Petőfi Népe, 1960. április (15. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-30 / 101. szám

1960. április 30, szombat PART BÄCS-KISKUN MEGYEI LAPJA Négy és félmillió forint egyetlen bolt idei forgalma! A kecskeméti bútorvásárlási lázról A DIÓSGYŐRI PAPÍRGYÁRBAN ~ Bútorüzletünk tizenegyéves fennállása alatt nem volt ilyen nagy áruforgalom, mint az utóbbi három hónapban — mondja Kátainé, a kecskeméti bútorbolt vezetője — s való­ban, a vevők állandó érdeklő­dése és a könyvelés számadatai is ezt bizonyltjaik. Nemcsak az ősz a szezon! Az üzlet áruellátása mennyi­ségben és minőségben sokat ja­vult. Ugyanakkor növekedett a vásárlóközönség drágább búto­rok iránti érdeklődése. Nemrég például érkezett egy »barokk«- gamitúra, amelynek ára 17 000 forint volt. Azt gondolták az üzlet dolgozói, hogy hónapokig kerülgethetik, mire eladják, *— de egy nap alatt elkelt. Másfajta bútordarabok sem sokáig díszeleghetnek a kiraka­tokban. A héten érkezett 23 da­rab, 2450 forintos, háromajtós szekrény, s két nap alatt egy sem maradt belőle! Ugyanígy voltak a 15 darab, 2700 forintos »-szegedi** háromajtós szekré­nyekkel. Jellemző a forgalom­ra, hogy április 1-én egyetlen nap alatt 230 000 forint értékű bútort adtak el. Év eleje óta pedig összesen 4,5 millió forint értékű áru cserélt gazdát a boltban. Ügy látszik, megszűnt az őszi bútorvásárlási szezon, — ma már állandóan szezon van ebben a kereskedelmi ág­ban. Száz helyett kétszázat szálUt az ipar — ez is kevés! A kecskeméti bútorüzlet kor­látlan mennyiségben árusít az olcsóbb festett hálószoba garni­túrákból, amelyből ebben az évben már 170 garnitúrát ad­tak el. Ugyancsak korlátlanul tudnak kiszolgálni az 1537 fo­rintos festett, háromajtós szek­rényekből is, A kereslet oly nagy irántuk, hogy a raktáron, nyers állapotban levő szekré­nyeket a mázolok nem győzik festeni. Eredetileg száz sezlont ígért az ipar, de kétszáz dara­bot szállított le belőle, s ebből sincs már egy darab sem! Jelenleg hiánycikk a csőbú­tor, amelyet azelőtt csak nagy reklámozással adhattak él. A vevők azóta annyira megsze­rették, hogy az idén minden reklámozás nélkül három va­gonnal kelt el belőle. Várjuk a könyvszekrényeket! Hiánycikk még a konyhabú­tor, amelyből az ipar nem ké­szült fel ekkora keresletre, de az év második felében már több lesz belőle. Nem tudnak annyi asztalt, széket, ágynemű­tartót, sublótot, egy- és kétsze­150 szobabútor ,r - . r 120 toteiágy a negyedei termetes A Kecskeméti Asztalos Ktsz egyike a megye szövetkezeti középüzemeinek. A tagság az elmúlt évben már szalagrendszer­ben gyártotta a szobagamitúrákat és a kombináltszekrényeket. A munka jobb megszervezésével az idén tovább növelték ter­melésüket. Január óta negyedévenként 150 garnitúra Kecske­mét 11. elnevezésű szobabútort és több kombináltszekrényt adnak, át a kereskedelemnek. A termelés gépesítése mellett a szövetkezet jelentősen fej­lesztette kárpitos részlegét is. így lehetővé vált, hogy a lakos­ság igényeinek kielégítése érdekében a BÚTORÉRT újabb meg­rendelésének is eleget tegyenek és megkezdjék egy ország­szerte kedvelt bútorféleség, az úgynevezett fotelágy sorozat- gyártását. A legkülönbözőbb divatszínekben, 120 darab ízléses kivitelű fotelágy készül negyedévenként. Képünkön: utolsó simítások a fotelágyon, aminek szépsége mellett nagy