel erősen perzsel. Ha porozószert használunk, akkor az 5 százalékos DDT porozószer­ből holdanként 25—30 kilót, a 10 százalékos DDT porozószerből hol­danként 10—15 kilót, a 20 százalé­kosból 5—8 kilót használjunk mo­toros gépeknél. Ha háti porozó­géppel dolgozunk, 15—20 százalék­kal több szert kell felhasználni. A burgonyabogát* ellen HCH (Ag- ritox), Darsin és egyéb mérgező növényvédőszereket használni nem szabad. A paradicsom- és paprikaültetvé­nyeket, amennyiben a burgoíxyabo- gár lárváival erősen fertőzött és a kártevőket összegyűjteni nem lehet, a Holló 10 kivételével a fenti vé­dekezőszerek valamelyikével per­metezzük, vagy porozzuk. Ajánlatos a burgonyát és a paradicsomot együttesen a burgonyabogár és a gombabetegségek ellen 1 százalékos bordói lével permetezni, hozzáadva minden száz literhez 0,4 kiló Perr- nitet. Pályázat tudományos ismeretterjesztő cikkek írására Hazánk felszabadulásának lőj évfordulójára a Természettudo­mányi Közlöny pályázatot hir­det magas színvonalú ismeret- terjesztő cikkek írására: »Ho­gyan segíti a tudomány és a termelés kölcsönhatása népgaz­daságunk fejlődését?« címmel. A pályaművek terjedelme 9—10 normál gépelt oldal lehet és a téma illusztrálására négy-öt ké­pet kell beküldeni. A pályázat jeligés és ezen a folyóirat min­den olvasója részt vehet. A pá­lyaműveket három példányban 1960. szeptember 15-ig kell be­küldeni. A pályázat nyertesei között 1000, 750, 500 forintos díjat osztanak szét. Pedagógusnap, irodalmi est Kecelen Képek a járás életéből Becsülettel helytállnak A járási párt-végrehajtóbi­zottság a termelőszövetkezetek: megszilárdítása kapcsán részle­tesen tárgyalta a közös gazda­ságokba kihelyezett káderek ed­digi tevékenységét és helyzetü­ket. A jelentést követő vitá­ban megállapították, hogy az elvtársak becsülettel teljesítik pártmegbizatásukat. Szervező és irnáyító munkájuk nyomán je­lentős előrehaladás tapasztal­ható a nagyüzemi gazdálkodás erősítésében. A párt-végrehajtó­bizottság elismerésének nyilvá- nátása mellett külöri dicséret­ben részesítette Kamasz István elvtársat, a Páhi Ifjú Gárda Tsz elnökét, Bárány Antal elv­társat, a Kiskőrösi József Attila Tsz elnökét, Gurály Illcs elv­társat, a Tázlári Vörös Csepel Tsz elnökét, valamint Szent­irmai Márton elvtársat, a Ke­celi Vörös Zászló Tsz elnökét. Szombaton este fél 8 órakor ünnepélyes keretek között ren­dezte meg a községi tanács Ke­celen a IX. pedagógusnapot. A községi kultúrház feldíszített nagytermében mintegy száz fa­lusi dolgozó gyűlt egybe. Az ünnepség elnökségében helyet foglalt Kőrös Gáspár, a járási pártbizottság titkára, Madarász Dicséretet érdemelnek \ Soltvadkerten, az Üj Alkot­mány Termelőszövetkezet tag­sága szorgalmas munkát végzett a jó növényápolás érdesében. Meg kell állapítanunk, mióta új agronómust kapott a szövet­kezet, sokat javult a munka- fegyelem, s szervezettebben gazdálkodnak erőikkel. Sokat fejlődött tehenészetük. Szépen emelkedik a fejési átlag. Fű- szerpaprikájuk, cukorrépájuk példásan gondozott és jól sike­rült a lucerna első kaszálásá­nak betakarítása is. Mesterhármas Nagy érdeklődés mellett került sor Kiskörösön a járási tanács