Petőfi Népe, 1960. április (15. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-09 / 84. szám
elintézésre vár Annak idején helyt adtunk • Voelker-telep lakói kérésének, s közöltük lapunkban panaszukat a VII. utcában levő húzós kút ügyében. Varga Jenő a telep lakóinak nevében most újra levélben fordult hozzánk segítségért. Megírta, hogy újságcikkünk utánt kint jártak a szerelők, de valami miatt rövid idő múlva abbahagyták a javítást. Kérik, hogy végre javítsák ki a kutat! Egy másik levél a Munkácsy utca 15. szám alatt levő minőségvizsgáló állomás elé kirakott szemétdombról szól. A több Munkácsy utcai lakos aláírásával ellátott levél megemlíti, hogy sajnos, vannak még az utcában olyan l~kók, akik nem törődnek a tisztasági verseny- nycl, éjszakánként hordják ide a szemetet. Sürgős vizsgálatot kérnek az illetékesektől ebben az ügyben. Kik örülnek Hol a „Róka“? Hollandia után Bács megyében Felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére az MHS megyei elnöksége motoros rókaversenyt rendezett, amelyen az ország különböző részeiről — Debrecenből, Salgótarjánból, Budapestről — vettek részt az MHS rádiós köreinek versenyzői. A verseny nagy érdeklődés mellett zajlott le, hiszen a világon Hollandia után — ahol elsőnek rendeztek ilyen versenyt — csak a Bács megyei MHS vállalkozott megszervezésére. Az elrejtőzött »Róka« rádió-adókészülék felkutatása volt a cél. Ezen a versenyen saját gyártmányú vevőkészülékeikkel kellett vizsgázni a fiataloknak. Két és fél óra időt adtak arra, hogy felfedezzék az elrejtett adóállomást. Sok függött a leleményességen, a technikai felkészültségen, s nem utolsósorban a motorkerékpárok üzemképességén. Gement helyett bitumen Megyénkben hosszú évek óta a járdaépítés fő alapanyaga a cement. Bár kiváló kötőanyag, alkalmazását mégis be kell szüntetni, mert az építkezések szükségleteit különben aligha lehetne fedezni. Tavaly például 153 vagon cementet használtak fel Bács megyében a járdaépítéshez. Vajon nem. tudnánk-e helyettesíteni más kötőanyaggal? Mint ismeretes, az ásványolaj lepárlásakor nagy meny- nyiségű bitumen válik ki/ amely a cement tulajdonságait képes pótolni. Olcsó előállítása lehetővé teszi, hogy az ÁFOB a jövőben bőven elláthassa megyénket bitumennel. Az ily módon elkészített járdák már két órahosszával később átadhatók a forgalomnak. Bács megyében ebben az évben kezdik meg a bitumen járda építését,- s a kivitelező munkálatokkal a községgazdálkodási vállalatokat bízzák meg. Ezeket felszereléssel és anyaggal látják el. Előzetes számítások szerint a kivitelezési költségek nem haladják meg a helyben cső- möszölt betonjárdák elkészítési árát. Feltétlenül szükséges azonban, hogy a községi tanácsok a lehetőségek kihasználásával még gazdaságosabbá tegyék a járdaépítést, s tűzifával és fuvarral járuljanak hozzá a költségek csökkentéséhez. Szalkszentmártonban például, ahol sóderbányák vannak, nagy lehetőségeket lehet kiaknázni; Duna-menti községeinkben pedig a kavics-lelőhelyek kihasználásával kell segíteni a munkálatok végrehajtását. Tudvalevő ugyanis, hogy az öntött aszfalt-járdákhoz egymagában nem elegendő a bitumen, — egyéb szilárdító anyagok is szükségesek hozzá. Ebben az évben községeink és városaink sok ezer méter járdával gazdagodnak. Eltűnnek a gidres-gödrös, egyenlőtlen utak, és helyükre az új módszer segítségével épülő járda- szakaszok kerülnek. A bitumen cement helyett történő alkalmazása lehetővé fogja tenni, hogy a járdahálózat bővítése mellett egyre több ház építéséhez álljon rendelkezésre elegendő cement. NAPKÖZBEN A tüzelési évad tanulságai Az elmúlt évben is tovább javult megyénk lakosságának fútőanyagellátása, amit az is bizonyít, hogy a Bács- Kiskun megyei TÜZÉP Vállalat 105,4 százalékra teljesítette tUzelöeladási tervét. Az év minden szakában ki tudták elégíteni a háztartások szén- és tűzifa-szükségletét, s a szén minőségére sem volt különösebb panasz. Jobb volt a tüzelőellátás azokban a községekben is, ahol a lakosság szükségleteit a földmüvesszövetkezetek telepei elégítették ki. Elősegítette ezt az is, hogy a TÜZÉP 18 százalékkal nagyobb mennyiségű szenet — ezen belül 25,5 százalékkal több brikettet — adott át a tervezettnél. S hogy mégsem volt teljesen zavartalan minden községben, többek között Alpáron és Dunavecsén a tüzelőellátás, az a földművesszövetkezeteken is múlott. Nem biztosították a folyamatos szállítást, ugyanis kisméretű telepeikről különösen a nyári hónapokban nem fogyott a szén. Ilyenformán az újabb szállítmányokat nem tudták minden esetben átvenni, amit később pótolni már nem lehetett. Véleményünk szerint a tanácsoknak is segíteni kellene a telephelyek bővítésének megoldásában, emellett azonban a földmüvesszövetkezeteknek ugyanolyan propagandát kellene kifejteni