Petőfi Népe, 1960. április (15. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-29 / 100. szám
I oldai I960, április 29, péntek Mit kell tudni a jégbiztosításról Á tavasszal együtt beköszöntött a viharos, zivataros időjárás, s több helyen már jégverést is észleltek. Áprilistól szeptemberig a jégverések igen gyakoriak, és nem ritkán egyazon területet többször is ér a jég. A jégverések súlyosan károsítják a szépen fejlődő növényzetet. A régebben fennálló tsz-ek tisztában vannak azzal, hogy nagyüzemi gazdálkodás eí sem képzelhető a termelés biztonsága nélkül és döntő többségük minden évben megköti a jégbiztosítást. Ugyancsak rendkívül fontos a jégbiztosítás az újonnan alakult tsz-ek számára is, nehogy egy súlyos jégverés már a közös gazdálkodás első időszakában elkedvetlenítő, nehezen kiheverhető veszteséget okozzon. Dolgozó parasztságunk nagy többsége egyéni gazda korában is kötött jégbiztosítást és most is szívesen látja, hogy a tsz vezetősége a sokkal nagyobb felelősséget jelentő közös gazdaságról hasonlóan gondoskodik. Államunk a biztosítás területén is támogatja a mező- gazdasági termelőszövetkezeteket Számukra az Állami Biztosító, egyetértésben a Földművelésügyi Minisztériummal és a Termelőszövetkezeti Tanáccsal, kedvezményes díjtételeket állapított meg és ezenkívül a művelt, illetve biztosított holdak számától függően területi engedményben is részesülnek. A jégbiztosítást a tsz-ek a várható terméshozam teljes értékére köthetik meg, tehát ők maguk határozzák el, hogy — a biztosítható egységár figyelembe vételével — mennyire kívánják a termésüket biztosítani. A jégbiztosítás a szőlőnél a rügyfakadástól, a gyümölcsféléknél az elvirágzástól, az egyelve termelt növényeknél a kiegye- léstől, az összes egyéb növényeknél pedig április 1-től kezdődően érvényes. Nem érdemes késlekedni a biztosítással, mert a díj az egész idényre szól. Jégvert növény már nem biztosítható. Nem közömbös a tsz-tagok- nak, hogy a háztáji gazdaság mennyit jövedelmez. A tsz-ta- gok háztáji általános biztosítása a háztáji szántóterületre is kiterjed. Az ott termelt kukoricában vagy az egyéb szokványos szántóföldi növényekben keletkezett jégkárt a biztosító a várható hozam erejéig külön díj nélkül megtéríti. A tsz- tagok szőlő és gyümölcs jégkárokra a háztáji biztosítást 100 négyszögölenként évi 40 forint, nagyon kedvezményes díjért kiegészíthetik. Jégbiztosítást az egyéni gazdák is köthetnek. A szerződésesen termelt növényeknél az Állami Biztosító mind a tsz-ek, mind az egyéni termelők számára további kedvezményeket nyújt. A jégbiztosításokat az Állami Biztosító területileg illetékes járási vagy városi fiókjai intézik, Jllúlusi szerenád M ár április közepén észrevettem, hogy Tibi barátom, albérleti lakó- és egyetemi tanulótársam, megváltozott. A mindig vidám, de a tanulásban nagyon komoly fiatalembert enyhe melankólia kerítette hatalmába. Ha mosolygott, olyan volt az arca, mint amikor a felhőkkel terhes égbolton csak néhány pillanatra villan át a napsugár, ha a lecke közös tanulásához fogtunk, nem figyelt, nem fejtegette egy-egy tételnél a nézeteit, amit pedig máskor nagyon szeretett tenni. Mivel egymás előtt nem voltak titkaink, kérdésemre elárulta, hogy — szerelmes. Egy Pest környéki faluban, ahol vasúti bakter édesapja, s még vagy nyolc testvére lakott, ott élt szíve megdobogta tó ja, a pálya- felvigyázó Ilonka nevű egyetlen gyermeke. EBÉDEL A ZSONGLŐR Ismertem én is a leánykát, nekem nem tetszett, de hát ízlés dolga, s együttérzéssel voltam barátom iránt. Majd beletörődik a kedélyvilágát felforgató lelkihangulatába, vagy kiábrándul a szerelméből, de tudtam, nem szabad bántani, mert a szerelmes ember olyan, akár az erdei tisztáson legelésző szarvas; ha megzavarod, neked megy, vagy beleveti magát a sűrűbe, s még megsebzi magát, esetleg téged is. Elnéző voltam hozzá, mint ápoló a betegéhez (noha korábban megfogadtuk, hogy minket a tanuláson kívül semmi nem érdekel), a kedvében jártam, bármire kért, megtettem neki. E gy májusi napon azzal állít hozzám, hogy szerenádot akar adni Ilonkának, s ehhez kéri a segítségem. Rendben van, és elhatároztuk, hogy a legközelebbi szombat este néhány nótával tisztelgünk a leányka ablaka alatt. Gondoltunk arra is, hogy megfogadunk két-három cigánymuzsikust, de olyan szegények voltunk, akár a templom egere, így hát amellett döntöttünk, hogy — mivel Tibinek nagyon szép hangja volt — csak énekelgetünk, minden kíséret nélkül. Illetve, nagyszerű, ott a Laci, barátom kovácssegéd öcs- cse, aki kitűnően játszik száj- harmonikán, jó lesz ő a muzsikusnak. Másnap fel is kerestük, s beszerveztük a fiút a gruppá serenata harmadik tagjául. A kérdéses este, bújkáló holdvilágnál, megjelentünk aztán Ilonkáéi! háza előtt, amely jómódról árulkodván, a falu szélén, szőlős domb lejtőjének építve, kert közepén emelkedett, oly módon hogy az eleje félemeletes, a dombnak támaszkodó vége viszont már földszintes volt. A kerítésen könnyedén túltettük magunkat, s csendben lopakodtunk a leányka félemeleti szobájának kivilágítatlan Baklanov regénye U9.) Két kilométer nem nagy távolság, de milyen hosszúnak tűnik a fronton, kivált, ha lövöldöznek. Dolgovusin félénken sandított a távoli robbanások felé, igyekezett nem elmaradni a törzsőrmestertől, s mogorván nézte a hátát, ezt a rövid, erős, egyenes hátat. Ponomarjov egész jellemét tükrözte ez a hát. Még a fél utat sem tették meg, de Dolgovusin már izzadt a termosz súlya alatt. Időnként futásnak eredt, nagy csizmájában botladozott a fagyott buckákon, a leves pedig lötyögött az edényben, A hó még mindig hullott, de már ritkásan. Tőlük jobbra két tank lángokban állt. Nem lehetett kivenni, mifélék. A föld felszínén vékony olajfekete füstcsíkok tekeregtek, felfelé szállva megvastagodtak, összeolvadtak, és szinte megtámasztották az eget. Mélyedésekben lopózva, tölcsértől tölcsérig ugrálva végül is elérték az ütegparancsnoki figyelőt. Az egész magaslatot felszántották a lövedékek, a becsapódások nyomán felrepülő föld szétszóródott rajta. Egyik helyen a futóárkot telitalálat érte, át kellett mászniuk a be- omláson. Itt, az első omladék- ban egy halott hevert. Természetellenes pózban feküdt, nem úgy, ahogy az életben szokott, hanem, mint akit idevonszoltak. Köpenye felcsúszott a fejére- s mint valami púp éktelenkedett, a köpeny dereka a lapockájánál is feljebb volt, vastag lábikrája görcsösen megfeszült. A szétszóródó téli fényben bágyadtan csillogtak elnyűtt bakancsának kopott patkói. Arcát nem látva, pusztán abból ítélve, milyen ügyesen, gondosan volt feltekerve lábszártekercse, a törzsőrmester tapasztalt katonát sejtett a halottban. Később sebesültekbe ütköztek. Az egész járat hosszában üldögéltek a földön, cigarettáztak, halkan beszélgettek. Dolgovusin, aki a hátsó vonalból jött ide, a holttest, a sebesültek és a véres kötések láttán, a lövedékek közeli robbanásából és a golyók fütyüléséből arra következtetett: lám, ez az első vonal. A sebesült gyalogosoknak viszont, akik az első vonalból jöttek ide, ez a magaslat az övékénél mélyebb lö- vészárkokkal, maga volt a hátország. Itt vészelték át a tüzérségi támadást, s mivel senki sem halt meg és senkit sem ért bántódás, a hely megbízhatónak tűnt fel nekik, és sötétedésig már nemigen akarózott nekik elmozdulni innen. A tüzérőrmester láttán sietősen maguk alá húzták a lábukat. Ponomarjov gazda módján lépkedett el köztük, szigorú, tartózkodó arccal, mint egy parancsnok. Lelkében mindig érezte, hogy amíg ezek az emberek harcolnak, ő ott ül a melegben, a konyha szomszédságában a kapcák, rongyok és bakancsok között ~ csendes hátországi életet él a fronton... Ez az érzés különösen ma hatalmasodott el rajta, amikor a németek támadásba lendültél!, és az ütegnek már halottai is voltak. És úgy tetszett, hogy ezek a sebesültek itt, akik átéltek rémületet, fájdalmat, vért vesztettek, éppen ezt a hátországi életet látják benne, és erre gondolnak, amikor ránéznek, reá, aki a mögöttes területről, a konyhától jön levessel teli termoszt cipelő kísérőjével. Ezért lépkedett az olyan ember szigorú a re kifejezésével, aki még gondolatban sem enged meg semmiféle bizalmaskodást. De a gyalogosok főleg attól tartottak, hogy elküldik őket innen, erről az idegen megfi- gyelőpontról, s ezért szolgálatkészen húzták maguk aiá a lábukat. Csak egy fiatal, jóképű, rőt hajú gyalogos, aki a térdén dajkálta vastagon bepólyáit kezét, nem húzódott odébb, és nem húzta maga alá a lábát, hagyta, hogy átlépjenek rajta. És amíg Ponomarjov átlépett a lábán, kihívó pillantást vetett rá. Aknavijjogás hallatszott. Dolgovusin csodálatos fürgeséggel lekuporodott, Ponomarjov pedig a gyalogosok tekintetének pergőtüzében (bár lehetséges, hogy egyáltalán nem is néztek oda, de ő mégis érezte hátán a pillantásokat), fájdalommal és gyűlölettel szenvedte el Dolgovusin gyávaságát. Elkanyarodtak. A füstből felbukkant Tonya egy felderítőt támogatott. A felderítő tenyerével betapasztotta a szemét, a lány pedig valamit magyarázott neki, és el akarta húzni onnan a kezét; a felderítő a fejét rázta és zokogott. Ponomarjov útat adott nekik és ekkor megpillantotta Belicsenkót, aki nagy léptekkel jött vele szembe a lövészárokban. — Á, a törzsőrmester! No, gyorsan etesd meg az embereket, mert a német hamarosan megint rákezdi. Bogacsovnak is küldjél. Oda, arra a magaslatra, látod? Most ott ül a gyalogsággal. A nagy darab, felhevült, izzadságszagú ütegparancsnok odalépett hozzájuk. Fehér kozáksapkáját, amely oldalt besáro- zódott, gyöngyöző homlokába húzta. Szeme komoran csillogott. Széles szíjjal átfogott vat- takabátja a vállán felhasadt, piszkos vatta lógott ki belőle;, a hosszú viseléstől megsötétedett, kifényesedett pisztolytáskája a lövészárok falától ösz- szekarcolódott. Meggörnyedve, elsőnek lépett be a fedezékbe. A törzsőrmester visszamaradt, s Garoskóval sugdolózott: ha az ütegparancsok ellátása került szóba, diplomatikusan lépett érintkezésbe a küldönccel. Amikor Tonya belépett, Ponomarjov szerényen üldögélt az ajtónál a prices szélén, lelógatva erős tehénbőr-csizmába bújtatott lábát. A többi altiszt kxómcsdzmával kérkedett, tiszti köpenyt varratott magának. Ponomarjov semmi olyat nem engedet^ meg magának, ami nem járt neki. Egyszerű, de jó mi- 'nőségű katonaköpenyt viselt, s a csizmája is háború előtti volt, elnyűhetetlen. Mostanában a csizmaszárak már műbőrből készülnek. (folytatása köveisezily ablaka alá. Bizonyára alszik már a család, jeleztük egymásnak az ajkunkra helyezett mutatóujjunkkal, s a ház lábánál belefogtunk az előre megbeszélt nótába. Már a harmadik dalt is befejeztük azonban, viszont semmi jel nem mutatta, hogy az ablakon túl elfogadj ak-e a szerenádot, vagy bem. Tibi elénekelte a sorreptói emléket is, méghozzá ola$zul, én tercel-7 tem hozzá, Laci pedig olyan művészien cifrázta a szájharmonikán, hogy nem az Ilonka ablakának, de földnek is meg kellett volna nyílnia. Hiába minden, semmi nesz, világítás az üvegtáblák j mögött. — Az istenit — csusszant ki a kovácssegéd' száján. — Kutyába se vesznek bennünket? Be kell nézni az ablakon. Tibi darabig tétovázott, hogy illő-e az ilyesmi, engedve azonban szerelmes kíváncsiságának, meg halk noszogatásunknak, felmászott a váltamra, s azon állva, meg az ablakpárkányba kapaszkodva próbálta kikémlelni, hogy mi légyen odabent. Vitézül tartottam a fiút, de egyszer csak éreztem, hogy vakolattörmelék hull a hátam közepére, majd, miután Tibi a földre huppant, a nyakamba, egy betondarab úgy fejbe kólin- tott, hogy megroggyantam tőle. — Leszakítottátok a párkányt. Nem ütötted meg magad, pajti? — suttogta L^ci, s mert pillanat alatt észhez tértem, macskaléptekkel elosontunk dicső szereplésünk színhelyéről. B arátoméknál aludtam, s másnap kora délelőtt meghökkenve; hallottuk a szobában, hogy a pályafelvigyázó keres bennünket. Üsse kő, elmondunk neki mindent, ő is volt fiatalember, megérti tán, azt a párkányt meg rendbehozatjuk valahogy. Ám a pocakos férfiú azért tette nálunk nyájas tiszteletét, hogy meghívjon hozzájuk délutánra, egy kis házi murira. Ott lesznek a szomszédlányok is, mondta, s mi kegyesen megígértük részvételünket. Nem csapda akar ez lenni? — eszméltünk aztán, de mert máskor is meghívtak vendégségbe, elhessegettük aggodalmunkat. S mjintha mi sem történt volna előző este, nyugodtságot erőltetne magunkra, megjelentünk Ilohkáéknál. Valóban, nem is sejtették, hogy mi vagyunk a párkányrombolók. Ahogy ültünk már vagy negyedórája, s eszegettük a jóféle süteményeket, illetve csak eszegettem, ínért Tibi belemerült a leányka tekintetébe, megszólalt a mama: — Milyen rendes fiúk maguk. De mennyi csirkefogó van még. Az éjszaka iá, hogy Pesten voltunk a rokonoknál, képzeljék, be akartak hozzánk törni. Valamitől azonban megijedhettek, de leszakították az ablakpárkányt ... No, a csendőrség majd kinyomozza a tetteseket. N ekem torkomon akadt a falat, s Tibi tekintetéből is ezt olvastam ki: májusi szerenádok védőszentjei, mi lesz itt, ha a hatóság kisüti, hogy mi voltunk azok a csirkefogók? Tarján István Borverseny Kiskunmajsán (Községi tudósítónktól.) A kiskunmajsai bortermelők — akik közül többen a megyei borversenyre készülnek — az elmúlt napokban rendezték meg községi borversenyüket. A borversenyen 14 termelő vett részt különböző borfajtákkal. A legjobb osztályzatot Molnár Lajos 1959-ben termett kadarka és Juhász István j tavalyi kövidinka bora érte el,