hibája, hogy kevés van belőle. mélyes rekamiét, s egyéb ki­egészítő bútort szállítani, ami el ne fogyna. Ezek közé tarto­zik még a könyvszekrény is, ami a lakosság megnövekedett könyv iránti szeretetét bizo­nyítja. Reméljük, iparunk ezek­ből a bútordarabokból is töb­bet gyárt a jövőben. Az igényesebb vásárlókat is jobban ki tudja elégíteni a kecskeméti bútorbolt a követ­kező hetekben, mert 58 garni­túra fényezett hálószoba-beren­dezés érkezik Csehszlovákiából, s a helybeli asztalos ktsz is rö­videsen leszállít 40 garnitúrát. A Diósgyőri Papírgyárat — amelyre államosítása óta 40 millió forintot költöttek — 1782-ben alapították. Az üzemben tavaly 3000 tonna papírt állítottak elő. Képünkön Kiszely Papp Ferenc, a szocialista címért versengő munkabrigád tagja látható. MEQHATÓ TÖRTÉNET M i az ember? A Biblia ta­nítása szerint egy por­szem a világmindenségben, egy senki. Hát körülbelül ilyen sen­ki volt Szentirmai Sándor. A német megszállás idején szent­tiszta lánggal lobbant fel ben­ne a hit és egy vallásos han­gulatú estén így szólt felesé­géhez: *—* Az Űr útjai kifürkészhe- tetlenek, ki tudja, mit hoz a jövő. Én mindenesetre belép­tem a nyilaskeresztes pártba. Később kiderült, hogy az ember gyarló és valóban nem láthat mindig a jövőbe, külön­ben ki feltételezné, hogy Szent­irmai részt vett volna üldözöt­tek elhurcolásában, fosztogatá­sokban, ha tudta volna előre, hogy 1945-ben mindezért majd a népbíróság felelősségre vonja. Pedig így történt. Számára ezek voltak élete legvallásosabb per­cei. A vizsgálati fogság idején vele együtt ülő társai bizonyít­hatják, hogy ezekben a napok­ban imádkozott a legtöbbet és nem is hatástalanul. Szerencsé­je volt és mindössze internál­ták. »Az ítélet napján, amikor szá- monkéri bűneinket az Űr, majc megbocsát azoknak, akik meg­bánták, amit elkövettek elleni és tiszta szívvel kérnek bocsá­natot.** —• Ez azonban későbl lesz, a lényeg, hogy most a nép. demokrácia megbocsásson — gondolta ki bölcsen és minden elkövetett az ügy érdekében. Ei is sikerült. Állást kapott. A főkönyvelői fizetésből perszi nem élt úgy, mint a háború alatt, amikor feleségének báty­ja, a baromfinagykereskedő, a Horthy-hadsereg szállítója tá­mogatta őket. Tőle kaptak egy bérházat, egy villát és két tel­ket ajándékba. Jöttek a szűkös napok, örültek, hogy megma­PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács iapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő: Weither Daniéi. Kiadja: a Petői! Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Pártépítés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét -- Tel.. 15-29, 27-19 radt a villájuk és a két telek. De Szentirmai bízott: a Bibliá­ban is meg vagyon írva, hogy jött a hét kövér esztendő. Ö is várta a bőséges éveket, a régi szép világot, de az csak nem akart eljönni. Ekkor jutott eszébe egy bölcs mondás: se­gíts magadon, és az isten is megsegít. Segített magán és 480 ezer forintot sikkasztott. A bí­róság ezért, a társadalmi tulajr dón sérelmére elkövetett csa­lás miatt súlyosan elítélte, — Szentirmai az ellenforradalom napjaiban forró búcsút vett fe­leségétől és gyermekeitől, majd megáldotta őket és sürgősen tá­vozott az országból. A férj ment, a család ma­radt. A z Ür nem ver bottal •— gondolta az asszony és sóhajtva töprengett, hogyan le­hetne megélni ebben az árnyék­világban. Tollat ragadott és ,mi kezdett. Cím: S. C. Wille- sen tiszteletes úrnak. Hvalse. Denmark. »Krisztusban kedves -estvérem. Evangélikus pap és -eológiai tanár voltam, 48 éves vagyok és tüdőbeteg. Felesé­gemmel, öt gyermekemmel, nő­véremmel, idős édesanyámmal lakom egy szobában. Sajnos, én tevékenységemben akadályozva vagyok és irgalmas evangélikus szívedhez fordulok segítségért...