a lakosság körében — hogy egész éven át folyamatosan vásárolják a tüzelőt — mint a TÜZÉP telepeknek. Azért is hasznos lenne ez, mert a telepeken a szabad ég alatt tárolt szén veszít értékéből és később mégis ugyanazt kénytelenek kiszolgálni a vevők részére. Ugyanakkor a fáskamrában vagy pincében teljes értékét meg lehet őrizni a tüzelőnek. Ebben az évben még több szenet biztosítanak a háztartások részére. Már az első negyedévben 700 vagonnal érkezett több a telepekre mint az elmúlt év hasonló időszakában. Tavaly egész évben 25 ezer kedvezményes tüzelőanyag-utalványt adtak ki megyénkben, ezzel szemben az idén már az akció elején alig három hét alatt 18 ezret. Feltehető, hogy év végéig a kiadott utalványok száma meghaladja majd a 30 ezer darabot. S ha már a mennyiségről beszélünk, azt is meg kell említeni, hogy az eddigi 400 forint helyett 480 forint összegben lehet az utalványra tüzelőt vásárolni. Az akció zavar nélküli lebonyolítása érdekében feltüntetett határidő előtt is meg lehet a tüzelőt venni, a határidő lejárta után azonban érvénytelenné válik az utalvány. (N. O.) »wvwwwi^wvwyvwwvwv^ Hogyan építhet házat Forczek Jenő? Jakabszállásról Forczek Jenő olvasónk levélben fordult szerkesztőségünkhöz tanácsért. 1959- ben egy házhelyet vásárolt s tavasszal megkezdte volna az építkezést. A kecskeméti telekkönyvi hivatalnál közölték vele, hogy a megvásárolt házhely juttatott, így azt eladni nem lehet, illetve az új" tulajdonosnak csak akkor kerül birtokába, ha a házat már felépítette rá. Azt tanácsolták neki, hogy az eladó nevére kérjen építési engedélyt. Olvasónk nem tudja mit cselekedjen, építsen-e másnak a nevében házat, vagy kezdjen el építeni engedély nélkül? A családi lakóház építési akció egységesítéséről szóló rendelet értelmében a házhely juttatásban csak azok részesülhetnek, akik a telekre hat hónapon belül a ház építését megkezdik és két éven belül befejezik. A rendelet arról is intézkedik, hogy a lakóház felépítése és a vételár kifizetése után a telekkönyvi hatóság az elidegenítési és terhelési tilalmat megszün- A fenti esetben az eladó a neki juttatott telekre nem építette fel a lakóházat s így a telekkönyvi hatóság az elidegenítési és terhelési tilalmat nem szüntette meg. Azt javasoljuk olvasónknak, hogy foi’duljon keresettel a kecskeméti járásbírósághoz, mivel az eladó olyan telket bocsátott áruba, amely nem képezte tulajdonát. Forczek Jenő engedélyt kaphat az építkezésre abban az esetben is, ha nem az ő nevén van a telek, de hiteltérdemlően igazolja, hogy a tulajdonos engedélyezi a telekre való építkezést. Szerkesztői üzenetek: Kiss Sándor, Kecskemét: Kérdé« seire válaszainkat rövidesen meg-) kapja. Acs Károly, Kecskemét: Panaszával egyetértünk s a mozielőadások zavartalan biztosítósa érdekében eljártunk a városi tanács művelődési csoportjánál. Somogyi András, Orgovány: Kér*» elésére a Szövetkezetek Bács-Kis- kun megyei Szövetségéhez fordultunk felvilágosításért. Rövidesen a pontos címet Is közölni tudjuk. Rudiik Imre, Tiszakécske: Nincí oka elkeseredni, kijelentését bízó*! nyára nem vették komolyan. Kérjük, keresse fel ebben az ügyben szerkesztőségünket. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér l.szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Pártépítés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-33 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 11 Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét -a Tel.: 15-29, 27-19 Két nap alatt elfogták a gázoló gépkocsivezetőt Vasárnap este 7 óra körül Kiskecskeméten egy ismeretlen személygépkocsi elütötte Héj j as István 46 éves alsószéktói lakost. Hejjas István kerékpárost súlyos sérülésekkel szállították a kórházba, ahol 5-én belehalt sérüléseibe. Az ismeretlen személygépkocsi a gázolás után továbbhajtott. Kézrekerítésére megindul! a nyomozás és április 4-én este megtalálták a CA 38-92 rendszámú személygépkocsit, amelynek vezetője Balogh József Kecskemét, Erkel utca 7. szám alatti lakos. A gázoló és áldozatát cserbenhagyó gépkocsivezetőt őrizetbe vették. Két panasz I960, április 9, szombat Egyes amerikai vezetők ragaszkodnak a földalatti nukleáris robbantási kísérletek folytatásához. Erről szól a Süddeutsche Zeitung karikatúrája. Az aláírás: »Közelednek, tudják, hol fogadják őket a legnagyobb rokonszenv vei.« Itt kell lennie a »Rókának«. Pillanatok múlva bebizonyosodott, hogy Margit Magdolna, a kecskeméti kislány jó helyen kutatott. Ü találta meg a rókát elsőnek, a kiskőrösi rendőrség egyik szobájában. Most merre? Valahonnan erről jön a hang — s a versenyzők a térképen figyelik a dunaföldvári utat. Még egy pillanat és ez, a 15-ös számot viselő versenyző is elindul a saját maga készítette vevőkészUlékkeL De jó irányba megy-e Tázlár felé?