dol- ozóinak és a jogászoknak labda­rúgó mérkőzésére. Az első félidő l:l-es állása után a járási tanács csapata jobbnak látta félretenni a paragrafusokat és Péntek László műszakilag jól időzített« mester- hármasával hűvösre tették az ellen­felet, László, a megyei tanács elnök- helyettese, valamint a községi párt-, tanács- és a Hazafias Népfront vezetői. Árvái István, a községi ta­nácselnök megnyitója után Ma­darász László a megyei tanács elnökhelyettese méltatta meleg szavakkal a pedagógusok fárad­hatatlan, áldozatos munkáját. A pedagógusnapi műsorban az ünnepi könyvhét méltatása­ként a Kecskeméti Katona Jó­zsef Társaság tagjai is fellép­tek. Madarász László, Gémes Gábor novellájukat, Antalfi Ist­ván pedig saját verseit olvasta fel. A jól sikerült pedagógusnap és irodalmi est után osztották ki a jól dolgozó nevelőknek a jutalmat, illetve a soron kívüli előléptetéseket. A pedagógus­nap befejező aktusaként baráti vacsorán vettek részt a megje­lentek. Fejlesztik a gyógyfürdőt A második ötéves terv folyamán 4 millió forint, központi beruházással és jelentős összegű községfejlesztési hozzájárulás­sal hasznosítják a kiskőrösi gyógyvizet. Az építési terveket a Budapesti Várostervező Intézet készíti. 1961-ben új kutat fúr­nak a szükséges vízmennyiség biztosítása érdekében. A fedett gyógyfürdő és orvosi rendelő teljes kiépítését 1963 végén fejezik be. Megkapták a locsoláautót A Kiskőrösi Napló májusi számaiban két esetben is fog­Munkában a népfront-bizottságok A kiskőrösi járásban az újjáválasztott népfront-bizottságok a lakosság legszélesebb rétegeit képviselik. Az összetétel biz­tosíték arra, hogy képesek lesznek az egész járás lakosságát < mozgósítani a feladatok megoldására. A teendők kidolgozása [most van folyamatban. Az új vezetőségek elnökségi ülés kere­tiében vitatták meg a népfront-kongresszus határozatait. Ennek, [valamint a járási küldöttgyűlés akcióprogramjának alapján ké- jszítik el munkaterveiket a második félév legfontosabb község- s fejlesztési mozgalmi jellegű feladataira vonatkozóan. Tanácskoztak az asszonyok ( Hétfőn a járási művelődési ház tanácstermében kibővített j ülést tartott a járási nőtanács. ! A megbeszélésen részt vettek a termelőszövetkezetek női mun­kacsapat-vezetői. a szövetkeze­ti nőbizottságok elnökei, vala­mint a községi nőtanácsok el­nökei. Az asszonyok megvitat­ták a nők feladatait a termelő- szövetkezetek erősítésében. Tár­gyalták a bölcsődékkel és nap­közi otthonokkal kapcsolatos problémákat. lalkoztunk a járási székhely köztisztaságával. Reméljük, a közeljövőben már a főutcák la­kossága is nyugodtan kinyit­hatja majd ablakait, nem kell már a portól félni. A megyei tanács közlekedési osztálya be­váltotta Ígéretét. A Kiskőrösi VKG Vállalat megkapta a1 lo­csolóautót. Kiskőrösön rendezik meg Május 31-ével az egész me­gyében befejeződtek az önkén­tes tűzoltócsapatok járási ver­senyei. Tudásuk összemérésében több mint 3000 tűzoltó-aktíva vett részt. A küzdő felek között több mint 10Ó értékes díiat osz­tottak ki és 65 csapat jutott tovább a megyei döntőbe. En­nek megrendezésére 1960. július 3-án kerül sor Kiskőrösön.

Next

/
Thumbnails
Contents