Petőfi Népe, 1960. június (15. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-02 / 130. szám

4. oldal I960, június 3, péntek Optimista beszámoló ELÉGEDETTEN távozott a közönség a Hírős Együttes hét­fői bemutatkozó előadásairól. A tudósító is örömmel gratulál a csoport vezetőinek. Ilyen magas színvonalú »műkedvelő« előadást régen nem láttunk Kecskeméten. Ügy tűnik, hogy fejlődőképes és szép jövő előtt áll a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa ál­tal fenntartott fiirös Együttes. Ezért beszámolónk megfogal­mazásánál magas mércét kell alkalmaznunk. AZ EGYÜTTESNEK a tánc­kar adja a rangját, jellegét. Ok ragaszkodnak leginkább az eredeti elgondolásokhoz: a me­gyei tánchagyományokat kutat­ják és dolgozzák fel, nemes alázattal megőrizve azok min­den zamatát, hamvát, báját. Különösebb kifogást a legszi­gorúbb kritika sem találna a most látott öt táncalkotás elő­adásában. A táncosok munká­ját. megkönnyítette az igényes, ötletes és helyenként költői ko­reográfia. A Vincze tánctanár- és táncművész-házaspárt fenn­tartás nélküli dicséret illeti meg. Kimagasló teljesítmények­re is képes, fegyelmezett, jól iskolázott együttes alakult ki áldozatos munkájuk nyomán. A RÁDIÓBAN is gyakorta szereplő Rácz Kálmán cimba­lomművész és felesége a tőlük szokott színvonalon szerepeltek. Bármely színpadon megállnák helyüket. Tetszett a ballada­mondó Barvinkó Mária és a népmeséket tolmácsoló Felföldi Klára. Meg kell dicsérnünk Á. Somodi Ilona (kár, hogy nem bírta végig erővel) és Forró Jó­zsef szólóénekeseket is. Sajnos, a zenekarról már ke­vesebb jót mondhatunk. Tem­pó- és fogásbeli hibák akadá­lyozták maradéktalan élvezetün­ket. (Népdaloknál, tánckíséret­nél.) Bosszantóak ezek az apró elcsúszások, mert a zenekar tagjai több alkalommal már be­bizonyították tehetségüket. A Lőrincz Béla szakavatott irá- nyitásával működő énekkar megérdemelt sikert aratott. Kár, hogy a műsorközlő — a Katona József Színház tagja — helyte­lenül értelmezte szerepét. Az ilyesfajta műsorban nincsen he­lye különféle »bemondásoknak«. A BEMUTATKOZÁS tehát biztató. Most már ki kellene dolgozni az együttes fejleszté­sének távlati tervét. Saját zene- és énekkar nélkül a jelenlegi eredményeket nem lehet tartó­sítani. A táncosokhoz hasonló tudatossággal kell a jövőben a műsor többi részét is összeál­lítani. Jobban örültünk volna t— például — ha Felföldi Klá­ra és Barvinkó Mária megyei néphagyományunk kincseiből vá­lasztott volna. Gondolom, még szorosabb kapcsolatot lehetne létesíteni a Népkutató Munka-, közösség szakembereivel. (heltai) Hamutartótól a vákumüstig Nyüzsgő gyermekcsoportok közt sétálok a kiskunfélegyházi és a járási általános iskolák ki­állításán. Hangos felkiáltással jelzik a tetszést és nemtetszést. Ujjonganak az alpári úttörők szép hajómodelljeinek, bírálgat- ják a rajzokat, iskolai kézimun­kákat, belelapoznak a hazánk tájait bemutató albumokba, s elismerően állnak meg az ipari- tanuló-iskola műremekei előtt. Valóban sok itt a látnivaló. Az I. számú leányiskola aszta­lán vagy húsz preparátum, ki­tömött állatok keltik fel a fi­gyelmet. Kiss Dénes biológiai tanár munkája — olvasom. De mellette már a hetedikes And­rási Éva is szerepel saját pre­parátumával, egyelőre a csere­bogár testrészeivel. A majsai fiúiskolások gyakorlókertjük makettjét készítették el. Papír­vágókés, fogas, lábtörlő, dísz­párna, játék, s ki tudná fel­sorolni mindazt, ami a gyer­mekek kézügyességéről, neve- velőik türelméről beszél. (Külön elismerés a gyógypedagógiai is­kola munkájának, amely meg­állta helyét a többiek között.) Rajzok és tárgyak, cserépben termést hozó paradicsom- és paprikatövek, egyaránt a gya­korlati irányba ható nevelői munkát tükrözik. S a legérde­kesebb, alig-alig lehet felfedez­MINDENRE SZÁMÍT ni különbséget a tanyai, városi vagy falusi gyermekek festmé­nyei, kézimunkái között. Nagyszerű ötlet volt meghívni ide az ipari iskola növendékeit is, akik bemutatták az iskolai kézügyesitő munka célját és értelmét. Asztalos, lakatos és rézműves remekek voltak Itt láthatók, s így valóban eljutot­tunk a kis hamutálcától a vákumüstig. Amint észrevettem, a gyer­mekek is felfedezték az össze­függést. A kiállítás elérte célját. t. p. Ülök a ssüri asztalá­nál, elfogultan, »komoly bí­ráló«, akit a látottak lekötnek, akinek tárgyilagosnak, józan­nak, szigorúnak kell lennie, akit munkájában nem befolyá­solhat semmi, — pedig de ne­héz ez! Miért? Mert minden perc tartogat valami kedves meglepetést az ember számára, jönnek és jönnek az új szava­lok, akik hónapokon át készül­tek erre a versenyre, amit a KISZ Központi Bizottsága hir­detett meg, s az ipari tanulók vesznek részt rajta, itt, Kecske­méten és ezek a szavalok szer­te széles ez országból jöttek össze, hogy összemérjék erejü­ket a szavalásban. Mennyi iz­galom az arcokon, mennyi vá­rakozás, mennyi aggódás a je­lenlevő tanárok részéről, akik elkísérték ide tanítványaikat! Vannak itt Szekszárdiul, Eger­ből, Kiskőrösről, Budapestről, Győrből és sok más helyről. Milyen csodálatos! Kijön egy kislány, jól öltözött, intelligens, bájos, tele finomsággal és érte­lemmel és elkezdi mondani a »Kései siratót«, de olyan mély­séges átéléssel, hogy fáj bele a szív, József Attila szelleme lengi át a termet, a lelkeket megragadják a szavak, és nem is akarják elereszteni. Csak néz­zük ezt a kedves, megnyerő te­remtést és csodálkozunk: ipari tanuló ez? Nem színész? Nem művész? Mi történik itt? Va­rázslatnak vagyunk tán tanúi? Nem, csak annyi történt csu­pán, hogy változott a világ az elmúlt tizenöt esztendő alatt, felnőttek és műveltté váltak a gyerekek, öntudatos komolyság­gal élik az életüket, szeretik a szépet, imádják a művészeteket, és a munkájukkal ez nagyon is összefér. Három, év óta járok az ipari tanulók szavalóversenyei­re. Éppen ideje már, hogy vég­re ország-világ előtt büszkén kimondjuk: Kecskemét úttörő és végtelenül becsületes mun­kát végez ezen a téren. Nem véletlen, hogy ismét itt került sor az országos verseny lebo­nyolítására. És egyszerű a ma­gyarázat, hogy ez miért van így: Van néhány lelkes, fárad­hatatlan ember, akiknek szív­ügyük a munkásfiatalok kultu­rális nevelése és képesek és mernek áldozatot hozni. Ilyen ember Tóth László, az iparita- nuló-iskola nagyképességü, fia­tal tanára, ilyen Leviezki Jó­zsef tanár és Háló Ferenc igaz­gató, de sorolhatnám talán to­vább is a neveket. Amit ők tettek idáig, az országosan egyedülálló: száz és száz ipari tanulót vontak be a szavalás művészetébe, száz és száz tanu­lóval szerettették meg az iro­dalmat, a költészetet. Nézem ezeket a gyerekeket. Milyen határozottak, milyen jó fellépésűek, milyen lelkesek és mennyire átélik a verset, amit mondanak. Legtöbb a költő igazi mondanivalóját adja visz- sza, ami a legnagyobb dolog. Jól van, gyerekek! — gondolom jólesően, így van ez rendjén, így kell ezt csinálni. Mert vég­eredményben egyszerű: a társa­dalmunk alapjában változott meg, a kenyérgondok helyett és ak ütlegelések helyett most íme a. nemes szórakozás, a mű­velődés. Egyik-másik szavaló igazi művészi élményt nyújt közönségnek és zsűritagnak egyaránt. Most is így van ez, amikor Czibulás Péter vágy Kovács Ágnes szaval, vagy ha Szűcs Vali mondja mély átér- zéssel a Szabó Lőrinc-verset. De a többiek is: nem tudja az ember a szemét levenni róluki Tán túlzott ez a lelkesedés, gondolhatja a mindenben gán- csoskodó ember, de erre azt válaszolom: jöjjön el ilyenkor és hallgassa meg őket. s ha csak egy szikrányi is van ben­ne a szépnek szeretetéből, ak­kor maga is lelkesedni fog. Még egy gondolatot: ha ilye­nek a mi ipari tanulóink, nem kell nekünk félteni a jöven­dőnket, amelyért eddig oly so­kat harcoltunk. Igazán büszkék lehetünk rájuk. És azokra is, akik vezetik őket ebben a ne­mes törekvésben: tanáraikra. Varga Mihály Magas életkort — mint Adenauer! A nyugat-ncmetországi Duisburgban tüntetést rendeztek a fiatalok, tiltakoztak a gyermekmunka ellen, s az ifjúmun­kások védelmét követelték. A transzparensen, amelyet vit­tek, ez állt: »Ifjúsági munkavédelmet és magas bért ►— rakétakilövő-pályák és atom helyett. Ugyanolyan magas életkort akarunk elérni, mint Adenauer kancellár!« Uaklauor regénye (46.) Ä szomszédban, az aknavető- sök konyháján már kiosztották a reggelit. Álmos, rekedt han­gok hallatszottak, csajkák csö­römpöltek. Nemsokára Dolgo- vusin is megkezdte az ételosz­tást. A katonák vállra vetett köpenyben jöttek, kimelegedtek a munkában. Sokan mindjárt ott, a konyha közelében letele­pedtek falatozni. Tonya egy csajka levest ho­zott Belicsenkonak. — Gyerünk, Szása, megreggelizünk. Attól a pillanattól kezdve, hogy a bombázás után látta a férfi arcán az ijedtséget, vala­mi új, valami anyai érzés fog­ta el. Bogacsov elvesztése óta még közelebb kerültek egymás­hoz; így szokott lenni a csa­ládban: meghal az egyik sze­rettünk, az életben maradtak különös erővel érzik, mennyire nélkülözhetetlenek, mennyire drágák egymásnak. Amíg Bogacsov élt, Tonya dühös lehetett rá, s önérzetét nem kímélve, mások jelenlét­ben kinevethette. De Bogacso- vot megölték. S amíg ők ketten élnek, mindig velük lesz, fáj­dalmukban, ünnepnapokon, örökké fiatalon, mert az élők öregszenek, de ő olyan marad emlékezetükben, ahogy elment tőlük a futóárokban, az utolsó magaslatra... A katonák az utolsó szemig kikaparták csajkájukból a ká­sát, egyesek repetáért mentek. Még olyan sötét volt, akár egy­két órával előbb, de a levegő lehűlt, a lövöldözés is elcsende­sedett a városban: hajnalodott. Épp ebben az időben, amikor az ütegnél befejezték a regge­lit, s a gyérülő tüzelésre jgyei­tek, a várostól nyugatra, a hi­deg hajnali ködben géppisztoly­sorozat hallatszott. Gránátrob- banás szakította meg. És ekkor különböző irányból kattogni kezdtek a német géppisztolyok, vadul ropogtak, s mikor elhall­gattak, már senki se válaszolt A hajnali félhomályban, mint szürke árnyékok, óvatosan kö­zeledtek a németek. Először sa­ját őrszemüket látták meg a futóárokban. Gránát végzett vele. Egy pillanatra megálltak, majd továbbmentek. Csatár lánc­ban haladtak előre, amíg egyi­kük kiáltott valamit. Erre mind odaszaladtak, s lebámultak egy bombatölcsérbe; egy szovjet tiszt feküdt benne, az arcát nem látták. Hosszú lábát szét­vetette, fejét és arcát vér borí­totta. Az a német, aki felfe­dezte, beugrott a tölcsérbe, megfordította a halottat, kigom­bolta köpenyét, s belső zsebé­ből kivette okmányait és note­szét. Amikor a noteszt szét­nyitotta, kis fénykép esett a hóra. Felvették, és. a kép. kézről A Bácsalmási Állami Gazdaság elfekvő készletéből kedvezményes áron megvételre felajánlja az alábbi cikkeket: 59 db lószerszám 26 db FEJÖKE 64 db ACATOLÓ 50 db RÉPAEGYELÖ KATA 23 db RÉPAASÓ 400 db MELEGÁCYI ABLAK g db SZEKÉR « 1207 kézre járt.! Egy katonalány ked­ves, szomorkás arca tekintett rájuk. Ahogy kézről kézre ad­ták, izzadt ujjuk nyomot ha­gyott a képen, egymásra ka­csintva olyan megjegyzéseket tettek, amilyeneket a fronton szoktak tenni a katonák, akik már régóta nem láttak nőt. De megjegyzéseik szennyesebbek voltak, mert hisz előbb még rettegtek ettől a halottól, s most mintegy bosszút álltak rajta. Aztán az egyik német, aki tudott valamit oroszul, felnyi­totta az igazolványt és hango­san olvasta: — Bo-oga-csoff hadnagy..* j 8. fejezet AZ EZRED A VAROSBAN . MARAD Huszonkét óra nulla perckor rádión parancs érkezett a had­osztálytól: “A kétszáznyolc van- egyes ezred a téglagyár közelé­ben védelmi állást foglal el. Az ezerháromszáztizenötös ezred...« (Folytatjuk) < Szetvalóversenyen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents