Petőfi Népe, 1960. június (15. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-28 / 151. szám
JL oldal I960. Június 28, kedd Üdülnek, bel- és külföldi társasutazásokon vesznek részt a Bajai állami Gazdaság dolgozói Június közepéig 63 dolgozót íidültetett a Bajai Állami Gazdaság szakszervezeti bizottsága. Az üdülők az ország legszebb helyein, Lillafüreden, Mátrafü- ceden, Gallyatetőn, Visegrádon stb, pihenték ki fáradalmaikat, S a legnagyobb elragadtatással nyilatkoznak a gondtalanul eltöltött két hétről. A gazdaság dolgozói közül egyre többen vesznek részt külföldi utazáson is. Ebben az évben már nyolcán voltak a Szovjetunióban, hárman a Német Demokratikus Köztársaságban, négyen-négyen pedig Csehszlovákiában, illetve Romániában. Az IBUSZ és az autóklub által szervezendő további külföldi utakra még elmennek néhá- nyan. Mikó György és Gyurai István gépkocsivezetők saját autójukon vesznek majd részt egy lengyelországi túrán. A gazdaság kultúrotthona számos belföldi utazást is szervez, hogy minél többen megismerhessék hazánkat. E társasutazások igen népszerűek a dolgozók körében. Ebben az évben Szegedre kétszer, s Budapestre, Pécsre, Siófokra, Balatonfüred- re, Egerbe, Lillafüredre, Miskolcra látogatnak el együttesen az állami gazdaság dolgozói. Németh József levelező Követendő példa Nem azért írok a fülöpszállási moziról, mert a dolgozók tisztasági versenyben vannak. Nem! A község filmszínháza mindig tiszta és jól nevelt a közönsége is. A nézők a filmelőadás alatt nem rágnak napraforgómagot, s ha moziba jönnek, csinosan felöltöznek. Fél éve lakom Fülöp- szálláson, s nem szégyellem bevallani: beleskelődtem a gépházba is, vajon milyen lehet az a helyiség, amelyik nincs szem előtt? Meglepődtem, mert a gépház előtere, csakúgy mint a gépház, ragyog a tisztaságtól. Ügy vélem, ezek az erények követendő például szolgálhatnak a többi községi mozik számára. (Tárnái Pálné levelező) c/t izázadik áxkiiizSbén A Kecskeméti Bartók- kórus 1860-ban alakult. Egyéves készülődés után a nagymúltú énekkar elérkezett odáig, hogy egy hét múlva olyan jubiláns ünnepséget rendezhet, amilyennel az országban kevés énekkar dicsekedhet. A kórus százéves krónikája, melyet Joós Ferenc kecskeméti író, az énekkar veterán tagja írt, sok hánykódtatásról, mostoha körülmények között folyó munkáról, s ezzel szemben nagyon sok dicső szereplésről tájékoztatja az olvasót. Az ünnepség július 2-án este fél 8 órakor kezdődik a Kecskeméti Katona József Színházban, A dísz- hangversenyen — a jubiláló kóruson kívül — közreműködik: a Könnyűipari Minisztérium Bartók Énekkara, a Szegedi Juhász Gyula Művelődési Otthon Bar- tók-kórusa, a Győr megyei Tanács vegyeskara, valamint a Kecskeméti Kodály- kórus. A hangversenyen való részvételre ígéretet tett Kodály Zoltán, Vásárhelyi Zoltán, Szeghy Endre és más neves professzor. Virágok a mennyezeten A mennyezet nem akármilyen. Gótikus és román formák, aranyozott oszlopfejek és csodálatos magyaros ízű virágminták, egész virágszőnyeg az egymástól elhatárolt falmezőkben. A kecskeméti városháza Lech- ner Ödön megálmodta díszterme nemsokára régi fényében és pompájában mutatja meg a nagy építész kitűnő kvalitásait és méltó keretet ad Székely Bertalan falakat körülkoszorúzó freskóinak, Imre József csolehet jelenlegi fakult állapotukból régi ragyogásukra következtetni. E nagyszerű felkészültségű szakemberek nagy szeretettel és lelkesedéssel végzik ezt a nehéz munkát. Nemrégiben az Országházban dolgoztak, azt megelőzően templomokat restauráltak. Ismerik az egész országot. különösen műemlékjcl- legű épületeink értékeit. —• Azt mondják a kecskeméti városháza nagy terme egyike a vi-' «msy" '»*fV7r’; 'y’&f Áhítat, 9láger és hultúrelőadás A könyvhét utolsó előtti napján alkonyattájt érkeztem a Megyei Könyvtár művelődési autóján Félegyházára, hogy itt kísérőt kapva, tovább utazzam a határban működő Lenin Termelőszövetkezetbe irodalmi előadást tartani. Vámom kellett vagy fél órát, kíváncsian ácsorogtam hát a főtéren, szemlélgetve a város járókelőit. Fiatalok, idősebbek egyaránt jól öltözötten, vidáman jöttek-mentek a járdán, végezték szombat esti sétájukat. Volt, aki betért a cukrászdába, vagy a halászcsárdába, mások moziba igyekeztek, ismét mások leültek a téri padokra, s még aki nem is sétaképpen rótta az utcát, arról is a hét végi órák ünnepi hangulata áradt. Egyszer csak e környezet felemelő hangegyvelegéhe nem illő énekszó csapta meg fülem, s már láttam is, hogy férfiak, asz- szonyok, közöttük fiúk, lányok haladnak át a városon két stráfkocsin. Vallásos éneket fújtak áhítatosan, s nem tehetek róla, de számomra groteszk volt az egész látvány: a két kocsi a rajtuk ülőkkel, s előttük egy- egy Rozinante formájú ló. — Búcsúsok. Petőfiszállásra mennek, a »szentkúthoz« — tájékoztatott valaki, s egyszeriben eszembe jutott mindaz, amit az ilyen búcsújáró helyekről tudok. Hogy például a Dunántúlon is ismertem ilyen kutat, amelybe úgy hordták nemlátó időben a vizet, ifjú koromban pedig elmesélte egyik parasztlegény barátom, hogy társaival megbeszélték: a búcsú közös szálláshelyén éjsxaka krétával megjelölik a hátán azt a leányt ..., szóval, no ... s reggel kiderült, hogy egyikük az öreganyját — jelölte meg. Dehát kinek a pap. kinek a lánya, mindenki úgy leli lelkének vigaszát, felüdülését, ahogy jónak hiszi, e két stráfkocsi utasainak az áhítatát sem emlegetném, ha .. Ha kis idő múltán nem az ájtatossággal ellenkező dolgot tapasztaltam volna. Az autóval elébük kerültem, s már a tsz központjának udvarán ácsorogva láthattam, hallhattam, miképpen vonul el a kődobásnyira vezető országúton a búcsúsok — köztünk legyen mondva, a zarándoklást fuvaros közbeiktatásával, kényelmesen lebonyolító — serege. Mit hallok? Élénk füttyszó szárnyalt az egyik kocsiról, a három évvel ezelőtti sláger dallama, az: »Ej mambó, mambó italia- no, ej mambó.,.« Ej, ej. Ezekután a termelőszövetkezet kultúrtermében mintegy 100 idősebb, ifjabb asszony, férfi számára megtartottam az előadást, amelyet a művelődési autóval kivitt film bemutatása követett. Láttam az arcokon, a részvevőket érdekelte a mondanivalóm, meg is tapsoltak, s nagyon jól szórakoztak a mozielőadáson. Hirtelen az jutott eszembe, hogy mennyire hazug volt az egész est, ha az egy műsoron megtartott két különböző műfajú előadás után egyházi énekre zendítenének az egybesereg- lettek. Ugyanúgy, bár fordított sorrendben, miként a stráfko- csik utasai. De nem úgy történt. Az est ünnepi hangulatának komolysága (a kulturálódás alkalma mindig ünnepi) percről percre fokozódott, s végül barátságos beszélgetés telt rá pontot. — Innen nem szoktak eljárni a »szentkúthoz«? — kérdeztem az elnöktől. — Három éve még igen. Egykét öreg talán most is elment. A túlnyomó többség azonban alig várja mindig, hogy részt vehessen a mozi-, vagy szakmai előadásokon, s a ritkán rendezett irodalmi esteken. Igen, rájöttek, hogy a mi »kútjainkból« nem víz buzog, hanem egészen más, s az sem hamisan. Tarján István A magas állványokon fáradságos a munka. A festő-brigád egyik tagja éppen a mennyezet oszlopát tisztogatja. Valódi laparannyal borítják be az oszlopfejeket, s a kupolát szegélyező falcsíkot. A restaurálási munkálatoknál jelentős mennyiségű aranyat és ezüstöt használtak fel. pörtvezető és az ÉM. 12/2 Épületfestő Vállalat díszfestő részlegének immár hónapok óta itt időző hat dolgozója elismeréssel nyilatkozik erről a gyönyörű teremről — bár azt őszintén bevallják, igen-igen nagy munkát jelent számukra ez a különös ízléssel feldíszített rneny- nyezet, amelynek a restaurálása a feladatuk. A minták, melyek a falsíkokat kitöltik magyarosak: rózsák, tulipánok, nefelejcsek, szarkalábak. A legtöbb kézifestés, így sablonokat alkalmazni nem igen lehet. Az eredeti festés mintáit lemásolják tehát természetes nagyságban, utána a művészettörténészek, építészek szakvéleménye alapján keverik meg az eredetihez teljesen hasonló színű festékeket. Külön tudománya van annak, hogy az egyes festékfajták az idők folyamán hogyan változtatják színüket és hogyan déken található legszebb térkialakítású, leggazdagabban díszített reprezentatív termeinek. A drága és hosszan tartó restaurálási munkákhoz tartozik a festett üvegablakok helyreállítása is. Ugyahennek a vállalatnak az üvegfestő részlege dolgozik az üvegtáblákon. Itt nem ragaszltodnak teljes mértékben az eredeti üvegek díszítéséhez, Valamikori tervezőjük kisebb tehetség lehetett, mint Lechner, nem tudott megbirkózni az ab- lak-ornamensek stílusának hozzáigazításával az épület belső dekorációjához. A stüustörést az új, ugyancsak következetesen magyaros motívumokat feldolgozó ablakok megszüntetik, úgyhogy a mostani helyreállító munka nemcsupán visszaadja a díszterem szépségét, hozzá is ad a régi fényhez. Csálcy Lajos szövege Pásztor Zoltán felvétele Baklanov regénye — írsz majd? — írok. A katona a földön ül, ceruzáját nyálazza és felír noteszébe egy címet. Mellette egy kislány. Ráhúzza szoknyáját telt, kerek térdére, boldog, odaadó pillantással nézi a katonát. Hol van most ez a leány? Él-e még a katona? Ha élne és ugyanazon az úton térne vissza, találkoznának. De egy egész élet fekszik a két találkozás között. Reggelenként a törzsőrmester felsorakoztatta az üteget. Fényes krómcsizmában, feszesre húzott derékszíjjal — a békeidők példaszerű őrmestereként — gőgösen lépdelt el a sor előtt. Szeme nedves, álmos, és ettől különösen szigorú, dús hajfürtjeibe szalmaszál tévedt — hát igen, az őrmester nem az ütegnél töltötte az éjszakát. A fedezéknél pedig egy kismacska ült a napon, lábacskáival mosakodott és hunyorgott a fényben. A harcosok vidáman mutogatták egymásnak. — Csend legyen! — kiáltott rájuk a törzsőrmester. Nappal hőség, rekkenő meleg, a kertekben érik az alma. Amikor éjszakánként szárazvillám cikázik, az alma a sötét lombok közt fehérnek tűnik. Ezt a csendet, békességet ritkán töri meg egy-egy nagy magasságban elszálló gép. Ha német gép, kiszaladnak, hogy megnézzék: érdekes, de még nem volt szálka a szemükben. Egy ilyen rekkenő nyári napon, amikor a folyó vizét, a levegőt, a faleveleket, mindent perzselt a nap, Belicsenkót be- küldték a faluba, hogy hozzon el egy megjavított traktort, s egyúttal vételezezn cukrot az ütegnek. Már elmúlt dél, amikor visz- szafelé ment. A vezetővel együtt rázódott a traktor ülésén, kezében porcukorral megtöltött sisak. A raktár Írnoka nem talált papírt, s egy sisakban púpozta fel a cukrot. Csak szigorúan figyelmeztette, hogy »a felszerelést« juttassa vissza. És most Belicsenko a gödrökben bukdácsoló traktoron vidáman egyensúlyozta a sisakot, és arra gondolt, hogy nemsokára megérkezik az üteghez, és ez után a forró nap után megfürdik a patakban. Befordultak az erdőbe. Itt, a fenyőfák között, puha homokos út vezetett. Már alig száz méterre voltak az ütegtől, jól látták, hogyan olajozzák a iövege- ket. A balszélső lövegnél a csövet tisztogatták. A harcosok csizmában, terepszínű nyári nadrágban, derékig meztelenül — izzadtságtól fénylő, napbarnította testük csillogott a napfényben — párosával vezették a csőtisztítót, s hó-rukkok közepette tették be a csőbe. Kissé oldalt tőlük, fehér ingben, lesült nyakkal, foga közé rövid pipát szorítva, a szakaszparancsnok állt. Belicsenko még egyszér visz- szanézett a falura. Attól, hogy leereszkedtek egy kis mélyedésbe, a falu és az egész táj, szinte kiemelkedett a háttérből és jól látszott. És Belicsenko észrevette, hogy ugyanarra az útra, amelyen ő elindult, poros német tankok fordulnak ki a faluból. Hat darab. Hangtalanul, lövés nélkül, mint amikor a moziban pereg a film, de elfelejtették bekapcsolni a hangot. Az ütegnél ezalatt vidáman tiszogatták az ágyúkat. A lö- vegek háttal álltak a falunak, a tankveszélyesnek számító mező és országút felé fordították őket. A sisak hirtelen megbillent Belicsenko kezében, alig tudta megtartani. A cukorhegy gyorsan behorpadt és tölcsért alkotott. Első dolga volt, hogy gyorsan befogta tenyerével a lyukat, nehogy az egész cukor kiömöljék. Aztán észrevette, hogy a mellette ülő traktorista lassan előredőlt : és puhán lecsúszott a gépről. A traktor pedig lassan, csörörrípölve és csikorogva haladt tovább az úton, de Belicsenko most már egyedül ült rajta. Minthogy mindkét keze foglalt volt, hirtelen nem tudta, mit tegyen. Végül is elhajította a sisakot, leugrott a traktorról és szaladni kezdett az üteg felé. Itt már nekirugaszkodtak, hogy megfordítsák az ágyúkat; azt az ágyút is, amelynek csőfuratát tisztították, bár lőni nem lehetett vele. És mindez együtt: a tankok, melyek felsorakoztak a falu előtt, ‘ ahol az előbb vételezett cukrot, a félmeztelen katonák, az ürés úton emberek nélkül haladó: traktor — mindez lázálomnak: tűnt fel. (Folytatása következik.) /