« És újabb papírt vett elő és íjra írni kezdett: P. A. Gre­gor Kudbael. Aachen. Deutsch- and. »Krisztusban kedves test- • érem. Református pap és teo- ógiai tanár voltam. i.« És írt nint református és mint evan­gélikus, többet levelezett mint íz összes szentek együttvéve. Kevesen hinnék el, ha nem .enne bizonyítva, hogy ezekből a vallásos levelekből milyen jól élt a magát tüdőbeteg teo­lógiai tanárnak és lelkésznek Kiadott Szentirmainé, aki mel­lesleg megjegyezve, örök életé­ben római katolikus volt. A napokban járt nála a rendőrség és több mint háromszáz kül­földről érkezett csomagról ta­láltak lakásán átvételi elismer­vényt. A szekrényekben kere­ken 390 darab külföldi ruha­nemű volt gondosan elraktároz­va. Köztük 27 női télikabát, 11 átmeneti kabát, 30 női szok­nya, 44 pulóver, 40 női ruha és 38 férfiing, hogy csak né­hányat soroljunk fel közülük. Ezenkívül kiderült, hogy eddig több mint 12 ezer forint értékű külföldi gyógyszert adott el ar­ra rá* jló betegeknek és a Bizományi Áruháztól 1959-től 15 000 forintot kapott, ugyan­csak külföldről érkezett ruha­neműkért. így már érthető, hogy Szentirmai Sándorné meg­nyugodva az Űr békéjében, elé­gedetten éldegélt újpesti, Mun­kácsy Mihály utcai háromszo­bás villájában. A vallásos levelezésnek a genfi Evangélikus Világszövet­ség ügyintézője, Mageus Wil­helm Zeuthen úr vetett véget, aki egy német nyelven írt le­vélben feljelentette a magyar rendőrségen, többek közt mond­ván: »...Sem a magyar állam­nak, sem nekünk külföldieknek, akik ha lehetséges, szívesen va­gyunk készek segíteni, mégsem lehet érdekünk, hogy egy ilyen férfi folytassa üzelmeit.« A genfi Evangélikus Világszövet­ség ügyintézője ugyanis még sejteni sem merte, hogy a ma­gát lelkésznek és tüdőbeteg teológiai tanárnak kiadott szél­hámos nem férfi, hanem nő. D e tökéletesen egyetértünk az ügyintéző úrral: sem nekünk, a magyar államnak, sem a külföldieknek nem érde­künk, hogy tovább folytathassa kisded üzelmeit De erre nem is lesz módja. A rendőrség a feljelentés nyomán megkezdte a vizsgálatot és most az követ­kezik, aminek történnie kell. Sólyom József • Szentirmai Sándort, a Sütőipari Tröszt volt főkönyvelőjét 1955-ber nagyarányú sikkasztásért halálra ítélte Kecskeméten a Megyei Bíró­ság. Az ítéletet később életfogy- tiglanra változtatták. Szentirma) az ellenforradalom Idején kisza* badult a börtönből és disszidált. (Megjelent a Magyar Ifjúság áp* ribs 23-i számában.) 'Tjaaaiz előtti eitéa Bolond, bolond az álom tavasz előtti estén. Szívét szívembe zárom, selyem subogja testén, kikacagja vágyam, S de kezét fogni hagyja, S és megszorítja lágyan kezem, és visszaadja ■ J * k'í ■ ■ a forró ölelést is, ■ és csodákról álmodunk, amit susog a szél is, S tavaszi tűz a csókunk, ■ ■ tavasz előtti estén, szívét szívembe zárom, selyem suhogja testén. Bolond, bolond az álom. * KANTOR ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents